Fővárosi Lapok 1873. november (252-276. szám)

1873-11-26 / 272. szám

272-dik sz. Szerda, november 26. Kiadó-Iiivatal: Pest, barátok­ tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre.................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót-utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petit­sor .................10 kr. Bélyegdij minden ik­tatáskor . . . 30 kr. Telj­es számú példányokkal foly­vást szolgálhat a „Fővárosi Lapok“ kiadó­hi­vatala . When twilight dews. (Moore.) Midőn az est könye omol, A te bibor tükrére, S én várom csillagunk, mely oly Sokszor hozzád vezérle , S te is fényes sugárm­ál, El elmerengsz derült estéken, Gondolva : itt elvesztve bár, Enyém leszel majd fön az égben. A kertben ösvény nem vezet, Virág sincs, mely ne hozna Egy-egy teveled elveszett Reményt s örömet vissza. ('.Jöjj áldott óra, szent imát Rebeg ajkam, midő­n ki bánt S szeret öleljük mindegyképen, S bököny, mit itt lenn elsiránk Mosolyra olvad fön az égben! Jánosi Gusztáv: A nép vezére. (Történeti elbeszélés.) Vértesi Arnoldtal. (F­olytatás.) Csak a hires jogtudós Guid’ Antonio Vespucci vonta gúnyos mosolyra száját. Törvényeket készít­sek, a­­kik Justiniánt sem tanulmányozták, törvénye­ket oly együgyüen világosakat, melyekre semmiféle jogtudomány sem erőszakolhat kétféle értelmet s melyekben nem lehet senkit megfogni, mint a há­lóban. — Vigyázzatok, hogy lyukas törvényeiteken keresztül ne bújjanak ellenségeitek s benne ne re­kedjetek ti magatok, — mormogá a nagy tudós. Szavait nem hallotta senki, a közlelkesedés za­jában elveszett az. Savonarola elragadó hangja to­vább hirdette az uj törvényeket, melyek a szabadság alapkövét fogják lerakni Florencben. A közügyek vezetése nem jut ezután néhány család és néhány egyes ember kezébe zsákmányul. A nagy tanács, mely a köztársaság minden fontosabb ügyében intézkedik, oly kiterjedt lesz, hogy abban helyet találjon a j­óravaló polgárok legnagyobb része s képviselve legyenek az alsóbb rendű mesterségek is, nemcsak a két fő céh, melyek amaz időben követ­kezők valónak : 1) a birák és jegyzők céhe ; 2) a francia posztóval kereskedők; 3) a pénzváltók; 4) gyapju­szövők (arte della lana) 5) orvosok és fűszerárusok ; 6) selyemgyártók; 7) szűcsök. A nagy tanácsba 1755 tagot választatott Savo­narola. — De hogy fog tanácskozni e roppant testület ? — kérdezék fejcsóválva a kétkedők. A signoria pa­lotájában nincs hely, hol ennyi nép elférjen. A barát nem felelt rá, de még aznap egy cso­port kőműves költözködött be a palazzóba s azontúl éjjel-nappal hangzik a kopácsolás. Nem telt belé két hét, készen állt a roppant terem. Bámulva, megdöbbenve nézték a kétkedők s a nép suttogva beszélte szájról-szájra a csodát, hogy az angyalok jöttek le az égből és segítettek épitni. V. A mámor napjait élte Florenc, a szabadság ré­sz­egsége, mint a boré, fejébe szállt az embereknek s az a lázas agitáció, mely egyszer megragadta idegei­ket, mindig újabb meg újabb tárgyat keresett az iz­gatottságra. Egy heves, rajongó férfi állt ez agitáció élén, ki­nek nyugtalan szelleme nem találhatott pihenést soha. E nagyszabású nemes lelket lázas vágy emész­tette föl a szabadság és republikánus erény ideálké­pei után. Antik római példák vésődtek mélyen lelké­be, nagy hősök, nagy polgárok példái, de a vallásos, buzgó, rajongó keresztyén szerzetes szemüvegén át nézte az ó-világ szabadsághőseit. Brutus és Cassius szelleme egyesült benne az apostolok buzgalmával, önfeláldozásával és lelkesülésével; a keresztyén sze­retet igéit hirdette s a szabadság zászlóját lobogtatta egyszerre. A rómaiaktól örökölte mély gyűlöletét a zsar­nokság ellen s az első keresztyénektől az egyenlőség ama magasztos fölfogását, mely a közös testvériség birodalmát akarja megalapitni a földön s a szegénye­ket és elnyomottakat fölkarolja a gazdagok és hatal­masok ellen. A patríciusok, a régi előkelő polgárok zúgolód­tak az uj választás ellen, mely a köztársaság élére szegény és alrendü embereket állított s majd minden hivatalból kiszorította a régi családokat, melyek az­előtt mintegy hagyománykép osztoztak a hatalmon s minden nyereséges koncon. Átengedjék most helyei­ket a csőcseléknek ? De a rajongás, mely ama rendkívüli ember aj­kairól hirdetve egy egész köztársaság népét ragadta magával, oly férfiakat is elszédített már, kik azelőtt mosolyogtak a barát vakbuzgó álmozdozásain. Sokan nyomait követték már a nemesek és előkelők közül is, némelyik tán valódi lelkesülésből, mások szá­mításból. Mióta a nemesek kizárattak minden közhivatal­ból s csak azok választathattak meg, kik egyik vagy másik céhbe tartoztak, azóta a nemesek legnagyobb része beállt a céhekbe s nagy büntetésnek tekintet­ték, ha valakit kizártak a céhből és nevét visszaírták a nemesek lajstromába. Azok, kik hivatalt s a nép kegyét vadászták, most igyekeztek túltenni Savonarola legbuzgóbb hí­vein, szájukban szüntelen a szabadságot s szivükben nagyravágyó célokat hordva, lármájukkal megtöl­tötték a köztért. A zaj, a zavar, a mámor, a fanatiz­mus nőttön nőtt. Vakbuzgó tanítványok és színlelő ál-barátok tovább ragadták magát Savonarolát is, lépésről-lé­­pésre. A szabadság és erény országa még nincs tel­jesen helyreállítva Floreneben. — Emeld föl Krisztus zászlóját és követünk mindnyájan,­­ sürgetők a néptribunt és prófétát ra­jongó hívei. Meg kell tisztítni a köztársaságot a bűntől és salaktól, prédikálók a Szent Márk szerzetesei, meg kell tisztítni az isten egyházát is a romlott, dobzódó klérustól. Fra Domenico da Pescia és társai a prédikáló székből folyvást mennydörögtek a szabadság ellen­ségei és feslett főpapság ellen s szavuk túlkiáltotta még Savonarola lángoló szavait is. Minden szó tűz volt most, melylyel gyújtottak, kard, melylyel ellen­ségeiket fenyegették. Helyre kell állitni az isten or­szágát s kiirtani a bűnt. Nem egy arisztokrata aggódva tapogatta meg nyakát; nem tudta, meddig fog még rajta állni feje, ha egyszer a nép tűzzel-vassal hozzá kezd az erény országának helyreállításához. A rajongás mindegyre lázasabb fokot ért el. A dominikánusok kolostorából kormányozták Florencet s mit magányos celláikban a szerzetesek, exaltált agya kitalált, mindazt lelkesülten követték most Florenc polgárai. Úgy látszott, mintha varázslat ural­kodnék mindenkin. Az isten országát akarják helyre­­állitni. — Viva Cristo! Éljen Krisztus ! — ez volt a jelszó, melylyel egymást köszöntötték, ha az utcán találkoztak. — Viva Cristo ! — hangzék a harsány kiáltás, ha a nép tanácsra gyűlt. S »Viva Cristo« kiáltással indultak a köztársa­ság csapatai az ellenség ellen. Ez lett a jelszó harcban és békében. Krisztus a köztársaság szabadságának őre és védője. — Az ő zászlója alatt harcolunk, — hangzék Savonarola hatalmas, velőtrázó szava. S az egész nép leborult vele térdeire és mellét verte. — A hit és a kard fogják csak megőrizni Flo­­renc szabadságát, — szólt a népvezér. — Az egyik ott legyen szivetekben s a másik kezetekben. Dobjátok ki a hivalkodást és győzzétek le a félelmet. Az Úr velünk! Floreneben nem volt többé hivalkodás és nem volt farsang. Mikor a farsang napjai eljöttek, egy csoport gyermek járt házról-házra, fehérbe öltözve, olajfa­koszorúkkal fejűken s vörös keresztecskékkel kis kezeikben, kiabálva: — Anathema, anathema minde­n világi hiúság­ra ! Adjátok ki a máglyára, Anathema! S minden profán dolgot kiadtak a házakból, mindazt, mi a világi hiúsághoz tartozik, erkölcstelen könyveket és buja képeket,kártyát, kockát és sakk­táblát, hárfát, lantot; a nők letépték fejükről ál­hajukat, tarka fejdiszeiket, oda dobták illatszereiket, szépítőiket. — Vigyétek mind. Máglyára velők mind! Farsang utósó napján aztán, míg máskor álar­cosok, bohócok lármás menetei szoktak végig hú­zódni az utcákon, rikoltozva, táncolva s dévaj tréfá­kat űzve, most vallásos énekeket énekelve s »Viva Cristo« kiáltások közt vonult a nép a piazza dei sig­­norira, hol egy óriási katafalk állt s arra magasan fölhalmozva a profán hiúság és fényűzés minden el­kobzott holmija. Körülte a fehérruhás, olajfakoszorús kis gyer­mekek foglaltak helyet s négyen négy oldalról meg­­gyujtották a katafalkot- Akkor trombiták harsogása s a nép örömrivalgása közt magasan fölcsapott a­­ máglya lángja; a szent Márk szerzetesei pedig körbe­­­fogózkodván a világiakkal, bódultan táncolva, ugrál­­­­va, őrjöngő lelkesedéssel kiáltozák: — Viva Cristo ! Viva Cristo ! (Folyt. köv.) Gilberte ábrándjai. (Francia elbeszélés) irta: Amédée Achard. (Folytatás.) II. Az első éjszakán, melyet Gilberte fehérfüggönyös ágyacskájában töltött, törődöttsége erőt vett buson­­gásán. Midőn pedig reggel fölébredt, kíváncsisága lépett előtérbe. Minden egyes tárgy magára vonta figyelmét. Az izgatottság sem kis hatással volt szo­morúsága elodázására; azonban a nap folyamában, mikor annyi ismeretlen arccal találkozott, nem tu­dott magán uralkodni s meg-megeredtek kényei, ki­vált midőn a nagy közös teremben oly nyelven kez­dtek előtte csevegni, melyet ő egyátalában meg nem érthetett: az elhagyatottság komor érzete ragadta meg. Hallott maga körül elfojtott nevetést, melyet nem tudott mire magyarázni. Leánytársai vidáman keltek, feküdtek, csak ő nem osztozott e derült hang

Next