Fővárosi Lapok 1871. március (49-74. szám)

1871-03-18 / 64. szám

64­ fok sz. Szombat, március 18. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. szám. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft­­­kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel. Nyolcadik évfolyam 1871. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­sor ......................9 kr. Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívást az év második negyedére külön nem küldünk szét, s miután postautalvány által legcélszerűbb, legolcsóbb előfizetni, csak e helyen hívjuk föl olvasóinkat la­punk további pártfogására. Hogy mily kitűnő írói erők támogatják napi közlönyünket, abból is látszik, hogy például a most lefolyó évnegyedben Gyulai Pál, Fálk Miksa, Brassai Sámuel, Keleti Gusztáv, Kriza János, Jakab Elek stb. csupán a mi lapunkban kö­zöltek műveket. Adtunk számos érdekes beszélyt, rajzot, költeményt, eredeti leírásokat még Oroszor­szágból is (Simonffytól), tárcaleveleket Párisról (hol megint lesz nem sokára rendes levelezőnk), New- Yorkból, Rómából, Nápolyból, Svájc különféle pont­jairól, Bécsből, stb. Az idény társaséleti (farsangi), irodalmi és művészeti eseményeit igyekeztünk minél részletesebben képviselni. Egy jeles képviselő rendes heti tárcákat ír lapunkba a képviselőházról. A lon­doni kiállításon állandó tudósítónk lesz. Az új évne­gyedet a ritkán, de mindig igen szépen és mag­vasan k­ó báló Horváth Miklósnak, a „Török­ország fővárosa“ című könyv jeles tollú szerzőjének egy új regényével: „A­kik sorsunkat vezérlik,­ nyit­juk meg. Közölni fogunk Szigligetitől költői beszélyt, Falk Miksától nagyérdekű cikket b. Eötvösről, kinek több régi becses levelét szintén megismertetjük olvasóinkkal. Szóval: változatos és érdekes napilapot törekszünk szerkeszteni jövőre is. Lapunk előfizetési ára évnegyedre 3 frt 50 kr., fél­évre 7 frt, s az összegek az „Athenaeum“-h­oz kül­dendők. — Vadnai Károly, szerkesztő. Tóth Kálmán, laptulajdonos. Egy szép hajfonat története. (Beszély). Irta : P. Szathmáry Károly. (Folytatás). — Hm! hm! Megkísérelhetjük, de ily viszo­nyok mellett az eredményről nem biztosíthatom. Az ügyvéd felöltönyét, kalapját vette, s megin­dultak. A fényes Romlaky-palotába Margit bizonyos szivszorongással lépett be, mely még szorongatóbbá vált, midőn cifra öltönyü szolgaszemélyzet között, szőnyeggel borított lépcsőkön, általa addig még so­ha sem látott fényű elfogadó­ terembe léptek. Itt a falak is selyemmel voltak borítva; a kö­zöket mennyezetig érő tükrök és nagyszerű festvé­­nyek boriták, melyekre azonban — ábrázolt tárgyaik­nál fogva — Margit alig mert föltekinteni. — Foglaljon helyet kegyed itt, valamelyik fau­teuille-ben! — mondá az ügyvéd. — Majd én előbb beszélni fogok a gróffal. Margit egy rövid negyedóráig várhatott, leülve szerényen egy kis tabourette-re, mely egy kandalló­hoz közeli asztal mellett állott. Eleintén egy albumban kezdett lapozni, melyben fényképek voltak , de ezt hirtelen becsapta s szeméremtől lángoló arccal állott föl, hogy a terem másik szögletében egyik utcára nyíló ablaknál megvonuljon. Itt volt egész addig, mig a kárpitos ajtó meg nem nyilt, s azon egy igen elegáns, de halvány ki­nézésű, mintegy 30—35 éves férfiú lépett be, az ügyvéd kíséretében, ki azonban Margitot bemu­tatva, azonnal elköszönt. A gróf reggeli pongyolában volt, aranynyal var­rott, vörösbársony házisapkával fején. Margit mondhatni remegve állott meg előtte. Ervin gróf egy ideig tetőtől-talpig végigmérve nézte, aztán elmosolyodott, mint a ki a szemlével teljesen meg van elégedve. — Foglaljon helyet, asszonyom, itt a kandalló közelében! — mondá, egy balzacon végignyúlva.— A nőkre nézve igen előnyös az ülő helyzet, bár ke­gyednek, ha igazat akarok mondani, az álló hely­zet sem válik szégyenére. . . . Mondhatom, gyönyörű termete van! Margit lesütött szemmel ült le s várta, hogy a gróf komolyabb tárgyakra térjen. Ez azonban na­gyon nehezen következett be. — Mondja csak, kedves Margit, — mondá a gróf bizalmasabban, s felséges illatú regáliájából bodor füstöt eregetve, miközben szemeit a szép nő­ről le nem vette, — mondja csak, hány éves kegyed ? — Huszonegy, gróf úr ! — mondá Margit el­­fogadva. — Egyébiránt ezt badarság is volt kérdeznem! Kegyeden látszik, hogy igen-igen fiatal; valódi gyer­mekarca van még. — És — folytató faggatását — hogyan lehet oly vakító fehér bőre ? Használ valami mosdót ? Margit föl akart állani; arcán a szemérem-érzet pírja égett. — No ne legyen oly szemérmes! Világért sem akartam megbántani. De a világ gonosz és higgye­ el, hogy ma már mindenki megesküdnék, hogy annak a gazdag hajnak, mely fejét mint egy sötét felhő öleli körül, legalább is fele álfonat. — Gróf úr! — mondá Margit, fölkelve üléséből. Én igen komoly üzleti dologban jöttem méltóságod­hoz. Szabadjon kérnem, hogy maradjunk egysze­rűen a tárgy mellett; különben is én egyszerű, faltal nevelkedett nő vagyok, kinél sem szó, sem fürt, sem arc nem mesterkélt, minden egyszerű és termé­szetes. — Az ördögbe! —■ mondá a gróf kissé felhe­­vülten. — Kétségtelen, hogy kegyednek ritka erélye és tapintata van az ember rendreutasításához; de ké­rem, tartsa fönn azt majd cselédeim számára, és akkor hálára leszek kötelezve. . . . Csak foglaljon helyet, kérem, és mondja meg mindenekelőtt: sem­mi esetben nem tudna megválni gyermekeitől ? — Méltóságos úr! Éppen gyermekeim érdeke az, mely e lépésre ösztönöz. — De ha én kegyedet a legfényesebben ellát­nám ? eddigi fölügyelőnőm fizetését, mely ezer forint volt, megkétszerezném, s gondoskodnám gyermekei biztos elhelyezéséről ? — Míg élek, csak kicsinyeimmel tudok élni! — mondá Margit, minden kételyt kizáró határozott­sággal. — Jól van, hát gyermekeit is láthatná. Itt lak­hatnának egy nevelőnővel a palota másik szárnyán. Minden nap láthatná őket, gondozhatná, játszhat­nék velük. — Az én kis Margitom — mondá Margit a leg­szendébb együgyüséggel — ahhoz van szokva, hogy velem aludjék egy ágyban. — Hát el kell szoktatni a kis porontyot. No!ne vonakodjék kegyed! — mondá Ervin gróf, Margit puha kezét megfogva,melyet ez azonban hirtelen visz­­szavont. —Ne tegyen nehézségeket, mi, úgy hiszem, igen jól megegyeznénk együtt. — Ha pontosságot és munkát követel tőlem mél­tóságod, remélem, nem lesz rám panasza. — És még valamit!— mondá Ervin gróf, a szép nő mellé állva s derekát átölelni megkísérelve. — Egy kissé melegebb szivet és kevesebb vonogatózást. Ervin gróf nem vette észre: Margit szép arca e kisérletre hogy változott egyszerre át. A megsértett női fenség és az engesztelhetlen harag vonásai ültek azon. — Gróf úr! — mondá remegő ajkakkal. — Úgy látszik, mindketten félreismertük helyzetünket. Én egészen más helyzetet kerestem, s a gróf úr szintén mást. Most már tisztában vagyunk egymással. Én megyek oly munkát keresni, mely becsületemmel összefér s csak azért ég arcom, hogy e cifra palota ajtait valaha átléptem. De Ervin gróf nem tágított oly könnyen ! — Megálljon, Margit, — kiált, — ne legyen gyer­­mek.Kegyed félreismeri a világot és félreismer engem. Kegyed, mint hallom, a nyomorba lép innen, hol számára egy kellemes és nyugalmas élet biztosítása várna. . .. Margit! Maradjon, s én szép termetét se­lyemmel, bársonynyal boritom; gyönyörű haját gyé­mántfüzérbe foglalom, s szeretett gyermekeit boldo­gokká teszem ! Ezt mondva, kigyúrt arccal állott a futni készü­lő elé. — Sem az ön bársony bíbora, sem a gyémántok fénye nem érnek föl azzal a pirulással, melylyel va­lamikor leányomnak anyjára kellene néznie, és azon kényükkel, melyeket szégyenletes sorsán hullatni fogna. . . . Bocsásson a gróf, különben föllármázom cselédségét! Ervin gróf még egy pár kísérletet ten, de Mar­git az ablakhoz rohant, azon szándékkal, hogy azt kitörje s az utcára segélyért kiáltson. — No, no, menjen hát isten hírével, kis vadmacs­ka ! — mondá szégyenülten Ervin gróf. — Menjen? rohanjon kényelem helyett előbb a nyomorba, és az­után a bűnbe! — Előbb a Dunába! — mondá Margit lenéző tekintettel, s kirohant az ajtón. Az előőrsön álló Géza szemmel is alig tudta utolérni a palotából távozó Margitot, ki mintha folyvást rész szellemek üldöznék, szaladt vissza la­kására. Este aztán megtette jelentését Mózes úr előtt, hogy Margit fölügyelőnőnek akart beszegődni Rom­­laky Ervin grófhoz, ki egy átalánosan ismert bon­­nivant és udvarló ; de a kihallgatás után, arcán ha­raggal és teljes fölindulásban, futva hagyta el a Romlaky-palotát. Hihetőleg nem is fog többé ez utcá­ba térni még útközben sem. — Gondoltam, hogy ez lesz belőle! —■ mondá Mózes úr, gondolatokba merülve. — Az életnek kell őt megtanulnia! No de minden úgy jó, a­hogy van! (Folyt, köv.) Konkoly a vetés közt Vacano elbeszélése. (Folytatás). Midőn a grófné csöngetett, mamsell Róza az íróasztalnál találta. Négy, még a­­tintától nedves levél feküdt előtte, három pedig összetépve mellette a szőnyegen hevert. E pillanatban épp az ötödiket írja. A grófné ma igen barátságos­ írását folytatja, de közbe többször visszafordul Rózához. — A gróf úr még most sem érkezett haza ? — kérdi Dina. — Még nem! — És . . . előbb elfeledtem kérdezni... hova ment ismét ? — Én nem tudom, méltóságos grófné, de Jean ... — Jó, kérdezze Jeant! És ha Jean sem tudja, úgy menjen le a faluba, és kérdezősködjék a korcs­mában. Már négy óra, és még ma szeretnék kiko­­csizni. Fogja e pénzdarabot, s adja Jeannak ! Nem tudja-e. .. . — Hogy a gróf úr nem ment-e az erdőbe ? — vágott közbe mamsell Róza gyorsan. —Nem, a gróf úr nincs az erdőben, bármint szeret is délután vadász­­ni. Úgy hiszem, ma okvetetlen a faluban van. Imént ment el a kastély előtt a korcsmáros fia, át Sen­­nerode-ba, lóvásárra, és ez elmondá, hogy a gróf úr étkeket és italokat vásárolt és a beteg nővel ebé­del, ki már legkevésbé sem beteg. — Úgy ?! Akkor Jeannak szükségtelen lemenni! vagy mégis! Mondja meg a grófnak, hogy várom. Vegye e csekélységet a tudósításért! És ha korcsmá­­rosfiúval ismét . . .

Next