Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)
1865-10-19 / 240. szám
240 i. sz. Csütörtök, október 19. KiaJ°hivatal Pest, barátok tere ?. sz. Második évfolyam 1865 Előfizetési dg: Félévre . . negyedévre 8 Irt. 4 írt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, korenkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda : Lipót utca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden igtatáskor . . .30 kr MF* Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadó hivatal. G I N E R R A. Lanka Gusztávtól. (Folytatás.) — Most olvasd válaszomat! Ezeket mondva Ginerra, felállt ülőhelyéből, egy asztal fiókjából egy kész levelet vont elő, s következő választ nyújtott az olvasás végett Adelaidnak : „Tekintetes ügyvéd ur! Esküm, — mely szerint soha férjhez nem megyek, gátol ezen kínálkozó szerencsét érdeme szerint használhatnom, s e becses ajánlatot elfogadhatnám.— A tekintetes ur szokatlan őszintesége felhatalmaz azonban tanácsolnom, hogy az esetben, ha a tekintetes ur barátja fiának irányábani gondoskodását lapok útján — mint most gyakrabban történik — a nyilvánosságnak adná át, alig lehet kétkednem, hogy ebbeli buzgalmát a legkívánatosabb siker koronázná. — Végtelenül sajnálnám azonban, ha a tekintetes úr, óhajtásának részemről nem teljesíthetése által, anyagi várakozásaiban is csalatkozott légyen. — Ginerra. — Nem fog-e az utósó sorokért neheztelni ? — Az alkuszok nem olyan könnyen neheztelnek ! — Menyi természetes, és menyi mesterkélt és számításteljes házassági ajánlat rövid két hónap alatt! . . — Kiváló egyéniséged Ginerra ! — Meglehet az is, de főleg kiváló vagyonállapotom. Hidd meg kedves Adelaidám, hogy egy három férjt temetett özvegy, ha külsőleg még olyan érdekes volna is, nem hozná ily rendkívüli mozgalomba a fővárosi társadalmat. — «Szép, csinos özvegy, ez megmozdítja az ábrándos fiatal embereket; „gazdag özvegy“, ez már világosan hat a társadalom minden rétegére. — De már most tudtokra adtad, hogy nem fogsz férjhez menni. — Oh nem is lesz többé a mozgalom olyan erős. Név szerint elő tudnám neked számolni, kik fognak egyenkint elmaradozni... ha pedig arról is bizonyosakká lettek, hogy szabadságom mellett hirnevemet is meg tudom s meg akarom őrizni, csak azok fogják velem társaságukat megosztani, kik műveit nők társaságában mindenkor jól, és mindenkor örömest mulatnak. — Én csak szegény Bercsi Győzőn sajnálkozom. — Biztositlak, hogy jogos elutasításáért az is meg fogja magát boszulni.— Kedves barátnőm ! nagyvárosokban , de főleg a mostani időszakban, érdek vagy haszon nélkül keveset áldoznak a férfiak; a haladás, mely bennünket félig meddig emancipált, e kedvezményért, a gyengeségünknek tartozó kötelmeket is megvoná a férfiaktól; mostan már azt hiszik, hogy mi is elég erősek vagyunk arra, hogy a leggyengédtelenebb sérelmeket tűrhessük és elviselhessük. A vagyon, szépség és fiatalság iránt— a hirhatás reményében — gyöngédek és lovagiasok, de nem nemünk iránt. Engedj vágyaiknak és szeszélyeiknek, akkor rabszolgájukká és eszközükké leszesz, őrizd meg függetlenségedet és önállásodat, akkor ki nem kerülöd megszólásaikat és rágalmaikat ? — De hát akkor, hogy viseljük magunkat? — Büszkén, nemesen és erkölcsösen. — Feddhetlen életünkkel kell rágalmaikat megcáfolnunk. — A nagyobb rész meglehet kerülni s mellőzni fog, de mindanyian tisztelni s becsülni fognak. — Igaz, azon néhány nemes és művelt lélek, ki társunkul szegődik, felér egy sereg üres fejű és üres keblű szakufárral. A két jó barátné csak késő éjszaka vált ki egymástól. IV. Ginevra megtartá ismeretes jó kedvét és szeretetreméltóságát, — részt vett a társaság minden mulatságaiban és szórakozásaiban, saját helyiségein is összejöveteleket rendezett, de amint maga is megjövendölte, a régi egyéneket nem bírta többé egy társaságba varázsolni. Az utósának hirdetett zugligeti kirándulás alkalmával,midőn egy szívélyes ozsonára egyik nagyobb fa árnyai alatt körbe ültek, könnyű volt a körültekintő Adelaidnak, a régibb ismerősöket megszámlálni. Mindenek előtt Bercsy Győző tűnt fel szomorú külsejével. Tudományos észlelődései és búvárlatai dacára se bírta magának megmagyarázni, hogy lehessen egy olyan hű és önzéstelen kebelt mint az övé, visszautasítani. Sajnálkozott, most már nem anyira maga, mint inkább Ginerra felett, s célzásokat tett, hogy ki egy önzéstelen nemes kebelt, nem tud érdeme szerint becsülni, jobb sorsával dacol, s bekövetkezhető elégedetlenségét csak magának köszönheti. Golyóbics is jelen volt; példányképe azon szerencsés halandóknak, kik terített asztal mellett mindent megbocsátanak és mindent felednek. Gróf Novaroda, bár a régibb társaság minden tagjaival haragban állott, rangjához illő visszavonulásra bírva báró Újkorit, még egy esdő közeledést és fellépést próbált, eltökélve, hogy azon esetben, ha nem fog boldogulni, Ginerrában esküszik boszut az egész asszonyi nemnek. Plihár és Bokori életpárjukkal karjaikon és életboldogságukkal kebleikben, még tragikusabb hangulatba ejtették Bercsy Győzőt, ki az élet és tudomány terén sok mindent megfejtett, azt azonban nem bírta megfejteni, miért nem szereti őt Ginerra, miért nem megy hozzá nőül. A társaság új tagjai, igen kedves és művelt egyéniségekül mutatták be magukat. Dr. Gólya kifogyhatlan adomáival, és özönvíz előtti élet bölcseletével. Pintyőke a nemes költő, ki ha kétszer beszélt valamely nővel, azonnal megénekelte, ki minden lányba és nőbe azonnal beleszerelmesedett, de soha sem mert nyilatkozni, de ki azért minden nőnek elbeszélte, hogy ő legkisebb hittelenséget halállal fogna megbeszulni. Mi volt természetesebb, minthogy Pintyőke úrtól modern nevelésű hölgyeink iszonyodtak. Árkus Gábor a hivatalnok , ki legkisebb apropos nélkül minduntalan előhozta, hogy ő törvénykezési hivatalnok, s igy akarva se compromittálhatta magát. Tapaszy orvos-növendék, ki oklevél nélkül is szerette volna a nők ütereit tapogatni; végre: Vitorlász tengerész, ki a tenger örvényei és hullámai helyett, mindig a szív örvényeit és hullámait emlegette. Az üde levegő és fris forrás csakhamar megnyitá az ajkakat, s a kedélyes társalgás megkezdetett. — Remélem ez érzelem közönbösség és hidegség nem fog örökké tartani; tréfálódzék Golyóbics, Ginerra felé hajolva és még valamit súgott fülébe. — Nem elég három olyan férjet eltemetni, kit a nő forrón szeretett ? . . azt hiszi Golyóbics úr, hogy a nő keble kimerithetlen ? (Vége köv.) A X A JLi U UKUUttfi. Regény. Irta Friedrich Fr. (Folytatás.) György könnyű vállvonitással s hallgatva hagyá el a szobát. Henrik azonnal kitalálta, hogy mi bántja Györgyöt, azonban nem akart vele civakodásba ereszkedni. — Hagyj engem honn! — mondá a földmivesnek. Úgy látszik, György nem veszi szívesen, hogy veletek menjek. — Mit tartozik az a dologra ? — kiálta az öreg. — Velünk fogsz jönni, — én akarom! . . . A csikókat már rég vágyom látni; reggel hadd mutassák meg, hogyan tudnak futni. Jól ismered őket, tudod mire képesek, azért ne kíméld! — Hadd maradjak én idehaza! — kéré ismét Henrik. — Velünk fogsz jönni! — kiáltás az öreg egész határozottsággal. — A lovak nincsenek Györgyhöz szokva, s ha netalán tetszése szerint nem mennének, — ő könnyen felhevül. Miként mondom : korán reggel légy készen. A következő nap reggelén Henrik, a két fiatal s pompás csikót, egy könnyű s nyilt kocsiba fogta, és a ház elé állott velük. Türelmetlenül ágaskodva haraptak a zablába, s Henrik alig volt képes hízelgő szavaival őket lecsillapítani... Az öreg vidám kedélylyel lépett ki a házból. — Valóban derék gyerek vagy Henrik, te nem igen váratsz magadra — mondá, s a lovakhoz lépett, veregetve és simogatva botokat. — Ha az a két ló ma szembe nem fog tűnni, — mondá az öreg, — akkor odaajándékozom akárkinek, ki jó szót ad érettök. Mily könnyed s nyúlánk nővérnek, s mily rendkívüli tűz van bennök! — Csak bízzátok rám; hiszem, hogy örömet fognak ma nektek szerezni, — mondá Henrik. — Ha megeresztem a gyeplőt, senki sem lesz képes velünk versenyezni. Ostorra nincs szükségem, — ők már értenek engem. — Én hiszem is, — mondá elégült mosolylyal az öreg földmives, — valóban hiszem, hogy értik minden szavadat. Az öreg a legvidámabb kedélylyel ült föl a szekérre. — György, ki csak most lépett ki a házból, atyja mellett foglalt helyet. Boszús és lehangolt volt, alig köszönte Henriket. Úgy látszott, hogy e magaviseletét atyja nem akará észrevenni. — Indulj! — kiálta föl az öreg, s a kocsi sebesen gördült ki az udvarból, a falun keresztül. Tiszta, csendes őszi reggel volt. Köröskörül a szántóföldeken learatva minden, s igy a szem akadálytalanul láthatott a síkon messze. A pókok fűszálról-fűszálra nyújták szövedékeiket, melyeken még mindenütt ragyogott a reggeli harmatgyöngy, az egész rónaságnak egy csillámló felületet adva. A jég üde és tiszta volt, önkénytelenül mohón lélektette be a tüdő. Könnyedén és sebesen hajtattak a mellék gyepúton, hol Henrik a csikókat, azok teljes erejét most még kímélendő, erősen tarta vissza a feszítő zablával. Midőn azonban a városba vezető országútra ért, mely emberek és szekerekkel volt borítva, szabadabb tért engedett a csikók türelmetlen pajkosságának. Az ily városokra való kocsizási és hajtatási verseny, már évek óta, a gazdagabb parasztok lovainak valóságos kiállítása volt. Azonban az ily versenyzések majd mindig esztelen nyargalódzássá fajultak, melyen a kocsizók egymást utólérni és elhagyni törekedtek. Ily alkalmakkor kisebb nagyobb szerencsétlenség, majd minden évben adta magát elő. Kocsik fordultak föl, melyeken azután elvadult lovak