Magyar Filozófiai Szemle, 1976
4. szám - Hankiss Elemér: Az igazságosságról (A társadalmi együttélés egyik sarkalatos, de ellentmondásos értékéről)
„jövedelmek" cserearánya, arról viszonylag keveset tudunk. Kérdés még az is, hogy vajon mikor jelent meg az emberi társadalmak fejlődése során a teljesítmények és jövedelmek szabályozásának ez az elve. Az antropológiai szakirodalom nem használja ezt a fogalmat; a hajdani, primitív közösségeken belül zajló értékcserével kapcsolatban nem erről, hanem az úgynevezett „kölcsönösség" vagy „reciprocitás" elvéről szól. A manapság legelterjedtebb s legjobban dokumentált hipotézis szerint, mint ismeretes, a kölcsönösség elvének kialakulása az első s legegyszerűbb emberi társadalmak, a hordák létrejöttének egyik legfőbb előfeltétele, illetve legfőbb mozzanata volt. Az előember csordák életét ugyanis minden valószínűség szerint (az emberszabású majomcsordák életéből legalábbis erre lehet következtetni) az erőszak elve, a vezérhím despotizmusa, a csorda tagjainak alávetettsége, az állandó és kíméletlen versengés és rettegés jellemezte. A paleolit hajnalán azután, ma még csak részben tisztázott körülmények és okok következtében az előember arra kényszerült, s fokozatosan alkalmassá vált arra, hogy fölismerje: nem mások legyőzése, illetve elpusztítása, hanem a másokkal való együttműködés a létérdeke, fennmaradásának egyetlen lehetősége. E kényszerhelyzetben, s esők tízezer éves kiválasztódás-és felismerés-folyamatban alakultak ki, fokozatosan, azok az első emberi közösségek (ma hordáknak nevezzük őket), amelyekben már nem az erőszakelv, hanem a kölcsönösség elve uralkodott; ahol a despotizmust és a kiszolgáltatottságot a horda tagjainak egyenlősége váltotta föl; ahol már nem az agreszszív hatalmi, szexuális és táplálkozási ösztönök, hanem az ezeket az ösztönöket megfékező, a közösségi együttélést és munkát lehetővé tevő, a hordon belüli értékcserét, értékáramlást szabályozó kölcsönösség elve volt a döntő tényező. A kölcsönösségnek azonban már a legkorábbi formája, az úgynevezett „általánosított reciprocitás" elve sem jelentette, jelenthette azt, hogy a közösség minden egyes tagja mindig ugyanannyi értéket és ugyanazt az értéket adta másoknak, mint amennyi értéket és amilyen értéket kapott másoktól. Más jellegű és mennyiségű értéket adtak (vagyis más jellegű és mennyiségű „teljesítményt" nyújtottak) a férfiak és a nők, a fiatalok és az öregek, sőt, egy-egy ilyen csoporton belül is szükségszerűen eltérők voltak a teljesítmények, mert például a férfiak közt volt, aki testi erejével vagy ügyességével, s volt aki találékonyságával, tájékozódóképességével vagy akár vezetői képességeivel tűnt ki; vagyis, mondjuk, az egyik inkább fizikai, a másik inkább szellemi teljesítményt nyújtott a többieknek. Hogy e teljesítményeken belüli különbségeknek már a primitív hordák gyakorlatában is megfelelt-e a cserébe kapott értékek, vagyis „jövedelmek" különböző mértéke, arra vonatkozólag megoszlanak a tapasztalatok és a vélemények. Valószínűleg voltak olyan hordák, ahol a közösség kohézióját s következésképpen fennmaradását biztosító ajándékozási kényszer olyan erős volt, hogy végeredményben a közösség tagjai valóban egyenlő mértékben, vagyis teljesítményüktől függetlenül, részesültek . A kölcsönösség elvéről és általában a primitív társadalmakban (hordákban és törzsekben) kialakult értékcsere szabályokról lásd elsősorban: Marshall D. Sahlins: On the Sociology of Primitive Exchange, M. Banton, ed.: „The Relevance of Models for Social Anthropology", 1965, 139 — 236. A kölcsönösség elvét egyébként, tudomásom szerint, elsőnek B. Malinowski írta le „Crime and Custom in Savage Society" (1926) c. művében. 5 E gondolatmenet részletes kifejtését lásd E. R. Service magyarul is megjelent kitűnő munkájában. Lásd E. R. Service — M. D. Sahlins — E. R. Wolf: „Vadászok, törzsek, parasztok", Bp. 1973. (Különösen a 21-42.) 5 Magyar Filozófiai Szemle