Fotó, 1964 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
XI. ÉVFOLYAM 1964. JANUÁR FOTÓ SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VII., LENIN KÖRÚT 9-11. TELEFON: 222-20 1 SZÍNES KÉPEK AZ ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSON Az 1963. évi Országos Művészi Fényképkiállítás színes anyaga természetesen ugyanúgy magán viselte a válogatás hibáit, mint a fekete-fehér, mégis éppen a színes fénykép sajátosságaiból eredően egységesebbnek tűnt. A részletes tanulmányozás során azonban felszínre kerültek a színes fényképezés esztétikai problémái, a díjazással kiemelt, s ezzel irányt meghatározóvá avatott képek kérdése. A színes fényképezés teljes problematikájának kibontására e cikk keretében nem vállalkozhatom. Néhány, a színes fényképezés egészére vonatkozó gondolatomat közölnöm kell, hogy a példamutatásként kiemelt képekkel szembeni ellenkezésemet megindokoljam. Koloraszín, kolorit a színhatás, a színek összhatása és egymáshoz való viszonya a művészi alkotásokon — mondja a lexikon, Csisztjakov pedig megállapítja: ,,A színeknek szerepük van a tartalom kifejezésében és segíteniük kell a gondolat kifejezését.“ A valóság körülöttünk színes. A színes világ pontos másolása csak technika és nem művészet. Színes fényképművészeti alkotásnak azt a képet fogadom el, melyben a szerző tudatosan alakítva adja egy művészi valóság színeit, s ezek a színek — a többi fényképi sajátosságon túl — tovább erősítik a gondolati tartalom kibontakozását, s ezzel jelentősen növelik az ábrázolásnak a szemlélőre gyakorolt érzelmi hatását. A színes fényképezés műfajában sajnos ma még nem lehetünk olyan nagy igényűek, hogy általánosságban követeljük azt a színvonalat, melyet például az előző országos kiállításokon már Ferencz Zoltán (Balaton, I. FOTO 1962. 11. sz.), Alapfy Attila (Közlekedés, I. FOTO 1961. 12. sz.) művei képviseltek. E képeken a szerzők a szubjektív kifejezést fokozó, autonóm színvilágot teremtettek. Legalább ennyi törekvést — szerintem — feltétlenül meg kell kívánnunk az alkotó művészettől. Még ezután is hátra van a kérdés, hogy milyen esztétikai tartalom ábrázolásáról van szó! Vegyük példaként Gál Imre „Vonalak és színek“ és vele párhuzamban Szenttornyai Ferenc „Kék és zöld“ című képét. Rokon témák, mindkettő architekturális kompozíció. Gál képét a vonalkonstrukciót adó elemek, s a centrumba helyezett néhány apró tárgy meleg színe — noha nincs rajta élőlény — emberi vonatkozásúvá teszik. Szenttornyai képén a kék és zöld elválasztása bravúros, de ez csak technikai érték és nem művészi teljesítmény. A kép rideg, szinte steril, önkéntelenül elutasítom magamtól e félelmetes utópiaként ható, hideg világot. A zsűri Szenttornyai technikás képét díjazta, a Gálét — bár szóba került — végül is nem. Érdemes ugyanígy összevetni Kovács Kornél „Híd" és „Budai este“ című képeit. A „Híd“ briliáns technikával megoldott, majdnem műszaki ábra egy híd tartószerkezetéről, a traverzek vörös minium !