Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-16 / 12. szám

nagy művész, minket igen elérzékenyített, de nem tudna-e ön most valami derültebbet, valami éltetőt hallatni, — hazájából talán egy barcarole-t, vagy egy víg olasz bolero-t?“ A művész minden ellenmondás nélkül némán en­gedelmeskedett, s ülőhelyéről nem minden erőmegfe­­szítés nélkül felegyenesedve, amaz édes, szívre ható, költői szép hangzatu olasz dallamok egyikét kezdé játszani, minőket csak azon sajkákról lehet hallani, melyek Velence lagúnáin siklanak ; vagy azon bár­kákról, melyek Nápolyban a tengeröböl sima tükrét redőzik. — Míg a művész hangszerével ekkér fára­dozott, az inasok ezüsttányérokon gyümölcsöt és sü­teményt szolgálva, Fabioni mögött haladtak el, úgy hogy az előtte lévő tükörben látható őket; mire lát­szólag igen élénk fájdalom hatotta át, ajkai lezáród­tak, szemei mereven tekintenek, és játéka más jelle­met öltve, lázas zord lett; az előbbeni szende bájhan­gokat, darabos, sértő, szivszakgató hangok válták fel.­­ Az inasok jöttek s mentek, a művész szemei előtt képzeletében a gyümölcs ábrándos alakokat öl­tött, a sütemények lángoló hegyekké látszottak előtte változni, melyek mind a szegény hegedűsre akar­tak dőlni, ki még mindig agyának zavarodását hang­szerével viszhangoztatá, mig végre szemei egészen megzavarodva elhomályosodtak, — alatta a padló ingott, a kéz a vonót elejté, s öl ájultan összerogyott. A hölgyek a legnagyobb mérvben megijedve, se­gítségére siettek. Campioni marquisnö a Sarolta ál­tal nyújtott illat­szeszbe marta kendőjét, s ezzel az eszméletlen halántékát dörzsölé, ki is ezen fáradozás következtében ismét föleszmélt. „Térjen magához ifjú barátom“ mondá Simi­an marquisnö, miért nem említé ön, hogy nem jól érzi magát, mi nem késztettük volna e játékhoz.“ „Bocsánatot kegyelmes aszonyom, hogy én ily zavart okoztam, — azonnal jól lesz minden“ mondá az ifjú akadozva oly hangon, mely szavait meg­cáfoló. „Nem, nem, ön igen szenved“ szólt hozzá Souri­­van bárónő „mi baja ?“ Fabioni lecsüggeszté fejét, annélkül, hogy felelt volna. „Szóljon“ késztető Blinville grófnő. „Nem lehet“. „De szóljon már, ön megijeszt bennünket“ es­­dett Simian marquis-nő. „Önök akarják“ szólt az ifjú, ülőhelyéről félig felemelkedve „tehát jó, én megmondom marquisné, — az én bajom, az............os én nem merem kimon­dani, ez igen szörnyű, — az én bajom — a kenyér­hiány !“ „Kenyérhiány!“ ismétlék a hallgatók, kik közöl egyiknek sem volt fogalma az emberi nyomor e foko­zatáról. Fabioni kimerülten helyére visszadőlt, és Sarolta egy tányéron sietve előhozott süteménynyel lehajolva hozzá, remegve megkinálá­st. — A művész mohón megragadott egy darab süteményt, s azon vágy, mely­­lyel ajkához emelé, arcának majd nem vad kifejezést kölcsönze, azonban anélkül hogy ajkával csak érin­tette volna is, kezét ismét leereszté. Forró könycsep­pek hulltak szemeiből, s a mohón megragadott süte­ményt messze eldobva magától, kétségbeejtő keserves fájdalommal kiáltá „már késő, én el vagyok veszve.“ „Ön éveiben“, mondá Sourivan bárónő meg­­nyugtatólag, „ily múlékony nélkülözések nem bírnak káros hatással.“ „Igen nagyságos asszonyom, de nem úgy, ha az ember 10 napon át tápszer nélkül élt.“ „Tíz napon át!“ ismétlék borzadálylyal a jelen­levők, „ily képzettséggel mint az öné.“ „Mit használ ez egy nagy városban, hol isme­retlen és elhagyatott az ember.“ „De hát rokonai és barátja?“ „A hazámban vannak s engem büszkeségem késztettett őket elhagyni. Én mesteremet Viotti-t egy jótékony célra rendezett hangversenybe egyszer el­kísértem, hol vele egy általa szerzett zeneművet játsz­­tam, ő játékával felvillanyozott engem s magával ra­gadott úgy, hogy előadásunk bevégeztével a hallgató közönségnek sűrű tapsban nyilvánult tetszésében mindketten részesültünk s mesterem, engem átkarol­va barátjának s testvérének nevezett. E szokatlan tömjén s dicséret engem elkábitott, és hálátlanul el­­tökélem barátomat elhagyni, hogy Párisba menjek. Nyolc nappal később már útban valók gyalog, hege­dűmmel kenyeret s csűrökben éji szállást keresendő, míg végre fáradtság és sok nélkülözés következtében egészen ellankadva Párisba érkeztem; itt kisebbren­­dű vendégfogadókban néhányszor játsztam, de ezen kis fogadókban sem akartak engem hallani, mert ze­ném igen szomorú volt s mig utazásom közben he­gedűm éltemet szegényül fönntartá, itt Párisban éhen hagy meghalni.“ A szerencsétlen mindezt halkan s mindig gyen­gébb hangon beszélé, mig a végelgyengülés erőt vett rajta s ő egészen elhallgatva már csak esdő mozdu­lattal bírt hangszerére mutatni; ő érzé, hogy élte fogytán van s hegedűjét kezében tartva kívánt meg­halni. Sarolta átnyújta a hangszert, mire a művész FŐVÁROSI HÍREK. (Kern Gyula) zongoraművész hazánkfia, ki évek óta már Odessában van letelepedve, a telet ha­zájában töltendő, fővárosunkba érkezett. Itteni tar­tózkodása alatt reménylhetőleg egy pár hangversenyt is fog rendezni. ”­ (Az Alföldiek Segély albuma) „Deák Ferenc­nek, mint a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafias kegyeletük jeléül“ van ajánlva a szerkesztőktől. S~ (A magyar írók segélyegylete) igazgató választ­mányának és ellenőrködő bizottmányának közelebb­ről tartott ülésében a következő nevezetes­ tárgyak fordultak elő: 1. Megállapittatott az 1864-ki költség­­vetés. A választmány örömmel tapasztalta, hogy a kedvezőtlen viszonyok között is az év végén oly ál­lapotban van a pénztár, hogy az eddig segélyben ré­szesült özvegyek és árvák évdijait nem kénytelen kevesbítni, sőt három új évdijat is megszavazhat.Szol­­gáljon egyszersmind az alapítóknak s az adakozó kö­zönségnek tudomásul, hogy ez évben tizenhárom író özvegye és árvái részesültek rendes segélyben, azaz évdíjban, s tizenöt beteg vagy nyomorban siülödő iró rendkívüli segélyben. Jókai Mór választmányi tag jelenti, hogy a választmány megbízása következté­ben általa rendezett felolvasási és szavalati előadás dec. 22-én megtörtént és a kölségek levonásával 491 forintot jövedelmezett. *** (Udvarhelyi Miklós), a magyar színészet és Nemzeti Színház egyik érdemes alapítója, Kántorné és Szentpétery társa, Katona barátja, a jeles művész, becsületes ember és honfi , mocsoktalanul leélt szép életének 75-ik évében folyó jan. hó 14-a tüdőszélhü­­désben elhunyt. Végtisztelete ma, szombaton d. u. 3 órakor történik, Országút 37-k száma. Áldás emlé­kére ! — (Gyászhir.) Hegyi Gyula, a Riedl-szer­­kesztette „Kritikai lapok“ főmunkatársa, élte 25-ik évében, egy szép reményű pálya kezdetén rövid be­tegség után elhunyt. Béke poraira ! *** (Az izraelita magyaritó-egylet) jan. 9-i ülésé­ben Ágay Adolf tartott „a gyermekek életéről“ felol­vasást ; ecsetelte azon eseményeket, melyek a fiatal gyermek kedélyére benyomást szoktak gyakorolni, s intette az anyákat, hogy a dajkák választásában óva­tosak legyenek. Ezután fokozatonként kísérte a gyer­mekek életmenetét, megrótta az anyák hiúságát és az apák gyengeségét, mely szerint a kisdedeket felcico­­mázzák, miáltal csak a hiúság érzetét keltik bennük; bejárta az iskola termeit és figyelmeztette a szülőket, hogy gyermekeiket ne féltsék oly nagyon a tanulástól, de túl se terheljék tudománynyal, miután az csak testi fejlődésük árán történhetnék. Erre nézve tehát a lelki ápolással a testét is hason rangba kívánná helyeztet­ni; a nevelési rendszerből a testgyakorlatoknak (úszás, tornázás sat.) soha sem szabadna hiányozni. Figyelemmel kísérte a gyermek játékait is, s Dávid királylyal, játékából is megismeri gyermekben az embert. A leánygyermekekre áttérve psychologice festi a kis leánynak bábujához való viszonyát és pajkos humorral enyeleg a már érettebb korú leányok szív­­beli forradalmai fölött. Mindezen állításainak támoga­tására pedig Göthet, Jean Pault, Diesterweget sat. idézi. A zsidó gyermekekről tüzetesebben szólva, ki­tüntetéssel említi fel a zsidó anyák páratlan, mindent feláldozó szeretét, s mintakép gyanánt — Ráchelt ál­lítja fel. („M. Izraelita.“) (Új könyv). Megjelent: „Magyar fényképész. Kézikönyv.“ Fényképészek és műkedvelők számára irta Tömösváry László, okleveles gyógyszerész. Pest, 1863. Ára 2 írt. Megrendelhető Demjén és Sebes könyvkereskedésében, Egyetem utca, 7. sz. — E könyvből a fényképek készítésének elméletét és gyakorlatát egyaránt meg lehet tanulni. (Mazzininak), a ki köztudomás szerint igen sokoldalú műveltséggel biró ember, közelebb egy aesthetikai műve fog megjelenni Pulszky D. fordítá­sában a Budapesti Szemle hasábjain. — Ez ifjú Pul­szky, az Olaszországban tartózkodó Pulszky Fe­renc fia. ’ (Puskin gyönyörű költői beszélyeiből) Cserényi Imre lefordított hármat — a legszebbeket: A bakcsi­­szeráji forrást, a Rablótestvéreket és Gróf Nulint. Ezek rövid időn külön füzetben is napvilágot látnak, megtoldva a nagy orosz költő néhány balladájával. *** (Művészet és hazafiság.) A P. Hírnökben egy vezércikkíró kikél azon divat ellen, mely újabban színpadainkon a „Dunanan apó“-knak, „Ördög pi­­lulái“-nak, balleteknek és operetteknek népszerűsé­get szerzett. Protestál, a­miért „Thalia és Terpsychore csarnokait a hazafiság és nemzetiség templomainak“ írják. Pedig tán jó lett volna e divatnak csak túlzá­­s­a­i ellen protestálni, mint már szólalt is hang ily irányban a journalistica részéről. Mi legalább elvitáz­­hatlannak látjuk már csak azon hasznot is a magyar­­nemzetiségre nézve, ha a főváros falai közt Dunanon­­ban és az Ördög Pilulái­ban magyar szöveg hallat­szik. Persze, más az aestheticai szempont. Ez több védelmet igényelne. De e tekintetben is elnézéssel lehetünk a végcélért, ha ez az eszközök révén végkép el nem sikamlik. *** (A magyar képzőművészeti társulat) igazgató választmánya f. é. jan. 2-án tartott rendes, és 7-én tartott rendkívüli ülésében jelentés létetett, hogy a tagoknak adandó album szövege is kész és legköze­lebb ki fog osztathatni. A titkár jelentéséből kitűnt, hogy a tagok száma megközelíti az 500-at. Két pá­lyamű is érkezett be, nevezetesen: „A Hunyadi-ház diadalünnepe“ kókuszdióba vésve, és egy elefánt­­csontból vésett lant, Petőfi mellszobrával, melyek közül ugyan egyik mint másolat, a másik mint kitű­zött értéknagyságának meg nem felelő, pályázatra nem bocsáttattak, de a társulat által megveendő mű­vekként juryhoz utasittattak. — Szóba jövén az egy­leti sorshúzás a jelen volt igazgató választmányi tagok is 100 —100 sorsjegy átvételére vállalkoztak és az igazgató-választmány mindent meg fog kisérteni, hogy a nagy közönség, lapok utján értesittetvén a sorsolásról, eddigi részvétlenségéből felbuzduljon s a társulat létezését és magasztos célja elérését az oly olcsó áron (50 kr) adott s szép nyereményekkel kecsegtető sorsjegyek megvétele által biztosítsa. Egyéb, a társulat beléletére vonatkozó jelentése­ken és határozatokon kívül, örvendetes tudomásul szolgált a városi hatóság átirata, melyben a társulat választott elnökének, gr. Andrássy Gyula urnák fel­sőbb helyen megerősítése tudtul adatik. (Zellner 17-ki harmonium-) hangversenyében hallani fogunk darabokat Bachtól,, Bartholdytól és Rubinsteintól, — nem is említve J. J. Rousseaut — a­ki jeles zeneszerző is volt. Közreműködnek Pauliné, Hofbauer Zsófia, Köszeghy, Pauli, és hárfával Dubec. Belépti jegyek kaphatók Rózsavölgyinél. S­ (A pogány hideg miatt) Aradon a színházat néhány napra bezárták.­­S (Kegyes célú láncvigalom). Több pesti hölgy, mint a „Sz. Látcső“ írja, oly jótékony célú bál rende­zésére egyesült, melynek jövedelme szegény leányok kiházasítására lesz fordítandó. "­­ (A múlt heti robbanás) a váci­ útán több gyer­meket árvaságra juttatott. Ezek számára most meg­indult az adakozás. Adakozásokat e célra lapunk szerkesztősége is elfogad. (Veszélyes midarság.) A Dunát, a­mióta beál­lott, csúszkáló és korcsolyázó fiusereg lepi, s a Mr. S.­­ból fájdalommal értesülünk, hogy két fiú, eléggé be nem fagyott helyre merészkedvén, már a jég alá is veszett. A Gellérthegy alatt már ösvény van verve a vén megdermedt óriás kigyón, mely teszi magát, hogy alszik, de lejebb, lenn a fenekén — fogadok reá! — még zúg, morog, hisz ott van, a­mint az utcagyere­kek packáztak rajta, hirtelen kinyitotta torkát és el­nyelt két fiút . . . .. (Dr. Bakody Tivadar) ki minap feldölés kö­vetkeztében karját törte, hathatós orvosi segély kö­vetkeztében már elhagyá betegágyát és újra hivatásá­nak szentelheti erejét, a­minek mindazok, a­kik e je­les homeopatiánk kitűnő képességeit ismerik, csak örvendhetnek a szenvedő emberiség nevében. — Meg­­,jegyezzük ez alkalommal, hogy Bakody az újabban Európaszerte oly nagy elterjedésnek indult gyógytest­­gyakorlat meghonosításában is az elsők egyike üs fá­radozik fővárosi orvosaink közöl. "S­ (Gyászhir.) Nyéki Németh János udvari ta­nácsos és a pozsonyi váltótörvényszék nyugalmazott elnöke f. hó 12-kén délutáni­g­9 órakor, életének 69-ik, boldog házasságának 34-ik évében, tüdőszél­­hüdés következtében kimúlt. Béke poraira!­­­ (Tarka újdonságok.) Tegnapelőtt reggel a Sebestyén téren a 6. számú ház előtt e szörnyű hideg­ben egy hónapos gyermeket találtak kitéve. A háziak ápolás alá vették és jelentést tettek róla a városháznál. —­A haltér és rudasfürdő között már jelöltek ki gyalogutat a befagyott Dunán, mely jól meg van homokolva. Éjjel, póznákra tűzve, 14 lámpa világit a jég­ösvény fölött. Hanem azért jó feje van, a ki éjszaka sem restelli itt mászni át a Dunát, mikor 2 krajcárért a lánchídon mehet keresztül! — Az annyiszor emlegetett sikátort, mely a sütő-utcát az országuttal köti össze, a jövő hónapban nyitják meg. — Az Alsdorf-féle Thalia­még egyszer feléledt s földm­éje Campioni marquisne által támogatva oly hangokat ébresztett még hangsze­réből, minek hallhatására csak ritkán érdemesittetnek emberek. Mindig gyengébbek lettek a hangok, mig végre egy zengzet jött, mely isteni szózat, egy utolsó isten hozzád látszott lenni. — A művész szemeit be­hunyta, kezeiből h­angszere kisiklott s ő maga lélek­­telenül Campioni marquisne karjaiban összerogyott. Egy közös sugallatnak engedve, a jelenlevők térdre borulva imádkoztak a kimultért. E közben a művész ruháiból egy papír hullott a földre . Campioni marquisne felemelé egy nemes szív hagyományát, azaz a kimultnak egy zeneszerze­ményét ezen cím alatt: „Az utolsó istenhozzád.“ Campioni marquisne szerencsétlen földje utolsó zenemüvének egy kiadót keresett s talált is, kinek „Az utolsó istenhozzád“ 120,000 frankot jövedelme­zett, mig szerzője éhen halt meg.

Next