Fővárosi Lapok, 1864. szeptember (1. évfolyam, 199-223. szám)
1864-09-11 / 207. szám
OROSZ©RSZÁG ELSŐ KÖLTŐJE. (Opitz Tivadar után.) III. 1820. májusban hagyá el Puskin a fővárost, ifjúi pajkosságai színhelyét, hogy száműzetése helyére Tekaterinoslavba menjen,és pedig Insov tábornok irodájába, kire déli Oroszország gyarmatosításának ügyei voltak bizva. Rendeltetése helyén nagy mértékben unatkozott. Sétákat tett a Dniepr folyóhoz, megfürdött és hideglelésbe esett. Igen roszul lett s többet szenvedett, mint első betegsége alatt Pétervárott, mert itt idegen volt, orvosi kezelés nélkül, csupán főnökének baráti részvéte által vigasztalva, de kinek idejét hivatalos teendői majdnem egészen igénybe vevék. „ Szerencsére ekkor utazott itt keresztül Ra je wski tábornok fiával és két leányával — írja a költő — s engem egy zsidó kunyhóban talált deliriumban,orvos nélkül, egy korsó jeges limonádé mellett. Fia, — te ismered benső barátságunkat, s az ő fontos, rám nézve örökre feledhetlen szolgálatait — a kaukazi fürdőket ajánlotta. Inson áldását adá az útra. Betegen kocsira ültem, s egy hét múlva egészséges valók.“ — Két hónapig volt Puskin a kaukázusban. A forró, kénes fürdők kitűnő hatással voltak, s a pompás hegylánc, „a jég csúcs, mely a reggeli és esti szürkületben távolról mintegy különös tarka, mozdulatlan felhő tűnik fel, — hatalmas és mély benyomást gyakoroltak reá.— A fürdők után Krímbe utazott. Meglátogatta Ustrabinsk és Tekaterinodar várakat, s nagy kedvét lelte a kozákok közt. „Utánunk — írja — egy ágyút cipeltek, égő kanóccal.Ámbár a cserkeszek most jóformán meg vannak hunyászkodva, mégsem lehet igen bízni bennök. Nagy váltságdíj reményében bármikor készek előkelőnek látszó oroszok megrohanására. Képzelheted, hogy a rajongó képzelet mennyi érvet talál a veszély ily szünteleni lehetőségében!“ — Taman-ból pillanta meg először a Krim partjait. Innen Kertschbe ment át, innét ismét Kaffába, s tovább Tauris déli partjain Tursuwba, hol Rajewski családja tartózkodott. „Egész éjjel nem hunytam be szememet; holdvilág nem, de szép csillagos idő volt; előttem terültek el a déli hegységek. Éjszaka egy alagyát írtam a hajón. Kevéssel napfeljötte előtt szunyadtam el. Ez alatt a hajó Tursun mellett kikötött. Felébredve — igéző képet láttam magam előtt, a hegyek tarka színvegyületben fénylettek; a tatárkunyhók lapos fedeleikkel messziről úgy vették ki magukat, mint a hegyekről lefüggő méhköpük; köztük egyenes vonalban ültetett nyárfák, mint zöld oszlopok húzódtak végig. Jobbról a hatalmas Aju-Dagh emelkedett, köröskörül pedig a tiszta ég és fényes tenger csillámlott. Mohón szívtam az üde levegőt, elmerengve dél fény- és illatárjában. — Tursuwban igazi gyermekesen éltem ; fürödtem a tengerben, s szőlőfürtökkel táplálkozom. A déli természethez igen hamar hozzá szoktam s benne egy nápolyi lazzaroni egykedvűséges godtalanságával éldegéltem. Felébredvén álmomból, elragadtatva hallgatom a tenger zajgását, és sokszor órákig át-adom magamat ez élvezetnek. Lakásomtól pár lépésnyire magános cyprusfa állott; ezt minden reggel meglátogattam,s utoljára a barátság egy nemével vonzódtam hozzá. Három hetet töltöttem ott. Életemnek legboldogabb pillanatait, a tiszteletre méltó Rajewski család körében éltem át.“ — Bakcsisseraiban ismét betegen találjuk a költőt, hideglelésben szenvedett itt is. — Meglátogató a khánok palotáját, és a csudálatos „la fontaine des larmes“ szobrot, melyet Krímnek utolsó előtti khánja Kerim Grei egy georgiai nőnek, a hagyomány szerint pedig egy elrablott lengyel hölgynek, Potocka Mária grófnőnek emeltetett. Nem sokára Puskin eltávozása óta Tekaterinoslawból, Inson tábornok Bessarabia helytartójává neveztetett ki, és Kischenewben telepedett meg. 1820. septemberben a költő is megérkezett e városba. De az év vége felé ismét a kiewi kormányzóságban, falun találjuk egyik ismerősénél, hol úti emlékeit rendezgető, s a „kaukázusi fogoly“ című művét irta. 1821. januárban meglátogata az előtte kedves Rajewski családot, de csakhamar visszatért falura, és febr. 20-án bevégezte a „foglyot.“ — Csak most látható et Kischenew újra! Insow tábornok, aki tudta, hogy a természet jó hivatalnokot ugyan mindig, de geniust ritkán hoz elő, ehez képest a költő iránt szeretettel s kimélettel viseltetett. Saját házába fogadta hol az a következő évig lakott. Azután barátai egyikéhez költözött, s ott maradt Odessába való elutazásáig. Kischenew akkoriban igen érdekes város volt különösen egy költőre nézve. A legkülönbözőbb nemzetiségek gyülhelye, csudálatos zűrzavara a ruházatoknak, nyelveknek, arcidomoknak és jellemeknek. Kalandorok minden országokból, névszerint: franciák, olaszok, nagy számmal jelentek meg itt. Ezenkívül sok görög és moldvai család,melyek a politikai viharok ellen itt kerestek menedéket. Orosz táborkari tisztek,kik az utan meghódított földek térképét vették fel és a 16-ik gyalogezred törzse itt állomásozott. Puskin sokszor megfordult fegyveres honfitársai között. Azonban pajkossága, a nyílt szivű, szabad, s találó ébek által gyakran sértő kifejezései miatt az összekoccanások sem hiányoztak. — Inson tábornoknak sok igazságos panaszt kelle hallania ifjú védencének csintalanságai miatt; a komoly, nagyon elfoglalt férfiúnak csitítani, békéltetni s büntetnie is kellett. De mindig jó indulatu s kegyes maradt; megbüntette a bűnöst, házi fogságra vett, s őrt állított ajtaja elé, de soha sem feledé el hírlapokat s könyveket küldeni neki. — Időnkint el-eltünt Puskin a városból, s több napig kimaradt, mintha még nem eléglené ismeretségeit, s még eredetibb s különcebb barátokat akarna keresni. Ily kiránduláskor egyszer az Ismeilbe vezető útra tért s a birodalom határához jutott. Útközben egy cigány-karaván tanyához ért, s hozzájok szegődött; velük ment, velük evett és aludt. E kaland adta neki a tárgyat „A cigányok“ címü hires művéhez. Kischenenben, vagy környékén bizonyos hölgy létezett, kivel a költő a legbensőbb viszonyban élt, kihez életének különböző epocháiban igen gyengéd visszaemlékezésekkel teljes strófákat intézett. E hölgynek ki —mi és holléte mindig titok maradt. (Folyt. köv.) Vidéky János „a keresztények üldöztetése Pompejiban“ című történelmi képe. Megvallom csodálkozva olvasom a „M. Sajtó“ tárcájában a fentebbi történelmi kép felöli bírálatot, és megdöbbentem a kíméletlenség felett, melyet e bírálat Vidéky irányában kitüntetett. Vidéky ifjú korában hagya el hazáját, s külföldön volt szerencséje — a különben igen jól készültnek — gyarapítani azt, minek itt alapját megvetette, tudományát. Ő nevelő volt egy előkelő grófi háznál, ez úgy hiszem, elég független állás arra nézve, hogy valaki keble géniuszát kövesse, ha akarat és tudományok iránti szeretettel bír. S Vidéky az időt nem töltötte hiában, gyarapítván ismereteit, s e mellett mint műkedvelő rendkívül szerette a leghíresebb képcsarnokokat látogatni, miben módja volt, mert Velencében lakott, és Rómában, Majlandban s Florenzben is megfordult. Különben több művest országot utazott be, hol gyakorlatilag szerezte azt meg, mire mi itt csak nagy szorgalom után jutunk. Különös előszeretettel viseltetvén a festészet iránt, midőn növendékeit szárnyra bocsátotta, egész hévvel állt a képtámla mellé, s Ró Péter velencei, de Rómában híressé lett tanárnál több ideig tanult, s később is Velence jeles tanárainak tanácsa után szorgalmatosan tanulmányozván a festészetet, három évi fáradozás és nélkülözések közt adta be a velencei nyilvános műtárlatba első tanulmány fejét, melyet gróf Pappadopoli Angelo, művészet pártoló főúr és maga is műkedvelő, megvett. Ezután festette megbízásból jelen nagy történelmi képét, melyet az olasz és más lapok is dicséretre méltónak találtak, s talentumát elismerték. Most 14 évi távollét után hazájába jött, hogy itt a műitészek, honfitársai, talentumát, melyet a külföld elismert, kereken megtagadják, miként a „M. Sajtó“ 176-ik számában i. é. augustusi tárcacikkében igéz, valamint Maszák Hugó úr a „Pesti Napló“ 179-ik számában tevék. Ezen nem is bírálat, de egyenes, úgynevezett lerántás ellenében, mert másnak a legszelidebb érzelemmel sem nevezhetjük, — nézzük meg, mit mondanak a külföldi lapok, melyek—tekintve igaz bírálatát — semmi ítélő tehetséggel nem bírnának. A „Gazetta ufficiale di Venezia“ politikai nagy lapban Mike 11 Vince tudor s köztiszteletben álló író hosszú tárcacikket szentel e műnek, s megdicsérvén a művészt, ki akadémia nélkül is ennyire vitte, többi között színezetéről így szól: „A kép nem könnyű színezetének érdemét nem tagadhatom, látszik, hogy a művész a velencei iskola, különösen pedig Cagliari és Bonifacio módszereinek figyelmes követője; mily híven adja vissza azok színeit, mily helyesen olvadnak át világosság és árnyban, mily meleg és erőteljesek, különbözőleg menve át a többi tiszta és élénk színekbe egyenkint, és ha akad is némi hiba, az inkább valamelyik színnek nagy élénksége, mi márványszerű fényességet terjeszt, mi bizonyosan árt a hatásnak.“ Az „Il Tempo“ politikai olasz lap a műtárlatról szólván, Vidéky képéről többi közt ezt mondja: „Az alakok,melyek élénken emelkednek ki a mély háttérből, nagy hatással vannak csoportosítva, és arckifejezésük érthetőek, és ha igazsággal vannak visszaadva, a színezet élénk, a rajz általában sikerült. Vidéky úrban szép talentumot ismerünk fel e képe által, s úgy látszik, nehezebb tárgyakban is megkísértheti erejét.“ A „La Favilla“ irodalmi és politikai hetilap talentumát elismerő, és a képet, mint compositiót is dicsérő, hosszasabb cikkében így szól: „Vidéky festménye művészet iránti szeretet lehelcsoportozatai phantasiát és tanulmányt,s mindenik alakban öszhang. Nem vagyok az, ki a technika és szerkezet hibáit menteni akarnám, csak azt mondom, hogy látszik benne az akarat a jobbra. Négy év alatti tanulmány után legyőzni az első munka nehézségeit, nem kis dolog. A művészi biztos öntudat küzdelem és fájdalom gyümölcse, mely a művész ecsetét vezeti ugyan, de mindig nem felel meg egészen a kezdőnek. Ha Vidéky tanul és türelmét el nem veszti, s előre halad bátran, igyekezetét szép jövő jutalmazandja.“ Nem különben a Turinban megjelenő legjelesebb hetilapban a „Rivista italiana“-ban Seguso L., — egyike Olaszország leghiresebb és részrehajthatlanságáról ismert műitészeinek, ezt írja: „Egy fiatal ember eltelve a művészet iránti teljes szeretettel, erős akarattal követett egy eszmét, megküzdeni bármily nehézségekkel, hogy festő lehessen , és az akarat ritka erejével négy év alatt ez a fiatal ember győzedelmeskedett az akadályokon, és diadalt nyert. Ez Vidéky J., születésére nézve magyar. Ő festész lett, nem az által, hogy egy kezet, vagy kart másolt volna, vesztegetvén idejét valami száraz, vagy közönséges alak rajzolgatásával, hanem a múlt kor legjobb mestereinek műveit másolta, fellelkesülve a velencei iskola erőteljes színezete által.“ És továbbá: „A kép nagy részében a rajzot illetőleg több correctséget óhajtanék, és figyelmeztetném még más hibákra is, ha észbe nem venném a róla fentebb elmondottakat. A színezetet illetőleg ez legjobb, mit művész követhet, és reméljük, hogy ezen új kezdőtől minél előbb nem egy kísérletet, hanem tökéletes művet fogunk látni, kinek mi szívünkből boldog jövendőt kívánunk.“ Sőt az „Agramer Zeitung“ és a „Narodne novine“ is dicsérőleg emlékezett felőle, s ime ezen bírálatok egészen elütnek igazétól, ki igen éles iróniával írott bevezetés után azt mondja, hogy a mű közelebb meghatározására hiányzik a kellő terminus technikus, s minden rosszat elmond, mit csak elmondani bír. A műértő közönség, mely saját szemei és tapasztalása után ítél, az olyan bírálatot, mint igézé, bizonnyal el fogja ítélni, mert ne higgje igaz, hogy közönségünk oly kiskorú volna, mikép a cifrán elmondott dictio tévútra vezethetné. Sok példáját adta már, hogy meg tudja ítélni az irodalmi handabandákat. E kép elismerő dicséretének ezenkívül szem és fültanúi voltak Olaszhonban utazó műveit hazánkfiai, s hogy csak néhányat említsek, ilyenek voltak: Gróf Kán Géza családjával, gróf Zelinszkyné, gróf Karácsonyi Guido , gróf Erdődy Sándor, báró Ambrózy György, a Gosztonyi család, Zsivora György, Pe 11ioloi szül, báró Deresényi Klára, Kovács Mihály festész stb., mind megannyi ismert és tisztelt egyének, kik mind osztatlan dicséretben részesiték és kitartásra buzditák Vidékyt. Hogy pedig Vidékynek talentuma van, bizonyítja az is, mikép bár nem volna a velencei akadémia növendéke, vagy tanítványa, kitűnő bizonyítványát Ferrari lovagi akadémia helyettes elnökével aláírták Grigoletti, Molmenti, Blaas, De Andrea, Brezolin, Cadorin tanárok és tanácsosok, valamint Taglapietra akad. tanácsos és a bellearti galéria főigazgatója. Midőn e kép Velencében ki volt állítva, Vanute 11 fiatal római festész, ki a párisi kiállításon érmet nyert Passini, Farard (francia) Gedina és Simonetti kézszorítással fejezték ki öröm — 862 —