Fővárosi Lapok 1869. január (1-25. szám)

1869-01-03 / 2. szám

A nagyböjti napokban volt ép délután. Jött egy madárka úszva, s szólt a királyleány: „Oh jaj, te szép madárka, téged valóba’ szánlak, Hogy a tenger hullámi majd erre, majd amarra csapva hánynak. “ S szólt erre a madárka: „Ne bánkódjál ezen, Neked, szegény leány te, nagy örömed leszen ; Ha kell, néped s hazádról hirt tőlem rögtön értesz. Vigasztalásul küldött hozzád az isten engemet ma, — kérdezz!“ Kudrun tehát kikérdezi a madarat minden ked­vesei felöl, s tőle azon vigasztalást veszi, hogy Ort­­weint és Herwiget egy nap múltával meglátja. Alig várja a két leány a jövő nap megjelentét, most örömmel mennek az eddig oly kínos munkára, s íme csakugyan egy csónak közelít a parthoz, álruhákba öltözött két férfiúval. Egyik Ortwein a testvér, má­sik Herwig a kedves. De sem a férfiak a nőket, sem ezek azokat nem ismerik föl azonnal, sőt Kudrun annyira szégyenletesnek tartja lealázó állapotát, hogy el akar szaladni az érkezők elől. Ezek azon­ban nyájas szavakkal magukhoz édesgetik a szép mosónőket, s most egymásra ismernek. Herwig meg­öleli s számtalanszor megcsókolja kedvesét és csó­nakon rögtön magával is akarja vinni. De Ortwein ebbe nem egyezik ,se nem felejti a Normandiában szenvedő többi leányokat sem, sőt ha száz testvére volna is, mind a százat inkább halni hagyná itt, sem­hogy alattomosan s ne diadalmas csatában kü­zdje vissza őket. A szeretők elválnak tehát, a következő napon történendő boldog és dicsőségteljes viszontlá­tás reményével. Az ezután következő jelenetek rajzolása való­ban dicsőségére válik Kudrun költőjének. A bátor királyleány most már nem akar többé mosni, a szol­gálattevő többé nem lehet, mert derekát egy király karjai ölelték át. Gerlind ruháit, Hildeburg rémülé­­sére, a vízbe szórja, s egész diadalérzettel tér vissza a palotába. A királyné szörnyüködve hallja Kudrun vakme­rőségét, de a leány azzal ámítja el az anyát, hogy most már kész Hartmutnak nejévé lenni. Csupán egy feltételt köt ki: bocsássák hozzá többi fogoly­társait, s adjanak mindnyáj­uknak hozzájuk illő ruházatot. Minden akarata szerint történik. Hartmut és egész háznépe örül Kudrun engedékenységének, de­ annál szomorúbbak a fogoly leányok, kik azt vélik ha már Kudrun a Hartmut nejévé lesz, ők sohasem térnek vissza többé hazájukba, és erre — Kudrun nevet! S mily jellemző, mily finom vonás! Mikor az asszonynak Gerlindnek megsúgják, hogy Kudrun nevetett, az rögtön vészhirrel siet fiához. Sietve ment az asszony tüstént Hartmut felé : „Fiam, — szólt — nagy csapás jön mi országunk fölé! S a­hány a bajnok ebben, lesz mindeniknek dolga, Kudrun, a szép királyné, úgy mondják énnekem — mo­soly­ga !“ Az­ asszony gyanakszik, a szerelemittas fiú ki­neveti, Ő oly természetesnek találja Kudrun jókedvű nev­etését. Ki mosolyogna, ha a menyasszony nem ?! Mihelyt Kudrun és társnői felöltöztek, a királyi család a menyegzőhöz akar látni, de Kudrun a sok nehéz munka után fáradtságot szinlel s még csak a holnapi napot kéri bevárni. Hartmut bele­egyez ebbe is. . . De a holnapi nap vérmenyegző napja lesz. Kud­run és társnői bezárkóznak, együtt töltik az éjt, s mire a hajnal hasad: Herwig és Ortwein hada már megtámadják hatvanezer vitézzel Lajos király várát. A­mik a következő szakaszokban előadatnak, a szebbnél szebb vonásokat mind egytől-egyig le kel­lene fordítanunk, hogy Kudrun minden szépségét kitüntethessük. Az éposz költője egyaránt művész mind a harc érdekes előadásában, mind a bonyodalom végfejlesztésében. Röviden csak annyit még hogy Lajos királyt Her­wig vágja le a csatatéren. Gerlin, mint előbb leánya Ortrun, Kudrun lábaihoz borúl, s őt kéri, hogy mentse meg az iszonyú haláltól. Ortrunt, a szelíd leánykát, pártfogásába veszi Kudrun, — de Gerlintet, ha akar­ná sem mentheti már meg, mert az öreg Wate az „egy ölnyi széles szakállú“ jön, elhurcolja Gerlintet, s csak halálhírével tér vissza. Nőt, a nők szemei előtt, nem akar gyilkolni. Hartmut és Ortrun foglyul vitetnek Hegelingen­­be,­­ a­hol hármas menyegzőtt ülnek aztán: Herwig Kudrunnal, Ortwein Ortrunnal, Hartmut pedig Hildburggal, Kudrunnak minden szenvedését híven megosztott egykori fogolytársával. Ez a Nibelung­ének Odysseájának gyér és felü­letes vonásokban előadott tartalma. Ha a Nibelung­­ének lefolyását e kifejezés jellemzi: „Aus Freude Leid,“ úgy viszont a Kudrunt ennek megfordított alakja: „Aus Leide Freud.“ Nem akarjuk azt állítani, hogy Kudrun ép oly nagyszerű mű, mint a Nibelungok; nem azt sem, hogy imitt-amott valamivel másnak ne óhajthatnék; de kétségtelen, hogy ez éposz is gazdag a mesteri vonásokban, s nem egy oly epikus tulajdonnal ékes­kedik, melynélfogva a mily méltó tárgy a tüzetesebben tanulmányozónak, ép oly élvezetes olvasmány a lel­ki élvezetet kereső olvasónak. Legyen tehát szabad egyszerű kis ismerteté­sünket azon óhajtásunk kifejezésével zárni be, vajha a Nibelung-ének jeles fordítója ne alkalmazná magát nagy műve utósó sorának azon szavaihoz: „Itt vége a regének, hanem ha megajándékozta irodalmunkat az ó-germán íiászszal, nevelje meg érdemeit a szinte lefordítandó­ Kudrunnal, az ó-germán Odüsz­­szeával is. Győry Vilmos:­ ­ 1205 Fővárosi hitet. * Túl vagyunk a Sylvester-éj búcsúján és az új esztendő nyájas üdvözlésein. Az annyit elteme­tett „vén sirásó“ utósó óráját mindenfelé megünnep­­lék, visszaemlékezve jóra, roszra, mit ez év hozott. Nem volt rész év, mert sok reményt betöltő, habár újakat is ébresztő eleget. Elvitt több derék embert, (a szépirodalomból Tompa Mihályt és Vas Gerebent,) de boldogított sokat. Pestnek jó év volt, mert máskor egy évtizedben is alig emelkedett annyira. Utósó napja a visszaemlékezése volt. Délután a belvárosi­ plébánia­­templom körül egyházi körmenetet tartottak. Négy órakor Pest küldöttsége Deák Ferencet ment köszön­teni. Gamperl h. főpolgármester röviden és őszintén kívánt minden boldogságot az ünnepelt önzetlen ha­zafinak, kiről még ellenségei is kénytelenek jót mon­dani. Deák, (kinek épp Majláth György országbíró volt a vendége,) szintén röviden s őszintén viszonzá „polgártársainak szerencsekivánatait,“ boldog új évet óhajtva egyi­keknek, családoknak s az egész főváros­nak, s aztán kezet szorítva a küldöttség minden tagjá­val. Este sokfelé hallunk zeneszót, például egymás­után Gorove miniszter lakása s majd Böszörményi fogháza előtt, a­miből következtetni lehet, hogy ez nem politikai, hanem egészen pártatlan muzsikaszó volt. Éj­fél után nyitva voltak a kávéházak, hol na­gyokat nevettek egy szélsőséges Sylvester-cikk hy­­perbombastjain, melyet egy neki­keseredett gyászvi­téz irt, még­pedig oly furcsán, mintha csak saját búskomorságát kívánta volna kifigurázni. Vissza­emlékezés, vidám dal, pohárkoccintás közt múlt ki az ó év. Némelyik sorsjegy-üzlet még nyitva volt, mert azt tartják, hogy az új év első órájában lehet a legszerencsésb sorsjegyeket venni. Vannak, kik ezt hiszik. — A másnap csupa nyájasságra viradt. Min­denütt üdvözlés, cifra biliét, jó szívből vagy jó pénz­ért. Minisztériumok, intézetek, családok csupa jóki­­vánatot hallottak. A pestvárosi küldöttség ezúttal a minisztériumhoz járult üdvözléseivel s azon kérelem­mel, hogy a miniszter szíveskedjék a főváros szeren­­csekivánatát a Felségüknek is értésére adni. A nem­­zeti színház tagjai d.e. 11 órakor Radnótfáy Sámuel intendáns úrhoz mentek jó kivonatokkal és, egy igen pompás albummal, melynek kiállítása több mint kétszáz forintba került. Százharminckilenc szín­házi tag cabinet­ alakú arcképe van benne, mind Bor­sos műve. A kötés gyönyörű: kék szín, gazdag ezüst díszítéssel, a felső táblán művészi jelvények, középen a színháznak porcellánba égetett képe, s annak nyitja alatt az intendáns mellképe. Ez album oly nagy, hogy némely kisebb asztalt egészen elboríthat. Szigli­geti Ede mondá az üdvözlő, meleg szavakat, élén­ken kiemelve az intendáns ügybuzgalmát és érde­meit, mire az meghatva fejezé ki köszönetét, ajánlva magát tovább is a tagok jó­indulatába. — Este az ünnepélyesen kivilágított színházban Vörösmarty „A­­­d o z a t“-át láttuk, mely most némileg engesztelő áldozat volt azért, mert a költő halálának köze­lebbi évfordulóját nem lehetett megünnepelni. Jó­­kainé (Zenő,) Felekiné, (Csilár,) Lendvai (Szabolcs,) Feleki (Zaránd) s Paulai (Apor) hévvel szavalták Vörösmarty gyönyörű jámbusait A nézőtér jól meg­telt, a karzat tömve. De ez a karzat most rész mű­veltségi bizonyítványt adott magáról, midőn néha a legtragikusabb mozzanatokon is egyet egyet nevetett. * Nemzeti szinh­­á­z i hi i­r­e­k. — Az ehe­ti játékrend ez: holnap „Sardou „Csapodár“-ja, kedden Adelburg „Zrinyi“-je, szerdán „Nőuralom“ Szigligetitől, csütörtökön „Don Carlos“ (Rotter Irma k.­a táncával,) pénteken először „Howard Katalin,“ melyet Feleki gyöngélkedése miatt napoltak el, szombaton „A boldogság első napja“, vasárnap Szig­ligeti „Lelence“. A másik hétre ki vannak tűzve 11- től 17-ig „Howard Katalin“ másodszor, „Borgia Luc­­rezia,“ „Házasság XIV. Lajos alatt,“ „Lala Roukh,“ „Hamlet“ (a visszatérő Szigeti József Poloniusával,) a rég nem hallott „Dózsa György“ Erkeltől (16-kán,) s „Rákóczi fogsága“ Szigligetitől. — Előkészületre kitűzték a „Miniszterelnök bálját“ és Feuillet Oktáv „Delilá“-ját. — Ez utóbbiban játszanak: Prielle Kor­nélia (hercegnő), Lendvai (költő), Szigeti József (zenetanár), Szerdahelyi (lovag), Paulai (herceg), Lendvainé, Szigligeti Anna, Niczkyné, Bogdanovics k. a. sat. — Egy kis francia vígjáték is: „Egyik olyan, mint a másik“ színre fog kerülni a farsangon. — Radnótsáyintendáns úr ma Bécsbe utazik, s Hebbel „Benauer Agnes“-ét és Schauffert „Sakk a királynak“ vigj­átékát megszerezni. Rotter Irma k. a. három hóra szerződtetve van, mialatt balleteket is adnak elő, többi közt a „Setanellát.“ — Boér Emma k. a. tegnapelőtt Kecskemétre ment vendégszerepelni. — Gr. Zichy Géza „Szerelem és bosszú“ című drámát adott be, melyről azt hallot­tuk, hogy tehetséggel és sok színi hatással van írva. * A zenekedvelőket figyelmeztetjük Hell­­mester és társainak második kamara-hangrversenyére, mely holnap lesz esti fél nyolckor. Az érdekes műsor ez: Schubert F. A-moll négyese, Brahms G-moll né­gyese, melynek zongorarészét­­Theindl N. J. játsza, s Mendelsohn B-dúr ötöse, melyben az ifjú Hellmes­­berger is részt vesz. * József főherceg neje —Klotild főher­cegnő — számára Alter és Kiss divatcsarnokában igen pompás magyar díszruhát készíttetett. Ez öltö­zet részei: nagy uszályú ruha magyar derékkal, mente, aranyos fejkötő, gazdag aranyhímzetű kötény és fátyol. A mente, ruha s fejkötő fehér „gros-faille imperial“ kelméből készültek; a kötény és fátyol arany hímzése a legfinomabb brüsseli munka. A fő­hercegnő különben nemcsak a magyar díszöltönyt, hanem a magyar irodalmat is kedveli is. Lapunk sze­rencsés őt előfizetőnői közé számítani. * Az udvar e hó 25 vagy 26-dik napján jő le ismét Budavárba, hol O, Felségük két hetet fognak tölteni. — Királyné Ő Felsége új év alkal­mával 290 fiot küldött a budai hatósághoz, hogy ossza ki a szegények közt. — Palotahölgyek­nek Királyné Ő Felsége legközelebb a következő úrhölgyeket nevezte ki: gr. Erdődyné szül. Ra­­czynszka Teréz grófnőt, gr. Taaffené szül. Csáky Irma grófnőt, gr. Eszterházyné szül. Eszterházy Ilona grófnőt, gr. Potocka­ Pilawa szül. Languska her­cegnőt s gr. Batthyányné szül. Festetich Zelina grófnőt. * A múzeum könyvtárát most már cél­­szerűleg fogják rendezni. Három év alatt meg lesz a lajstromozás s az egész berendezés. E célra a múlt és a jelen év költségvetése tíz-tízezer forintot adott. Barna Nándor alkönyvtárnok és Villecz Kamill mi­niszteri titkár pedig Münchenben voltak az ottani példányszerű könyvtár tanulmányozása végett. Mond­ják, hogy ez alapon igen jó javaslatot készítettek. * Irányi Dániel, ki jelenleg a „Magyar Újság“ szerkesztője, nyilatkozik a Napló „eszikéjé­nek“ amaz álhíre ellen, mintha ő Szigetváron egy báli meghívást azzal a kijelentéssel utasított volna vissza, hogy „nem szokott zsidókkal együtt mulatni.“ — Irányi egyszerűen kijelenti, hogy őt senki sem kíván Szigetváron bálba semmiféle visszautasító választ nem is adhatott. Különben Szigetváron ép egy izraelita orvosnál volt szállva. — E nyilatkozat nélkül is aligha volt valaki a magyar olvasók közt, ki — csak fölületesen ismerve is Irányi múltját s iratait — az „estike“ mende-mondáját elhitte volna. Nem hitte tán maga sem, de közölte,­­ mert a ráfogás gyor­san betegséggé válik azoknál, a­kik egyszer gyako­rolni kezdik. * Egyik zenekrónk hosszabb cikket kül­dött be Mosonyi „Gyászhangok“ című zenekari műve mellett, melyre egy „superklug“, kritikus azt a fity­máló észrevételt tette, hogy „lassúra nyújtott s széle­sen instrumentált csárdás.“ Az egész cikket térhiány miatt nem közölhetvén, belőle kivesszük e pár pontot. „Avvagy nem tudja-e, (a kritikus,­ hogy Beethoven, Mozart sat. szintén vettek föl tarantellát s más ily friss táncformákat legfelségesb zenéjükbe, s azok és az által váltak beillővé, mert „széles“ hangszere­lést nyertek. Avvagy nem hallotta a Liszt szent Er­zsébet „oratóriumát,a­hol egyik fő imposant motívum szintén egy csárdás-dal: „Nem ettem én ma egyebet“ szintén sokféleképen,gyakran a legszélesebben instru­­mentálva? Bizony szomorú, hogy némely ember mit sem ért a zenéhez, s mégis — saját pillanatnyi hangoltsága vagy szeszélye szerint — pálcát tör gyakran igen érdemes müvek fölött, meglehet épp azért, mert e müvek a mieink,“ sat. *Rövid Ik­rek.— Jókai Mór a „Hon“ tárcájában megkezdte „A kőszivü ember“ című új regénye közlését. — A honvédelmi minisztérium­ban a katonai osztály főnöke Gh­iczy Emil táborkari alezredes lesz, a közigazgatási főnök pedig Gelich Rikhárd. — Gr. Andrássy Gyula pár nap előtt utazott el Zemplénbe. — Hellmesberger és tár­sainak első vonósnégyes hangversenye tegnap este volt a reboutban. — Csütörtökön leplezték le (éljenzés közt) a Privorszky női kávétermében, ahol egykor a Deák-klub volt,) Deák Ferenc mellképét, melyet Klimkovics József festett. — A k­e­re­s­k­e­de­l­­m­i hajók lobogóin új évtől a magyar nemzeti szín, és címer is ott lesz. — Dr. Akin Károlynak az akadémiai palotában levő lakását egészen kirabolták. — Planka szül. PeitierAr­o­ziaasszos­­,kit .

Next