Fővárosi Lapok, 1864. július (1. évfolyam, 148-174. szám)
1864-07-21 / 165. szám
, f ■ w r , • , 5^ Előfizetést lapunkra a kiadó hivatal folyvást elfogad, s teljes számú példányokkal szolgál a színfalak mögött. — Elbeszélés. — Irta: Kazár Emil. (Folytatás). Az előadás után Pataki fölment a színfalak közé, és Örzsi után tudakozódott. Azt válaszolták neki, hogy a kisasszony még nem váltott öltönyt, tessék várakozni. A fiatalember egyik színfalhoz támaszkodva, várakozott. A színpadon a lámpákat oltogatták, és a díszleteket hurcolták szét. Zaj, kiabálás volt, itt-ott káromkodtak is. Az igazgató szidott valakit, néhány színész egymás ellen civakodott. Két nő egy fiatal ember karjára fűződve harsányan nevetgélt. Patakitól nem messze egy kis zömök ember állt, kezében egy hegedűtokkal, melyet alkalmasint valakinek oda akart adni, hogy utána haza vigye. Már darab idő óta hasztalanul várt, s utójára is megunva, letette a tokot lábai mellé, aztán egy fél szivart vett ki zsebéből. Pataki szivarozott, s a kis zömök öreg ember illedelmesen tüzet kért tőle. Mikor már jól füstölt a szivar, s a kis zömök öreg, ujjaival végig is nyomkodta, megkérdezte az ifjútól, hogy tetszett az előadás. Pataki tudta, hogy a színházhoz tartozók valamelyike lesz, azért dicsérte az előadást. — És mit mond ön Pályi Orzsi kisasszonyhoz, ha szabad kérdeznem? — folytatta tovább a zömök ember. Pataki előtt különösnek tetszett a kérdés. Mert kérdi ez a kis ember épen tőle Orzsit. — Szépen énekelt uram. — Meghiszem azt. Orzsi kisasszony nem mindennapi tehetség.Meglássa fiatal barátom,mily hírneves művésznő lesz belőle.Én legjobban ismerhetem tehetségét,mert nálam tanul énekelni. Igen uram, mert én zenetanár vagyok, s csak annyiban tartozom a színházhoz, hogy énekes előadásoknál hegedülök. Hova nem jut az ember ! De a sors, a mostoha sors. Pedig mily széles tanulmányom van, mennyit utaztam. — És ön gondolja, hogy a Pályi kisasszony oly jeles tehetség? — Ha gondolom-e ? Természetesen uram. Erős meggyőződésem. — S van kedve is a színpadhoz ? —• Valódi ragaszkodással van eltelve. De nem lehetetlen, hogy ott fogja hagyni. Nagy kár volna. De mondom, hogy nem lehetetlen. — Honnan sejti ezt? — A leány szép, s a szépséggel a színpadon nagy szerencsét lehet csinálni. — Tehát udvarnéi vannak a kisasszonynak ?— kérdezte izgatottan az orvos. — Mint gondolni lehet uram, — mond Szupper szivaráról a hamut verve. Azonban bocsánat, távoznom kell. Petite gazfickó, mióta várlak. Hozd a hegedűmet. Igaz, uram! Itt van névjegyem, ének és hegedüleckéket szoktam adni, ha önnek, vagy ismerőseinek ilyenre szüksége lenne, kérem rendelkezzenek velem. Jó éjt uram. Alig távozott el Szupp, a Margó-pár jött ki az öltözőből. Margóné azonnal fölismerte Patakit, kivel nem egyszer találkozott Batárnénál. — Ön az orvos úr ? Nézd Pali, régi ismerősünk. Természetesen ön Batárnét,vagyis Pályinét,és leányát várja. Azonnal jönni fognak. Gondolta ön valamikor, hogy kis tanítványa színésznő lesz? Sok minden megtörténik, amit nem is vártunk. Habár még csak néhány pillanatig kellett Patakinak ismerőseire várakozni, Margóné e rövid idő alatt bámulatos szaporasággal elmondta Pályiékról mindazt, mit csak beszéltek itt ott. — Úgy — úgy orvos úr — szólt, mikor látta, hogy Pályiné közeledik leányával. — Örzsi minden tekintetben megváltozott. Jó éjt orvos ur. Pályiné és Örzsi kitelhető szívesen fogadták régi ismerőjüket. Pataki elfogult volt, alig tudott kérdéseikre felelni. Ő nem tett egyetlen kérdést sem, sokkal gyöngébb volt, hogy sem zavarba akarta volna, őket hozni. Pályinét, kit eddig Batárnénak ismert azonnal mostani nevén szállította. A beszélgetést egy fiatal ember megjelenése szakította félbe, ki Örzsi felöltönyét hozta. Pataki sejtette Margóné beszédje után, hogy ez Határi Viktor s csakugyan ő is volt. Határi, karját nyújtotta Örzsinek. — Ma nem fogadom el Határi úr, egyik régi, gyermekkori ismerősöm van itt. Ma őt illeti. Szabad karját kérni Pataki úr ? Az orvos karját nyújtotta-Mikor Pályiék szállására értek, Patakit rém lepte meg, hogy Határi is belépett velük. Tudta Margónétól, hogy ugyanegy házban laknak. Az öreg Pályiné felszólította Patakit, hogy minél gyakrabban látogassa meg őket. Az orvos meg is ígérte. Az első két hétben majd minden másodnap töltött náluk legalább egy órát, későbben ritkultak látogatásai, míg nem egyszer már egy hét is elmúlt, és Pataki nem jelent meg. Az előadásokon azonban rendesen ott volt. Vili. Fordulatok. Határi Viktor egyik délután el nem tudta meglepetését palástolni, mikor Pataki lépett szobájába. Gyakran találkoztak ugyan Pályiéknál, de mindig oly kimért, hideg viseletet tanusított az orvos, Határi ellenében, hogy látogatása váratlan volt előtte. — Miben lehetek szolgálatjára orvos ur? Pataki mogorván letevén kalapját és sétabotját az egyik székre, egészen Határi elébe lépett. — Néhány igen komoly szót akarok önnel váltani. Határi üléssel kínálta meg. Az orvos közel húzva a széket, helyet foglalt rajta. Látszott égő arcán, hogy e nyugalom nem kis fáradságába kerül, hogy benseje nem ily nyugodt. Úgy tetszett a szavakat is keresi, melyekkel idejövetele célját megmagyarázza. Végre megszólalt. — Határi úr, ön házasságot ígért Örzsi kisaszszonynak. — Valóban szeretem ezt a szép, bohó színésznőt, s mióta ismerem sok bolondot össze-vissza beszélhettem neki. Pataki nem felelt Határi utóbbi megjegyzésére, hanem beszélt arról, a miről ő akart. — E leány egy jómódú, köztiszteletben állt család gyermeke, kit súlyos szerencsétlenség ért.Én nem tudom, miként ismerkedett meg ön vele, de azt jól tudom, hogy ismeretségét arra használta, hogy meg- rontsa jóhirét. A leányt, s önt mindenütt egyszerre említik. Hogy vissza adja az emberek előtt a leány jóhirét, csak egy ut van, hogy nőül vegye. Néhány pillanattal ezelőtt Örzsivel beszéltem. Egyedül volt ' s elmondtam, mit beszélnek felőle. A leány sirt, mert szivében nem oly rész, mint sokan gondolják. El- * mondta, hogy ön több ízben házasságot ajánlott neki. * Határi fölállott a székről és türelmetlenül kez-dett alá följárni a szobában. ^ (Folyt. köv.) 1 865-ik sz. Csütörtökön, Julius 21. Kiadó-hivatal: Pest., barátok teresz. Első évfolyam 1864 ______// / Előfizetési dij : ^ATT JÉT' A VT* Szerkesztői iroda: Fr . FŐVÁROSI LAPOK. ^ , Hasábos petit sor. . 4 kr. polat kivéva mindenn .p. ko- Bélyegdíj minden igroukiit képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY.tatáskor . . . 30 k EGY EMBER TÖRTÉNETE. — Achard regénye. — János gróf fiai. ’ (Folytatás.) Megrezzentem. A cserje száraz ágai összecsördültek. Vilfrid oda nézett. — Valaki van itt! szólt. — Valami madár vagy nyúl rezzent meg erős hangjára — szólt Médéric, s fegyverét vállára vetvén eltávozott. Vilfrid követte. Soha örökösen ez a szó csengett füleimben. — Jól van!.. legyen tehát, én is azt mondom : soha! Még aznap behivattam hozzám Médéricet. Médéric semmit sem tagadott. — Midőn a cserje megcsörrent, mintha valaki súgta volna, gyanitám, hogy ön van ott, s azért szakitám félbe beszédünket. — Szólj . . Wilfrid itt van még most ?.. el megy vagy itt fog maradni? — A vicomte holnap reggel a várbeli kápolnába szándékozik menni, jelen akar lenni a misén, melyet nagyságod tartat vasárnaponkint János gróf lelki üdvéért; végig fogja várni a szertartást, s ha a marquis ur nem nyújtja feléje kezét, el fog azonnal távozni. E nap Fernand sem volt képes felviditani, oly levert valék. Másnap a legelső harang szóra felemelt fővel s határozott léptekkel mentem a kápolnába. Az egyik oszlop mellett egy férfi alak térdelt. Nem kerestem szemeimmel s még is azonnal megpillantottam. Nyugodtan mentem végig a templomon, s az oltár mellett elfoglaltam rendes helyemet; mellettem üresen állt a hely . S a kit e hely tulajdonképen illetett, az most a szolga személyzet közt térdelve imádkozott. Szigorun néztem magam elé s mig ösztönszerüleg a szent könyv szavait mondogatom, egy hang csengett folytonosan füleimben . . . soha! soha! A mise végeztével elhagytam helyemet, senkisem mozdult, rendesen meg szokták várni mig én oda hagyom a kápolnát. A tömeg közöl egy alak emelkedett fel. Médéric szeméből olvasom, hogy ez ö! Azonban a könyör e szent helyén csak egy érzelem tölte be szivemet, a kiengesztelhetlen harag érzete. Végig mentem a templomon a nélkül, hogy visszanéztem volna, pillantásaink nem találkozhattak. Utánam megmozdult a tömeg, s lépteik zaja kisért egészen a kastélyig. Pár óra múlva Médéric egy levelet adott át. — Szavamat adtam, marquis ur, kérem tehát legyen oly kegyes s olvassa el, mit ir a vicomte ur. Némán vettem ki kezéből a levelet s felbontam. Pár percig képtelen voltam elolvasni sorait, mintha összefolytak volna előttem a betűk. Végre erőt vettem magamon s végigolvastam. „Látom, hajthatatlan vagy, Róbert! azon kínos óra alatt, míg Istenhez fohászkodtam, hogy éleszsze fel benned a régi napok szent barátságát, te csak rám sem néztél! légy azonban bármily szigorú irányomban, én azért folyton szeretni foglak, Istenem! ha éreznéd szenvedéseimet, bizonyosan megbocsátnál! Elkülönözve kell tehát élnünk... mi, kik annyira szerettük egymást! Óh az lehetetlen ! Tisztelem meggyőződésen alapuló elveidet, de miért áldozod fel egész éltedet elveidnek ? miért nem hagysz fenn egy kis helyet szívedben számomra, ki azt valaha egészen betöltöm ? Az én szívem sokkal hálásabb. Midőn tegnap bejártam ama helyeket, hol veled bolyongtam, mindent elfeledtem, pártfogó szereteted emlékén kívül. Lehetséges-e az, hogy e helyek, a szép emlékek, szereteten, s bocsánaton kívül más érzelmeket ébresszenek ? ”