Fővárosi Lapok 1875. január (1-25. szám)
1875-01-13 / 9. szám
9. szám Tizenkettedik évfolyam. Szerda, 1875. január 13. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre..............................8 írt. Negyedévre.........................4 „ Megjelenik az ünnep Utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szimtugy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadó hivatalba küldendők. Lolliushoz. (Horác ódája.) Ne hidd, veszendők tán a szavak, miket A hangos Aufid tája szülötte, én, A hurrál egyesitve zengék Eddigelé tapodatlan úton. Mert bár a legfőbb polcon ül is Homér, Pindár s Ceusnak versire sem borult Homály, sem Alceusnak üldő, Sem Stesichor komoly énekére , Mit játszva zengett hajdan Anakreon, Meghagyta a kor, még ma is élnek a Tüzes szerelmek úgy, miképen Aeoli szűz kobozon dalolta. Laeén Helené sem maga lett csupán Szerelmes ékes-fürtü ledérbe, a Királyi fényen rajta veszvén És az arany himeken szemével, Teucer sem első, a ki nyilat lövelt Cydoni Ívről; Trója se vívatott Egy Ízben; és nem egymagára Vítt Sthenelus s Idomén dalokra Méltó csatákat. Hektor a vad, vagy a Bátor Delphób egyike sem kapott Első nehéz sebet, családjuk S jóhirü hitvesükért csatázván. Éltek vitézek még Agamemnonon Túl is, de tengnek meg siratatlanúl A hosszú éjben mind, mivel szent Dalnoka nem vala még koruknak. Kevés különbség eltemetett pálya S rejtett erény közt. Megdalolatlanúl Te nem maradhatsz lapjaimban, Dolgaidat a kaján feledség Büntetlenül hogy bántsa, nem engedem Oh Lolli ! Oh mert a te tapintatos Lelked bal avvagy jó szerencse Karjai közt egyiránt helyén van . Fösvény csalásnak megboszulója, mentt Pénzvágytul, a mely mindeneket maga ítészére von, több évi consul És valahányszor a jó s nemesnek Bírája, a jót többre becsülte, mint A hasznot ; a rút vesztegetőt magas Arccal lenézte s a tömeg közt Fegyvereit diadalra vitte. Ne mondd fölös kincs birtokosát igaz Boldognak ; e név sokkal elébb olyan Emberre illik, a ki bölcsen Él a javakkal az ég kezéből . Ki a szegénység terhe alatt tűrő, mint a halált, úgy rettegi a gonoszt, S nem gyáva: életét odadni Drága barátaiért, honáért. Székács József: A mama tyúkszeme. (Polgári, de azért regényes történet.) Irta Balázs Sándor. (Vége). Majd újra elmosolyodott s szemembe vigyorogva azt kérdezte, hogy hát nem tréfálok, hogy hát csakugyan komoly szándékom és elhatározásom családját e nagy megtiszteltetésben részesíteni ? Hogy hát mennyi adományt kívánok készpénzben, hogy elég lesz-e a bálványutcai háza ? Szóval a lélektan törvényei igazolva lettek: úgy viselte magát, mint ahogy gyakorlati emberismeretem előre látta, úgy viselte magát, mint igazi nyárspolgár. Én kidühöngni és kitombolni hagytam őt, azután midőn már elcsendesedett, komoly nyugalommal (mi életem e legérdekesebb órájában büszkén állíthatom, pillanatra sem hagyta el előre jól felpáncélozott szivemet) így szóltam hozzá: — Tisztelt idősb Leiner úr! Én nyugodtan és néma türelemmel hallgattam végig rám szórt sérelmeit. Lesz-e oly szíves, engem is kihallgatni ? — Halljuk ! halljuk! szívesen! — mondá mosolyogva hátra dőlve székébe, és jól láttam, hogy azt hánytorgatta fejében: tökéletes őrülttel van-e dolga, vagy a világon a legszemtelenebb iparlovaggal ? — Leiner úr! — mondám oly higgadt komolysággal, ami első pillanatban új hahotára késztette ugyan, de később lassan-lassan imponált neki — én nem vagyok sem szemtelen kalandor, sem őrült, mint aminek kétségkívül tart, hanem világismerettel biró gyakorlati férfi és jó üzletember. — Azt tapasztaltam tegnap, — szakitá meg gúnyosan mosolyogva, — ugyancsak megrántott és kizsebelt ! — Ezt szándékosan tevem, kézzel foghatólag akartam megismertetni állásom előnyös voltát. — Ez nem rész, becsületemre eredeti ! Azon kezdi az ismeretséget, hogy kizsebel s másnap reggel leányom kezét kéri. Na, ennek már igazán újságba kell jőni! — Ki akar ön hallgatni vagy nem ? — Oh igen, csak tessék. Most már nem haragszom, most már csak mulatok a dolgon. — Mint gyakorlati ember jól tudom, hogy mint pincérnek, bár jövedelem tekintetében egy miniszterrel sem cserélnék. . . . — Hohó ! mindig jobb! Mindig jobb. Ennek újságba kell jőni! — Őrültség volna arra gondolnom, hogy egy oly előkelő és gazdag polgárnak leányát, mint ön, feleségül nyerhessem! — Nos, ha ilyen okosan is tud beszélni, akkor : minek van itt ? — kérdé láthatólag higgadtabban. A tiszteletteljes hang, melyen felőle beszéltem, láthatólag megszelidítette őt. Íme most is bebizonyul, hogy a styl bűbájának, a kifejezések eleganciájának senki sem képes ellenállani! — Mert nem akarok és nem fogok mindig pincér maradni, s mert ha ön bővebben megismerkedik körülményeimmel, kilátásaimmal, nem fogja többé oly vakmerőnek találni fellépésemet, s talán sajnálni, sőt vissza fogja venni ama sértéseket, mikkel, engedje tiszteletteljesen megjegyeznem, oly elhamarkodottan elhalmozott. Ez önérzetes és méltóságos hang láthatólag imponált neki. Nem mondott ugyan egyebet, mint hogy »csak tovább, tovább, a dologra ! Ha szabad kérnem.« De ezt már nyugodtan mondta.— Uram, én három hó múlva Pesten egy nagyszerű, minden itt levőnél nagyobbszerű új hotelt szándékozom nyitni. — S valószínűleg az én pénzemre számított ? Csak az a kérdés kellett. Most már nyert porom van! — Uram! — mondám még méltóságosabb önérzettel, — elutasíthat kérésemmel, de érzéseimet gyanúsítani nem áll jogában. Én midőn kedves leányát megismerni s iránta szerelemre gyuladni szerencsés valék, sőt, vagy senkit venni feleségül elhatároztam, akkor még csak nem is sejtettem, hogy mily előkelő és gazdag polgár leányával hozott össze jó vagy rosz sorsom. Én most sem számítok az ön pénzére, nincs szükségem rá, nem kell. Én nem kívánok egyebet leányánál, még a szokásos stafirungról is lemondok. Az öreg e szavak hallatára fészkelődni kezdett székében, de nem állható meg, hogy meg ne jegyezze, hogy arra mégis kiváncsi, hogy hát mégis miből nyitom meg azt a még soha nem látott nagyszerű új hotelt ? — Saját vagyonomból, becsületes megtakarításomból ! — felelém büszkén s oldalzsebemből takarékpénztári könyvecskét nyújtottam át neki. Ötvennégyezer forintról szólt. Az öreg úr belepillantott, nem akart hinni szemeinek, újra beletekintett, minden oldalról megvizsgálta a könyvet, s azután egész átalakult arccal és megváltozott hangon így szólott: — Szia, édes fiatal barátom, hát beszéljen okosan és ne rohanjon ajtóstól a házba. Az embert egészen meglepi és megriasztja. — A hotel 60.000 forintba fog kerülni. Még hiányzik ugyan 6000 forint belőle, de ezt az összeget ama három hó alatt, ameddig még engagementom a Victoriánál tart, igen jól megszerezhetem. Tegnap ön is meggyőződhetett — mondám fél gúnynyal mosolyogva — hogy ez lehetséges. — Ha lehetséges-e ? Ördöngös egy fickó! — mondá az öreg úr és most igazi jóindulattal kezdett mosolyogni. Ügyem nyerve volt, s az eszély, a gyakorlati és tapintatos eljárás és ügyesség oly diadalt ünnepelt, minőre igen kevés példa van a világtörténelemben. A további részletek már alig hiszem, hogy érdekelnék önöket, azért hát csak annyit mondok, hogy még aznap délben megünnepeltük kézfogónkat. Inkognitóm azonban Kornélia és a mama előtt még akkor sem szűnt meg egészen. Az öreg úr, kívánságomra, mint magánzó vállalkozót mutatott be családjában, ki egy nagyszerű új hotelt fog nyitni. A hotel megnyílt május 1-én, esküvőmet pedig ugyan e hó 15-én oly fénynyel ültük meg, hogy még az újságok is részletes leírást közöltek róla. (Gondoskodtam is róla, hogy pár reporter a vendégek lajstromába legyen iktatva!) Ha még megjegyzem önöknek, hogy szállodám a »Hotel Kenner« az országút és virágutca sarkán a legjobb és legkényelmesebb helyen, mondhatni központon fekszik, (magyar színház 5 perc, német színház 2 perc) hogy 50 krajcártól fölfelé 3—4 forintig 150 kényelemmel és csínnal bútorozott szobát tart a t. A nagyérdemű közönség rendelkezésére, hogy a »Hotel Renner« étlapjai és konyhája átalános elismerést vívtak ki (maga dr. Kepes is háromszor vacsoráit ott ittléte alatt) hogy a szolgálatért a cselédségnek — az egy portás kivételével — borravalót elfogadni nem szabad, hogy a »Hotel Renner« a t. c. közönség nagyobb kényelmére külön saját omnibuszt járat a gőzhajókhoz és vasutak indóházaihoz, hát be is végezhetem, hizelgek vele magamnak, nem érdektelen sőt tanulságos történetemet. Ami családi életemet illeti, nem valódi angyal. Szerencsésebb választást alig tehettem volna. És minő háziasszony vált belőle! Oly tiszta, kényelmes ágyat, mint a »Hotel Renner «-ben, nem is sokat találhatni a continensen. És hogy ért a főzéshez ! Már csak a kíváncsiság kedvéért is kíséreljék meg önök, én bizonyos vagyok benne, mikép teljes készséggel elismerendik, hogy úgy enni, mint a »Hotel Renner«-ben, még privát házaknál sem lehet mindenütt. Csak a címet tessék jól megjegyezni: »HOTEL RENNER« (Országút és virágutca sarkán.) Még egy legutósó kérést: Nem még mai napig sem tudja, hogy valaha pincér voltam. Azért diskréciót könyörgök. Nem magamért, valóban nem, mert én én oly kevéssé restelem múltamat, mint Bernadotte, ki még király korában is büszkén dicsekedett vele, hogy pick auf avanzsírozott, s mint közkatona kezdte pályáját. Még egy igazán legutóló figyelmeztetést: A »Hotel Renner« omnibuszai zöld és klaszin lámpásaikról ismerhetők fel, melyek a szálloda címét: »Hotel Renner« színes transperent világításban tüntetik fel. Tisztelettel Renner Leó a »Hotel Renner« (Országút és virágutca sarkán) szálloda tulajdonosa.