Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)
1887-08-01 / 210. szám
jelvény gyanánt mindig volt a kezében egy darab cserzetten bőr, azzal suhogtatott rímelés közben a kék levegőben. Mindeme elvárhatatlan szokásaival megállott Ördög Lajos előtt, s nagyot pödörve bozontos bajuszán, imigyen szóla. Hogy a nagy világban sohase legyen szükség, kell, hogy a bankóban sohase legyen szükség. Azért ide jöttem, a hol nincsen szükség. Hogy minek, és miért, mondanom nem szükség. — Bizony hogy nem, — monda az ifjú mosolyogva, s olyan szép uj ötforintost nyomott a varga kezébe, a milyet az még soha sem látott, minélfogva nem állhatta, hogy rögtön meg ne énekelje. Nem is dolgozott akkor héten, csak ivott és pattogtatta a rímeket. (Folyt, köv.) víz, sár, vagy hó az átázott pokrócokon, szalmán, vagy magán a jármű fenekén. Egy kissé magasabbra emelt fa rácsozat kellemes szárazságban tartaná a lábakat, s a várakozási szünetek alatt — midőn erre szükség lenne — könnyen eltávolíttathatnák a rács alatti lemezbe gyűlt nedvességet, vagy sarat. Csekélységeknek látszó dolgok ezek, s mégis lényegesek; valamint a gyermekek örömére az is, hogy például itt Szevillában igen csinos színezett apró képeket használnak omnibusz-jegyek gyanánt, melyek a fizetett tíz centime fejében a tett után kívül megmaradnak a gyermekek nagy mulatságára. A tél ellen azonban, amint említem, aránylag jobban meg vagyunk védve, mint a nyár heve ellen, melynek a mi fővárosunk bal oldala különösen ki van téve. Homok és por lévén a talaj, mely Rákos felől minden szélviharnál megszaporodik, az új faültetvények gyér lombjai nem védhetik meg az izzástól, melyet az átmelegedett magas falak szintén csak növelnek visszaverődő melegük által. Képzelhető, hogyan érzi magát az idegen ilyenkor utcai séták alkalmával, de még akkor is, ha egy napsütötte átmelegedett hintóban teszi meg látogató vagy nézegető útját. Andalúziában, hol az égalj melegebb, hol mint egy sűtött kemencéből ömlik olykor egy-egy légáramlat — még sem érezni oly nyomasztólag a meleget, mint nálunk, mert ama forró légáramlatot a jövő pillanatban már kellemes hűvösség követi, üdítve a sétálót és okozva azt, hogy a csak pillanatokig vagy legfölebb percekig tartott hőség ártalmas nem lehet az egésségre, de még csak kellemetlen sem a sétálóra nézve, sőt inkább sajátságosan jóleső a meglepő ellentét által. S mi okozza ezt ? A mesterséges árny és hűtésmód, melylyel a szűkebb, népesebb utcákat, sőt némely tér egy-egy ré-szét is ellátják. Az utcákban ugyanis a szemközti házak egyet- sértőleg s közösen csináltatnak akkora vászon ponyvákat, hogy azok az eresz alatt alkalmazott csigák és zsinegek által kormányoztatván, az egész utca szélességét befödik, s ugyan ez történvén a többi házaknál is, az egész utca be van födve, mint egy sátor, ami végtelenül kellemes. Nem csak hogy árnyas a legnagyobb déli melegben is, nem csak hogy véd az eső ellen, de a különböző vászon ponyvák nyitott hézagain át örökösen jár is a levegő, ami szüntelenül tartó légáramlást okoz s e mellett nagyon festői színezetű is. A tereken ugyanígy járnak el, csakhogy itt szemközti házak helyett magas fa póznák állanak, s ezekre alkalmazzák a csigákban járó zsinegeket. Nálunk az egész belváros és Lipótváros sat. igen , alkalmas lenne e rendszer követésére, s ha csak egy utcával tennének is egyelőre próbát, nem sokára bebizonyulna, hogy ily módon a főváros levegőjét nem csak kellemesbíteni lehet, de hatni is arra, hogy sokat nyerjen közegességi szempontból. Célszerűek nagyon ama nagy tervrajzok is, melyeket népesebb utcákban színezett kép alakjában függesztenek a falra. A város térképét a legkülönbözőbb üzletek hirdetései környezik, pontosan meglevén mindenütt jelölve az illető városrész, utca és ház szám, ami egyaránt gyakorlati hasznú az idegenre, mert kérdezősködés nélkül is tájékozhatja magát, mint a kereskedőre, mert a vevő hamar oda talál. Ugyanilyen figyelmeztetők a járdákba illesztett egyes kövek is az üzletek előtt. Ezek nevek, rajzok vagy más jegy által figyelmeztetik a föl sem pillantó járókelőt, hogy talán épen olyan bolt előtt jár, amilyet keresni akar. Egyelőre ennyit e tárgyról. Világjáró emberek jó ha ,elmondják most, mily célszerűt találtak itt, vagy ott az élet kellemesebbé tételére. Majthényi Flóra. TILI liyjB ^ly^Jtfc^^gW^P^^I^gMggB^ljraSRp^.LJU — 154G — ** A rákok tündérnője. (Francia regény.) Irta Clement Richel. (Folytatás.) Hirtelen teljes átalakuláson ment át Margit. Most, midőn csaknem bizonyos volt az őt ért szerencsétlenség felől, egyszerre egész erélye fölébredt. A fizikai és erkölcsi tehetségek, melyekkel ő bámulatosan meg volt áldva, visszanyerték egyensúlyukat erős és bátor lelkében. Pillanat alatt magára öltötte vadászöltözékét, melyben szabadabban mozoghatott. A lépcsők alján fölnyergelve találta paripáját. Margit a fiatalember kíséretében tova vágtatott s néhány perc múlva elérték azt a helyet, ahová a kapitány rendelte embereit. A szerencsétlenségről értesült parasztok egész csapata gyűlt a bárkákhoz, hogy az első intésre ők is részt vegyenek a keresésben. Mikor Pornic és Margit leszálltak a nyeregből, hogy bárkába szálljanak, mindenki tisztelettel köszönt. Könyek szököttek a tengerészek szemébe, az asszonyok jajveszékeltek és imádkoztak. Őszinte szomorúság látszott, e részvevő emberek arcán. Nem, mintha a tengerpart lakói nagyon érzékenyek volnának az efféle szerencsétlenségek iránt. Hozzá szokva a halállal dacolni, ők úgy tekintik az ilyeneket, mint mindennapi eseményeket. Egy gazdástul odaveszett bárka náluk előre látott szerencsétlenség. A rokonok gyorsan megvigasztalódnak, gondolva, hogy őket is hasonló sors érheti. Sőt nekik még előnyösebbnek látszik, a tenger hullámai közt halni meg, mint hosszas szenvedés után nyomorult viskóikban merülni az örök álomba. Azonban e nap eseménye különösen fölizgatta képzelőtehetségüket. Az öreg lovag, noha senkinek a rokonszenvét nem kereste, mint már említettük, a legnagyobb tisztelet tárgya volt. A vidék büszke volt egykori hősi tetteire, melyeket híven megőrzött emlékében. Leányát szerették kimeríthetetlen jóságáért ss természetes egyszerűségéért. Ő mindig szeretetre méltó mosolylyal fogadta a parasztok köszöntését s alamizsnával látta el ama nagy számmal levő koldusokat, kikkel útközben találkozott. E szegény emberek szemében úgy tűnt föl Margit, mint valódi isten angyala s e varázst még inkább növelte nagy szépsége, kelleme és rettenthetetlensége. Pornic János Alsó-Bretagneban ama jelentékeny szerepet játszta, melyet a gazdagság ad, ha az jótékonysággal párosul; ehhez járult még nagy tevékenysége és törhetetlen erélye. Ő a dahoueti régi kikötőben született. Tizenhárom éves korában a bresti tengerészképző iskolába kerülve, jókor kezdett megismerkedni a tengerészet sanyarúságaival. Majd mint gyakornok nyert alkalmazást egy hajón, atyjának egyik barátja felügyelete alatt, ki mit sem mulasztott el, hogy kifejleszsze benne mindama szükséges tulajdonokat, melyekkel minden jó hajósnak bírnia kell. Miután több ízben nagy utazásokat tett messze tájakon a fiatal tengerész, nagy sikerrel tette le a szabályszerű vizsgálatokat. Huszonöt éves korában mint kapitány, atyjának egy háromárbocos hajóját vette át, ki öt év múlva meghalt, roppant gazdagságot hagyva rá, miáltal az első rangú hajótulajdonosok közé sorakozott. Ez időtől fogva kevesebbet utazgatott. Anyja és fiatal nővére Jeanne, kiknek ő szemök fénye volt, mindig a kétségbeesésig búsultak, valahányszor el kellett hajóznia, féltve őt a tenger veszélyeitől s nem akarva többé egyedül vezetni amaz ügyeket, melyeknek intézésére férfi volt hivatva. Pornic ekkor uj kapitányt választott, ki őt ama hajón pótolja, melyet ő vezényelt s azontúl kizárólag oly ügyeket végzett, melyek kevésbbé voltak veszélyesek s gyakori távollétét nem követelték. Mindamellett is minden évben két hónapot Egyptomban kellett töltenie, mert atyja Alexandriában nagy hajógyárat alapított s az évi számadásoknál jelenléte elkerülhetetlenül szükséges volt. De térjünk vissza a parthoz, ahol Pornicot és a szerencsétlen leányt hagytuk. Mielőtt a bárkába léptek s jelt adtak az indulásra a többi bárkának is, egy hosszú, lobogó hajú, magas termetű öregember térdre borult a part finom fövenyén. — Imádkozzunk, barátaim, a távozókért! S erős hangon, de kissé elnyújtva kezdett imádkozni. »Őrizd meg őket auray-i szent szűz a veszélyes utakon, mert az ő bárkáik kicsinyek, mig istennek tengere mérhetetlen nagy. »Védjed őket szent Cloadec, kinek csengettyüje jóra fordít mindent s elhárít minden rosszat. »Oltalmazzátok őket szent Vonga és Szent Radoc, kik a sziklákat áttöritek a hullámokkal. »S védjed őket te is, szent Guénolé, ki a hattyú gyomrából ragadtad ki szeretett nővéred szemét s illesztetted azt helyére vissza, a nélkül hogy látását elvesztette volna. »És te is, szent Telő, ki az egyházakat gyors szarvas hátán bejárod, ki kavicsos ágyon fekszel, mely másnap reggelre virágossá változik. »Oltalmazd őket szent Didier, ki oltáraidon a szentelt kenyérrel beszédre indítod a néma gyermeket. »Védd őket szent Sané, kinek vas nyaklánca megfojtja a hitetleneket«. S a térdre borult tömeg ájtattal hívta föl a különböző szenteket, minden egyes szakasz után buzgón mondva: »Könyörögj érttek !. . . «. Egyelőre minden keresés sikertelen volt. A bárkák emberei hiába kutatták át sorban ama számos puszta szigetet, melyekkel az öböl borítva van. Éjfél tájban el kellett magukat határozni a visszatérésre. A parasztok szurokfáklya segélyével megvizsgálták a partokat Dahouettől Erquy-ig, de mit sem fedezhettek föl. Arcuk kimerültséget és levertséget fejezett ki. Margitot, ki inkább halottnak látszott, semmint élőnek, visszakísérték a kastélyba. Pornic anyja és húga, kiket a fiatal kapitány oda hivatott, kérték a szegény leányt, feküdjék le, hogy részesülhessen a szükséges nyugalomban, melyet oly sok nyugtalanság, fáradság és halálos aggodalom megkíván. Margit végre nem ellenkezett. Nem annyira a kiállott fáradság, mint inkább a kétségbeesés megtörték tagjait. Legyőzhetetlen kábultság és merevség lepte meg. Hideg veríték gyöngyözött a halántékán. Mozdulni is képtelen volt. Annának kellett őt ágyba fektetni. Nemsokára beállt a lázmámor. Fogai vacogtak, majd nagy hőség szállta meg. Az orvos, kit Pornic oda hivott, kijelentette, hogy a leány élete veszélyben forog s egy hétig élet és halál közt lebegett. (Folyt, köv.) Az idegességről. (de.) Mi az idegesség ? Ha e kérdést harminc évvel ezelőtt vetették volna föl, úgy a legtalálóbb válasz az lesz rá, hogy ez az asszonyok találmánya, melynek segélyével a háziorvosnak alkalmat adnak, hogy ő nagyságát valamelyik mulatságos fürdőbe küldje, mely tételt a férj nem igen akart fölvenni az évi költségvetésbe. Az idegesség harminc évvel ezelőtt csakugyan a nők szabadalma volt s önérzetes férfi röstelte volna bevallani, hogy ő ideges. És a mi öregeink váltig is állítják, hogy a mai idegességet az ő fiatal korukban kiállhatatlanságnak, mérgességnek hívták. Pedig hiába minden okoskodás, az idegesség ma tényleg létezik. Idegesek az emberek s velük együtt korunk. Én mint laikus azt hiszem, hogy az idegesség a tudományos világ által még eddigelé meg nem figyelt bacillus-félék útján keletkezhetik. Ragályos baj, mely könynyen terjed, veszélyes, de gyógyítható. E gyógymódra egy közönséges gazdaember jött reá s az ő rendszerét azóta a tudományos világban is nemcsak elfogadták, hanem több irányban ki is művelték. Ez a rendszer: a vízgyógymód. Ennek még segélyére van a villamozás és a massage. Laikus elméletem szerint tehát: az idegesség bacillusát vízbe fullasztják, vagy a villamosság és massage által agyonütik. E gyógymódot a hidegvízgyógyintézetekben kultiválják. Nálunk természetesen ősi szokás az, hogy pénzünket külföldre hordjuk. Gräfenberg, Kaltenleutgeben és Radegund már sok százezreket nyeltek el Magyarországból. Nálunk nem dik hazai intézményeket támogatni s igy nem csoda, hogy a külföldi vizgyógyintézetek mellett lenézzük az itthoniakat, bármilyen jók is. Például a budai hegység valódi paradicsom, melyet maguk a pestiek sem tudnak kellőleg méltányolni. E paradicsomnak valódi gyöngye a Svábhegy, melynek