Focivilág, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-11-11 / 1. szám
FOCIVILÁG -5---------------- CSAK A MÉRETEK KISEBBEK Amikor kiadványunk arculatát alakítgattuk, formálgattuk, felmerült az ötlet, hogy a labdarúgáson kívül (amelyben ugye nem sok sikerélményt szereznek fiaink) néhány társsportággal foglalkozzunk, amelyek többé-kevésbé kapcsolódnak a focihoz, így jutottunk el a kispályás labdarúgáshoz, populárisabb fogalmazásban a teremfocihoz. Minden megjelenésünk alkalmával beszámolunk az adott idszak alatt történt eseményekről, jelesül a hétfői Szuperbajnokság fordulókról, a válogatott életéről, összeállítást esélylatolgatást, interjúkat készítünk a hazai és nemzetközi kispályás labdarúgó életről. Első lépésként az MLSZ kispályás bizottságának elnökét, dr. Fehér Károlyt invitáltuk beszélgetésre, hogy képet kapjunk, hogy is néz ki a magyar teremfoci felépítése, mik a legfontosabb tudnivalók. - Elnök úr, mikor realizálódott a kispályás labdarúgás helyzete hazánkban, mióta működik szervezett formában önálló bizottságként az önöké? - 3 éve kaptuk meg az önállóságot. Szervezetünk országos felépítése a következő: minden megyében külön bizottság működik, ehhez jön a Budapest, plusz van még egy úgynevezett észak-magyarországi bizottság. Ezek a helyi csoportosulások sokszor szerveződnek, sokszor szétválnak, de egy lényeges, soha nem marakodnak, nem viszálykodnak. Előnyös helyzetben vagyunk, hiszen a FIFA kispályás bizottságának elnöke dr. Szepesi György. - Milyen bajnokságok, milyen versengések alapján avatnak országos bajnokokat? - A nagy egésztől elkülönülve működik immár 5 éve Budapesten a Szuperbajnokság. Idén 14 csapat verseng az elsőségért. Anyagi gondjaink természetesen vannak, míg tavaly az MLSZ 2,5 millió forintot adott részünkre, idén ezt még nem kaptuk meg, ezért is tartozunk köszönettel a TELENORMA nevű cégnek, aki felvállalta a budapesti bajnokság szponzorálását. Nélkülük nem tudtuk volna megrendezni a versenyt. Tehát a TELENORMA-Szuperbajnokság összecsapásait hétfőnként rendezzük a Lőrinci Sportcsarnokban, ahová most jelentkezett egy egri csapat, ők minden héten feljárnak. - Milyen az érdeklődés a bajnokság iránt? - Ha nem is telik meg hétről-hétre a csarnok, de csak elszórtan található lyuk a lelátókon. A visszajelzések és a hangulat alapján a nézők elégedetten hagyják el a termet, ahol 17-22 óráig non-stop meccsek zajlanak. - Hogyan áll a sportág nemzetközi megítélése, milyen erőt képvisel a határainkon túl a magyar válogatott? - Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy ha nem is tartozunk közvetlen élvonalba, de egyből utána következünk. A világbajnokságra nem jutottunk ki, de egy vereség mellett két döntetlent értünk el a selejtező csoportunkban, és ha netán az egyik 0-0-ás találkozón egy gólt rúgunk akkor bejutottunk volna a vb-mezőnyébe. A nyár folyamán nálunk járt a belga válogatott, akik Európában három között vannak, a vb-n ötödikek lettek és két alkalommal sikerült legyőznünk őket ami óriási nemzetközi sikernek számít. Sokféle kispályásfoci-szabály alapján szoktak mérkőzéseket rendezni. Valójában mely szabályok a hivatalosak? - Ugyanúgy mint a nagypályán, mi is a FIFA-hoz, illetve az UEFA-hoz tartozunk így az ő szabályaink szerint játszunk a bajnokságban. A legfontosabak: 4 mezőnyjátékos plusz egy kapus van egyszerre a pályán, nincs palánk, a kapu mérete megegyezik a kézilabdakapuéval és a játékidő pedig 2x20 perc. - A vidék milyen szinten áll, gondolok itt elsősorban a szervezettségre, az érdeklődésre és nem utolsósorban az eredményekre. - Örömmel mondhatom, hogy mi sem gondoltuk volna, hogy Budapesten kívül is nagy centrumok nőhetik ki magukat. Ezek közül kiemelkedik Szabolcs-Szatmár megye. Remek háttérrel, csarnokkal rendelkeznek, fokozott az érdeklődés ezért az idei országos döntőt itt rendezzük meg több helyszínen, Nyíregyháza központúsággal. A vidéki csapatok egyre erősödnek, példa erre a MEGGY, amely egy miskolci csapat és tavaly négy közé kerültek. Sokszor lehetett hallani, olvasni, hogy a nagypályás NB I-esek, sőt közülök a válogatottak is szívesen, idejüket, pénzüket nem sajnálva jöttek, jönnek játszani kispályára. Milyen az NB I-es csapatoknál e kérdés megítélése? - Ezek rendkívül összetett problémák. Először is az NB I-es klubok nem szeretik, ha játékosaik eljönnek játszani, sőt szinte mindenütt tiltják. Igaz, hogy e döntésük mellett sok érvet nem sikerült felsorakoztatniuk, hisz ha csak a tényeket nézzük, akkor itt ugye fizikailag nem romlik a játékos, nincs megállás, állandó a harmonikázás föl-le a pályán. Nagyfokú koncentráció, ügyészség, technika, ezek a fő erények. Egyetlen kifogásként a sérülésveszélyt szokták említeni. Erről annyit, hogy öt év alatt egy sérülés történt a budapesti bajnokságban, főtitkárunk szenvedte el, nagyjából tíz méterre volt tőle a legközelebbi játékos. Sokan azt hiszik, hogy ez egy durva játék, holott ugyanúgy mint a kosárlabdában, kizárt a test test elleni játék, tilos a becsúszás. Mindezeken kívül sportágunkat azért tartanám megfelelő mellékedzésnek a nagypályás labdarúgóknak (ez egy egyébként a nézők vonzódásának is oka), hogy a nagypályán a széleken futnak a támadások, így sok a holtidő, aztán a tizenhatoson belülre ívelik a labdát, ahol sok ember próbálkozik annak birtokbavételével, irányításával, nálunk pedig az egész játék akkora területre korlátozódik, mint ami a fociban érdekes, látványos, tizenhatosnyi területre. - Mik a további tervek? - Több nagy túrán veszünk részt, ezek közül is kimagaslik az Iránban rendezésre kerülő torna, amelyre a világ nyolc legjobb csapatát, köztük hazánkat is, hívták meg. Iránban nagyot fejlődött a sportág, a vb-n ötödikek lettek. Az igazság az, hogy a meghívás már megérkezett de az anyagi fedezet nem áll rendelkezésünkre, tehát szponzort keresünk, aki finaszírozná közelkeleti utunkat. - Ezzel talán kerek is a történet. Adott egy sikeres, érdeklődésre számot tartó sportág de nincs pénz, ami nélkül ugye... - Nem szeretnék panaszkodni, de ezek a realitások ma, Magyarországon, kénytelenek vagyunk áthidalni ezeket. H. Z.