Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) XXV. évfolyam 2018.
2018 / 3. szám - Tanulmányok - Umbrai Laura: A budapesti hatósági népkonyhák története az 1860-as évektől az első világháború kitöréséig
Tanulmányok özönlése több olyan változást eredményezett a későbbi Budapest társadalmában, ami már elkerülhetetlenül szükségessé tette a hatósági szerepvállalást. Hozzá kell tenni azonban, hogy az ekkor meginduló hatósági szegénygondozás nem mutatott egyértelmű lemaradást a nyugat-európai nagyvárosok ekkor még szintén szűk körű szociálpolitikájához képest. A budai és a pesti hatósági szegénygondozás korai szakaszának jelentősége elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a városi hatóság már észlelte a cselekvés szükségességét egy olyan kérdésben, amit korábban egyértelműen társadalmi feladatnak tekintettek. Nyugat-Európához képest Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi elmaradottsága még hosszú ideig és egyre növekvő arányban tükröződött a szegénygondozás területén. A magyar főváros szegénypolitikáját tartósan a rászorultak tízezreit eleve kirekesztő elv jellemezte, mely csak az érdemes (vagyis a munkaképtelen) házi (helybéli születésű vagy illetőségű) szegényekről való gondoskodást tartotta feladatának a szükséges (és a hatóság gazdasági lehetőségei okán is csak minimális) mértékig. Mindebből pedig az következett, hogy az aránylag szűk körnek biztosított szegényellátással szemben, egyre nagyobb arányban érkeztek a városba vidéki illetőségű (tehát az ellátásból eleve kizárt) többségében képzetlen (vagyis a munkalehetőség szempontjából a változó gazdasági helyzetnek kiszolgáltatott) napról napra élő tömegek. Budapest 19. századi hatósági szegénypolitikájának fő területe az intézeti gondozás volt. A pénzbeli, illetve az azt kiegészítő — néha helyettesítő — természetbeni (népkonyha, tűzifa stb.) segély pedig csak kicsi, igaz folyamatosan növekvő hányadát fedte le a gondoskodásnak. A segélyezés ugyanakkor messze nem biztosította az arra jogosult munkaképtelen „házi szegények” megélhetését. A hatósági gondozásból eleve kiszoruló, az év bizonyos szakaszaiban (pl. a te- 5 A főváros szegénypolitikájához lásd: Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben — Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2., Budapest, 2010, 375-383. p. (a továbbiakban Horváth, 2010.); Susan Zimmermann: Új garnitúra a városházán: szociális reform és politikai változás Budapesten a századforduló után. In: Mozgó világ, 17. (1991) 12. sz. 91—100 p.; Gerhard Melinz — Susan Zimmermann: A szegényügy „szerves” fejlődése vagy radikális szociális reform? Kommunális közjótékonyság Budapesten és Bécsben (1873-1914). Aetas, 9. (1994) 3. sz. 44. p. (a továbbiakban Melinz - Zimmermann, 1994.) 6 Az 4682/1867. sz. belügyminiszteri rendelet is a községek kötelességévé tette a saját (helyben született) szegényeiről való gondoskodást, amit azután az 1871. évi XVIII. a községek rendezéséről szóló törvénycikk 22 §-a is megerősített, hasonló szellemben fogalmazták meg az 1872. XXXVI. tc., a fővárosi törvény 105 §-át is. Csoma Kálmán: A szegénygondozás Budapesten. Budapest, 1931, 69. p. (Statisztikai Közlemények, 62/1.) (a továbbiakban Csorna, 1931.)