Fővárosi Lapok 1882. február (26-48. szám)
1882-02-24 / 45. szám
szonöt éves jubileuma alkalmával, tanítványai országos alapot akarnak létesíteni ösztöndíjakra. A soproni társaskör a jövő hó 9-én a zenekedvelők egyesületében felolvasással egybekötött hangversenyt rendez, melyben Frankenburg Adolfné, Carina Anna úrhölgy, továbbá Holub Lina k. a., Frankenburg Adolf és Torkos László is közreműködnek. — A belügyminiszter nem hagyta jóvá az ínséggel küzdő Torontál megye ama határozatát, melylyel a Slingtheater leégése által sújtottak részére kétszáz forintot szavazott meg. — Tűzmentes függönyt készített acélbádogból Sváb Lőrinc lakatosmester s azt fel is ajánlá a főváros színházbizottságának: az új készülékkel néhány másodperc alatt légmentesen el lehet zárni a színpadot a nézőtértől. Az iparos körben holnap, szombaton hangversenynyel egybekötött táncestély lesz a Posner-féle gyári személyzet segélyalapja javára. — Öngyilkossági kísérletet tett Kaufmann Izidor nagykárolyi születésű tizenhét éves tanuló ismeretlen okból ; golyót lőtt mellébe, mely életveszélyesen megsebesítő. Vidék. ** Vidéki farsang. Szolnokon a Jász - Nagykun- Szolnok megye fiatalsága által a főispáni beiktatás alkalmából rendezett bál e hó 20-án fényes társaságot gyűjtött egybe. A háziasszony tisztét Horthy Istvánná szül. Halasy Paula úrnő vállalta el, ki kedves Paula leányával s a bálbizottsággal együtt mindent elkövetett az est sikere érdekében. Olyan előkelő közönséget, mint ez estélyen, keveset látott Szolnok. Jelen volt a főispánná Beniczkyné Bajza Lenke urhölgy is, s örömmel nézte a széles jó kedvvel mulatókat. Az első négyest hatvan pár táncolta Farkas Sándor jó zenéje mellett s a mulatság csak reggel hat órakor ért véget, kedves emléket hagyva hátra mindenkinél. A hölgyek sorában voltak : Sivó Miklósné Beniczky Irma, Sipos Orbánná, Tóth Mátyásné, Gajzágó Kristófné, Czakó Péterné, Lippics Gusztávné, Jndl Edéné, Rákóczi Zoltánná, Hajdú Jánosné, Hajdú Sándorné, Baczó Frigyesné, Plosek Ferencné, Illési Sándorné, Hegedűs Ferencné, Batizi Gusztávné, Martinek Albertné, Nagy Ferencné, Szombathelyi Endréné úrnők; továbbá Horthy Paula, Beniczky és Györfy nővérek, Tóth Ilonka, Hajdú Erzsiké, Sipos Irma, Ridl Erzsiké, Gajzágó nővérek, Szász Tinka, Szombathelyi nővérek, Benkó Ilonka, Nagy Ilonka, Böck Emma, Illési Póza, Rácz Piroska, Nagy Mariska, Szecsei nővérek s még többen. A dijnélküli bál a megyei székház nagy termében folyt le, melynek karzatát 2 ftos jegyekkel nyitották meg a nézőközönségnek. Az e jegyekből befolyt jövedelem 238 ft, a szolnoki leánynevelő intézet javára esik. A karzat szintén tömve volt szép hölgyközönséggel. Székes-Fehérvártt hétfőn a jótékony nőegylet táncvigalmával fejezték be a farsangot. Fényes társaság gyűlt egybe úgy a városból, mint a vidékről s a vigalom fesztelen jó kedv mellet folyt reggelig. Az első négyest mintegy negyven pár táncolta s a hölgykoszorú tagjai voltak: Szögyény-Marich Lászlóné, az egylet védnöke, Julia és Fanni leányaival, Boné Gézáné, Hollán Ernőné , Forinyák Gyuláné, Fiáth Imréné, Prokopius Pálné (Csériből), Schmidt Sándorné (Alsó-Somlyóról), Pátzay Györgyné, Dwelly Rezsőné, Bárdossy Imréné, Gebhardt Ignácné, Horhy Antalné, Cseballa Györgyné, Schnetzer Nándorné, ifj. Felmayer Istvánná, Frits Miklósné, Kovács Károlyné, Kupecz Elemérné, Szűcs Albertné, Hübner Nándorné, Lichtnekkert Antalné, Say Rudolfné, Kari Józsefné, Birkl Jánosné, Havranek Antalné úrnők; továbbá Pátzay Róza, Fiáth Marianne, Pátzay Margit, Dwelly Emma, Jorinyák Helén, Horhy Flóra, Szendeffy Irma és Ágnes, Gebhardt Antónie, Békássy Helén, Bárdossy Böske, Nagy Cili, Prokopius k. a. (Csériből), Dseballa Gizela, Havranek Erzsike, Hübner Mariska, Schnetzer Anna, Szalay k. a. (Somogyból), Bárándi Jolán, Lőw nővérek, Hanel Irma, Lechner Gizela, Say Jozefin kisasszonyok sat. A minden tekintetben sikerült mulatság a jótékony célra is szépen jövedelmezett. Tatán e hó 18-án a korcsolyázó egyesület hangversenynyel egybekötött táncvigalmat rendezett. Az egyesület ez első föllépését az elite-mulatságok rendezése terén oly szép sikerrel tette meg, mely teljes garanciául szolgál a jövőre nézve az egyesület által rendezendő zártkörű táncvigalmaknak és egyéb társas összejöveteleknek fényére és erkölcsi sikerére. A hangverseny színhelye, melyet aztán táncteremmé alakítottak át, csillag alakban felrakott korcsolyákkal és zöld futó növényekkel, virágokkal és koszorúkkal ízlésesen volt díszítve s a fényes díszítés Konkoly Thege Berta urhölgy és Carrier János méltó dicséretére szolgáltatott alkalmat. A hangverseny nagyon sikerült volt. Bezerédy Kis Gizela urhölgy cimbalmon, Deutsch Gyula zongorán, Kosovits József Péter hegedűn és zongorán, Bobich Zsigmond harmóniumon adtak elő válogatott zenedarabokat, élénk tetszés között. Hennel Emilia és Róza úrhölgyek és Bobits Zsigmond zongorán hat kézre a »Normá«-ból adtak elő egy részletet, nagy hatással s méltó tetszésben részesült a Kubinyi Béla szavalata is. A hangversenyt pezsgő tánc követte s a hölgyek közt jelen voltak: Baditz Lászlóné, Bezerédy Gyuláné (Igmánd), Burchner Lászlóné, Csabi-Karika Laura, Dorner Sándorné, Frnarich Józsefné, Gábel Ferencné, Hennel Gyuláné, Paál Lajosné, Zámory Adolfné, Rostaházy Sándorné, Trojkó Györgyné, Niertit Dánielné úrhölgyek ; továbbá Aughoffer Irma, Csaplár Gizela (Csákvárról), Breuer nővérek, Ecsy Ilonka, Dorner Gizela, Fittler nővérek, Fittler Melanie, Fischer Lujza, Fábik Betti, Gröbersperger Lujza, Hennel nővérek, Heintz Etelka, Konkoly Thege Berta, Konkoly nővérek (Tagyos), Kovács Róza (Szár), Kiss Ilonka (Kis-Bér), Loór Róza, Niertit Vilma és Fanni, Pendl Irén, Perlaky Ida, Prokl Paulin, Bicsovics Mathild, Baditz Irma, Springer Hermina, Stark Irén, Tittdorf, Tóth, Ujváry, Wenninger és Vörös nővérek, Zednik Irma, Zink Emelka kisasszonyok és még számosan. A négyeseket mintegy hetven pár táncolta s a mulatság reggeli öt óráig tartott. A kalocsai nőegylet múlt vasárnap a kaszinó termeiben tombolával összekötött álarcos bált rendezett, melynek csak az a baja volt, hogy álarcos nem jelent meg egy sem. Annál többen voltak álarc nélkül. A jelen volt szép hölgykoszorú tagjai közül tudósítónk feljegyezte a következők nevét: Papp Emma (Máramarosszigetről), Szabó Fannika, Ugróczy Bella és Lenke, Csernyus Lujza, Csernyus Ottil, Szentkereszty Olga, Kompoth Böske (Miskéről), Eötvös Gézáné, Máder Berta, Tarajosy Jolán, Tomsich Viktória, Pozsgay Rózsa, Bergmann Mariska, Milassin Imréné, Steinberger Rózsa, Bingenbach Mariska, Tömlény Flóra, Amon nővérek, Bingenbach Károlyné sat. A nagyon kedélyes hangulatban folyt mulatságon a fiatalság példás kitartással és határtalan jó kedvvel járta a táncot reggeli öt óráig. Méltó elismerésben részesültek e bál rendezése körül fáradozott Wascher Ferencné, Szabó Ferencné, Szimak Ignácné, Bodnár Endréné úrnők és a cukrászatnál előzékenységgel, kedvességgel kiszolgáló Karácsonyi Ilona és Szimnak Lujza úrhölgyek. Kunszentmiklóson ma szombaton volt a nem rég alakuit korcsolyázó egylet bálja, részben a saját pénztára, részben a Szent István-szobor alapja javára, a városháznak ez alkalomra ízléssel feldíszített termeiben. Az új cég tagjai mindent elkövettek, hogy első fellépésök által megalapítsák jó híröket, s a legnagyob buzgósággal fáradoztak, hogy visszaidézzék a ma már csak emlékezetben élő régi »kun bálokat« ; ez sikerült is, mert a mulatság oly jól sikerült s oly igazán magyar jellegű volt, hogy nem egyhamar feledik el Kiskunság szép hölgyei. Sok szép nő volt jelen, köztük Babinszky Róza, Geréby Gizela, Magay Mariska, Hegedűs Amália és Róza, Guba Viktória, Vehovszky Aranka, Virányi Irma, Técsi Berta és Tóth Etel kisasszonyok, továbbá Geréby Imréné, Bossányi Ödönné, Pap Lajosné, Baky Ferencné, Gyurkovics Zsigmondné, Sárai Szabó Lászlóné, Tábory Józsefné, Tóth Zsigmondné, Tóth Kálmánné urhölgyek s még többen. A rendezőség s különösen Vidman vasúti mérnök, ki a legnagyobb buzgóságot fejtette ki a terem díszítése körül, elismerést érdemel a kellemes mulatságért, mely a jótékony célra is szépen jövedelmezett. Székely-Udvarhelyt a kollégiumi ifjúság bálja, mint rendesen, ez idén is igen díszes közönséget gyűjtött egybe. A városháza nagyterme ízlésesen volt díszítve s a rendezőség, Solymossy Endre tanár elnöklete alatt nagy buzgóságot fejtett ki, mig Fankovich Gyula főreáliskolai tanár igen csinos táncrendet festett. Háziasszony Koncz Lajosné urhölgy volt, ki szives előzékenységgel fogadta a díszes vendégkoszorút. «Jelen voltak többek közt: Szabadiné, Korondiné, Ádám Dénesné, Bőd Károlyné, Jánosiné, Székelyné, Zajzonné, Kiss Ferencné, Balázsné, Bagdiné, Géricsné, Hann K.-né, Steinburgné, Magyaryné, Özv. Török Pálné, Ugrón Lázárné úrnők, továbbá Ugrón Rózsika (Bikafalváról), Ugrón Róza (Szombatfalváról), Piskolthi Borcsa, Jánosy Kornélia, Kiss Irma, Szabó Erzsi, Héger Kamilla, Szathmáry Pepi, Kelemen Róza, Kassay Biri, Incze Vilma, Simonfi k. a., Zágoni Julia, Gross Mari, Beke Biri, Bodor Ilona, Magyary Mari, Keszler Lotti, Benedek nővérek, Dobói Gizela, Dragomán Róza kisasszonyok s még többen. A kedélyes hangulatban lefolyt mulatságon a 23-dik vadászzászlóalj számos tisztje is jelen volt, tűzzel járva a csárdást, melyet a fiatalság kivilágos kivirradtig újráztatott. Az ifjúság könyvtára és zenekara javára a szép sikerű estély mintegy 180 iitot jövedelmezett. Szilágy-Somlyón az önkénytes tűzoltó egylet alaptőkéje gyarapítására, e hó 18-án tartotta meg rendes táncvigalmát. A legkedélyesebb hangulatban reggeli öt órára táncolták le az egész táncrendet s akkor oszlott szét az egész közönség. A második négyest harmincnyolc pár táncolta. Amilyen nagy közönség által látogatottnak ígérkezett e mulatság, olyan kevesen voltak jelen, hogy a költség sem igen lesz fedezve. A veszteséget pótolta ugyan erkölcsileg a határtalan jókedv, de sajnos és eddig példátlan eset, hogy a tűzoltók táncvigalma deficittel végződjék. A hölgyek közt jelen voltak: Szathmáry Dánielné, Halmágyi Miklósné, Somogyi Kálmánné Lázár Antalné, Ruszka Ignácné, Fodor Istvánné, Valentini Nándorné, Fábry Józsefné, Papp Bálintné úrnők, továbbá a Szathmáry nővérek, Bund Matild, Valentini Etelka, Buszka Erzsike, Schreinitz Nina, Verőczy testvérek, Nedeszky Róza, Lázár Róza, Rothmayer Róza, kisasszonyok sat. Ez volt Szilágy-Somlyón az idei farsangon az egyetlen egy nyilvános táncvigalom, mert a többi csak szűkebb körű batyubál volt. Annál inkább meglepő, hogy mégis deficittel kellett végződnie. Nagymihályon a dalárda e hó 18-án saját alaptőkéjének gyarapítására táncmulatsággal egybekötött dalestélyt rendezett. Világos virradtig tartott a jó kedv s nagyszámú közönség volt jelen. E fesztelen mulatság sok fiatal hölgy előtt marad sokáig jó emlékben. A hölgyek közt voltak: dr. Pogány Gerőné (Gelich honvédtábornok leánya), Olcsváry Bertalanná Palányi Gézáné, dr. Fleischner Samuné, Gulácsy Ignácné, Bakajsza Andorné, Bemenár Adolfné, továbbá Olcsváry Gizela (kitűnő csárdás-táncosnő), Zékány Regina, Schleiminger Tinka, Krasznapolszky Emma, Tichi Mariska, Baján Irén és Maruska, Beach Bezsi és Irma, Szabó Ern és Szidi, Lavotta és Winternitz nővérek. Német-Cernyán február 18-án Német- és Szerb Cernya ínséges lakosai javára rendeztek táncvigalmat, mely díszes és nagy közönséget vonzott a csinosan díszített terembe. Jelen voltak többek közt: Bayer Józsefné, Ruttkay Pálné, Krepsz Józsefné, Szávics Jánosné, Fábián Józsefné, Kuzmanovics Bogdánná, Tillschneider Lajosné, Brezovszky Lajosné, Zselonka Józsefné, Kern Józsefné, Jaksics Benjamminné úrnők; továbbá Bayer Frida, Krepsz Irma, Kuzmanovics nővérek, Engelsz Berta és Fáni, Ruttkai Fáni és Honor, Véber nővérek, Honig Karolina, Frauenkoffer Zsuzsana és Karolina, Mart Ágnes, Nika Paulin, Jaksics Anka kisasszonyok. A befolyt tiszta jövedelmet már átadták a helybeli ínséges bizottságnak. Rimaszombaton vasárnap volt a korcsolyázó egylet bálja. A különben is szép tánctermet ízlésesen földisziték s Rácz János kitűnő zenéje mellett a nem nagy, de előkelő közönség világos virradtig mulatott. A négyeseket huszonnégy pár táncolta. Háziasszony Marton Rudolfné volt s a hölgyek között jelen voltak : Bornemisza Lászlóné, Groó Vilmosné, Dapsy Viktorné úrnők, Marton nővérek, Török Klemma és Ilka, Kubinyi Irén, Farkas Sarolta, Hámos Jolán, Szakáll Boriska, Fábry Aranka és Ida, Tasner Agata, Csider Gizella, Szabó Emma, Marikovszky Margit, Süteő Mariska és Ilka, Lőrincy Anna, Benkovics Vilma, Záborszky Vilma, Barányi Erzsike kisasszonyok s még többen. 293 ** Veszprémben báró Fiáth Ferenc, Veszprémmegye főispánja, farsang utolsó napján kedélyes táncestélyt adott. A háziúr és háziasszony szívélyessége, Gagern Anna báróné kedvessége a jelen voltaknak igazán kellemes és felejthetetlen emlékű órákat szerzett. A háziasszony körűi voltak Fiáth Mária bárónő (a háziúr nővére), báró Baillonné és Neszmélyné úrhölgyek, a táncosnők között pedig Berendt Lucia, Gagera Anna bárónő, Gencsi Leontina (Zsoldos Ignác veterán jogtudósunk unokája), Szentirmay Gizela és Irma, Szabó Imréné urhölgyek s még számosan. ** Hymen. Pozsonyban Samarjay Emil, a Samarjay Károly ügyvéd s kir. tanácsos fia, eljegyezte Weisz Sarolta kisasszonyt, Weisz Tódor nagyiparos leányát. — Hidalmáson Sombori Polyxena kisasszonynyal, özv. Sombori Bálintné úrnő leányával, jegyet váltott Vass Imre csáky-gorbói segédszolgabiró. ** Nagyváradon a Szent-László bazilikája maradványainak kiásatási munkálatát tavasz nyiltával megkezdik. Vezetésével dr. Rómer Flóris apát-kanonokot bízták meg. Az ásatás költségeit, (vagy ötezer forint,) a vallásügyi miniszter felhívására Lipovniczky püspök és káptalanja vállalták el. Ugyanott a szépészeti egylet e napokban cigány-monstre hangversenyt rendezett. A »Sas«-vendéglőnek villámfénynyel megvilágított termében a nagyváradi népzenekarok összes tagjai vagy hatvanan játszottak együtt s a közönség tömegesen jelent meg az előadásra, úgy hogy jóval a hangverseny kezdete előtt már nem csak a nagyterem, hanem a mellékhelyiségek asztalai is mind el voltak foglalva s a bevétel több volt ötszáz ftnál. A hangverseny éjfélkor ért véget s ekkor a szépészeti egylet elnöke, Lipovniczky Sándor szép toaszban fejtette ki az egylet célját, felszólítván a közönséget az egylet támogatására. ** Aradon az első általános ipartársulat rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyetlenegy tárgya az volt, hogy Trautler Antal indítványára, Munkácsy Mihályt megválaszták egyhangúlag e társulat örökös tiszteleti tagjának. Közelebb fekvő okot erre az adott, hogy egykor a nagy képíró négy évig dolgozott Albrecht Nándor aradi asztalos műhelyében. Az oklevelet díszszel fogják kiállíttatni s a határozatról, »az aradi iparosok megemlékezésének eme szerény jeléről« sürgönyben, meleg szavakkal értesítették a Krisztuskép nagymesterét.