Földrajzi közlemények 1924.
I. Értekezések - Dékány István dr.: Az ember és környezete viszonyának új elmélete
2 DÉKÁNY ISTVÁN A környezet elméletéről általában még azt kell felemlítenünk, hogy nem volt sohasem tisztán elméleti dolog. Gyakorlati jelentőséget is kapott. Életfelfogássá vált. Kiváltkép bizonyos biológiai, darwinieta elméletek vittek be egy sajátos tanítást, az ember és környezete viszonyainak felfogásába, amellett argumentálván, hogy amilyen a környezet, szükségkép olyanná kell lennie az embernek. (Sajnos, ez a felfogás a földrajzi környezetnél is felmerült: a Föld — geomonista felfogásban — egyetlen fő oka és magyarázó alapja a történeti fejlődésnek.) Az ily felfogású elméletben az van elrejtve, hogy a fejlődés okát nem kereshetjük magában az emberben. Nincs igazában emberi ok, minden csak a környezet egyes elemeinek eredője. Sőt a környezetelmélet a társadalmi fejlődés felfogásába is belejátszott, behatolt a szocializmusba is. Az embert egyre inkább a társas környezetén keresztül próbálták megérteni. Végre is nem az embert igyekeztek megváltoztatni, hanem egy új jövő érdekében „a társadalmi környezetet" óhajtották reformálni — az ember nélkül. Alapvető volt ebben az a hit, hogy amilyen a környezet, olyan szükségképen az ember. Felelőssé tehát elsősorban a környezet válik. Minden baj oka a környezet, a társas „szervezet", nem pedig maga az emberi karakter. Ily alapon a környezetelmélet, mely eredetileg a biológiából indult ki, lassan társadalompolitikai elvek alapjává vált: a társadalom legfőbb szerkezeti princípiumait azért iparkodtak megváltoztatni, mert a környezethatástól várták az új ember elérkezését. Itt az is baj volt, hogy nem látták meg a földrajzi környezet súlyos faktumait, nem látták meg, hogy reformtervek keresztülvitelére elsőrangú vétók vannak abban, hogy a geográfiai környezet kevéssé változtatható meg. A geográfiai vétók hatalmamasabbak, mint az emberi vétók! Ezt az igazságot kellőkép sem az anthropogeográfia, sem egyik részterülete, a gazdasági földrajz nem domborította ki. A környezet kérdések sokáig homályos szövegezések közepett hevertek. Sokáig háttérbe szorult az, hogy a környezet s az ember viszonyában mennyi irandó az ember specifikus energiájának, főkép szellemi erejének, találékonyságának s alkalmazkodásának számlájára (v. ö. alább 8. fej.). Az ember aktív természete, történeti kultúrájának halmozhatósága, egységes perszonalitása, fugékony szükségletrendszere oly kérdések, melyek lényegében ma sem jutottak be az anthropogeográfiai kutatás küszöbére. Csak nemrég jutottunk odáig, hogy világosan meglássuk, mit jelent a hibásan felvett „organoszférán" túleső valami: az a speciális kultúrszféra, melyet maga az emberiség teremtett meg évszázados kultúrmunkájával, a Föld felszíne sajátos részeként. Itt látszik meg első jelentős nyoma annak, hogy az ember nem követi szolgailag környezete hatásait, hanem szembeszáll vele, küzd célokért, melyek benne élnek s nem pusztán környezetéből adódó „szükségletek". A szükséglet-problémára itt és újból azért kell kitérnünk, mert a kérdést sokkal bonyolódottabbnak találtuk, mint aminő az 1 Sok kérdést finoman elemzett Goldscheid szép munkájában: Höherent-wicklung und Menschenökonomie. Grundlegung einer Sozialbiologie. I. 1911. 2 Még ma is! Ld. W. Vogel: Palit. Geographie, 1922. 5. 1.