Földrajzi értesítő, 1958
Értekezések - Boros Ferenc: A hazai településállomány XVIII. sz. eleji képe
pülések természetes kirajzása, a művelésre alkalmas területek határainak szerfeletti kiterjedése, a gazdasági lehetőségek nagyobb mérvű kihasználása az uralkodó. Mindezekből láthatjuk, hogy a XVIII. sz. elején a népesség tömörülése,, a művelt határ és a népesség aránya helyről helyre változó. Bár a XVIII. sz. elejére a fentebb leírt, belső több irányú migráció fokozatosan megszűnik, lecsillapodik, ez korántsem jelenti azt, hogy a XVI. sz.-i állapot áll vissza. Nem is állhat vissza egyrészről azért, mert a korábbi állomány jó része véglegesen elpusztul, más része viszont még ez időben — tehát a XVIII. sz. első évtizedeiben — néptelen. Más vonatkozásban különbség mutatkozik a XVI. sz.-ot megelőző állapothoz képest abban a vonatkozásban is, hogy az elmenekült népesség az új telephelyén a már meglévő települések népességét megduzzasztja, növelve ezáltal az egy hektárra eső létszámot. Ha az elmenekült népesség nem egy már meglevő település népességét növeli, hanem attól független, de azzal érintkező határú települést hoz létre , ismét csak az agrársűrűséget változtatja meg, most már természetesen nem a művelt területek rovására, hanem a művelésre alkalmas területek határainak viszonylagos kiterjesztésével. Mindezen szerteágazó problémák vetették fel önkéntelenül is, hogy megvizsgáljuk a XVIII. sz. elején lakottnak ismert települések népességének és a szántóterületnek a különböző arányát — tehát lényegében az agrársűrűségét. Tekintettel arra, hogy a XVIII. sz. elejéről nem vagyunk bőségében az ország egészére vonatkozó részletes adatoknak — vizsgálatunkat Acsády Ignác : „Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában" című munkája alapján végeztük el. E munka adataiból felhasználtuk a háztartások számából általunk kiszámított abszolút lélekszámot, valamint a szántóterületnek köblösökből hektárra redukált értékét. Ezeket az értékeket valamennyi XVIII. sz. eleji lakott településre nézve kiszámítottuk. Az így nyert adatokat — tehát a települések abszolút lélekszámát, valamint a hektárban kifejezett szántóterület községenként értékeit arányba állítottuk. Vizsgálóalati módszerünk képletszerű megfogalmazása így hangzik : —- aZ, ahol települések szántóterületét (hektárban), ,,Y" a települések abszolút lélekszámát jelenti. A ,,Z" tulajdonképpen egy viszonyszám, amely azt fejezi ki, hogy egy főre hány hektár jut, s így természetesen értéke községről községre változott. A ,,Z" értékének változása 0,01—10,0 között mozgott. A ,,Z" változó értékeit önkényes alapon négy főkategóriára bontottuk a következőképpen : ha a képletben kifejezett ,,Z" értéke 0-nál nagyobb volt, de az 1-et nem haladta meg — ez esetben ,,A"-val jelöltük a települést. Ha ,,Z" értéke 1,1-től 2,0-ig terjedt, ,,B"-vel helyettesítettük a települést. Ha ,,Z" értéke 2,1 és 3,0 közé esett, ,,C"-vel, ha 3,1-et meghaladta, ,,D"-vel tüntettük fel az illető települést. Tekintettel arra, hogy az 1720-ban lakott települések nagyobb hányada esetében az O , Z értéke 0,00 és 1,0 között váltakozott (A típus) — e főtípus földrajzi elterjedésének finomabb vizsgálatául az ,,A" értékét ismét csak önkényes alapon három altípusra bontottuk, amely típusokat a, b, d betűkkel jelöltünk. Az elmondottakat képletben így ábrázolhatjuk :