Fogorvosi szemle, 1917 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1917-01-01 / 1. szám

városi kórházban (dr. Ziffer) hasonló sérültek szintén kellő segítséget nyernek. Kétségtelen, hogy az olyan intézmények — mint a minőket felsoroltam — már a harczvonal mögött is szük­ségesek. Mindnyájunk előtt világos, hogy minél hamarább kerül az ilyen törött állkapcsú szakszerű orvosi kezelésbe, annál hamarább lehet reménye a helyes irányú gyógyulásra. És annál kevesebb lesz a helytelen irányban gyógyult és így többé-kevésbé rokkant, csonkult arc­sérült. De kétségtelen az is, hogy a hosszabb időt — mint látni fogjuk 6—8 hónapot, esetleg több időt — igénybevevő kezelés csakis a harc­tértől távolabb eső, a városi centrumokban létesített, speciálisan, szakszerűen felszerelt kórházakban, osztályokon történhetik. Ilyen helyek elsősorban épp azon utókezelők, gyógyintézetek, melyeket minálunk a közelmúltban a rokkantügyet felkaroló bizottság, a „Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizott­ság“ állított fel és a melyeket most a m. kir. Rokkantügyi Hivatal átvett. Dollinger prof. a (révész-utczai) székesfővárosi, vöröskeresztes hadikórház igazgatója, a mikor kórházát kész­séggel bocsátotta a rokkantügy szolgálatába, a sebészi és orthopaed utókezelő osztályokkal egyidőben, azok mellé egy odont-orthopaediai utókezelő osztályt is állított fel és ennek a hatáskörébe utalta az arcz- és állcsontsérülések utókeze­lését. Hogy ez az osztály feladatának teljesen meg tudjon felelni, ellátta mindazon eszközökkel, melyek e czélra szük­ségesek. Az osztály mellé fogtechnikai laboratóriumot szer­vezett, mely laboratórium szakszerű vezetés alatt, szakmun­kásokkal az állcsontsérültek foghiányait, az állcsonthiányok­hoz szükséges prothesiseket, továbbá az állcsont-törött beteg kezeléséhez szükséges készülékeket, síneket stb. készíti. Nagy köszönettel tartozom a Szabad Lyceum igen tisz­telt vezetőségének az alkalomért, hogy nagy vonásokban be­számolhatok azon orvosi — és itt közbeszúrhatom : sebészi és szakorvosi­­ ténykedésekről, melyekkel sok esetben képesek vagyunk megakadályozni azt, hogy az arcz- és áll­csontsérült rokkanttá váljék, vagy legalább is elérhetünk annyit, hogy rokkantságát elviselhetővé tegyük. Mikor pedig

Next