Fővárosi Lapok 1873. december (277-299. szám)
1873-12-03 / 278. szám
278-dik sz. Szerda, december 3. Tizedik évfolyam 1873* Előfizetési dij: Félévre...................8 frt; Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Kiadó-hivatal*. Pest, barátok tere, Athenaeum-épület. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petitsor ..................10 kr. Bélyegdij minden iktatáskor ... 30 kr. Teljes számú, példányokkal folyvást szolgálhat a „Fővárosi Lapok“ kiadóhivatala. A hal if. Egyetlen lányát hosszan sorvasztja betegség. Hat havon át virraszt nála az édes anya. Nem kíméli magát, esd tűrve, remélve, könyörgve : »Irgalom ! Ő éltem mindene ! Tartsd meg Uram !« Mig megfogyva remény, meg erőben, látva, megosztva Gyermeke gyötrelmit, szól rala : »Vedd el Uram !« — Földi reményt hervaszt a halál és mennyeit ültet. Mint vész angyala , sújt, mint vigasz angyala , áld. Székács József. A nép vezére. (Történeti elbeszélés.) Vértesi Arnoldtal. (Folytatás.) Az ítélethozatalnál Savonarola már nem volt jelen, visszahúzódott a kolostor szűk cellájába, elvégzik a földühödt polgárok; de a vádlottak tudták, hogy az ő hatalmas keze az, mely sújt. Hanem azt a kezet megkötötte már ő maga, midőn a törvényt hozta, hogy minden halálra itéltnek joga legyen a polgárok összes közgyűlésére fölebbezni. A törvény, melylyel gátat akart vetni az önkénynek, gátul szolgált most neki magának is. Az elitéltek a közgyűlésre appeláltak. Törvény és jog szerint egy hajszálat sem görbíthet meg fejükön a hatalom, mig a polgárok közgyűlése a piacon nem szavaz fölöttük s ki nem mondja rájuk a halált, így hozta a törvényt Fra Girolamo maga. A signoria tagjainak nem lehetett ellenvetése. Az előadó Luca Martini kijelentette, hogy e kívánság igazságos, senkit sem lehet megfosztani appelálási jogától. De a rendkívüli tanács dühösebb tagjai, a companiák gonfalonierjei s a céhek kapitányai rettenetes zajjal kiabálták, hogy meg kell menteni a hazát, fölfüggeszteni a törvényt, mely az árulóknak kibúvó ajtót nyit. Attól tartottak, hogy ha közgyűlésre kerül ez ügy, az elítéltek rokonai sokat megnyernek a polgárok közül könyörgéssel, megvesztegetéssel, becsődítik egész pártjukat s leszavazhatják az ellenpártot. A sajnálkozás, a rábeszélés, az ismeretség, a pénz és ígéretek sok polgárt megingathatnak s a közgyűlés fölmenti az elitélteket. Föl kell függeszteni a törvényt! Luca Martini tiltakozott ellene. A signoria nem helyezheti magát a törvények fölé s ha egyszer rá lép a sikamlós útra, tovább csúszhatik rajta. Az önkény, a hatalom bitorlásának vágya könnyen elcsábítja az embereket. Ma a haza megmentésére, holnap a haza romlására. De a companiák zászlóvivői dühösen szakították félbe kiabálásaikkal s a vad zajban, mely a termet betöltötte, elvesztek Luca Martini bölcs intő szavai. Követelték, hogy a signoria függeszsze föl a törvényt. Szavazzanak. A signoria tagjai megdöbbentek. Nyolcan voltak jelen. Nem mertek ellenszegülni a dühöngök követelésének s szavazás alá bocsátották a kérdést. A szavazás titkosan történt. Midőn fölnyitották az urnát, négy fehér és négy fekete golyót leltek benne. Tehát a nyolc közül négy már annyira megrémült, hogy kész a törvény fölfüggesztésére szavazni. A dühöngök látták, hogy a signoria hatalmukban van. A signoria oly határozatot hozott, melylyel nem állt ugyan még rá kívánságukra, de nem is merte azt nyíltan elutasítni. A golyók egyenlők, újra kell szavazni. S újra kezdődött a zaj, a fenyegetőzés, a tombolás, dühös öklök integettek a signorik felé, kivont kardok villogtak fejeik fölött. Fenyegették őket, hogy ott mindjárt helyben lemészárolják, hanem szavaznak a haza megmentésére. A signorik sápadtan ültek ott székeiken. Megkezdődött az uj szavazás s mikor most fölnyitották az urnát, mind a nyolc golyó fekete volt. A signoria egyhangúlag fölfüggesztette a törvényt s elvetette az elítélteknek a népre való appelálását. Akkor az uj gonifaloniere Domenico Bartoli indítványozta, hogy további zavarok kikerülése végett hajtassák végre még az éjjel az ítélet. Zajos taps és helyeslő orditozás kisérte szavait. A signoria készségesen hozzá adta helybenhagyását. A signoria csak engedelmes gép volt már egy zajongó tömeg kezében. Az elítéltek rokonainak csak egy út maradt még hátra: leggyűlöltebb ellenségüknél,Fra Girolamonál könyörögni irgalomért. A barát szíve nem lehet oly rideg, hogy az özvegyek, az árvák könyei meg ne hassák, ama szerencsétlenek könyei, kiket ő tesz özvegyekké, árvákká. A szerencsétlenség, a nyomor iránt érzékenynek látták őt mindig, látták őt kényes szemekkel jönni ki szegény betegek hajlékaiból,a szenvedés, az ínség, bármily alakban mutatkozott, mélyen megrendítette őt mindig. Gyászruhába öltözve jöttek most a nők, a gyermekek. Végig térdeltek aSzent Márk kolostorának hosszú folyosóján s ruik .r- Fra Girolamo kijött hozzájuk, a zokogás, az esdeklés, a kétségbeesett jajgatások és fuldokló szavak, mint ezer vőrszúrás hatottak szívébe. Öreg anyák könyörögtek fiaik életéért, ártatlan apró gyermekek emelték feléje esdekelve kezeiket, ifjú nők zokogtak keservesen férjeikért, kiknek feje fölött lebeg a hóhérbárd. Szívszakgató sikoltozás hangzik végig a folyosón. A gyermekek, a nők leborultak a barát előtt, átölelték térdeit. Fra Girolamo elfordította fejét. Sápadt volt, halálsápadt a mély megindulástól Az emberi érzés küzdött benne a hazafi, a pártember meggyőződésével. Háta mögött álltak a signoria küldöttjei s szemeiket törülgették. Fra Girolamo hozzájok fordult. — A signoria teljesítse kötelességét. Isten azt akarja, hogy szigorú igazság szolgáltassák a bűnösöknek. XI. Az összeesküdtek levágott fejeivel, azt hitte Savonarola, levágta gyökerében a Medici pártnak minden kilátását, reményét és bátorságát. Megfélemlítve, megbénítva, legbátrabb vezetőitől megfosztva, tán magában duzzogni fog még a nemesség, gyűlöletét tovább táplálni, titkon átkozódni, de merénylethez nyúlni többé nem fog. A szabadság ellenei halálos döfést kaptak. A köztársaság testvéri szeretetet ígért nekik, nem kellett, most megtanulták ismerni félelmes hatalmát. Csak azt felejtette el a néptribun, hogy van egy örök törvény a természetben: a kiontott vér ismét vért kíván. Az ítélet fejére zúdította a barátnak a kivégzettek minden rokonát. Nagy és hatalmas csoport volt az, mely e pillanattól kezdve százszorta nagyobb és engesztelhetlenebb gyűlölettel kísérte lépteit. Minden gyűlölet az ő feje fölött központosult, az ő keze intézte a csapást, az ő szavától függött a kegyelem vagy a halál, a tömeg csak vakon cselekedett. De az a tömeg mégis dönt, annak a tömegnek mégis súlya van, azt a tömeget kell elvonni Savonarola kezéből és akkor elesik önmagától. Ezt a bölcs tanácsot a híres jogtudós Guid’ Antonio Vespucci adta a nemes patríciusoknak. — A lázadás rosz eszköz s a kard nagyon bizonytalan, — oktatá a bölcs férfi a nyugtalankodókat. — Tornabuoni Lőrinc fejével ment a falnak, természetes, hogy ott kellett hagynia a fejét. A gyűlölet megélesztette az elméket s a boszú vágya titokban lappangva még jobban égett. Nem heves ifjak, hanem egy ravasz, számitó, tudós férfiú állt most az újabb mozgalom élén s az a mozgalom olyan volt, mely ellen nem lehetett mit sem tenni, nem lehetett ellene a törvény pallosát suhogtatna. A híres jogtudós ismerte a törvényeknek minden csinját-bírját s tudta, meddig nyújthatók. Ő nem kockáztatott semmit. — Bolond ember, aki egy jó szerencse kockájára tesz föl mindent. Az épületet, melyet i Iliről ledönteni nem lehet, alá szoktuk ásni. A szabadságot csak a szabadsággal lehet megölni. Minek visszahúzódni s összeesküvéseket szőni az éj leple alatt ? Minek bezárkózni palotáikba s komoran tűnődni az elmúlt vidám napokon ? Miért segítnek az esztelen dominikánus barátoknak kiteritni ezt a gyász lepleit az egész város fölött ? A régi nap süt még mindig az égen, virág még mindig terem s a szellő megérik borrá. Minek eltaszítni az élet örömeit? Ki tiltja, micsoda törvény tiltja, hogy Floreneben nem szabad már vidám lakomán habozó serleggel ürítni a mámort s röviditni az éjt?’ Micsoda törvény tiltotta el a csókot, a táncot, a zenét ? Mióta nem szabad szeretni, kacagni és örülni az életnek? Nyíljanak meg újra a termek s csengjen újra a zene és poharak koccanása. Mulasson a nép a korcsmákban s a gazdagok a palotákban. Kezdődjék a vig élet, a zajos, tomboló élet. Melegitse föl az ellankadt, didergő ereket a bor, a kockajáték s leányok csókja. (Folyt. köv.) Gilberte ábrándjai. (Francia elbeszélés) Írta: Amédée Achard. (Folytatás.) Egy reggel, midőn Villepreux asszony már hosszasan értekezett Párisból az előttvaló nap érkezett ügyvédével, Gilbertet magához hívatá. — Édes leányom, — szólt az anya — komoly ügyekről akarok veled beszélni. Mint tudhatod, én atyád hagyományát úgy vettem át, amint az róla visszamaradt. A sors úgy akarta, hogy ő egy merész vállalatba bonyolódjék, melynél nevét is aláirta s mely nekem annyi bút okozott. Ez ügy egyszerre oly sikerrel végződött, melyre senki sem számított. És most te gazdag vagy. — Nos? — Gazdag vagy és tizenkilencedik évedbe léptél. Azt hiszem, elérkezett az idő, melyben jövödrűl gondolkoznunk kell. — Tehát gondolkozást igényel az, mamám? — Bizonynyal. — Akkor hát majd gondolkozni fogok. — Csak azt jegyzem meg, hogy magam is gondolni fogok arra. A kérők már is jelentkeznek. — Már is ? — Jól tudják, hogy azonnal négyszázezer franknyi arahozomány fölött rendelkezhetel... Érted-e ? Gilberte pillanatra gondolkozóba esett. — De hát elkerülhetlenül szükséges az, hogy valaki férjhez menjen ? — kérdé. — Szükségesnek nem szükséges ugyan... de