Fővárosi Lapok, 1874. július (11. évfolyam, 147-173. szám)

1874-07-15 / 159. szám

det arra, hogy kezét és szemét egy d’ Olonnes gróf­né képmásával beszenyezze. Valószinüleg érdemes szomszédjuk , Rotours báró feledhette itt e régi mell­képet. Ő neki az a legnagyobb öröme, ha a környék lakosai előtt dicsekedhetik e hóditmányával s ország­­nak-világnak mutogathatja azt. Es! dobassa ki ke­gyed a régensség gavallérainak e pásztornőjét! Sokáig beszélt még e nyomon az érsek s a gróf­né egész elragadtatással hallgatta beszédét. Mennél tovább beszélt az érsek, a fiatal nő csüggedt lelke annál inkább könnyebbült és vigasztalódott ama föl­­világositás folytán, melyre oly nagy szüksége volt. Hála istennek, a fiatal nő szívéről legördült a nyo­masztó kő. Végre átlátott a rejtély fátyolán. Oh, mennyire elégült és büszke volt ő most, hogy lovagja hűnek bizonyult előtte ! És mennyire bánta, hogy őt olyan bűnért kárhoztatta el, melyet az ifjú egyátalán nem követett el. Az érsek egy ideig nem zavarta a grófhét néma elmerengésében. Észrevette a fiatal nő lelkének éle­dését, a nélkül hogy indokát magának megmagya­rázni képes lett volna. Végre is azonban újra meg­törte a csöndet. — Egy nagy szívességet jöttem kérni kegyed­től, kedves leányom. A Fosseuse család érdekében kérem föl, mely az egész vidéken köztisztelet s sze­retet tárgya, s melylyel a kegyed családjának férfiai és hölgyei is többoldalú rokoni összeköttetésben állnak. Midőn pedig a grófnét elhalványulni látta, igy folytatá: — Hallgasson meg, kérem, ez ügy nagyon fon­tos Az utóbbi rettenetes katasztrófa, mely a Fos­­seuse-családot érte, oly nagy tanulságot szolgáltatott nekünk, hogy nagyon vétkeznénk, ha ezt hasznunk­ra fordítani késedelmeznénk. Unokaöcsém most a családnak egyedüli örököse és igy okvetlenül szük­séges, hogy őt mielőbb megházasitsam, s miután nem lehet az időt hiába jó keresgéléssel vesztegetnünk, a menyegző napját holnapra tűztük ki. Amaz ide­gen hölgyet veszi ő nőül, ki kegyeddel nevelkedett együtt s kinek kegyed oly jó úrnője volt. Az érsek észrevévén, hogy a grófné őt beszédé­ben megszakítani készül, igy szólt: — Hallgasson, édes gyermekem, hallgasson. Na­gyon üdvös lesz az a kegyed jó hírnevére, és most, midőn annyi mindenféle gonosz hir kezde szárnyalni feddhetlensége ellen, mig csak e leányka nyilváno­san be nem ismerte, hogy unokaöcsém ő érette rajon­gott. Az ő gyors egybekelésük védpajzsul szolgál kegyednek minden gyanúsítás ellen. Annálfogva úgy az ő irántok való elismerésből, mint az én irántam való barátságból, ne utasítsa vissza a keresztanyasá­got s hogy úgy mondjuk : a jövőbeli Fosseuse herceg­né fölötti másodanyai szerepet. Nekünk szükségünk van a kegyed szeplőtlen nevére, hogy ez egybeke­lést, mely a kegyed segélye nélkül hiányos lenne, meg­­szentesithessük. Ezt mondva, rögtön fölkelt az érsek, a nélkül hogy bevárta volna, mig a grófnő válaszol. Ekkép Bagneux asszony minden átmenet nélkül a legna­gyobb örömből a legmélyebb szomorúságba esett. Egy álomkép azonban segélyére érkezett. Úgy­­ tetszett neki, mintha La Valliére hercegnő, az uno­­­­kanővér, kimondhatlan bánattal szemlélné őt. E ked­ves látomány tökéletesen hasonlított az az időbeli La Valliere kisasszonyhoz, midőn a becsérző király még büszke volt rá, hogy e hölgy láncait hordozt­atta. Ki sem fejezhetett ki több gyöngédséget s szenvedő­­legességet, mint e szeretetreméltó lény. Arca halo­­vány, kék szeme bágyadt s arka eléggé telt, piros volt, a bánat jellegével. Olykor szeme és ajka a szel­lemességtől s vidámságtól látszott fölelevenedni. Jól megfigyelte a grófné az ő kedves rokonának képét, mely ezt látszott mondani: »Engedelmesked­jünk a kötel­iség parancsának. Kövesd példámat s élvezd lelkiismereted nyugalmát!« Mintha susogva s részben tekintetével mondta volna ő ezt. Piros ajka alig mozdult meg s szép kezeivel csengeni látszott. Bagneux grófné úgy érzé, hogy engedelmesked­nie kell e boldogtalan nő tanácsainak, ki még most­­ is vezekel s az elhagyatottság, szegénység kínait szenvedi pillanatnyi botlása miatt. Midőn a grófné másnap reggel fölébredt, meg-­­ edzettnek érezte lelkét s tudván, hogy az egész vá­­­­ros szeme rajta függ, szépen, díszesen öltözködött. Szilárd léptekkel s ama szép magatartással,­­ melynek titkát csak a legelőbbkelő nők bírják, je­­­­lent meg a székesegyházban. A pompás oltár négy­­ szögleténél négy ászt állt kivont karddal, mint meg­annyi szobor, csakhogy oly élő szobrok, melyek pa­rancsolni tudnak szívük dobogásának. Oh, igézet és meglepetés! E tisztek egyike senki más nem volt,­­ mint a toursi Márton dragonyos, Bagneux grófné fivé­re, kit Fosseuse lovag mentett meg, s ki most az uj­­ herceg közbenjárására térhető vissza büntetlenül­­ idegen földrül. Midőn a grófné megpillantó fivérét, érzé, hogy ez eltökéltsége mellé még a hála mély ér­zete is csatlakozott, s most összeszedve minden ere­jét, elhatározta magában, hogy az egész ünnepi jele­­­­netnek mindvégig nyugodt szemtanúja lesz. Az orgona méltóságteljes zenéje, a trombiták harsogása s a leviták éneklése közben végre megje­lent a keresztyén hitre áttérő hölgy, pompás öltözék­ben, melyen az illatos narancsvirágok ragyogó gyé­mántokkal s fehérlő gyöngyökkel vegyültek össze. Valóban oly felséges jelenség volt e hölgy mind ter­metére mind magatartására nézve, akár egy király­né. Büszke homloka a kelet kitörölhetlen jellegét viselé magán. Balfelöl foglalt helyet keresztanyja mellett s az érsek, ki főpapi székében ült, mihelyt a tömeg közt a zsibongás megszűnt, következően be­szélt : — Boldog embernek érzem magamat, testvé­reim és uraim, hogy összesereglettek önök közülem, s tudtokra adhatom ama több rendben fölmerült körül­nának az emberek olyan pályákon, minek az ameri­kaiak, melyek száz mértföldnyi pusztákon is végig­vonulnak a­nélkül, hogy az utasra valahol csak egy pohár fris víz vagy bármily vendéglő várakoznék ? De használják is az amerikaiak Pullmann kocsijait, körülbelől ötszáz darab szalad belőlük az amerikai vasutak vágányain, pedig egy kocsi negyvenöt-ötven­ezer forintba kerül, holott a mi személyszállító­ kocsi­­jaink háromtól kezdve hatezerbe. Az angol kocsik — olcsó árukon kívül — azért­­ is előnyösek a vasúttársulatokra, mert a vonatok­­ vitelképességét jobban ki lehet velük használni, mert­­ aránylag kevés helyen sok személyt vivén, a moz­dony annál kevesebb holt terhet vontat. A vagyonok szűk volta mellett a vasut-üzleti szabályokban is van elég, a­mi korlátozza az utazót. E szabályokat az 1863-iki osztrák vasut-üzletsza­­bályból dolgozták ki, melyekhez azonban a közön­ség érdekében újabb módosítások járultak. Megve­hető minden vasúti állomáson negyven krajcárért. Vegyék is meg, mert abból egyaránt értesülnek jogaikról és kötelességeikről a vasúton. Elettől fogva rendszabály, hogy a még mozgás­ban levő vonatokról leugrani, vagy azokra föllépni nem szabad. És mégis hány ember vét ez ellen, ré­szint tudatlanságból , részint föltűnési viszketegből. Ha az ilyen ember olvasná a vasutak statisztikáját, hol a szerencsétlenségek szám szerint ki vannak mu­tatva, bizonyára elmenne kedve az efféle produkciótól. A német vasutak egyletében é s itt a mieink is benn menyeket, melyeken átestünk, mielőtt legfőbb re­ménységünk eme pillanatához eljutottunk. A fiatal áttérő hölgyrül van a szó, ki most a szent kereszt­­ségben r­észesül, és ki aztán isten kegyelméből legott a Fosseuse hercegné címet veszi föl. E szavakra a gyülekezet közt moraj keletke­zett, de ez nem az antik nemesség roszóló nyilatko­zata volt. Nem lehet tagadni, hogy e hajdani neme­sek egész ékesszólással hangsúlyozták bejegyezé­süket. A főpap várakozott, mig a zajongás esilapult s aztán folytatá beszédét: — Amurat szultánnak, ki Babylont 1638-ban elfoglalta, négy fivére volt Ozmán, ki három évig uralkodott, s ekkor őt a janicsárok megbuktatták s életét is kioltották. Ormán volt a második, kit Amu­rat megfojtatott, még uralkodása első napjaiban. A harmadik fiú volt Bajazet, ugyanaz a Bajazet, kit Racine úr, kincstárnok és akadémiai társam, köze­l­­ébb egy tragédiában örökíte meg. Az utósa volt Ib­rahim, a ma uralkodó Mahomed és a kis Leila atyja. Mind e tényeket okmányok igazolják, melyeket Dézy gróf, a mi követünk, szerzett meg amaz isme­retlen ember fivére utján, ki városunkban egy igény­telen házban vonta meg magát e leánykával, ki most két szentségben a keresztség és házasság szentségé­ben részesül. Adják bejegyezésüket, édes testvé­reim e házasságba, ama család nevében, melyet önök annyira szeretnek s fogadják be körükbe e fejdelmi hölgyet, Mahomed ivadékát. Ő egyenlővé lesz a leg­első hercegi család szülötteivel, mihelyt a keresztvíz által megtisztul.« Az érsek e beszédét átalános helyeslés és bej­egyezés nyilvánulása követte. Bagneux grófné lett a keresztanya, s az érsek a keresztapa. Bagneux grófné egy pompás gyöngynyak­­éket csatolt le nyakáról, melyen egy aranykereszt csüggött s földiszité vele a fiatal keresztyén nőt. Minden arcról a legmélyebb meghatottság tükröző­dött vissza. Majd a lakodalmi szertartás következett s ez­úttal az aráról a vőlegényre irányúlt minden szem. Ő magán kívül volt, mint a ki álmodozik. Ő csak ha­tározatlan zsibongást hallott. Midőn fiatal menyasszo­nyára tekintett, akkor sem látott mást, mint Bagneux asszonyt. Ő volt lelke s életének egész üdvössége. Alig mondá ki a végzetes »igen«-t, szegény szive nem volt képes elviselni annyi szerelmet, megtört az keblében s az utósó Fosseuse herceg az oltár lép­csőinél holtan rogyott össze. Az érsek e villámcsapásra, reszkető kezével ta­karta el arcát. Majd, midőn a vigasztalók körülsereg­­ték, fölemelt fővel imigy szólt: — Ők egybekeltek! . .. Legyen meg isten aka­ratja! De csodának kell történnie a Fosseuse család­dal, s én önöket mához hat hónapra a mi örökösünk keresztelőjére hivom meg! A vasu­ton. (Az uj szabályzat alkalmával.) A vaspályák évről évre nagyobb biztosságot nyernek forgalom tekintetében. Mennél tökéleteseb­bek a járművek és mozdonyok, mennél szilárdabb a felépítmény, annál kevesebb a kisikamlás. Ha­sonlókép : mennél tökéletesebb a jelzési rendszer, an­nál ritkább az összeütközés. De a biztonság érdeké­ben gyakran kell oly módosításokat tenni, melyek és az utazó közönség kényelmét korlátozzák. Például nálunk, valamint Európában majd minden vasúton, a rövid és oldalajtókkal bíró, angol személyszállító vagyonok jöttek divatba, majdnem tökéletesen ki­szorítva az amerikai hosszú kocsikat, melyekben végükön lehetett bejutni. Az angol vagyonok rövid­ségüknél fogva könnyebben futnak a kanyarulatok­ban, s ama rugók elhelyezésénél fogva, melyek a tengelyeket tartják, nem is ráznak annyira. A­mi azon­ban szűk belsejüket illeti, ahhoz már férhet egy kis szó, mert egy másodikosztályú coupéba nyolc em­bernek van helye, mely szám pedig ily kis térre télben-nyárban egyaránt sok, télen a farkasbundák, nyáron a hőség miatt Amerikában újabb időben a személyszállító vag­yonok egy új fajtája jött mindinkább használatba. Pullmann készíti ezeket a valódi repülő szállodákat, melyekben van szalon, alvószoba, konyha, jegesvíz­­tartó sat. Ily kényelmes berendezésű kocsik nélkül nem is lehet különben elképzelni, hogy mint utaz­vannak. 1871-ben összesen nyolcvannégy társulat volt bejegyezve, s e vasutakon a korai fel- és leszállás következtében csak az utasok közül huszonkét egyén sebesült meg, tizenegy pedig meghalt. Mióta az angol rendszerű oldalajtós vagyonok kerültek használatba, egy új eshetőség is állt be, mely szintén szaporítja a szerencsétlenségek számát. Bár ez ajtók háromszoros zárral vannak ellátva, mégis előfordulhat, hogy útközben véletlenségből egyik vagy másik fölnyilik, és a ki rá támaszkodva kinézett, az ott leli halálát; az 1871-iki statisztikában huszon­négy sebesült és kilenc halott van felemlítve, kik ek­kér jártak szerencsétlenül. Az üzletszabályok ujjal mutatnak minden kö­rülményre, hogy mit szabad és mit nem, cselekedni. Ez ugyan kissé furcsán hangzik olyannak, ki négy­lovas hintóján úgy utazik, a­mint ő akarja, ott áll meg a hol vagy maga vagy a lova éhes, de hát a vasutak jelenlegi közlekedési viszonyaiban a pontos­ság és szigorú egyöntetűség főparancsként szerepel, mert itt nemcsak ama vonat biztonsága forog kér­désben, melylyel az illető épen utazik, de vala­mennyié, mely ugyanaz nap az egész pályán, sőt mondhatni az összes vasúthálózaton mozog. A mily óvaintők a rendszabályok magára a mozgó vonatra nézve, olyan határozottak az indulni akaró közönségre nézve is, mely az indóházakban ide s­tova járkál, míg vonatára felülhet. Nagyobb állomásokon, hol zárt indóházak vannak, nem is kell azoknak olyan nagy fontosságot tulajdonítani, mert 696

Next