Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

HATTYASY D. DR.MOLNÁR E. DR. 1. táblázat­ben (5-ös számú eset) jelentkezett a kezelés után fájdalom, amikor azonban a fog már előzetesen is spontán fájt. (Ez az eset nem került feldolgozásra, mert idegen helyen távolították el.) A kezelést a gyermekek jól tűrték, semmiféle ellenkezés vagy a többiek eltanácsolása nem fordult elő, ami annak a jele, hogy különösebb psychés traumát vagy fájdalmat nem okoztunk. A kezelések az is­kolafogászati rendelőben történtek.* Szövettani eredmények Tekintettel arra, hogy a fősúlyt gyakorlatilag a késői — már feltehetően sta­bilizált — eredményekre fektettük, a 23 szövettanilag feldolgozott eset közül­it a féléves kategóriába esett. A feldolgozásra került 23 fog 44 gyökércsatornája, melynek fele a hathónapos kísérletből került ki, lehetővé tette, hogy egyértelműen kialakuljon előttünk a szöveti történés képe. Azért fektettük a fősúlyt a hosszabb időre, mert gya­korlatilag a tejfog rövid életében a 6 hónap definitív hosszú időnek számít és bennünket ez alkalommal az eljárás klinikai-pathologiai használhatóságának felmérése érdekelt és nem annyira az initiális szöveti változások mechanizmusa. Az általunk választott mikrotechnikai módszer. — Bouin-rögzítés és fagyasz­ Sorszám Név kezdő­betűi Nem Fog 1 Kezelés előtt Kezelés után Histologia Extractio caries media caries prof. érzékeny­ség fájdalom 1 vitalit. V. ’сЗ -о 2 3 hó 6 hó 1. Sz. M.0 — V_ 4 _ .__ __ __ __ __ 2. K. Zs.0 — V— 4 4­— — + 4 4 (1056) 4 fél év 3. K. G. cT — V— + + — — + 4 4 (1055) 4 fél év 4. R. Z. 0* V—4 — + — — + 4 — — 5. A. R.d V—— + — 4 + — — — — 6. K. M. V—— 4 4 — — 0 0 + (1033) 4 hat hét 7. V. P. cf — V— 4 4 — — 0 0 4 (1032) 4 hat hét 8. L. Gy.0 IV—— + — + — 0 0 — 9. F. Zs. és V—4 — — — — + 4 + (1034) 4 hat hét 10. K. Zs.V V—4 — 4 — — 4 4 + (1031) 4 hat hét 11. K. J.cf V—+ 4 — — 4 4 — — 12. в. K.О — V— 4 — 4 — 4 4 — — 13. T. A.­ V—4 — 4 — — 4 4 4 (1052) 4 fél év 14. F. A.9 — V+ — + — 4­ 0 0 — 15. D. L. V—4 — — — — 4 4 + (1047) 4 fél év 16. B. G.— + 4 — — 4 4 -1­ (1041) 4 három hó 17. K. E.­­— V—— 4 — — — 0 0 4 (1023) 4 hat hét 18. K. M.V — V4 — 4­— — — 0 4 (1042) 4 három hó 19. P. J. cf V—— 4 — — — 0 0 4 (1022) 4 két hét 20. T. E.9 — V— 4 — — — 4 4 4 (1049) 4 fél év 21. A. A.О — V+ — — — — 4 4 — — 22. D. J. rf — V— + 4 — — 4 4 — — 23. M. Zs.9 — V— 4 4 — — + 4 — — 24. N. A.9 IV—— 4 4-— — + 4 — — 25. Z. K.9 — V— 4 4­— — + 4 4 (1054) 4 fél év 26. N. Gy. 6­ — V4 — — — — + 4 4 (1053) 4 fél év 27. H. T. 6­ IV—4 — — — — + 4 — — 28. K. I.9 —IV— 4 —­­ —— 4 4 4 (1058) 4 fél év 29. V. s. O' V—+ — — — — 4 4 — — 30. M. 0. o' V—— 4 — — — 4 4 4 (1050) + fél év 31. 0. J. o' V—— 4 — — — 4 4 4 (1048) 4 fél év 32. B. Cs. O' V—— + 4­— — 0 0 4 (1020) 4 két hét 33. N. K. O­ —IV4 — — — — 0 0 4 (1019) 4 két hét 34. S. A. V—4 — 4 — — 4 0 4 (1043) 4 három hó 35. Zs. K.9 —IV— + 4 — — 0 0 4 (1021) 4 két hét 36. S. Sz. I.9 —IV— 4 4 — — — 0 4 (1044) 4 három hó * A segítségért köszönetet mondunk ifj. Dr. Miklós Istvánnak, aki a beteganyagot hozzáférhetővé tette és Csetnekiné Icának, aki a szövettani feldolgozás terén volt nagy segítségünkre.

Next