Filológiai Közlöny – LIII. évfolyam (2007)
3–4. szám - Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? - Kovács László: Hamlet/HAMLET – Az azonosság mámora
KOVÁCS LÁSZLÓ nyugati kapitalista világrend fellegvára, a világot kezében tartó hatalmi apparátus központosulásának áthatolhatatlan burka. Olyan utópia, ahol az álmok valóra válásának lehetősége mindenki számára adott - kivéve a kívülállóknak. New York a kikezdhetetlen centrum, míg a világ többi része a perifériát jelenti. Manhattan a központi erődítmény, ahol a világ anyagi forrásainak jelentős részéről születnek napról napra döntések - a királyság allegóriája tehát szinte tökéletes. A felhőkarcolók látszatvilágában milliók követik a különféle áramlásokat, és sodródnak végeérhetetlenül valamilyen homályos cél felé. A társadalmi ember itt az individuummal azonos, az arctalan tömeggel, a töredezett életekkel, amelyek között a legáltalánosabb összekötő kapcsolat a kapcsolatok hiánya. Ha megpróbáljuk a várost elméleti keretekben újraépíteni, a Bentham Panopticonjára gondolhatunk, amelyet Foucault épített be a szubjektum működését illető megfontolásai közé. A börtön sajátos felépítéséből fakadóan körkörös szerkezet, a középpont felé nyíló cellákkal, amelyeket a központi toronyban lévő őr tart szemmel - a rabok internalizálják megfigyelőjük jelenlétét, olyannyira, hogy egy idő után nem is lesz szükség erre, mert a szubjektum önmagát tartja ellenőrzés alatt. Ezt a folyamatot, illetve az ebből adódó következményrendszert nevezte Foucault a nyugati szubjektum önhermeneutikájának.14 Manhattan is hasonló hatással bírhat, tekintve, hogy a milliárdnyi tükröző felület, a felhőkarcolók, az üvegpaloták ablakai állandóan szemmel tartanak mindenkit. Nem lehet tudni, ki hol rejtőzik, vagy hogy ki hol kit figyel, ami teljes bizonytalanságban tartja az embert. Persze a hasonlóság az csak hasonlóság, nem azonosság; a megfigyelés természetének különbsége már eleve magában hordozza a film jelentésaktualizációjában létrejövő megfontolást, miszerint a szubjektum fragmentált, mindenütt jelenlevő tekintetekben leli meg identitását, nem pedig egy központi jelölőben. Vitathatatlan, hogy New York szimbolikus jelentését felülírta a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. Valamelyest megváltozik miatta a helyszínválasztásban rejlő eredeti intenció, de ez nincsen negatív hatással az általános mondanivalóra. A terrortámadással megszűnt a feltétlen és áthatolhatatlan egység illúziója. Minden kicsit jobban befelé fordult, szigorúbbak lettek az ellenőrzések, a biztonságérzet elhalványodott, a Nagy Alma héján repedések jelentek meg. „A dolgok megváltoztak szeptember 11. után, de megváltoztak a jelek és befogadásuk feltétele is." hasadék nyílt a „jelrendszeren, melyen keresztül ez az ideologikus rend, ez a történelmileg specifikus hit, idea és értékrendszer a világ számára reprezentálta önmagát, és amely valóságtartalommal ruházta fel ezt az ideologikus rendszert".15 Miután a terrortámadás felülírta a HAMLET befogadásának mechanikáját, úgy nézzük a filmet, hogy „repülőgépek becsapódására számítunk, amely magával hoz egy új, talán posztapokaliptikus korszakot".16 Lehetséges talán, hogy a szubjektum 14 Michel FOUCAULT, The Subject and Power, in DREYFUS & RABINOW, Michel Foucault: Beyond Structuralism and Hermeneutics, Chicago, Chicago University Press, 1982, 208-229. 15 FEDDERSON-RICHARDSON, i. m., 151. 16 FEDDERSON-RICHARDSON, i. m., 161.