Fővárosi Lapok, 1874. augusztus (11. évfolyam, 174-197. szám)
1874-08-01 / 174. szám
róna hitbizományát nemzeti vagyonnak engedi át, megtartva magának bizonyos, azonnal kifizetendő összeget. Castelar akkor az általa szerkesztett »La Democracia« című lapban, egy »El rasgo« (az ajándék) című cikkben azt írá: a királynő a nemzetnek ajándékozott egy légvárat, magának pedig megtartá a valóságos kincset. A Narvaez minisztériuma ép ekkor hagyott föl fél szabadelvűségével; szigorúbb politikát kezdett, kemény sajtótörvényt alkotott s néhány egyetemi tanárt is megintetett. Legerősebben ép Castelart. Galliano közoktatási miniszter olvasván »Az ajándék« című cikket, azonnal a Castelar elmozdítását kívánta Montelvan rectortól. Castelar erre azt mondta: ha hibázott, kezdjenek ellene sajtópert, de a tanár nem lakolhat a hírlapíróért! Mindamellett a miniszter felfüggesztő hivatalától Castelart is, a rectort is. A tanulók fáklyás menettel tüntettek szeretett tanáruk mellett, az új rektor beiktatásán pedig véres zenebonát csináltak. Ez idő óta Castelar a köztársasági párt reménye lett. Az 1866-diki fölkelésben halálra ítéltetve, megmenekülését Perry amerikai követ nejének , Coronado Karolinának, egy született spanyol nőnek köszönhető, ki mindent megtett érette. Aztán külföldön járt s ez időben irta könyvét Olaszországról. Visszatérve 1868- ban, képviselő s a köztársaságiak vezére lett. Ekkor tarta leghíresebb beszédeit. Politikája volt: künn béke a nemzetekkel s szövetség a román fajú népekkel, benn pedig szövetséges köztársaság Svájc és Észak-Amerika módjára, az állandó sereg megszüntetése , az egyház és állam teljes szétválasztása, demokratikus alkotmány. Ő a nagy művet, mely Spanyolországot egyesíté, szét akará tépni, abban keresve az üdvöt, hogy a tartományok, kik mindig megtarták egyéni jellegüket és külön jogaikat, maguk kormányozzák önmagukat. De mindent törvénynyel s erőszak nélkül óhajtott kivívni. Egyaránt gyűlölte a zsarnokságot és fejetlenséget. A katonai forradalomra azt mondá: »Nem vagyunk mi skythák, hogy ezt kard alatt hajoljunk meg. Senki sem gyűlöli jobban mint én a túlzó pártokat; senki sem veti meg úgy, mint én, a demagógiát, mely azt hiszi magáról, hogy élete van, holott csak aszkórja van Ha az embernek van átalános szavazatjoga, sajtószabadsága, egyleti joga és mégis aláveti magát valakinek, akkor nem politikai vétket, hanem őrültséget követ el« Castelar hite az, hogy a világ fölött a tudomány uralkodik. »A tudás — úgymond — elvont dolog és mégis a legreálisabb a világon. Midőn Rafael a művészetnek, Luther a hitnek új formát adtak, Columbus pedig egy ismeretlen világot fedözött fel, vájjon e három nagy ténynyel nem ők alakították-e át a politikát ? És a tizenhetedik században, vájjon nem Descartes, Lockes Spinoza, a szellem, tapasztalás és lét bölcsei, meg Leibnitz, a synthesis bölcsésze, terjeszték-e el a nagy eszméket a világon, s vájjon rem ez eszmék világánál köték-e meg a vesztfáli békét, mely a régi népjogot eldobta saját emelt helyére? S miből eredt a tizenyolcadik század forradalma? Vájjon tényekből és esetlegekből-e? Nem, hanem az eszmékből. Voltaire helyreállítá az egésséges emberi érzelmet, Montesquieu Angolországból haza vitte a szabadság fogalmát, Rousseau pedig Svájcból az egyenlőségét, s velők és titánok támadtak a férfiak, kik megalapiták a demokráciát s életet öntöttek a francia forradalomba: Condorcet a gondolat embere, Mirabeau a szó embere, Danton a tett embere, s ahogy az encyklopaedisták legyőzték a régi hitet, úgy vonultak be a forradalmárok diadalmasan a Bastille-ba és Tuilleriákba . Castelar annyi költői elemet szokott vegyíteni szónoklataiba, hogy azt északibb nép alig tarthatná helyénvalónak. A legszárazabb tárgyak vitatásába is fenszárnyaló rajzokat vegyít. Midőn az egyházi vagyon fölött vitáztak, ő festé a X. Leó századát s öszszehasonlítá Palestrina és Mozart zenéjét. Gyakori hosszas kitéréseit csak ékesszólása menti. Gyakran egészen lyrai festékkel ragadja el hallgatóit. »Uraim ! — mondá egyszer, — ha én eszet, haza, kiejtem, sajátszerű érzés fog el. Nem emlitném ezt e helyen, ha nem vezetne épem beszédem tárgyára, s nem festeném ez érzelmet, ha nem tudnám, hogy az közös a többség sok s a kormány némely tagjával. Mi, kik ma itt a haza méltóságát képviseljük, tegnap még haza nélkül valánk. Nevünk a halottak jegyzékében állt. Itt e drága földön, ez atyáink árnyai által megszentelt helyen senki sem várt bennünket, hacsak a bakó nem. Idegen folyók partjain vigasz nélkül bolyongva, a száműzetés fájdalmain át, mindent sötét színekben láttunk. Hányszor találkozunk egymással a mostani miniszterek egyikével vagy másikával, a milliók által lakott nagy városokban, ahol mi mégis egyedül, elhagyottan valünk. Hányszor mondogattuk magunkban: ez az egész bolygó csillag a föld, de nem az a föld, melynek nedve a mi ereinkben foly. Ez az egész légkör levegő, de nem az a levegő, mely bölcsőnk körül fuvall. Mindenütt süt a nap és létezik világosság, de ez nem az a világosság, mely a halhatlanság csókját a mi homlokunkra nyomta. Valamennyi ember a mi testvérünk, de ezek nem ama testvérek, kik gondolataikat a zengzetes és magasztos spanyol nyelven fejezik ki, s miután láttuk a legnépesebb városokat, megvizsgáltuk a legnagyobb műemlékeket s társalogtunk Európa első elméivel; miután tanulmányoztuk Németországban a gondolkozást, Angliában az ipari szorgalmat, Svájcban pedig a szabadság sugarait, melyek magasztosabban fénylenek a havasok örök csúcsainál; miután átbolyolyongtuk Olaszország szép ligeteit s nézegettük szobrait, melyek mintha ma is a klasszikus hajdankor költészetét és Plátó fa lesészetét lehelnék ajkaikról: szemeinket mindig szomorún emeltük napnyugat felé, s egész életünket örömest oda adtuk volna néhány pillanatért, melyeket hazánkfiai közt tölthetünk vala s annak tudásáért, hogy csontjaink nem fognak zordan és egyedül idegen földben nyugodni, hanem atyáink hamvai mellett s sírjainkon nem idegen országok, hanem saját honunk fűszálai nőnek; mert semmi sem oly nagy, semmi sem oly fölemelő, mint a hazaszeretete.« Castelar másik lényeges vonása, hogy szabad gondolkozó létére is a katholicizmus varázsa iránt a legélénkebb érzékkel bír. Az egyházügyi leghevesebb viták alatt is a vallásról mindig átszellemülve beszélt. E tárgyat sohasem érinti a szenvedélyesség salakja. Egyik alapelve az állam és egyház teljes elválasztása, mert a kettő közti kapcsot a pogánykor hagyományának tekinti, egy darabnak a római császárok idejéből; de bár érzi, hogy a vallási türelmetlenség mily szörnyű csorbát ejtett Spanyolország nemzeti jólétén, magáról a vallásról mindig a legnagyobb tisztelettel nyilatkozik. »Én — mondá egyszer — nem tartozom a theologia és hit világához, én a bölcsészet és ész világához tartozom; de ha egyszer ebből amabba vissza kellene vándorolnom, bizonyára nem rohannék a protestantizmus karjaiba, melynek rideg józansága kiszoritná lelkemet e protestantizmuséba, mely mindenhol ellensége az éni hazámnak, az én fajomnak, az én történelmemnek. Én leborulok a nagy oltár előtt, mely életem legélénkebb hangulatait önté belém Oda térdelnék a szent szűz elé, ki mosolyával lecsilapitá első szenvedélyemet. Szivemet ama tömjénfüst és orgonahangok közt, ama festett ablakok által megszűrt s angyalszárnyaktól visszavert világosságban, s amaz emlékek közt, csöndesiteném le, melyek gyermek-lelkem kisérői valának, halálom óráján pedig annál a keresztnél keresném nyughelyemet, mely szent karjait felém tárja, a világon mindennél jobban szeretett és tisztelt helyen, anyám sírjánál.« »A Sinai hegy istene nagy, — mondá máskor,— mennydörgés jár előtte s tüzbe van burkolva; reszket előtte a föld s inognak a hegyek. De van nagyobb isten is ennél, az a kitalant a kálvária-hegyen fölfeszitettek, tövissel koronáztak meg s ki halállal ajkán még is azt rebegé: Atyám !, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek. A hatalom vallása nagy, de a szeretet vallása még nagyobb!« Kiemeltük a szónokból azokat a vonásokat, melyek Castelar írói természetének is legkidomborodóbb elemeit képezik. Nem hiszszük, hogy az élénk phantáziának e ragyogó színeit és emlegeseit a mi képviselőházunk szószékén helyén valónak találnák. Egy déli nép azonban szereti az ilyő érzéseket és kápráztató szikeket. Calderon színpompáztató tragédiáit sem lehet Spanyolországon kívül sehol úgy előadni, amint széles és áradó dialógjaiban megírva vannak. Miután azonban mi a szónokban is a költő legegyénibb tulajdonságait kerestük, beszédeiből szándékosan vontunk ki oly részeket, melyek nem a politika, hanem a költészet keretébe tartoznak. Castelar nagy idealista lévén, semmi sem természetesb, mint hogy Spanyolország mai viszonyai közt nem bírt eredményeket felmutatni. A szó, az eszme, az érzés hatalma nem bizonyult be elégnek arra nézve, hogy a pártok közt támadt szörnyű szakadásokat áthidalja s a lázadás tüzét eloltsa. Mikor századok tévedéseinek nagy sebei égnek egy nemzet testén, akkor a költészet és ékesszólás igéi nem nyújtanak elég balzsamot a gyökeres gyógyításra. Minden tiszteletünk mellett, melyet Castelar iránt érezünk, föl tudjuk fogni, hogy a kard emberei megsokalták a szép szót akkor, midőn tenni kellett volna erélyesen." Csak az a baj, hogy mai napig a kard emberei sem bírtak elég jól boldogulni. S eközben Castelar nem bukott le a magasról, hanem félretolatott. Nyilatkozata és gondolkozása iránt ma sem közönyös senki, mert arról mindenki meg van győződve, hogy amit ő mond, az egy hazáját szerető stenkelt jellemű ember őszinte szava. Hogy lesz-e még a jövőben tényleges politikai szerepe, azt ki tudhatná most, midőn Spanyolországra nézve semmi sem bizonyos, csak a bizonytalanság, de jusson ismét miniszteri székbe, vagy kerüljön száműzetésbe, mindig és mindenütt nemesen fogja képviselni Spanyolország jobb szellemét; ebben nyugodtak lehetünk. Ily önzetlen jellemek s ily eszményies természetek a mai korban sokkal ritkábbak, semhogy minden haladni vágyó nemzetnek közelebbről is meg ne kellene ismerkedni velők. Ezért igen örvendetesnek tartjuk, hogy költő munkáit magyarra is kezdik fordítani. Csak jó stilisták vállalkozzanak rá! Fővárosi hírek. * Uj üstökös. Az ógyallai csillagdából, Konkoly Miklóstól a következő érdekes sorokat kaptuk: »Marseilles«-ban Borelli múlt vasárnapról hétfőre (juh 27.) viradó éjjel a sárkány csillagképben ismét egy teleskopikus üstököst fedezett föl. Keresték — a kapott sürgöny következtében — Bécsben is, de mint Weisz tanár értesít, az aránylag csekély műszerekkel a teli hold miatt nem találták meg. Miután Weisz tanár a fölfedező által nyert pozíciót is szives volt velem közleni, én nagy csövemen húsz percnyi keresés után meg is találtam a különben elég gyönge égitestet, mely nagy ugyan, de igen elmosódott s csak csekély központi kondenzációval bir. Természetesen többé nem ott találtam föl, ahol Borelli, miután a test saját mozgással bir, mely — az ó-gyallai észlelésnek a feltaláló pozíciójával való összehasonlítása szerint — naponkint ötven év perc. Schulhoff Linót hazánkfia, a bécsi csillagda első segéde, ki most O Gyallán időz, az üstökönrül több pozíciót vett föl. A cső jóságát bizonyítja, hogy e gyenge égitest látható rajta. O Gyallén időz most Matthey Guenet Ernő gráci tudós is, ki ma (csütörtökön) a Saturnusról a nagy csövön 950-szeres nagyítás mellett igen szép rajzot készített. Mióta az új csillagdát felállíttatom, több szakértő vendéghez volt szerencsém, név szerint dr. Weisz Eduárd bécsi egyetemi tanárhoz, dr. Schenzel Guidóhoz, az orsz. metereológiai intézet igazgatójához s dr. Pantocsekhez Nógrád megyéből, ki már tizenhárom éve rajzolja a napfoltokat egy kis csövön. * A császárfürdő idénye. »Idestova tizenkét éve hűsölök a társadalomtörténeti platánok alatt, — írja nekünk Lauka Gusztáv, ki nagy idő óta télen nyáron ott lakik, — de alig emlékezem, hogy e fürdőben annyi állandó vendéget s mulató közönséget láttam volna, mint az idén.« Valóban jó saison van s évek óta nem volt ilyen distingvált benlakó közönsége. Volt néhány év, midőn a platánok körül többnyire rontott németnyelvű társalgás hangzott, most magyar birtokos családok képezik a többséget. A fürdő képe változatos. A délelőtt a fürdő és beteg vendégeké, a délután és este pedig a mulatóké. Az ifjabb Farbach jó katonai zenekarát délig a gyógyvíz, d. n. öltül tízig pedig bor és sör mellett hallgatják. E fürdőnek valóságos két arculata van minden nap. Különben is ez a tömegek fürdője. Közönségéről röviden azt lehet mondani, ami némely színlap személyzetének alján áll: »Urak, hölgyek, papok, polgárok, nép és katonaság. Este tarkább, délelőtt választékosabb a közönség. A benlakók társasága pedig díszes és érdekes. Hadd szóljon ez állítás igazolására a névsor egy darabja. Künn laknak Fáy József és neje Ecsédről, b. Marschal, nejével és bájos leányával Pozsonyból, Katona Klementina k. a. Szatmárról, b. Szepessy Ádámné Nagyváradról, Kühnel Ignácné Pestről, Szilassyné és leánya Pándról, Gullnerné Abonyból, b. Perényi Lipótné, Szelles László Szabadszállásról, K. Heim Sándor főmérnök Bécsből, Tóth Andrásné és leánya Vácról, Keresztes Sándorné Szászvárosból, Méhes Sándorné Szirákról, Hirschler Katalin Bécsből, Horváth János bánhidi plébános, Lövey Sándor Szabolcsból, Varga Imre Aradról, Perlaky Dániel Györbül, Hermann nagyprépost Vácról, Kapdeba Gyula, Lázárné Erdélyből Hetyey kisasszonynyal, Majer István kanonok, (népirói nevén »István bácsi,«) Gedeon Mátyás Kassáról, Waldmann Helén Temesvárról, dr. Lumniczer Károly Györbül, dr. Schwartz József Tokajból, Tóth Samu Erdélyből, Ötvös Jánosné Kecskemétről, Tóth Ágostonná Nádudvarról, Eckstein Lászlóné Puszta Erkről, Császár József Szegedről, Kemény Miklós Felső-Szállásról, Mátray Leontine Pécsről, dr. Fekete Lajos, Bauer Róza Oravicáról, König Mária Pestről, Ujfalussy Mária Eperjesről, Kolarics Mária Zomborból, Tarján Erzsébet Félegyházáról, Hoffer Ignácné Tápió-Szeléről, Szokolay Hermin Kaposvárról, Irján Laura Jászberényből, Kállay Menyhértné és Kállay Jolán Szabolcsból, Kollár Mária Duna Penteléről, Nagy Ignác Turkeviből, Spiczer Sarolta Kismartonból, Török Elek Halasról, Flemming Vilh Helmina Selmecről, Horváth Gyuláné Bajáról, Szilárdyné és Lottárné Hódmezővásárhelyről, Sztojanovics Mária Belgrádról, Schwartz Katalin Ceglédről, Érti Ödön Schöndorfról, Császár Gábor Borsodból, Kászonyi Katinka Zentáról, Bölcskey Fanni Dunaföldvárról, Molnár Vincéné Mezőtúrról, Ligeti Sándorné Erdélyből, dr. Török József, a magyarországi gyógyvizek jeles leirója Debrecenből, Sólymosy Károly Kolozsvárról, Hoffmann Juliána Fehérvárról, Szabó Menyhértné és húga Halasról, Szütsné és Szüts Magda k. a. Sümegből, sat. Lehet, hogy e vendégek némelyike ma már elutazott, de jöttek helyükre mások, mert a vendégek folytonosan változó mozgalma egyre tart, s miután a május ez idén kiesett a fürdőidényből, alkalmasint pótolva lesz az augusztus által. A jó idényt a bérlők (a Weissok és Hirschlerek) meg is érdemlik, mert jó karban tartják az intézetet, s ügyelnek a rendre, kényelemre. Hirschler Fülöp mindennap künn van, hogy szemét 761