Fővárosi Lapok, 1864. július (1. évfolyam, 148-174. szám)

1864-07-22 / 166. szám

166*ik SZ, Pénteken, ju­lius 22. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­­tere *7. sz. Első évfolyam 1864 0W 0 ____ Előfizetési díj : A TH TF A "W” Szerkesztőiiroda:­­ FŐVÁROSI LAPOK. Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr.­pokat kivéve mindenn­ap. ko- _ Bélyegdíj minden ig­ronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY.­tatáskor . . . 30 . Előfizetést lapunkra a kiadó hivatal­­ folyvást elfogad, s teljes számú példányok-­­­kal szolgál. Percek és évek. (Pária, 1856—57.) I. Tegnap — oh borítson Szép nap! rózsafátyol, Láttam őt ... s a térdem Meghajolt magátol; Hajlott volna lelkem Hogyha térde volna, Költőtől kevés ez : Hindou leborulna. Halksusogva mondám: Be gyönyörű gyermek ! Angliában, szólj, mind Ilyenek teremnek ? Szép hon az, ha vannak, Mint te, ily tü­ndéri, Egy elég : a szemnek Angliára nézni. Ott álltál szelíden Tarka öltözetben, Kék avagy piros volt, Tarkállott szememben ; Hallottam susogni Lelkemben ruhádat; Valami megihlett — Valaki megáldott. • Nem tudom, való-e ? Avagy fényes álom ? Megjelent —­ elég az Legszebb ideálom. Mi neved ? dicső hölgy ! Lantom zendül újra : Könnyen szert teszek most Érzem, koszorúra. ______ H­­ a d o r. a színfalak mögött — Elbeszélés. — Irta: Kazár Emil. (Folytatás). — Szeretném tudni, — mond az orvos szintén fölállva, — meg fogja-e ön tartani ígéretét? — Üres szó volt az egész! — válaszolt Határi. — Pedig csak ez az egyetlen mód, hogy a leány hite meg legyen mentve. —­ Talán lesz más mód is. — Nincs uram! Ez az egyetlen. Avagy volt-e ön kényszerítve, hogy ily ígéreteket tegyen ? — Bolondság! — mormogta Határi. — Egy kö­zönséges kis színésznő! — Miért ígérte ön ? Legjobban tudhatta, meny­nyit teljesíthet ígéretéből. Megcsalta a szegény leányt. — Uram, lehetetlen, hogy komolyan elhigyje, miszerint szándékom volt Orzsit valaha nőül venni. — Fájdalom uram, nem is hiszem. De ha eszkö­zeim volnának, kényszeríteném. Határt nevetett. — Úgy látszik ön szerelmes Orzsibe. Az orvos arcát láng futotta el. — Nem akarom, hogy én szóba jöjek. Itt csak önről és egy szegény, becsületes leány jó híréről van szó. — Ön tehát nem akar e házasságról tudni semmit. — Határozottan nem. — Ön csúfosan megcsalt egy szegény leányt. — Elég orvos úr. Kíméljen meg ön szemrehá­nyásaitól. Nincs kedvem kifakadásait végig hall­gatni. — Nem is akarom önnek elmondani, mily véle­ményt gerjesztett felőle előttem. Arra azonban figyel­meztetem, hogy Örzsivel beszélnie többé nem szabad.­­ Megtiltom ezt önnek. Ne kérdezze mily jogon, mert a gy­öngéket védeni, a méltatlanságokat megtorolni mindenkinek van joga. Én be akarom vágni az ön rész útját, és önnek vissza kell fordulni. — Ezt akar­tam önnek megmondani. Kívánom, hogy ne legyen alkalma többé senkitől még egyszer meghallani. Pataki kezébe vette botját, kalapját és magára hagyta Határit. Innen Pályiékhoz ment. Örzsi még mindig egyedül volt. Szomorún ült az ablaknál, s habár titkolni akarta könyeit, Pataki ész­revette azokat. — Beszéltem Határival, — szólt a fiatal orvos tompa hangon. Örzsi élénken függesztette reá tekintetét. Köny­­nyű volt Patakinak azt következtetni e tekintetből, hogy Örzsi szereti Határit. —■ Soha sem fogja kegyedet nőül venni. Örzsi lehajtotta fejét karjára és zokogásban tört ki. Pataki sokáig némán állott mellette, engedte sírni. Mikor a leány megtörölte könytöl­őzott arcát, az orvos megfogta gyöngéden egyik kezét. — Egyszer már megkértem a kegyed kezét anyjától, akkor nem kaptam meg. Most megkérem öntől. Örzsi visszavonta kezét és elfordult. — A­kik rágalmaznak, és elhiszik a­mit felőlem beszélnek, szánalmasan nevetnének ön felett. — Én nem gondolok velek. Örzsi fejét rázta. — Ha nem lesz, jogomban áll önt védelmezni. A leány keserűn mosolygott. — Én magam akarom magamat védelmezni. — Kegyed elutasít? — Mert jobban becsülöm önt, hogy sem akkor hallgassam meg, mikor más szerelmemből gúnyt űzött. Pataki nem szólt többet. Távozott. Pályiné bámulva vette észre, hogy Határi vég­képen fölhagyott látogatásaival. Még jobban meglep­te, mikor megtudta, hogy Határi nem is lakik már a városban, hirtelen elutazott. A számító anya keservesen csalódott. Határi még annyira sem méltatta őket, hogy elbúcsúzzon. Gon­dolta, hogy a fiatal­emberrel valaminek kellett tör­ténni, de a valódi okot távolról sem sejtette. Nem vi­lágosította fel senki. Pataki, ki az utóbbi napokban ismét gyakrab­ban meglátogatta őket, egyetlen szóval sem árulta el, mi történt közte és Határi közt. Pályinénak le kellett mondani szép terveiről, és várni, mikor Örzsit a színpad fölemeli. Az orvos látogatásai soha sem ébresztették ben­ne azt a gondolatot, hogy Örzsi valaha neje legyen. Pályiné nem tudott kibékülni azzal, hogy Pataki szü­lei egyszerű kézművesek. Leánya fényes jövőjében megátalkodottan bízott. A téli idők beálltával Koszorúsi színtársulata más városba vándorolt. Örzsi velük ment, s Pataki így ismét elszakadt tőle. Örzsi szépsége itt is hamar feltűnt, de senki is­meretségét sem fogadta el. Ismerni kezdte a színfalak titkait, és kerülte azokat, kik a színfalak mögött szok­tak állani. A színpadoknak a színfalak mögött vannak a legmélyebb sülyedői. Örzsi szorgalmas is volt. Úgy tetszett, mintha most több kedvvel tanulná szerepeit, mint ezelőtt. Anyja nem is gondolt többé egyébre, mint leánya fé­nyes jövőjére, mely mindkettőjüket kényelemhez, jóléthez, és híres névhez vezeti. Hanem most már tü­relmetlenebb volt, mint azelőtt. A­kiket ismert, min­­deniktől sűrűn kérdezgette: „Nemde sokat haladt már Örzsi, és halad naponkint?". Az ember, ha valaminek eredményét várja, bár­mily türelmetlen is, az idő mégis sebesen röpül el. Kemények és várakozások közt rohanva siet egyik nap a másik után. Sebesen suhant el Pályiné és Örzsi mellett is két év. A két évnek kevés eseménye volt rájuk nézve. Pályiné türelmetlenségek, Örzsi csöndes nyugalom közt elvonulva látták eltelni a napokat. Örzsi sokat változott ez idő alatt bensőjében. Mióta­'Határival oly hirtelen félbeszakadt ismeretsége, mióta az ifjú orvos mint védője és kérője lépett föl, vidám, gyermekes kedélye megváltozott; kacérsága, a színpadok ez általános tulajdona, mely majd mindenkit megragad, a­ki deszkáira lép, mint az először hajón utazót a tengeri betegség, eloszlott, mint az égről a felhők, ha a szél mozgásba hozza a légkört. Kedélye csöndes és nyugodt lett. Régi ismerősére, a fiatal orvosra többször gon­dolt. Gyermekkori vonzalom fűzte sokáig hozzá,mely­nek láncszemeit azok a vidám órák képezték, mikor a nagyon ifjú tanító megjelenve pontosan a kitűzött órára, komoly arccal, könyvvel vagy k­ótollal kezé­ben ült mellette, és szelíden figyelmeztette, ha szük­ség volt reá. Alig volt néhány évvel idősebb. A leg­gondtalanabb, legboldogabb időt, mikor a szív még mindennek örülni tud, egymás mellett élték le. A gyermekévek összerokonították kedélyüket, s mikor később az ifjú, egyetemre ment, Erzsi szomorún vált meg tőle, mint a gyermekkor boldog napjainak ta­nújától. Pataki soha sem volt közönyös lény előtte. Mi­kor először megkérte kezét, és anyja elutasította, Ör­zsi sok álmatlan éjen át gondolkozott ez esemény fö­lött. Szerelem volt-e, a­mit Pataki iránt érzett a gyer­mekévek elmúlta után ? talán maga sem tudna felele­tet adni rá, de Határi megjelenése a fiatal­embert csaknem egészen feledteté. Egy kis hiúság és nagy­­ravágyás is vegyült azon érzelmekbe, melyeket most Határi költött benne. Keserűn csalódott, Határi játszott vele. A csaló­dás pillanatában, a­mint Pataki kezét kérte, látta a különbséget, mely a két ifjút elválasztotta. A két év az ekkor elvetett érzelmek magvait fejlesztette ki. (Vége köv.) EGY EMBER TÖRTÉNETE. — Rc­hard regénye. — János gróf fiai. (Folytatás.) Május 2-án. Rút viharos éjszaka egy csűrben ; embereim hu­szonnégy óra óta nem ettek; az öreg h­onan, kivel először találkoztam, hasába kapott lövést. Egy pana­szos szó sem jött ki ajkairól. Kora reggel magához kéretett. Szemeiből a halált láttam. Megragadta keze­met, s kérdé, hűn teljesité-e mindig kötelességét. Igen­lő szavamra igy szólt: úgy hát nyugodtan halok meg, keresztet vetett magán s többet nem szólt. Andrivaux kapitány jutott eszembe, midőn élettelenül előttem láttam feküdni; szegény Grain d'orgenak vége van ! szügyben találta a golyó. Embereim egymásután hul­lanak, alig bírjuk eltemetni halottainkat. Az őrtüzek körül nem hallani éneket, lármát; az egész kis tábor csendes, mogorva... s a katonák csendessége nagy veszteség jóslata.. reménytelenül küzdünk lobogónk becsületéért. Egyedül Fernand tarta meg jó kedvét köztünk. Május 5 ikén. Ma van évnapja azon gyászos napnak, midőn Luizát először megláttam. Egész nap előttem állt az elhagyott kis tér, a kis templom s a vén szilfák, me­lyek beárnyalták, mint ha most is látnám Luizát kék inkájában. Egész nap ezen emlék üldözött, nem bijga

Next