Fővárosi Lapok 1873. november (252-276. szám)
1873-11-26 / 272. szám
272-dik sz. Szerda, november 26. Kiadó-Iiivatal: Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. Tizedik évfolyam 1873. Előfizetési dij: Félévre.................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót-utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor .................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor . . . 30 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a „Fővárosi Lapok“ kiadóhivatala . When twilight dews. (Moore.) Midőn az est könye omol, A te bibor tükrére, S én várom csillagunk, mely oly Sokszor hozzád vezérle , S te is fényes sugármál, El elmerengsz derült estéken, Gondolva : itt elvesztve bár, Enyém leszel majd fön az égben. A kertben ösvény nem vezet, Virág sincs, mely ne hozna Egy-egy teveled elveszett Reményt s örömet vissza. ('.Jöjj áldott óra, szent imát Rebeg ajkam, midőn ki bánt S szeret öleljük mindegyképen, S bököny, mit itt lenn elsiránk Mosolyra olvad fön az égben! Jánosi Gusztáv: A nép vezére. (Történeti elbeszélés.) Vértesi Arnoldtal. (Folytatás.) Csak a hires jogtudós Guid’ Antonio Vespucci vonta gúnyos mosolyra száját. Törvényeket készítsek, akik Justiniánt sem tanulmányozták, törvényeket oly együgyüen világosakat, melyekre semmiféle jogtudomány sem erőszakolhat kétféle értelmet s melyekben nem lehet senkit megfogni, mint a hálóban. — Vigyázzatok, hogy lyukas törvényeiteken keresztül ne bújjanak ellenségeitek s benne ne rekedjetek ti magatok, — mormogá a nagy tudós. Szavait nem hallotta senki, a közlelkesedés zajában elveszett az. Savonarola elragadó hangja tovább hirdette az uj törvényeket, melyek a szabadság alapkövét fogják lerakni Florencben. A közügyek vezetése nem jut ezután néhány család és néhány egyes ember kezébe zsákmányul. A nagy tanács, mely a köztársaság minden fontosabb ügyében intézkedik, oly kiterjedt lesz, hogy abban helyet találjon a jóravaló polgárok legnagyobb része s képviselve legyenek az alsóbb rendű mesterségek is, nemcsak a két fő céh, melyek amaz időben következők valónak : 1) a birák és jegyzők céhe ; 2) a francia posztóval kereskedők; 3) a pénzváltók; 4) gyapjuszövők (arte della lana) 5) orvosok és fűszerárusok ; 6) selyemgyártók; 7) szűcsök. A nagy tanácsba 1755 tagot választatott Savonarola. — De hogy fog tanácskozni e roppant testület ? — kérdezék fejcsóválva a kétkedők. A signoria palotájában nincs hely, hol ennyi nép elférjen. A barát nem felelt rá, de még aznap egy csoport kőműves költözködött be a palazzóba s azontúl éjjel-nappal hangzik a kopácsolás. Nem telt belé két hét, készen állt a roppant terem. Bámulva, megdöbbenve nézték a kétkedők s a nép suttogva beszélte szájról-szájra a csodát, hogy az angyalok jöttek le az égből és segítettek épitni. V. A mámor napjait élte Florenc, a szabadság részegsége, mint a boré, fejébe szállt az embereknek s az a lázas agitáció, mely egyszer megragadta idegeiket, mindig újabb meg újabb tárgyat keresett az izgatottságra. Egy heves, rajongó férfi állt ez agitáció élén, kinek nyugtalan szelleme nem találhatott pihenést soha. E nagyszabású nemes lelket lázas vágy emésztette föl a szabadság és republikánus erény ideálképei után. Antik római példák vésődtek mélyen lelkébe, nagy hősök, nagy polgárok példái, de a vallásos, buzgó, rajongó keresztyén szerzetes szemüvegén át nézte az ó-világ szabadsághőseit. Brutus és Cassius szelleme egyesült benne az apostolok buzgalmával, önfeláldozásával és lelkesülésével; a keresztyén szeretet igéit hirdette s a szabadság zászlóját lobogtatta egyszerre. A rómaiaktól örökölte mély gyűlöletét a zsarnokság ellen s az első keresztyénektől az egyenlőség ama magasztos fölfogását, mely a közös testvériség birodalmát akarja megalapitni a földön s a szegényeket és elnyomottakat fölkarolja a gazdagok és hatalmasok ellen. A patríciusok, a régi előkelő polgárok zúgolódtak az uj választás ellen, mely a köztársaság élére szegény és alrendü embereket állított s majd minden hivatalból kiszorította a régi családokat, melyek azelőtt mintegy hagyománykép osztoztak a hatalmon s minden nyereséges koncon. Átengedjék most helyeiket a csőcseléknek ? De a rajongás, mely ama rendkívüli ember ajkairól hirdetve egy egész köztársaság népét ragadta magával, oly férfiakat is elszédített már, kik azelőtt mosolyogtak a barát vakbuzgó álmozdozásain. Sokan nyomait követték már a nemesek és előkelők közül is, némelyik tán valódi lelkesülésből, mások számításból. Mióta a nemesek kizárattak minden közhivatalból s csak azok választathattak meg, kik egyik vagy másik céhbe tartoztak, azóta a nemesek legnagyobb része beállt a céhekbe s nagy büntetésnek tekintették, ha valakit kizártak a céhből és nevét visszaírták a nemesek lajstromába. Azok, kik hivatalt s a nép kegyét vadászták, most igyekeztek túltenni Savonarola legbuzgóbb hívein, szájukban szüntelen a szabadságot s szivükben nagyravágyó célokat hordva, lármájukkal megtöltötték a köztért. A zaj, a zavar, a mámor, a fanatizmus nőttön nőtt. Vakbuzgó tanítványok és színlelő ál-barátok tovább ragadták magát Savonarolát is, lépésről-lépésre. A szabadság és erény országa még nincs teljesen helyreállítva Floreneben. — Emeld föl Krisztus zászlóját és követünk mindnyájan, sürgetők a néptribunt és prófétát rajongó hívei. Meg kell tisztítni a köztársaságot a bűntől és salaktól, prédikálók a Szent Márk szerzetesei, meg kell tisztítni az isten egyházát is a romlott, dobzódó klérustól. Fra Domenico da Pescia és társai a prédikáló székből folyvást mennydörögtek a szabadság ellenségei és feslett főpapság ellen s szavuk túlkiáltotta még Savonarola lángoló szavait is. Minden szó tűz volt most, melylyel gyújtottak, kard, melylyel ellenségeiket fenyegették. Helyre kell állitni az isten országát s kiirtani a bűnt. Nem egy arisztokrata aggódva tapogatta meg nyakát; nem tudta, meddig fog még rajta állni feje, ha egyszer a nép tűzzel-vassal hozzá kezd az erény országának helyreállításához. A rajongás mindegyre lázasabb fokot ért el. A dominikánusok kolostorából kormányozták Florencet s mit magányos celláikban a szerzetesek, exaltált agya kitalált, mindazt lelkesülten követték most Florenc polgárai. Úgy látszott, mintha varázslat uralkodnék mindenkin. Az isten országát akarják helyreállitni. — Viva Cristo! Éljen Krisztus ! — ez volt a jelszó, melylyel egymást köszöntötték, ha az utcán találkoztak. — Viva Cristo ! — hangzék a harsány kiáltás, ha a nép tanácsra gyűlt. S »Viva Cristo« kiáltással indultak a köztársaság csapatai az ellenség ellen. Ez lett a jelszó harcban és békében. Krisztus a köztársaság szabadságának őre és védője. — Az ő zászlója alatt harcolunk, — hangzék Savonarola hatalmas, velőtrázó szava. S az egész nép leborult vele térdeire és mellét verte. — A hit és a kard fogják csak megőrizni Florenc szabadságát, — szólt a népvezér. — Az egyik ott legyen szivetekben s a másik kezetekben. Dobjátok ki a hivalkodást és győzzétek le a félelmet. Az Úr velünk! Floreneben nem volt többé hivalkodás és nem volt farsang. Mikor a farsang napjai eljöttek, egy csoport gyermek járt házról-házra, fehérbe öltözve, olajfakoszorúkkal fejűken s vörös keresztecskékkel kis kezeikben, kiabálva: — Anathema, anathema minden világi hiúságra ! Adjátok ki a máglyára, Anathema! S minden profán dolgot kiadtak a házakból, mindazt, mi a világi hiúsághoz tartozik, erkölcstelen könyveket és buja képeket,kártyát, kockát és sakktáblát, hárfát, lantot; a nők letépték fejükről álhajukat, tarka fejdiszeiket, oda dobták illatszereiket, szépítőiket. — Vigyétek mind. Máglyára velők mind! Farsang utósó napján aztán, míg máskor álarcosok, bohócok lármás menetei szoktak végig húzódni az utcákon, rikoltozva, táncolva s dévaj tréfákat űzve, most vallásos énekeket énekelve s »Viva Cristo« kiáltások közt vonult a nép a piazza dei signorira, hol egy óriási katafalk állt s arra magasan fölhalmozva a profán hiúság és fényűzés minden elkobzott holmija. Körülte a fehérruhás, olajfakoszorús kis gyermekek foglaltak helyet s négyen négy oldalról meggyujtották a katafalkot- Akkor trombiták harsogása s a nép örömrivalgása közt magasan fölcsapott a máglya lángja; a szent Márk szerzetesei pedig körbefogózkodván a világiakkal, bódultan táncolva, ugrálva, őrjöngő lelkesedéssel kiáltozák: — Viva Cristo ! Viva Cristo ! (Folyt. köv.) Gilberte ábrándjai. (Francia elbeszélés) irta: Amédée Achard. (Folytatás.) II. Az első éjszakán, melyet Gilberte fehérfüggönyös ágyacskájában töltött, törődöttsége erőt vett busongásán. Midőn pedig reggel fölébredt, kíváncsisága lépett előtérbe. Minden egyes tárgy magára vonta figyelmét. Az izgatottság sem kis hatással volt szomorúsága elodázására; azonban a nap folyamában, mikor annyi ismeretlen arccal találkozott, nem tudott magán uralkodni s meg-megeredtek kényei, kivált midőn a nagy közös teremben oly nyelven kezdtek előtte csevegni, melyet ő egyátalában meg nem érthetett: az elhagyatottság komor érzete ragadta meg. Hallott maga körül elfojtott nevetést, melyet nem tudott mire magyarázni. Leánytársai vidáman keltek, feküdtek, csak ő nem osztozott e derült hang