Fókusz, 1984 (14. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 1. szám
2 FÓKUSZ A békéért A mátészalkai gyár KISZ- bizottsága december 14-én, 15-én három helyszínen öt időpontban rendezett békenagygyűléseket. A nagygyűléseket a zenei Ki mit tud?-on megismert fiatalok zenekara nyitotta meg a Quantanamera ismerős melódiájával, majd Papp Lászlóné előadásában Várnai Zseni verse következett. Czuh János pártalap-szervezeti titkár, Skórán László, a pártvezetőség, Kárpáti Tibor, a KISZ-bizottság tagja és Gere Imre, a KISZ-bizottság titkára tolmácsolta a békefelhívást a nagygyűléseken. A nagygyűlések hatásaként 1028 aláírás fejezi ki gyárunk dolgozóinak békeakaratát. Vérüket adták... Ünnepség a sportklubban December 15-én a MOM sportklubjában, ünnepélyes keretek között került sor vállalatunk vöröskeresztes tevékenységének értékelésére, s egyben véradóink megjutalmazására. Dr. Kincses Jánosné beszámolt a MOM Vöröskeresztszervezetének 1983. évi munkájáról. Méltatta a jól dolgozó aktivisták tevékenységét. Bejelentette, hogy a vöröskereszt világnapja alkalmából az idén Szikszai Györgyné a Vöröskeresztes Munkáért bronz fokozatú kitüntetésben, továbbá , Zagyva Imréné és Hannal Ferencné titkárok Kiváló Társadalmi Munkáért oklevél - kitüntetésben részesültek. Dr. Kincses Jánosné ezután a munkaterv teljesítéséről szólt. Beszélt az egészséges életmódra nevelésről, s arról, hogy a Vöröskereszt felkutatta vállalaton belül az állandó kezelésre szoruló dolgozókat, s így 792 főnél végeztek a rendelőintézeti vöröskeresztesek kivizsgálást. Ezenkívül személyes beszélgetésekkel segítették a nyugdíj előtt álló nők elevitelét, egészségvédelmét. Figyelemmel kísérték továbbá a nődolgozók hagyományossá vált rákszűrését is. A tisztasági őrjárat észrevételei szerint elsősorban a zuhanyozók, W. C.-k, mosdók állapota okoz gondot. Ezen nagyrészt csak komoly anyagi ráfordítással lehetne változtatni, mivel ezek elégtelen állapota elavultságukból adódik. Sok múlik azonban a helyiségeket használók magatartásán is. Családvédelmi feladatok közé tartozott az is, hogy dolgozink felkeresték az öregkorúakat szociális helyzetük, egészségi állapotuk felméréséért, javításáért. Ehhez a XII. kerületi Tanács kérte a MOM segítségét. Hadd gratuláljunk ezúttal mi is a 7. alapszervezetnek, kiemelkedő munkavégzéséért. A beszámoló után Ormai Katalin, a kerületi Vöröskereszt titkára méltatta , a MOM Vöröskereszt-szervezetének tevékenységét. Ezután a kitüntetésekre került sor. Az örömteli hangulatba azonban a szomorúság is belopakodott, ugyanis Rókai Zoltán kitüntetett véradó már nem lehetett jelen. A MOM elhunyt dolgozóját egyperces néma vigyázzállással tisztelték meg a jelenlévők. 40-SZERES VÉRADÁSÉRT Kiváló Véradó arany fokozat kék szalaggal kitüntetésben részesült. Horváth Ottó: KIVÁLÓ VÉRADÓ ARANY FOKOZAT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT: Biró Endre, Dávid György, Dudás Ferenc, Harkai Tamás, Hegyi Pál, Budai Sándorné, Jablonka Gyula, Farkasinszki Sándor, Kelemen Zoltán, Nagy István, Horváth Imre, Szikszay Györgyné, Bakay Pál, Szolga Mihály, Karattár Gyula. KIVÁLÓ VÉRADÓ EZÜST FOKOZAT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT: Dobos Mihályné, Gáti János, Horváth József, Kádár László, Krisztián István, Kiss László, Kozma Lajos, Marschalek Béla, Pusztai Istvánná, Sajti Dezső, Sörös Antal, Stefán József, Szabó István, Muskál Péter, Saródy Dénes, Lepsényi István, Hegyi József, Holl László, Földvári Béláné,Tombach Ferenc, Kertész József, Rónai Zoltán (elhunyt), Sinogl József, Szita Ernő, Szőke Ferenc, Gyöngy István. KIVÁLÓ VÉRADÓ BRONZ FOKOZAT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT: Ambrus Mihályné, Bárány Mihály, Beszédes Sándorné, Boda Sándorné, Borka László, Csiha Gábor, Damler György, Fodor Sándor, Füleky András, Hurschán László, Kehler Károlyné, Körösi Tibor, Igali József, Nagy Barnabásné, Petrás Péter, Szabó János, Weiner László, Magosfalvi József, Jager Károly, Fenyő Gábor, Kántás Gézáné, Potom Géza, Suba Tamás, Szuchy Péter, Bán Endre, Gergely Ferenc, Gazsó Pál, Hága József, Jávorszky György, Kiss János, Molnár Ágoston, Lipka László, Molnár Csaba, Pécs László, Burján Lajos, Kun Sándorné, Klinger Pál. Frigyes Henriette Ormai Katalin gratulál Horváth Ottónak Nyugdíjastalálkozó December 8-án, nyugdíjas-találkozó volt a Kalibergyárban. Horváth Ernő, üszb-titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Fabianek Géza, a nyugdíjas albizottság elnöke beszámolt az albizottság 1983. évi munkájáról. Ezután Marai László igazgató ismertette az 1983. év várható gazdasági eredményeit, és felkészülésünket az 1984. esztendőre. A tájékoztatók után ajándékcsomagok átadására került sor. Jó hangulatú beszélgetésekkel zárult az ünnepség. A MOM-os század SzKGy-s szakaszának gyűlésén Vendégek Moszkvából Kedves vendégeket fogadtak vállalatunk Csörsz utcai gyárában a közelmúltban. A Béke ’73 szocialista brigád meghívására gyárunkba látogatott a brigád szovjet testvérbrigádja, a Moszkvai I. számú Kirovi Óragyár komszomoltitkár helyettese és a moszkvai Szputnyik Ifjúsági Utazási Irodának a vezetője. A harminc főnyi küldöttség ellátogatott a 65., illetve a 18. osztályra is, hogy ismerkedjen az itt folyó munkával. Ezt követően — fehér asztal mellett, mint képünkön is látható —, kicserélték tapasztalataikat gyárunk KISZ-vezetőivel és a brigádtagjaival. A vendégeket fogadta a MOM KISZ- bizottsága is, és megbeszélték, hogy hamarosan találkoznak Moszkvában. 1984. JANUAR 11, A hagyományoknak megfelelően sikeresen tevékenykedtek munkásőreink Decemberben értékelte a párt-vb a XII. kerületi Ságvári Endre munkásőr-zászlóalj első századába beosztott törzsgyári munkásőrök tavalyi munkáját. Megállapították, hogy a gyári munkásőrszázad kiképzési tervét maradéktalanul teljesítette, a munkásőrök a felkészülésre, feladat-végrehajtásra és szolgálatra egyenként mintegy 177 órát fordítottak átlagosan. A munkásőrök és az alegységparancsnokok összesen több, mint 11 700 órát fordítottak szolgálatra, ebből több mint 7500 óra esett szabad idejükre. Tavaly a kiképzési év egyik fő feladata egységszintű gyakorlat volt, amelyet munkaidőn kívül a mostoha időjárási viszonyok ellenére is jó eredménnyel sikerült végrehajtani. A másik nagy jelentőségű feladat az objektumok őrzésének, védelmi harcmódjának elsajátítása és gyakorlása volt, a módosított szabályzatnak megfelelően. Ezt úgyszintén jól sikerült teljesíteni. A lövészeteken jó időjárási körülmények között kiváló eredményeket értek el. Sajnos a géppisztoly-lövészeten az egyik szakasz csak egy emberrel képviseltette magát, a másik két szakasz pedig csak két-két munkásőrrel, így eredményük a létszám miatt csak nem megfelelő lehetett. S nagy kár, hogy az ilyen dolgok leronthatják a század eredményét. A negyedik fő feladat mindenekelőtt a nem tervezhető igénybevételek, például a munkásmozgalom halottainak temetésén adódó díszőri szolgálatok arányos elosztása volt. E feladat megosztására változatlanul komoly figyelmet kell fordítania minden alegységparancsnoknak, de legfőképpen az egység intézkedő parancsnokának. Az állományépítési tervet csak mintegy 83 százalékra sikerült teljesíteni, ami a törzsgyárból 5 új munkásőrt jelent az 1984-es kiképzési év kezdetére. Nagyon dicséretes, hogy ismét két emberrel jelentkezett az 5-ös pártalapszervezet, ahol eddig is a legtöbben, 23- an vállalták a munkásőri pártmegbízatást. A kiképzési év befejezésével 6 munkásőr és alegységparancsnok került indokolt kérés alapján a készenléti tartartalékállományba. A század munkásőreinek jelenleg mintegy 83 százaléka párttag. A törzsgyári munkásőrök közül 10-en fiatalabbak 30 évesnél, vagy éppen 30 évesek, s mindnyájan ma is aktív KISZ-tagok. De a 30 évnél idősebbek között is van KISZ- tag. A testületben végzett jó munkáért tavaly is sokan részesültek magasabb parancsnoki elismerésben. Például a század szolgálatvezetője, Dugovits László, aki a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta, továbbá Mohácsi János, a század fegyvermestere, aki a munkásőrség budapesti parancsnokától dicsérő oklevelet kapot. Vállalatunk párt- és gazdasági vezetése tavaly is módot talált rá, hogy a kollektív szerződésben nem rögzített esetekben is adjon az erkölcsi elismerés mellé méltányos anyagi elismerést. A kiképzési év befejezéseként a szakaszok megtartották az éves tevékenységet értékelő gyűléseket. Megállapították, általános tapasztalat: a munkásőrök a gazdasági munkában is élen járnak. A politikai és a gazdasági helyzetet jól értik és ennek megfelelően dolgoztak munkahelyeiken. Nemcsak a gazdasági munkában állnak helyt, hanem az egyéb társadalmi munkában is, így például tartottak munkásőr-kommunista szombatot is. Jól dolgoztak a munkásőrség szocialista versenyében, s nemsokára eldől a szakaszgyűlések javaslatai alapján, hogy melyik alegység volt 1983-ban a legjobb. K. A. E.