Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)

1868-05-24 / 120. szám

Kiadó-hivatal, Pest, barátok tere 7. sz. 120-dik sz. Vasárnap május 24. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Félévre..................8 firt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor ........ 7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. Szerelmeim. A kis Ninácska, a kis őz, Első szerelmem ő vala ‘ Költővé — vagy mi is vagyok ? — Úgy lettem én, ő általa. Kicsit hiú, de mélyszivű, Férjhez ment s meghalt oly korán — Egész szerelmünk abból állt, Hogy kezét egyszer megfogám. Ir én t is tán szerettem én, És ő is talán szeretett, Ha a gyötrés, az üldözés S a kínzás szerelem lehet. Szavunk kés . . . tetteink gyilok — Egymást szünetlen vérezök, — S mégis nehezen hagytam el, Gyűlöltem bár, szerettem őt. De Erzsikém szelíd vala, Mint májusi nap alkonya, Ki érttem mindent áldozott És tőlem mit sem kért soha. Ő volt az egy, ki engemet Igazán, nagyon szeretett, Azt se tudom, hogy hova lett: De bárhol isten áldja meg ! S Maild ? . . . Matild oly szép vala! Tudta is azt, hogy bámulom ; És egyszer — örjite gyönyör — Szeszélyből tette ezt, tudom , hegy lett volna királynak is, A mire engem méltatott . . . Örökké álomnak hiszem Ez üdvözítő szép napot. . . . Mögt már hajamba dér vegyül, És lassabban dobog szivem ; Tudok is bölcselegni már, Ah de még lemondani ■ nem ! Oh szerelem ! te egyedül Igazi nagy — nagy gyönyörünk! — Mért is élünk, ha szeretni És szerettetni megszűnünk ? ! Tóth Kálmán. MELYIK SZERETETT LEGJOBBAN ? (Összefüggés nélküli történetek.) Irta Balázs Sándor. (Folytatás.) Egy hét múlva már új lakásukon voltak, ama barátságos kisded házban, mely egyszerű, de vonzó külsejével, tiszta udvarkájával, s kicsiny, de jól berendezett kertecskéjével a legillőbb keretét képezte két szerető szív ártatlan boldogságának. Itt éltek aztán pár évig vidáman, boldogan, mert Pali nemcsak folyvást birtokában maradt szerény, de tisztességes és kisded szükségeiket fedező állásának, hanem azt anyiban még meg is javította, hogy gazdája, kinek jó indulatát és szeretőjét szorgalmával és ügyességével minden nap jobban kiérdemelte és megnyerte, nemcsak fizetését javította meg, hanem időnkint jelentékeny ajándékokkal is meglepte őt, melyek anyival nagyobb örömet okoztak szivének, mert többnyire mindig asszonynak valók voltak. Vidámak és elégedettek is voltak, a minőket még dúsgazdagok közt is csak ritkán találhatni, és nem hiányzott boldogságukból semmi, csak egy gyermek. Mert bármilyen boldog legyen is egy ház különben, hogy e boldogság teljes és tökéletes legyen, legalább egy angyal jelenléte szükséges ! Hanem ezt az isten megtagadta tőlük, el-el is borultak olykor e miatt, de csakhamar megvigasztalta őket az isteni gondviselésben való megnyugvás, aki mindent a legjobban és legbölcsebben szokott rendezni ! bizony a legjobban és legbölcsebben, mert mi tartós és állandó a bizonytalanság és változandóság földjén ? Ki biztos arról, hogy azt a nyugalmat és boldogságot, mely éjjeli vánkosát oly puhává téve, ismét megtalálja e ébredtekor! Azt, hogy mi fáj és mi jó szíveinknek, azt lefektünkkor tudjuk, de hogy mire ébredünk holnap , ki mondhatja el, hogy tudja? A szegény Katica egy vidáman és boldogul töltött est után ugyancsak keserves újságra és fájdalomra ébredt. Férje, az ő kedves Palija beteg volt, nagy beteg, jobb kezét és jobb lábát nem bírta mozdítani, s átalában testének jobb felét nem érezte. — Teremtő szent isten ! — gondolta magában, de csak magában, feleségével nem közölte irtózatos sejtelmét, — csak nem ütött meg a szél ? Katica orvos után szaladt, ez megvizsgálta a beteget, gyógyszert is rendelt, azzal is biztatta, hogy nem sokára talpra állítja, de midőn távozott, s Katica kikisérte, a kapuban értésére adta neki a legirtózatosabbat, amit a szegény nőnek mondhatott volna, azt, hogy férjét — a guta ütötte meg! A szegény asszony az orvosba kapaszkodott, hogy össze ne roskadjon. — És azután —• hebegé — gyógyulatlan-e ez a betegség? Az orvos szomorú fejbólintással s nehéz sóhajjal felelt, ő mindent el fog követni, a mi hatalmában áll, s a mire a tudomány képes, de . .. de . . . legyen erős szivü és legyen mindenre készen. A szegény asszony jól megértette az orvos feleletét, s azt mondta, hogy megerősíti a szivét, mert hiszen most erős szívre lesz szüksége. — És aztán, — kérdő remegve, — soha sem fog fölkelhetni többé az ágyból ? — Ő igen, föl fog kelhetni s csoszoghatni is fog lassan kint, csak hogy épkéz láb és dologra képes nem hiszem, hogy válhassék valaha belőle. — Jaj, jaj, jaj! — No szegény asszony, nyugtassa meg magát és legyen erős, ha férje meghallja jajgatását, kétségbe esik. — Igaz, igaz, neki nem szabad megtudni az irtózatos valóságot. Megerősítem szivemet! És megerősítette. Midőn néhány perc múlva — mert hiszen néhány percre mégis csak szüksége volt, hogy magát összeszedhesse, s könyeit visszafojthassa — férjéhez visszatért, arca már egészen nyugodt, sőt vidám volt, sőt még mosolyogni is tudott. — Mit mondott az orvos úr ? — kérdő remegve a férj, hát ha az orvos tán már nejének kimondta rettenetes ítéletét ? De a szív , mely szeret, minden áldozatra és erőfeszítésre képes. Tud meghalni, ha kell, és tud színleni bizalmat és vidámságot, habár kétségbe is van esve! — Hát az mondta galambom, hogy legalább egy hétig föl nem kelhetsz, mert több nap szükséges rá, amíg a csúzodból kivehet! — Hát azt mondta, hogy a betegségem csúz ? ■ — Azt! — felelte az asszony, és bátran kiállotta a férje fürkésző tekintetét. — És aztán semmi egyebet nem mondott? — De igen , azt mondta, hogy adjam neked szorgalmasan az orvosságot és hogy flanellel dörzsöljelek. Sietek is a patikába. Addig pedig maradj nyugodtan és ne búsulj semmit, mert mondta az orvos úr, hogy egy hét alatt talpra állít, s hogy azután ismét egésséges leszesz, a milyen voltál. — Jár ide közelebb Katica, és nézz szemembe, most már mondd meg nekem igaz szavadra: igazán azt mondta az orvos, amit nekem mondtál ? — Igazán hát, hisz talán csak nem hazudom neked. Hanem most eressz, mert sietnem kell a patikába. A férj mélyen sóhajtott; jobban ismerte ő nejét, hogysem föl ne ismerte volna, hogy ámitni kívánja. De neje kedvéért úgy jön, mintha hitelt adott volna szavainak. — Menj el egyszersmind a pallér úrhoz is, és tudasd vele betegségemet. — Elmegyek Palikám , már azt magam is meggondoltam. Isten veled Palikám, ne búsulj, amig oda leszek, azt mondom! Midőn a jószivü pallér az asszony siró beszédjéből megértette a dolgot, igen elszomorodott és részvéttel kérdezte: — És aztán szegény asszony, most már mit szándékozik csinálni ? — Ó jaj, jaj, jaj ! Tudom is én ? tudom is én ? Szegény Pali! Szegény Pali! A jó szivű pallér néhány percig gondolkozva járkált a szobában, hirtelen azonban megállott az asszony előtt, s azt mondta, neki jutott valami eszébe. Hogy mi ? elmondja délután, amikor meglátogatja őket. Most pedig itt van ez a tíz forint, váltsa ki az orvosságot és vegyen a mi szükséges a házhoz. Az asszony azt mondta, hogy köszöni szépen, de van nekik otthon még pár forintjuk. — Elveheti bátran, — mondá a jószivü pallér az asszony kezébe erőszakolva a pénzt — ez még a férje fizetéséből való. Midőn Katica a patikából haza érkezve az udvarba lépett, majd a földre rogyott az ijedség és meglepetés miatt, a szoba ajtajából férje csoszogott eléje. — Az istenért Palikám, — kiáltá hozzá rohanva — hogy tudtál fölkelni az ágyból, hát neki mondta-e az orvos úr, hogy nem szabad fölkelned ?! — Meg akartam győződni, hogy tudok-e legalább csoszogni? Mert hiába akarsz elámizni engem édes Katicám, jól tudom én, mi a bajom ? a guta ütött meg engem! Ne is tagadd, ne is tagadd ! Jobb ha őszintén és nyíltan beszélünk egymással. Akkor legalább nem kell hogy képmutatóskodjunk, hanem nyíltan kisírhatjuk magunkat, s azután beszélhetünk, hogy mit tevők legyünk istennek e súlyos látogatása alatt! — Ha azt akarod Palikám, — kiáltásírva az asszony — hogy most mindjárt a kútba ne ugorjam, hát jer be és feküdjél le. Odabenn is megbeszélhetjük a dolgot. — Megteszem Katicám, megteszem kedvedért, mert nekem nem fog az használni semmit. Nem olyan betegség ez kedves szegény árva feleségem, amit doctor ki tudjon kúrálni. És azután lassan és nehezen becsoszogott a szobába. —de mily szívreható látvány volt ezt Katicának nézni — és lefeküdt az ágyba. Katica pedig rá borúlt és úgy sírtak sokáig, sokáig, keservesen! Végre a férj azt mondta, hogy : no már most Katicám, elég lesz a sírásból. Jer, beszéljük meg, mit tevők legyünk. — Nem sírok többé Palikám, nem sírok, ámbár jól esik a sírás, mikor az embernek a szive fáj ! Hanem most már vegy be orvosságot és aztán hadd dörzsöljelek meg. — Amint akarod édes Katicám, úgy legyen. Én nem remélek ugyan semmit, hanem azért ne mulasszuk el a próbát, ez kötelességünk ! (Vége köv.)