Fővárosi Lapok 1872. szeptember (199-221. szám)

1872-09-14 / 210. szám

210-dik sz. Szombat, szeptember 14. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere 7. szám. Kilencedik évfolyam 1872. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhasábos petit­sor ......................9 kr. Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 30 kr. Előfizetési fölhívást lapnak október—decemberi évnegyedére. külön nem küldünk szét, mivel ezt a postautal­ványokkal való előfizetés szokása egészen fölös­legessé tette. Hanem itt, a lap homlokán hívjuk föl a „Fővárosi Lapok“ nagyszámú olvasóit előfize­téseik megújítására. Részünkről továbbra is törekedni fogunk e szépirodalmi napi közlönyt a jó ízlés igényei szerint szerkeszteni, kitűnő erőkkel, kiknek sorába az idén még Toldy Ferencet is, e koszorús veteránt, sikerült megnyernünk, választékos költeményekkel, elbeszélésekkel, változatos tárcákkal, melyek közt a világ igen sok nevezetes pontjáról szoktunk adni ér­dekes eredeti leírásokat, fiús hírek­bő rovataival, az ősz-téli idény alatt még tüzetesebben visszatükrözve a főváros köz- és társas­életét. Fölkérjük tehát azo­kat, kik lapunk tartalmával, törekvéseivel és minden személyeskedést kerülő hangjával meg vannak elé­gedve, hogy közlönyünket, mely a jövő évben már tizedik évfolyamába lép, tovább is támogatni, aján­lani s lehetőleg terjeszteni szíveskedjenek. V­a­d­n­a­i Károly, felelős szerkesztő. Tóth Kálmán, lap­tulajdonos. Az „Athenaeum”-társulat, mint a lap kiadója, annyival inkább kéri az előfizetési összegek mielőbbi beküldését, mivel e lap közönsége az őszi évnegye­dekkel gyakran oly arányban növekedett már, hogy az elkéső előfizetőknek nem is küldhetett teljes szá­mokat. Előfizetési ár: évnegyedre 3 frt 50 kr., s félévre 7 frt. Egész évre is lehet előfizetni 14 frtjá­­val. A legjutányosb előfizetési mód a postautalvá­nyok használata. Egy szegény asszony története. (Elbeszélés.) Deák Farkastól. (Folytatás.) Egy hó bizony nem elég arra, hogy ki­ismerjük a férfit, kit egész életre választunk, főkint ha csak mulatságokban találkozunk vele. Nagy dolog az az „igen“ szó, s kétszer is meg kell fontolni, mielőtt egy­szer kimondjuk. Ezek a gondolatok csak évek múl­va támadtak bennem, mert a lakodalomkor csak ör­vendeni tudtam, hogy férjem csinos káplár, s hogy már magamnak lesz háztartásom, mert az öreg Korondiné el lévén gyengülve, apósom előre meg­mondta, hogy az egész háztartást én fogom vezetni- A­mi engem illet, én munkás, szorgalmatos valék s tudtam, hogy majd az én kezem alatt jól fog menni minden dolog a háznál. De eszembe sem jutott azon gondolkozni, hogy vájjon Józsi is oly szorgalmatos lesz-e a mezei munkában, mint én otthon ? Hogy váj­jon józan életű, takarékos, rendszerető lesz-e, s mél­tó-e az én határtalan ragaszkodásomra ? Mikor a ka­tonasághoz ment volt, akkor én még nagyon fiatal valok, s nem ismertem őt; az emberek pedig azt mondták „jó fiú, derék gyerek, jó szive van, s az ingét sem tagadná meg barátjától.“ Azóta megtanul­tam, hogy ezek a tulajdonságok könnyen gyöngeség­­gé fajulhatnak. Annának tehát és nekem Köröndi uram két fiá­val ugyanaz­nap volt menyegzőnk. Oly szép ünne­pély volt az, hogy évekig beszéltek róla a faluban és a szomszéd helységekben. Meghívtuk az egész falut a a szomszéd helységekből is többeket. Hosszú sor nép kisért minket a templomba, s midőn jó tisz­teletesünk megesketett és rövid de szivreható beszé­dét elvégezte, örömkönyeket sírva, hangos éljenzé­sek s vig zeneszó mellett értünk viss­za az atyai házba. Ugyan, hogy juthatott volna akkor eszembe, hogy én ezen a szép őszi napon a búbánattal kötöt­tem hoszú időre szóló szövetséget ? Az én szegény jó atyám kiházasításul nekem is annyi pénzt s annyi marhát adott, mint Annának, de az emberek jól tudták, hogy én mégis gazdagabb vagyok, mint ő, mert én Korondiékhoz, a jól felsze­relt apai házba léptem, Anna pedig Péterrel Boldog­­falvára ment, hol ugyszólva csak a négy fal volt, s hol minden apróságot csak ezután kellett beszerez­niük. Ezért aztán ő több ajándékot is kapott s mind olyan nemüeket, melyekkel házát felszerelheté. A Fenyvesi báró leánya Margit kisasszony, ki velem egykorú s kinek dajkája az én édes anyám volt, mindkettőnknek szép imádságos- és énekes-könyvet s egy-egy szép nagy selyemkendőt küldött, s azon­felül nekem egy drága gyűrűt is ajándékozott. A másik esztendőben aztán ő is férjhez ment az ernyei báróhoz, isten áldja meg minden léptét, soha nem változó jóakaróm volt egész életében. Mindent elő­mutattunk a vendégeknek, a­mit a többitől kaptunk, s szemem megtelt könynyel, midőn láttam, hogy az emberek minket mennyire szeretnek, s úgy tetszett mintha ők, kik minket megajándékoztak, még job­ban örültek volna, mint mi, a­kik kaptuk az ajándé­kot. Aztán rákezdték a cigányok a nótát, mi meg hozzáfogtunk a tánchoz, aztán pedig egy pár óra múlva leültünk az ebédhez; az öreg emberek vissza­emlékeztek a régi időkre s a tiszteletes úrral és az apám urammal tréfásan beszélgettek az ő ifjúságuk­ról, s közbe-közbe már ebéd előtt is iddogáltak; de­­aztán, hogy az ebédnél a násznagy és a vőfély meg-­­ kezdték a verselést, vége-hossza nem volt a pohár-­­ kocintásnak és ivásnak. Késő délután volt, hogy az asztaltól fölkeltünk s az ifjúság ismét a tánchoz lá­tott, az öregek pedig pipázgatva beszélgettek. Este a gazdaemberek haza néztek, hogy házukat elrendez­zék s úgy jöjjenek vissza a mulatságra, mert reg­gelig tartott a dinom-dánom. Péter és Anna egyszer csak eltűntek valamerre, azt sem tudom hová, s en­gem az asszonyok és leányok el akartak vezetni új szüleimhez. De itt már megjelent az első búsulás. Az én vőlegényem Józsi annyit ivott a mások egésségé­­re, hogy magáról semmit sem tudva, mozdulatlan hevert egy boglya sarjú tövében, így tehát őt nem lehetett velem együtt a menyasszonyi szobába ve­zetni. Ezt az öreg Köröndi észrevévén, úgy intézte a dolgot, hogy ez a ceremónia mától maradjon el, s az asszonyok lássanak dolguk után, készítsék a va­csorát , a népség ne is vegye észre, hogy Józsi mi­lyen állapotban van. Nekem azonban szivem meg­fájdult, s gondolkozni kezdettem férjem jelleméről, ki az esküvés óta úgyszólva rám sem nézett. Mikor aztán egy kis szünet és csendesség állt be, a mi kis hálóházunka vonultam, s az ablakot felnyitva, búsan tekintettem a csillagos égre. Néhány perc múlva észre vettem, hogy Anna és Péter virágos kisker­tünkből kilépve, a tornácon levő padra ültek, s egy­mást átölelve beszélgettek, hogy majd éjfél körül mindent szekérre raknak s midőn a hajnal pirkadni kezd, haza indulnak Boldogfalvára. Előbb csak csön­desen kezdtek hullani könyeim, aztán a zokogás el­fogván keblemet, Anna észrevett, s az ártatlan jó lé­lek minden módon vigasztalni kezdett, mi annyival inkább sikerült, minthogy neki a sírásra semmi ked­ve sem volt. III. Annáék elutaztak, a lakodalmazásnak vége lett s mindenki visszatért hétköznapi foglalkozásához. Jó­zsit az atyja, az öreg Köröndi, minden nap kivitte magával, hogy újra megkedveltesse vele a mezei munkát, melytől csaknem öt évi katonáskodása alatt elszokott. Én pedig otthon láttam a dologhoz, de jó kedvvel tettem, mert mindig szerettem a munkát. Korondiék háza a falu felső végén feküdt, az udvar be volt építve, hátul nagy gyümölcsös kert terült, szemben velünk szép szőlők feküdtek, a völgyben zöldélt a harmad sarjú, a kis folyó csörgése messze elhangzott, s partjain egesz- és szilfák, mogyoró-bok­rok hajták össze sárguló lombjaikat. A lakás kelle­mes, a táj s­arátságos volt, de a háznál hiányzott a jó rend. Anyósom nagyon el volt gyengülve, s mikor összekeltünk is, csak a templomba tudott jőni. Az apám házához már nem jöhetett el. A béresek, szol­gálók rendetlenek voltak, az egész napot csak jövés­menéssel, haszontalan beszélgetéssel töltötték, és sem a gabnásban, sem a kamarában semminek sem volt láttatja. Egyelőre kissé megütődtem, mert hisz az én atyám háztartása sokkal kisebb volt, s én ott is in­kább a könyvekkel és a gyermekekkel foglalkoztam; de bátorságomat nem vesztem el, s legelőször is anyó­som tetszését azzal nyertem meg, hogy egy igen ké­nyelmes és meleg téli ujjast vártam neki. Ő, sze­gény, a hozzávalót még a nyár elején megvette, de nem volt kivel megcsináltassa, mert a vidék „vándor szabóját“ a szomszéd helységben lefoglalták, s isten tudja, mikor jöhetett volna ide. Én pedig a szabósá­got Margit kisasszonynyal együtt tanulván, ez új ru­hával anyósom tetszését nagy mértékben kivívtam , és ő sokkal barátságosabban is kezdett rám tekinteni, mint az első napokban. Hogy pedig kezdetben kissé tartózkodó, bizalmatlan, sőt hideg is volt hozzám, azon nem lehet csodálkozni; eleintén bántott ugyan, de később kibékültem modorával; hiszen én fiatal valék; ő meg már öreg; én mint egy idegen jöttem a házhoz, melyet ő annyi éven át kormányzott, s az volt hivatásom, hogy az ő helyét elfoglaljam s én vezessem a háztartást. Igaz, hogy fiának felesége voltam, de hát kivánhattam-e, hogy ő is rögtön meg­szeressen ? Aztán még az is zavarta őt, hogy én ol­vasni, írni tudok s hogy tiz-tizenkét darab könyvem volt. „Tudós asszony soha sem lehet jó gazdasz­­szony !“ — mondogató félhangon, de végre is a szép ruha varrása megtette hatását, s én mindenben ki­kértem tanácsát, aztán a cselédeket rendhez szoktat­tam s magam is velök dolgoztam reggeltől estig; nem bántam ha nevetnek, danolnak, csakhogy a munkát elvégezzék, hiszen az ifjúság ártatlan dévas­­kodásait eltiltani bűnnek tartottam volna. Rend, tisz­taság, szorgalom és jókedv uralkodott az egész ház­nál. Nekem is jó egésségem s jókedvem lévén, oly jól folytak a napok, hogy a mint az öreg Köröndi mondogatta: soha ily kellemetes nem volt az ő háza tája. (Folyt, kőv.) Dunblane legendája. (Aide Hamilton „Morals and Mysteries“ című beszélyfü­zetéből.) (Vége.) Az 1808-ik év vége felé egy ízben szokatlanul korán látogatott meg Pilson. Arca, egész magavise­lete egyszerre elárulta, hogy az én komoly, higgadt vérű barátom rendkívül­ fel van izgatva. Körülte­kintett e szobában (ebben a szobában a­hol éppen most ülünk) székét egészen az enyém mellé helyezte és suttogó hangon így szólt: „Carthews úr. Igen kétségbeejtő ügyben jöttem önhöz. Alig tudom, hogy van-e jogom e lépéshez, de azt érzem, hogy biztatom önben s ön segíteni fog rajtam bajos helyzetemben.“ Ezután minden kerülgetés nélkül elbeszélte, hogy egy Marcel János nevű fiatal francia látogatta meg őt a múlt éjjel, a ki Génfből érkezett, a­hol egy bor­­kereskedő üzletében szolgált s most üzleti ügyben Aberdeenbe küldetett. Egy kis, összegyűrt papirda­­rabkának volt birtokában, a melynek hátlapjára alig olvasható betűkkel e szavak voltak irva: Pilson ügyvéd úrnak Aberdeenben. A papirdarabkához kö­vetkezőképpen jutott. Mielőtt Genfet elhagyta volna, több szőlőhegyet kellett felkeresnie a bortermelés tanulmányozása végett; eme szőlők közt volt a ne

Next