Fővárosi Lapok, 1864. július (1. évfolyam, 148-174. szám)
1864-07-22 / 166. szám
166*ik SZ, Pénteken, julius 22. Kiadó-hivatal: Pest, barátoktere *7. sz. Első évfolyam 1864 0W 0 ____ Előfizetési díj : A TH TF A "W” Szerkesztőiiroda: FŐVÁROSI LAPOK. Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 kr.pokat kivéve mindennap. ko- _ Bélyegdíj minden igronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY.tatáskor . . . 30 . Előfizetést lapunkra a kiadó hivatal folyvást elfogad, s teljes számú példányok-kal szolgál. Percek és évek. (Pária, 1856—57.) I. Tegnap — oh borítson Szép nap! rózsafátyol, Láttam őt ... s a térdem Meghajolt magátol; Hajlott volna lelkem Hogyha térde volna, Költőtől kevés ez : Hindou leborulna. Halksusogva mondám: Be gyönyörű gyermek ! Angliában, szólj, mind Ilyenek teremnek ? Szép hon az, ha vannak, Mint te, ily tündéri, Egy elég : a szemnek Angliára nézni. Ott álltál szelíden Tarka öltözetben, Kék avagy piros volt, Tarkállott szememben ; Hallottam susogni Lelkemben ruhádat; Valami megihlett — Valaki megáldott. • Nem tudom, való-e ? Avagy fényes álom ? Megjelent — elég az Legszebb ideálom. Mi neved ? dicső hölgy ! Lantom zendül újra : Könnyen szert teszek most Érzem, koszorúra. ______ H a d o r. a színfalak mögött — Elbeszélés. — Irta: Kazár Emil. (Folytatás). — Szeretném tudni, — mond az orvos szintén fölállva, — meg fogja-e ön tartani ígéretét? — Üres szó volt az egész! — válaszolt Határi. — Pedig csak ez az egyetlen mód, hogy a leány hite meg legyen mentve. — Talán lesz más mód is. — Nincs uram! Ez az egyetlen. Avagy volt-e ön kényszerítve, hogy ily ígéreteket tegyen ? — Bolondság! — mormogta Határi. — Egy közönséges kis színésznő! — Miért ígérte ön ? Legjobban tudhatta, menynyit teljesíthet ígéretéből. Megcsalta a szegény leányt. — Uram, lehetetlen, hogy komolyan elhigyje, miszerint szándékom volt Orzsit valaha nőül venni. — Fájdalom uram, nem is hiszem. De ha eszközeim volnának, kényszeríteném. Határt nevetett. — Úgy látszik ön szerelmes Orzsibe. Az orvos arcát láng futotta el. — Nem akarom, hogy én szóba jöjek. Itt csak önről és egy szegény, becsületes leány jó híréről van szó. — Ön tehát nem akar e házasságról tudni semmit. — Határozottan nem. — Ön csúfosan megcsalt egy szegény leányt. — Elég orvos úr. Kíméljen meg ön szemrehányásaitól. Nincs kedvem kifakadásait végig hallgatni. — Nem is akarom önnek elmondani, mily véleményt gerjesztett felőle előttem. Arra azonban figyelmeztetem, hogy Örzsivel beszélnie többé nem szabad. Megtiltom ezt önnek. Ne kérdezze mily jogon, mert a gyöngéket védeni, a méltatlanságokat megtorolni mindenkinek van joga. Én be akarom vágni az ön rész útját, és önnek vissza kell fordulni. — Ezt akartam önnek megmondani. Kívánom, hogy ne legyen alkalma többé senkitől még egyszer meghallani. Pataki kezébe vette botját, kalapját és magára hagyta Határit. Innen Pályiékhoz ment. Örzsi még mindig egyedül volt. Szomorún ült az ablaknál, s habár titkolni akarta könyeit, Pataki észrevette azokat. — Beszéltem Határival, — szólt a fiatal orvos tompa hangon. Örzsi élénken függesztette reá tekintetét. Könynyű volt Patakinak azt következtetni e tekintetből, hogy Örzsi szereti Határit. —■ Soha sem fogja kegyedet nőül venni. Örzsi lehajtotta fejét karjára és zokogásban tört ki. Pataki sokáig némán állott mellette, engedte sírni. Mikor a leány megtörölte könytölőzott arcát, az orvos megfogta gyöngéden egyik kezét. — Egyszer már megkértem a kegyed kezét anyjától, akkor nem kaptam meg. Most megkérem öntől. Örzsi visszavonta kezét és elfordult. — Akik rágalmaznak, és elhiszik amit felőlem beszélnek, szánalmasan nevetnének ön felett. — Én nem gondolok velek. Örzsi fejét rázta. — Ha nem lesz, jogomban áll önt védelmezni. A leány keserűn mosolygott. — Én magam akarom magamat védelmezni. — Kegyed elutasít? — Mert jobban becsülöm önt, hogy sem akkor hallgassam meg, mikor más szerelmemből gúnyt űzött. Pataki nem szólt többet. Távozott. Pályiné bámulva vette észre, hogy Határi végképen fölhagyott látogatásaival. Még jobban meglepte, mikor megtudta, hogy Határi nem is lakik már a városban, hirtelen elutazott. A számító anya keservesen csalódott. Határi még annyira sem méltatta őket, hogy elbúcsúzzon. Gondolta, hogy a fiatalemberrel valaminek kellett történni, de a valódi okot távolról sem sejtette. Nem világosította fel senki. Pataki, ki az utóbbi napokban ismét gyakrabban meglátogatta őket, egyetlen szóval sem árulta el, mi történt közte és Határi közt. Pályinénak le kellett mondani szép terveiről, és várni, mikor Örzsit a színpad fölemeli. Az orvos látogatásai soha sem ébresztették benne azt a gondolatot, hogy Örzsi valaha neje legyen. Pályiné nem tudott kibékülni azzal, hogy Pataki szülei egyszerű kézművesek. Leánya fényes jövőjében megátalkodottan bízott. A téli idők beálltával Koszorúsi színtársulata más városba vándorolt. Örzsi velük ment, s Pataki így ismét elszakadt tőle. Örzsi szépsége itt is hamar feltűnt, de senki ismeretségét sem fogadta el. Ismerni kezdte a színfalak titkait, és kerülte azokat, kik a színfalak mögött szoktak állani. A színpadoknak a színfalak mögött vannak a legmélyebb sülyedői. Örzsi szorgalmas is volt. Úgy tetszett, mintha most több kedvvel tanulná szerepeit, mint ezelőtt. Anyja nem is gondolt többé egyébre, mint leánya fényes jövőjére, mely mindkettőjüket kényelemhez, jóléthez, és híres névhez vezeti. Hanem most már türelmetlenebb volt, mint azelőtt. Akiket ismert, mindeniktől sűrűn kérdezgette: „Nemde sokat haladt már Örzsi, és halad naponkint?". Az ember, ha valaminek eredményét várja, bármily türelmetlen is, az idő mégis sebesen röpül el. Kemények és várakozások közt rohanva siet egyik nap a másik után. Sebesen suhant el Pályiné és Örzsi mellett is két év. A két évnek kevés eseménye volt rájuk nézve. Pályiné türelmetlenségek, Örzsi csöndes nyugalom közt elvonulva látták eltelni a napokat. Örzsi sokat változott ez idő alatt bensőjében. Mióta'Határival oly hirtelen félbeszakadt ismeretsége, mióta az ifjú orvos mint védője és kérője lépett föl, vidám, gyermekes kedélye megváltozott; kacérsága, a színpadok ez általános tulajdona, mely majd mindenkit megragad, aki deszkáira lép, mint az először hajón utazót a tengeri betegség, eloszlott, mint az égről a felhők, ha a szél mozgásba hozza a légkört. Kedélye csöndes és nyugodt lett. Régi ismerősére, a fiatal orvosra többször gondolt. Gyermekkori vonzalom fűzte sokáig hozzá,melynek láncszemeit azok a vidám órák képezték, mikor a nagyon ifjú tanító megjelenve pontosan a kitűzött órára, komoly arccal, könyvvel vagy kótollal kezében ült mellette, és szelíden figyelmeztette, ha szükség volt reá. Alig volt néhány évvel idősebb. A leggondtalanabb, legboldogabb időt, mikor a szív még mindennek örülni tud, egymás mellett élték le. A gyermekévek összerokonították kedélyüket, s mikor később az ifjú, egyetemre ment, Erzsi szomorún vált meg tőle, mint a gyermekkor boldog napjainak tanújától. Pataki soha sem volt közönyös lény előtte. Mikor először megkérte kezét, és anyja elutasította, Örzsi sok álmatlan éjen át gondolkozott ez esemény fölött. Szerelem volt-e, amit Pataki iránt érzett a gyermekévek elmúlta után ? talán maga sem tudna feleletet adni rá, de Határi megjelenése a fiatalembert csaknem egészen feledteté. Egy kis hiúság és nagyravágyás is vegyült azon érzelmekbe, melyeket most Határi költött benne. Keserűn csalódott, Határi játszott vele. A csalódás pillanatában, amint Pataki kezét kérte, látta a különbséget, mely a két ifjút elválasztotta. A két év az ekkor elvetett érzelmek magvait fejlesztette ki. (Vége köv.) EGY EMBER TÖRTÉNETE. — Rchard regénye. — János gróf fiai. (Folytatás.) Május 2-án. Rút viharos éjszaka egy csűrben ; embereim huszonnégy óra óta nem ettek; az öreg honan, kivel először találkoztam, hasába kapott lövést. Egy panaszos szó sem jött ki ajkairól. Kora reggel magához kéretett. Szemeiből a halált láttam. Megragadta kezemet, s kérdé, hűn teljesité-e mindig kötelességét. Igenlő szavamra igy szólt: úgy hát nyugodtan halok meg, keresztet vetett magán s többet nem szólt. Andrivaux kapitány jutott eszembe, midőn élettelenül előttem láttam feküdni; szegény Grain d'orgenak vége van ! szügyben találta a golyó. Embereim egymásután hullanak, alig bírjuk eltemetni halottainkat. Az őrtüzek körül nem hallani éneket, lármát; az egész kis tábor csendes, mogorva... s a katonák csendessége nagy veszteség jóslata.. reménytelenül küzdünk lobogónk becsületéért. Egyedül Fernand tarta meg jó kedvét köztünk. Május 5 ikén. Ma van évnapja azon gyászos napnak, midőn Luizát először megláttam. Egész nap előttem állt az elhagyott kis tér, a kis templom s a vén szilfák, melyek beárnyalták, mint ha most is látnám Luizát kék inkájában. Egész nap ezen emlék üldözött, nem bijga