Fővárosi Lapok 1887. december (330-359. szám)

1887-12-02 / 331. szám

míg az ajtót jól-rosszul összetákolt deszka pótolta, melyen még csak kilincs sem volt. Róbert minden kopogtatás nélkül belépett. Egyetlenegy szoba. A háttérben egy gyermek aludt fűzfavesszőből font bölcsőben. Középen két felállított tégla közt volt a tűzhely, melyhez egy öreg asszony húsos fazekat állított. Róbert visszahökkent. — Bocsásson meg, asszonyom, én — — Lépjen be, uram s üljön le, mert bizonyosan elfáradt, ha Valjeanvilleből jött. Ezt mondva az öreg asszony, egy rozzant széket húzott előtérbe, az egyetlenegyet, mely a kunyhóban található volt. — Meg is éhezhetett ön, — folytatta a nő. — Én most több tejet szereztem be, mint a mennyi nekem és ennek a kis porontynak szükséges, mert egy pénteki napon szokott a kisasszony ellátogatni hozzánk. — Miféle kisasszony. — Nos, nem ismeri ön a kisasszonyt ? Lám, lám! Nem is hittem, hogy van a vidéken valaki, aki őt nem ismeri! Őt, meg a nővérét! A jó istennek áldott teremtései ők. Ha van takaró, melylyel ezt a kis porontyot befödhetem, azt is a kisasszonynak köszönhetem... Megláthatja ön őt bizonyosan, ha várakozik, mig a tej fölforr; bizonyosan eljő az az angyaljóságú teremtés, a kisasszony. S a jámbor öregasszony folyvást a kisasszony felől beszélgetett. E közben Róbert a tűz közelében foglalt helyet, a gyermek pedig folyvást aludt, gondtalan ártatlanságában. Midőn végre a tej forrni kezdett, a parasztaszszony egy nagy szerép bögrét töltött meg s odanyujtotta azt Róbertnek, egy darab barna kenyérrel is megkínálva őt. Épen abban a pillanatban lódobogás hallatszott s pár perccel később egy fiatal leány lépett be nagy esőköpenyben, amazon-öltözetben. — Jó reggelt Castou néni... Hoztam magának ... Ekkor az idegent megpillantva félbeszakító beszédét s aztán halkan mondta: — íme az a kis felöltő, amelyről beszéltünk. — Oh, kisasszony, mily jó ön! Lám, még ily időben is eljött!... Hát testvére, a kisasszony, hogy érzi magát ? — Ő kissé meghalt és némileg gyöngélkedik. Ő is köszönteti Castou nénit. — Oh, mily áldott jó lelkek a kisasszonyok!.. — Úígy látszik, alszik a picinyke, ne is ébreszszük föl.. . Hoztam a számára új öltözetet... Oh be fut időjárás ez !... Médéricnek, soha sincs jó kedve, mikor az eső esik... Ilyenkor nem szeret kilőni a szegény állat! S Róbert felé fordulva fölvilágosítást kívánt adni arról, hogy miféle állatról beszélt. — Médéric, az én paripám. Róbert meghajtotta magát és mosolygott. Szinte szeretett volna egy bókot mondani a leánykának: »Be boldog az a Médéric!« — de hallgatott. Nem lévén most bálban, feleslegesnek tartotta bohóságokat mondani, csak azért, hogy beszélgessen. — Én ehetném, — szólt ismét a fiatal leány. S gyors mozdulattal kibontakozva köpenyéből, átvette a széket, melylyel Róbert nagy sietséggel megkínálta. Elkezdett reggelizni. Nagyon igéző látvány volt ő igy. A tej vékony fehér vonalat festett piros ajkára. Öröm volt őt igy szemlélni, lovagló öltözetében, magas, selyem kalapjában, mely alá dús sötét haja volt rejtve. Róbert volt az első ki a társalgást megkezdte: — Nem reméltem, kisasszony, hogy e reggeli sétám alkalmával egy párisi hölgygyel is találkozhatom.. . . — Igen szép bók rám nézve uram. Egyébiránt én ehhez hozzá vagyok szokva, ámbár irtózom a bókoktól s hogy azokat kikerüljem, untalan arra kérem atyámat hogy lehető soká maradjunk a vidéken. Egy kis lovaglás nagyobb gyönyört okoz nekem, mint a világ legszebb keringője s a táncosok hízelgései nem nyújtanak nekem annyi örömet, a mennyit a falusi, üde levegő. (Folyt, köv.) Nem ez sok volt, végig csúsztam a pamlagon s magam sem tudom, hogyan, a hajó aljába egy pamlagra kerültem. Nagyon beteg voltam, s némi könnyebbülést csak a citromok savanyúsága nyújtott. Az alsó terem benépesült, Lacika és még egy úr kivételével mindenki beteg volt. Az én kemény magyarom le-lenézett hozzám, vigasztalt, fütyörészett, de mindig haloványabb lett. Egyszerre csak azon vettem észre magamat, hogy ő is lefekszik szent Ulrik tiszteletére s én fájdalmasan felsóhajtottam : »Lacika! Lacika! most már minden rosszul van !« Estefelé, harmadfélórai késéssel kikötöttünk Geyserben. Kimondhatatlan öröm fogta el szivemet, midőn ismét kemény földet éreztem lábam alatt Iristent dicsérve mentünk a pálya- és vámház felé. Podgyászunkkal nem volt baj, mert a bécsi dán követtől ajánló levelem volt, s igy minden vizsgálat nélkül átbocsátottak a határon. Kilenc óra tájban ismét vízhez értünk, s a vonat egy részét óriási kompra tették s mi a nagy Belt egy kiágazásán Orehovectől Wardingborgig, a vizi utat félóra alatt megtettük. Mig én a komp belsejében egy pohár erős portót ittam, Lacika a harmadik helyen egy Malmőbe utazó cirkusz-leányt fedezett föl s vígan cigarettezve a csillagok járását magyarázgatta a didergő leánynak, ki Regensburgból egy kis pinzsi kutya társaságában megindult a messze éjszakra.. Éjfél felé Kopenhágába értünk. Hogy siettünk lefeküdni, az nem szorul bővebb magyarázatra. Midőn másnap körülnéztük a szállásunkat, örömmel tapasztalok, hogy az három igen kényelmesen bebútorozott szobából áll. Csak két dolog érintett kellemetlenül : a falak keskenysége, melyek alig voltak öt ujjnyi vastagok és egy idegen zongora. Besendorferem, mely már másfél hóval ezelőtt indult el Bécsből, mégsem érkezett meg. Ők boldog hegedűművészek, akik hangszerüket szépen bepólyázva mint kézi málhát magukkal vihetik. Dél felé azt a szomorú hírt kaptam, hogy zongorámat Angolországba vitték, de Chatham-ből holnap elindítják Kopenhágába. Az első hangversenyemet tehát idegen zongorán kell lejátszanom, a helybeli Möller és Hartung cég készítményén. Egy negyedóra alatt kitanultam új zongorámat; erős hangú, deigen nehéz járású, merev mechanikájú hangszer volt. Beletörődve sorsomba, bejártuk a várost. Minden éjszaki városnak ugyanaz a jellege van: hosszú csatornák szelik az utcákat, egész árbocerdő nyúlik ég felé, a partokon száz meg száz halaskofa ül, a tereken pedig összeszorulnak a nagyobb épületek és szobrok. Kristiansborg, a tulajdonképeni királyi rezidencia háromszor leégett, utoljára 1884-ben s most is csak rom, melynek ablakain át a ködös égbolt látszik. Közel hozzá fekszik a Thorwaldsen-múzeum, ízléstelen négyszögletű épület, pompeji és etrusk jelleggel, közepén udvarral és a Thorwaldsen sírjával. Egyszerű sírkő alatt fekszik az éjszak lángeszű szobrásza, az épület folyosói pedig, zsúfolva szobraival, reliefjeivel, hirdetik elmúlhatatlan dicsőségét. Nincs művelt ember, ki hidegen szemlélhetné Krisztusát, három gráciáját, VII Piust, Vulkánt és a saját szobrát. A hideg éjszakán a görög szobrászat egy utóhajtását látjuk benne és bámuljuk az embert, ki képes volt lelkének egész naivságával a klasszikus idomok formatökélyébe elmerülni. Emelkedett hangulatban mentünk a »Nordisches Múzeumba«, hol Skandinávia egész fejlődésének történetét megláttuk kőben, fában és ércben. Hetek kellenének ahhoz, míg e kincsek teljes értékét megismerhetnék, átérthetnék. Ez egy új világ, történetelőtti idők szekercéi, áldozó kövei, hajói és állatbőrös fa koporsói, a kereszténység előtt való érc bálványok s ama gyönyörű aranyozott istenkocsi, mely unikum az egész föld kerekségén. Mit szóljak még az ivóeszközök ezer formáiról, soha sem létezett groteszk idomú állatok arcképét látjuk itt, váltakozva iram * 2439 Hazai irodalom, művészet. * Az őszi kiállítás egyik örvendetes sikere, hogy őfelsége a király ez idén is hét magyar festmény megvásárlását határozta el. Tegnap érkezett Telepy Károly műtárnokhoz Pápay István udvari tanácsos levele, mely szerint előterjesztésének megfelelően ő felsége a következő festményeket vásárolja meg: »Egy új gondolat,« Böhm Páltól; »Szent Sába kolostor Palesztinában,« Ligeti Antaltól; »A kik egymást szeretik,« Skuteczky Dömétől; »A fösvény,« Karcsay Lajostól; »Az öt tó egyike a Magas Tátrában,« Molnár Józseftől; »Nyugvó paraszt leány,« Vastagh Gézától és »Két nővér,« Nadler Róberttől. A királyi kegy újabb jele a magyar művészet fejlődésére biztató s a műpártolásra bizonynyal példát nyújtó befolyást fog gyakorolni. — A kormány részéről a nemzeti múzeum képtára számára megvásárolt külföldi festmények iránt az illető művészek már válaszoltak. E szerint Firle Walternek már említett »Vasárnapi iskola« című festményén kívül még a következő művek fogják képtárunkat gazdagítani: »Naerefjord,« Normann norvég festőtől; »Reggeli szürkület,« Tholen hollandi festőtől; »Regents-strett« és »Picadilly« vizfestmény Sala-tól; »Régi váza« vizfesmény Bedini-től. Ily kiváló művekből álló gyarapodásban országos képtárunk már évek óta nem részesült s a kormánynak ily bőkezű vásárlása a külföldön is ébren fogja tartani az érdeklődést kiállításaink iránt. * A nemzeti színház tegnapi estje a kegyeletes megemlékezésnek volt szentelve. Vörösmarty Mihály születése napjának évfordulóját ülték meg azzal, hogy előadták egyik darabját: »Az áldozat«-ot.Nem sokan hallgatták, a nézőtéren sok volt az üres szék. De akik ott voltak, nem kis gyönyörűséget találtak a ragyogó nyelvezetben, a Vörösmarty nyelvének zenéjében s egyes jelenetek költői hangulatában. Szívesen megbocsáták értte azt is, amiért színpadon csak igazi nagyság tud kárpótolni: a drámai élet hiányát. S a taps, mely kivált Zaránd (Szacsvay) és Csillár (Márkus Emilia asszony) utolsó találkozása után, meg a barlangi párviadal jelenete után harsant föl nagyobb erővel, nem csupán a szereplőket illette; e jeleneteknek hatniok kell magukban is. A főbb szereplők művészi nevökhöz méltóképen igyekeztek Vörösmartyt tolmácsolni. Nagy Imre (Szabolcs) imponált s hévvel szavalt; Jászay Mari asszony méltó társa volt mint Zenő; Márkus Emilia asszony nagy önmegtagadással palástolgatta s győzte le indispozícióját: a hülést, mely köhögésre indít. Szacsvay férfias Zaránd volt, csak a szerelem édes szavához nem igen tudja eléggé meglágyítani hangja ércét. De annál szánalmasabb képet nyújtott a népség-katonaság: a statiszta szereplők. Komikus a masque-juk s a viselkedésök egyaránt. A nők nevetni is tudnak, mikor a gyászinduló hangjai mellett halva hozzák a ház urát. Jó volna, ha a rendezőség szeme is meglátná e mellékes dolgokat. Az összelőadás különben gyorsan gördült, negyed tízre vége volt. * Sarasaié hegedűművész mai hangversenye este fél 8-kor kezdődik a redoute nagy termében. A művész Raff szonátáját, Schubert rondeau brillant-ját, Mendelssohn hegedű-versenyét, Wienovszky legendáját és a saját spanyol variációit játsza. Közreműködik Marx Berta Párisból, mint zongora-kisérő és apróságok magán-előadója. Jegyek a Rózsavölgyi-féle zenemű-kereskedésben kaphatók. * Az operaházban Bellincioni Gemma k. a. vendégszereplése által az igazgatóság abba a helyzetbe jutott, hogy két pihenő dalművet újra fölvehet a műsorba. Ezek a Goldmark »Merlin«-je és a Sárosi »Utolsó Abencerage«-ja. A vendég művésznő az elsőben Vivianet, Lehmann Lili szerepét, az utóbbiban Zoraimát, Turella Emma szerepét fogja énekelni. Az »Abencerage« illető énekrészeit Bellincioni kisasszony most tanulja. * Foltényiné Szabó Amália asszony tegnap tarta Debrecenben színészkedése félszázados jubileumát s egyúttal búcsúját a színpadtól, melyen annyi dicsőséget aratott. A debreceni közönség tömegesen sietett a színházba, már napokkal előbb el-s szarvasok, lovak és vas lovasok alakjaival. A keresztény idő templomi szerei nem gazdagok ugyan, de eredetiek, különösen föltűntek a faszobrok és oltárok. Egyebek között egy skandináv Szent-György életnagyságban. Késő délután volt, midőn követünkhöz Báró F- hez, kedves rokonomhoz, mentünk, a ki tárt karokkal fogadott. Rögtön megbeszéltük az esteli terveket s mivel Hartman norvég zeneszerző hangversenye volt kitűzve, elhatároztuk, hogy oda megyünk. Lacika igen savanyu arcot vágott; a követ észre vette s útba igazította a Tivoli felé. A hangverseny nem igen elégített ki, Hartman szimfóniája recipe szerint készült lipcsei zene, midőn az ember az első frázisnál tudja, mi lesz a közepe és mi a vége. Sokkal inkább érdekeltek a jól hangszerelt norvég népdalok, melyeknek nem egy fordulata emlékeztetett egy-egy magyar népdal részletre. A norvég dalban megvan a lengyel jelleg is, egész mazurkák vannak közöttük. A népdalok költői rokonsága bebizonyított tény s igen érdekes feladat lenne zenei rokonságukat is kimutatni. A hangversenyt egy freken (kisasszony) jajgatása fejezte be, óriási sikere volt, egy haldokló gyermek dalát nyögte visszataszító, művészietlen realizmussal. Megvallom, hogy e taps hallatára nem jó véleménynyel voltam e közönség zeneműveltsége felöl. Hangverseny után elbúcsúztam a követtől s indultam hazafelé, de a Kongens Nyterv-ra (király piacra) érve elhibáztam az utcát, ami nem csoda, mert e térről tizenhárom utca nyílik. Megálltam tehát s a legelső urnak csak annyit mondtam: »Hotel Kong at Dänemark.« Az ur udvariasan köszöntött, kezével intett s elvezetett a fogadó kapujáig. A skandináv nép szívessége, lelki jósága és becsületessége páratlan. Egész Kopenhágában nincs a boltokon vasfüggöny, a kirakatok egész éjjel zárva nyitva maradnak, lóvasúton és kis hajókon nem adnak és nem kérnek jegyet, ott áll egy pléhskatulya s mindenki beledobja a szállítási dijat. A fogadókban.