Fővárosi Lapok 1877. január (1-24. szám)
1877-01-13 / 9. szám
A törökök házassága. Azt tartják a házasságról, hogy az égben köttetik, s hogy az rózsalánc, mely a szerető sziveket egymáshoz kapcsolja. Az első állítást jó lélekkel mondhatják el a Törökországban kötött házasságokról is, de a második állítás ottan csak igen ritkán szokott valósulni. A törökök társadalmi viszonyai teljesen elütök lévén az európaiakétól, a házasságkötésben is sajátságos szokások uralkodnak. A mi szempontunkból nagyon különösek e szokások, de korántsem olyanok, amilyeneknek a felületes touristák feltüntetni szeretik. Hogy Törökországban a házasságkötés nemannyira az illető házasulandók, mint inkább a szülők tisztét képezi, az részben igaz, de erőszaknak és rábeszélésnek ott sincs nagyobb szerepe, mint nálunk, hol pedig a választás önkénytesen történik. Törökországban az úgynevezett »vén kisasszonyok« és »agglegények« vajmi ritkák, majdnem ismeretlenek. Ott a nőt önmagáért, vagy szép tulajdonaiért kérik meg, s az érdekházasság, az t. i., hogy a nő mintegy pénzen vegye meg férjét, egyátalán ismeretlen. Ha valamely ifjú elérte tizenhatodik vagy tizenhetedik évét, már házasságra léphet, a lány tizennégy vagy tizenöt éves korában férjhez mehet, s az ily házasságok tartoznak a leggyakoriabbak közé. Talán ennek tulajdonítható, hogy a török férfiak egyátalán öreg kort élnek és vén korukban is tiszteletregerjesztő szép alakkal bírnak. Ha valamely ifjú elérte azt a kort, hogy házasságra léphet s ezt körülményei is megengedik, akkor anyja magára veszi a házasítás tisztét, minthogy férfiak részéről illetlen dolognak tartják ebbe avatkozni. Az anya elmegy a leányos házakhoz, a nélkül hogy ott tervét csak egyetlen szóval is tudatná: a lányt, ha nincs anyjával a háremben, látni kívánja, ami már eléggé sejteti járásának célját. Ha a leány jegyben jár, akkor az anya különböző ürügyet hoz fel lánya távollétének mentésére, s a lány nem jelen meg a látogató előtt. Ha még nincs eljegyezve, akkor előjön, a látogatónak kávéval, gyümölcscsel, édességekkel szolgál s azalatt ő viszi a társalgásban a főszerepet, cseveg, énekel, mulattat, szóval minden előnyös ... ■ 11 ■ — --------------------------------------------------ffi-----------------------------------------------------------------tulajdonát igyekszik bemutatni. A leánynézőbe járó nő azalatt jól szemügyre veszi a leányt, s ha megtetszett neki, akkor engedelmet kér a leány anyjától, hogy látogatásait ismételhesse; ha nem tetszik neki, akkor egyszerűen elmarad a háztól. Ha többszöri látogatás után végre elhatároztaa leánynéző nő, hogy fia vagy megbízottja részére megkéri a lányt, akkor látogatása alkalmával bejelenti magát, ami ünnepélyes szint ad látogatásának. A leány anyjának elmondja jövetele célját s megkéri a leány kezét. A leány anyja erre a szokásos udvarias nyilatkozattal felel, hogy nagyon megtisztelve érzi magát e választás által s ígéri, hogy a választ két hét múlva személyesen fogja elvinni. Ez volt az első lépés a szülők részéről, s most az ifjakon van a sor megismerkedni. Ez két hétig tart, vagyis attól a naptól kezdve, mikor a leányt megkérték, addig a napig, melyre a leány anyja a választ ígérte. Két hét nagyon rövid határidő, ahhoz képest, mennyit nálunk e célra használnak. És mégis azt tapasztaljuk, hogy e rövid idő alatt az ifjak annyira megismerik egymást, hogy évek alatt sem tehették volna különben a mi viszonyaink között. Felhozhatná valaki, hogy késő ismerkedés az, midőn már a leány meg van kérve. De meg kell jegyeznem, hogy a viszszalépés még mindig lehető; a megkérés pedig biztosíték arra, hogy az ifjú nem hiába udvarol a leánynak, s ha hiába teszi, akkor csak két hétig tartott, míg a mi viszonyaink között sok leány épen azért nem kap férjet, mert számos ifjú több éven át minden komoly cél nélkül járt körübe. Hogy a török udvarlás (asiklik) miből áll, azt a törökök elzárkózott és szigorúan elkülönített viszonyából könnyen megérthetni. A megkért leánynak meg van engedve, hogy az ablaka alatt fel s alá sétáló ifjú, kinek számára megkérték, fátyolozatlan arcát — csak mintegy véletlenül — megláthassa; az ifjú pedig e két hét alatt felhasznál minden alkalmat, hogy magát is megismertesse választottjával, őt is, amenynyire lehetséges, megismerhesse. Ha a leány sétálni megy, az ifjú tisztességes távolban kiséri s figyelmesen lesi kedvesének minden mozdulatát, mert mindenből olvashat valami üzenetet vagy kedvező jelt. Módot talál (például valamely házi cseléd által) virágbokrétát vagy szerelmes levelet csempészni ked vő — — ép ez ábránd sokkal messzebb riad vissza, semmint szükséges. így történt, hogy a kapitány első látogatása nem szerencsésen végződött. További látogatásra fölkéretvén, az első látogatás ólomsulyával terhelten ismételte ő azt; félszeg módon viselte magát s a sértett hiúság aztán azt eredményezte, hogy önmaga fölött őrködő óvatossággal lépett föl — és látta, hogy a hölgy mosolyog. Egész büszke dacossága visszatért most, de hát mit tehetett ő ? Itt nem káromkodhatott, még csak nem is szólhatott. Halgatott, szenvedett s távozott, majd újra visszatért s megérte, hogy a hercegnő az ő gyötrelméből játékot űzött! Ha már egyszer érze legyőzetését a hölgy, most azt is érezhette, mily édes a győző fölött diadalt aratni. A hercegnő az ő megszokott ösvényén haladt s ezt könnyű szerrel tehette. Soha kalitba zárt oroszlán nem igyekezett annyira széttörni fogházának vasrácsozatát, mint Mansana Giuseppe iparkodott a ceremóniák s az enyelgő fensőbbség finom hálózatát szétszakgatni. Éji őrjöngésében s nappali emésztő nyughatatlanságában, mindig csak egy körön belől mozogva fecsérelte minden erejét. Nem tűrhette, hogy e hölgy nevét mások emlegessék ő előtte, sőt még neki magának sem volt szabad e nevet fölemlíteni, nehogy szenvedélyét elárulva, azáltal magát nevetségessé tegye. Elviselhetlennek tetszett neki, a hercegnőt másvalaki társaságában látni — s mégis neki sem volt szabad ilyenkor közeledni, nehogy megaláztatást szenvedjen. Nem egy ízben, hanem százszor is vetemedett ama gondolatra, hogy a hercegnőt, meg azt a férfit, akit ő föléje helyez, megölje , de neki hallgatnia és távoznia kellett. Ő maga is ama meggyőződésben élt, hogy ez tébolyodásra vagy halálra, vagy mind a kettőre fogja őt vezetni. De annyira nem volt képes uralkodni magán, hogy ezt beismerje; olykor végig vágta magát a földön, ugyanekkor a vigasztalan állapot jelét adva maga felől. Ő önmaga előtt is megfejthetlen rejtélynek látszott. Csak az volt előtte bizonyos, hogy e helyzetet nem sokáig állhatja ki. És akkor, múltjához méltóan, nem kellene-e példás boszút állva vesznie el ? Azonban az efféle s egyéb gondolatok úgy suhantak át lelkén, mint viharfelhők a sziklás bérceken; lelke kötve volt, mintegy a természet törvénye által. Egyszer csak ünnepélyes meghívást kapott Mansana a hercegnőhöz. Európa leghíresebb virtuózainak egyike tért az őszszel vissza még délibb tájakról s útját Anconán keresztül választotta, hol is a hercegnőnél, kit Bécsből ismert, tisztelgett. Theréza a művész tiszteletére fényes ünnepélyt rendezett, melyre meghívta Ancona előkelőit. Az első ily ünnepély volt ez a fiatal hercegnő palotájában. Az ünnepély pompás és a helyhez méltó, s az öröm átalános volt. Theréza a beteges művészt is előfogta, hogy üljön a zongora mellé s játszék valamit. Mindjárt az első ütemeknek megvolt az a hatásuk, hogy az egész társaságot egy nagy, vidám, barátias csoporttá alakították, mint az rendesen történni szokott, midőn valakivel szemben várakozó állást foglalunk el. Theréza szeme szertecsapongott a vendégeken, nyájas pillantást adva és fogadva el. Kis várlatra Mansanára is került a sor, ki teljes önfeledségben, messze elől, csaknem a zongora mellett állott. A művész oly művet játszott, melynek címe »Sóvárgás,« mely a legmélyebb fájdalomból fakadva, vigaszt keresett, úgy játszta ezt a művész, mint aki maga is a kétségbeesésig vigasztalan. Soha a hercegnő nem látott oly arcot, mint a minő most a Mansanáé volt. Ez arc merevebb volt, mint egyébkor, sőt némi zordságot tüntett föl; de ugyanekkor látta a hercegnő azt is, a mint a könyek sűrűen egymás után gördültek alá e férfi arcán. Úgy látszott, mintha a legszilárdabb akarattal igyekeznék lelkét felfegyverzeni, nehogy elérzékenyüljön s mégis ugyanakkor az elfojtani iparkodott érzelem könyekben tört elő. Az önmagával való meghasonlás és boldogtalanságnak ily kifejezését soha sem látta még a hercegnő. Amint az ifjút egy folyvást bámulva szemlélte, elvégre a szédülés egy neme ragadta meg, ami abban nyilvánult, mikép Theréza azt hitte, a kapitány az, aki mindjárt okvetlenül elbukik ; fölállott tehát . . . Dörgő tetszés zaj térítette most a hercegnőt ismét magához s egyszersmind elvonta ő róla másoknak a figyelmét is, úgyhogy azalatt időt nyert megszilárdítani lelkét s várni mig újra veszedelem nélkül tekinthet föl s egy mélyebb lélekzetet vehet. Még mindig az előbbi aggálylyal arcán, minden habozás nélkül kisietett a figyelő csoporton át, mindenki csodálkozására, a legközelebb eső ajtón, hogy aztán egy kis kerüléssel az előszobába jusson. Gyorsította lépteit, mintha valami veszedelmet akart volna megakadályozni, melynek részben ő az oka s melyért részben felelős is. Mansana csakugyan ott volt már az előszobában, hol épen köpenyét vett a vállára; a sapka is a fején volt már. A szolgák nem voltak ott, azok is zenét akartak hallgatni. A hercegnő tehát gyorsan ott termett. — Signore! A kapitány megfordúlt s a hercegnőnek legmelegebb tekintetével találkozott, kin az izgatottság egy nemét lehetett észrevenni, miközben arcára omló fürtéit hátrasimítá. E mozdulata, mely bizonyos elhatározást jelzett, egyszersmind alakjának teljes szépségét is feltünteté. — A tegnapi vasúti vonaton már megérkezett számomra az uj magyar fogat, melyről a minap önnel beszéltem. Holnap majd kísérletet tegyünk azzal. Nemde, lesz ön szives majd hajtani ? A kapitány barna bőre elhalványodott, a hercegnő halla gyors lélekzetvételét is. De sem föl nem tekintett, sem nem szólt, csak beleegyezőleg bólintott. Aztán a nagy, művészileg készült kilincsre tette kezét, mely panaszos hangot adva engedett a nyomásnak. — Négy órakor, a tévé utána gyorsan a hercegnő. A kapitány még egyszer meghajta magát, a nélkül hogy föltekintett volna, csak midőn az ajtót föltárta, fordult még egyszer vissza a nő felé, sapkáját kezében tartva, de fölegyenesedve. Ez volt az ő búcsúja. Látta, mily aggályos, kérdő tekintetet vetett rá nagy szemével a hercegnő. Bizonynyal az ő arckifejezése idézhette föl azt az aggodalmat Therézánál. Ama benső sugalat villámát sem volt képes elpalástolni arca, mely elborult lelkét megvilágítá. Hiszen most már e hölgy megérthette, hogy fog a dolog végződni! (Folyt, köv.) veséhez. Keleten a szerelmesek sokkal több titkos jel birtokában vannak, mint nyugaton. Ott nemcsak a virág-, szív- és legyezőnyelv van kifejlődve és használatban, hanem a ruhaviselet is, a nőnél a köpeny redői, fátyolkötés, férfiaknál a kézhordozás, a fez, az enteri s más ruhadarabok ráncai, fodrai, bojtja mind titkos szerelmi posták, melyekre a szerelmesek figyelnek és megfelelő jellel válaszolnak. Ha néha szerét ejthetik, nagy titokban és óvatosan légyottra is mennek , de itt ilyenkor is rendesen csak kapun vagy kerítésen át foly a társalgás. Az ifjak közt ilyen esetekben nem ritkán a legforróbb szerelem keletkezik s a két hét gyorsan és jó eredménynyel végződik. Ebben az esetben a leány anyja az ígért választ személyesen viszi a fiú anyjához s értesíti őt az »igen«-ről. Ha e két hét alatt a férfi nem nyerte meg a leány tetszését, akkor a leány anyja részéről elmarad a látogatás, ami annyi, mint kikosarazás. A folytatott viszony aztán attól a naptól fogva megszakad a két fél között. Az ismerkedés gyorsan kezdődik és hirtelen megszakad, legtöbb esetben anélkül, hogy a világ csak valamit is sejtett volna róla. A leánynak semmi mendemonda nem áll útjában és senki sem zárja el előle az új ismeretséget. Ha a házasulandó férfinak anyja vagy nőrokona nincs, annak tisztét a házasítónők veszik át és mindenben úgy járnak el, mint az anyák, csakhogy, mint majdnem atalán ismeretes nők, azonnal elárulják látogatásuk célját. Eddig még csak a szülők akarata nyilatkozott, mi magában nem elég arra, hogy a házasság megköttessék. A házasulandók akaratát is meg kell kérdeni. E célból a férfi által választott két tanú elmegy a megkért leányhoz és megkérdik őt, akar-e az illetőnek neje lenni. Ha tagadó választ kapnak s a szülők mégis erőszakolnák a házasságot, vagy ha tagadó választ erőszakolnak a leányra, csakhogy ahhoz ne menjen, ki előttük nem kedves, akkor a törvény bizonyos büntetést szab ki az erőszakoskodó szülőkre. Nálunk sok esetben épen a szülők büntetlen erőszakossága miatt köttetnek szerencsétlen házasságok. Míg a férfi tanúi a leánynál tudakolódnak, azalatt a leány részéről szintén két tanú megy az ifjúhoz s tőle hasonlót kérdeznek, ki akaratát nyiltan és a tanúk előtt tartozik kimondani.