Fővárosi Lapok 1888. szeptember (242-270. szám)
1888-09-02 / 243. szám
ez ? Hiszen ő mindig azt mondta, hogy csak a barnát szereti. — Ha azt mondja, akkor bizonyosan szőkét választott. Senki, csupán egy fiatal leány képes barátnőinek a lelkébe látni. — Figyelj csak tovább, — szólt Margit élénken. — Mikor a szememet újra lehunytam, azt kérdezte valamelyik leány: »Nos, minő szeme van a Teréz leendő férjének ?« Akár hiszed, akár nem, én tökéletesen láttam jövőbelinek a szemét, tökéletesen! S mikor azt mondtam, hogy barna szeme van, valamennyi egyszerre kiáltott föl: »Az nem lehet más, mint Leó!« — No, most mindnyájan tudhatják, hogy nem ő az. De, mondd csak, Margit: világos vagy sötétbarna, diószin vagy csokoládészin volt-e az a szem ? — Csokoládészin ? — kiáltott föl a menyaszszony kedvetlenül. — Én előtted eléggé lerajzoltam vőlegényedet; ha erről nem ismersz rá, midőn előtted megjelen, arról én nem tehetek! — De hiszen a leírás nem találó! Nagyanyád vagy tartotta volna meg a titkot magának, vagy jobban meg kellett volna arra téged tanítania .. .De miféle zene ez ? —– kiáltott föl Teréz, hirtelen megfordulva, mert úgy tetszett neki, mintha oly fuvolának a távoli hangját hallaná, melyet nagyon jól ismert. — Kedves nyoszolyóleánykák, a tánc kezdődhetik, amikor óhajtjátok. — kiáltott be Blanquet Viktor, föltárva az ajtót. — Táncosaitok már epedve várják a pillanatot, amelyben a lábakat mozgásba hozhatják. Azt hiszem, ti is ép úgy vagytok ezzel. .. Jer, Margit, fehér galambocskám! Emlékszel-e még, mikor táncoltuk mi először együtt a keringőt ? A küszöbnél a fiatal legények egymást tolták előre és hátra, minthogy senki sem akart első lenni. Végre föláldozta magát egy az összesért s belépett bátran, egyenesen a választottja felé sietve, ki e merész tettet azzal jutalmazta, hogy a feléje nyújtott kart rögtön elfogadta. Most mindnyájan követték a bátor legény példáját, mert senki sem akart utolsó lenni s néhány perc alatt a párok sorakoztak, indulásra készen a csűr felé, mely táncteremnek volt berendezve. Minden fiatal embernek előre ki volt szemelve a táncosnője s igy Teréz kénytelen volt elfogadni Leónak a karját, kinek arcán most legkevésbbé sem lehetett észrevenni az elutasított udvarló keserűségét. Mig mások előtt arca a szokott önhittséget fejezte ki, Teréz kiolvashatta villogó szeméből, hogy a harcra el van készülve. Nehogy kénytelen legyen a fiatalember karjára támaszkodni, alig érinti azt az évszak van: óriási forróságú nyár és borzasztóan hideg tél; az ellentét a kettő közt oly nagy, hogy azt semmiféle földi állat vagy növény nem állhatná ki. Ezután a Föld következik a sorban s a szerzőnek persze nem nehéz bebizonyítania, hogy a Föld a legderekabb bolygó — nekünk, akik rajta élünk. De különben is a szerves lények fejlődésének feltételei: meleg, világosság, levegő, víz, itt vannak meg legjobb arányokban. Földünk mellékbolygóján, a Holdon, nincs élet, mert nincs víz és levegő. Ellenben lehetnek, sőt valószínűleg vannak is a Mars bolygón olyanforma lények, mint a földön, mert a Mars az összes bolygók közül természetrajzi tulajdonságaira nézve leginkább hasonlít a földhöz. Végre még azt fejtegeti a szerző, hogy az úgynevezett kis bolygókon is lehet élet, de hogy milyen, arról fogalmat nem alkothatunk. Történelmi dolgozat következik ezután: Károlyi Árpád ismerteti dr. Schlitternek »Kaiser Franz I. und die Napoleoniden« című könyvét, »Metternich és a Napoleonidák, I. Napoleon haláláig« címmel. Dr. Schütter az udvari és állami levéltárak adataiból merített s művének célja annak kimutatása, hogy midőn Ausztria az előzött Napoleon-dinasztia híveinek ellenőrzéséből egy részt magára vállalt, szigorúságát méltányossággal tudta párosítani s a Napoleonidáknak sehol sem volt jobb dolguk, mint Ferenc császár jogora alatt; másrészt Ferenc császárra és királyra a gyanúnak árnyéka sem eshetik, mintha az ifjú Napóleon érdekeinek, a vérrokonság dacára, csak egy pillanatig is támogatója lett volna. A könyv s ennek nyomán az ismertető érdekesen adja elő, mi lett a következő trónokról elűzött Bonapartokból, midőn a nagy Napóleon ott senyvedett Szent Ilona szigetén. A Napóleon érdekében megjelent röpiratok, az angol ellenzék föllépése humánusabb bánásmód iránt, a megszabadítási kalanujjaival. Leó azonban megfogta a szép, barna kezet s oda szorította a karjához, ezáltal kényszerítve őt, kezének eme helyzetben tartására. Teréz fölpirult a haragtól, de mivel minden szem feléje irányult, nem akart semmiféle szokatlan jelenetet előidézni, így tehát szokott komoly arccal követte a párokat, minden szó nélkül. A rögtönzött táncterem meglehetős ízléssel volt díszítve. A díszítőknek legnagyobb bajok ama roppant pókhálókkal volt, melyek a tetőzet szarufáiról csüngtek alá; de hát e tisztes pókhálók, melyek a lakodalmas házat csaknem kétségbe ejtették, oly magasan voltak, hogy semmiféle seprűvel nem lehetett elérni. Szekéroldalak, létrák, szénabánya villák, gereblyék, a csűr hátterében valóságos torlaszként voltak fölhalmozva. A tiszta padolat nem volt ugyan oly sima, mint valamely szalonnak kockákból kirakott talaja, sőt a láb gyakran megbotolhatott a padolatból kiálló görcsökben s a kocsikerekek is az idők folytán vágásszerü homorulatot nyomtak azon. De, mit ártott az ? Hiszen ez a falusi mulatság nem aranycipős hamupipőke-lábakra volt szánva. A kivilágítás azonban valamennyi vendégnek ámulatát és elragadtatását idézte elő, mert a sűrűen alkalmazott gyertyák, virág- és lombfüzérek közt ragyogtak s mint megannyi csillag kápráztatták a belépők szemét minden oldalról. És a legcsekélyebb tűzveszély sem fordulhat itt elő! — szólt büszkén Blanquet Viktor. — Jértek csak, legények és leánykák s bámuljatok kissé az én művemen! De négy napig dolgoztam is ám rajta, mint a napszámos! Nem bántam meg, mert oly jól sikerült, hogy az emberek évek múlva is emlegethetik a mi lakodalmunkat ! (Folyt. köv.) 1781 Hazai irodalom, művészet, pedig Gerome és Bouguereau fáradoznak a tárlat érdekében. * »Magyar Salon.« Fekete József és Hevesi József folyóirata az e havi füzettel végzi ötödik évfolyamát. Mivel is kezdhetné a füzetet alkalmibb cikkel, mint Trefort Ágostonnak szentelt három közléssel. Abafi Lajostól a »Szent István a magyar népköltészetben« a Szt. István naphoz fűződik. Elbeszélések vannak a füzetben: Sz. Nogáll Jankától (»Lenvirág«) és Jókai Mórtól (»Csatavér«). A költészetet a hollandi Madách-fordítónő, Wallis egy verstöredéke (»Freyer és Gerda«) és Temérdek által fordított török népdalok képviselik. Útleírás és ismertető cikk már több van a füzetben. Helyes is, ha a szerkesztők mentői több változatosságot nyújtanak tárgyaikban. Erődi Béla az okkupátt területekről, gr. Vay Péter a Saharáról közöl naplójegyzeteket. Hevesi József az »Emberszeretet, jótékonyság« lendületes parafrázisát nyújtja; Justh Zsigmond a Párisban megforduló idegenekről ír; Geöcze Sarolta a népdal keletkezéséről tesz megjegyzéseket. Bő egyveleg-rovat, illusztrációk a szövegben és önállóan (köztük a már említett Wallis egy rajza), talányok, tartalomjegyzék vannak még a füzetben. A folyóirat a jövő hótól kezdve »D iv at-Salon« című mellékletet ad, havonkint kétszer, harmadfél évén megjelenő divatlapot, 5 írt előfizetési díjért. * »Thurán Anna.« Bartók Lajos történeti drámájából a jövő héten kezdődnek a színpadi próbák. A három női főszereplő, Jászai M., Márkus E. és Hegyesi M. asszonyok mellett, G. Csillag Teréz asszony is elvállalt egy kisebb naiv szerepet. A férfiak is előre haladtak szerepeik tanulásában. Újházi egy patriarchális apát, Nagy Imre a drámai hőst, Náday egy genré-alakot, Mihályi egy rokonszenves ifjút játszik. A négy új és korhű díszlet Bártfa város középkori piacát ódon épületeivel, remek városházával és dómjával; a polgármester házát a kerttel; a fényes tanácstermet és a börtönt ábrázolják. Az újdonság e hó végén kerül színre, de előbb megjelenik könyvalakban. * Operaház. A saison tegnapi megnyitója hasonlított a bécsihez. Itt sem tarthatták meg a hirdetett előadást. Ábrányiné asszony hirtelen megbetegedése miatt a »Fekete domino« helyett Donizetti »Borgia Lucretiá«-ja került színre, a címszerepben Györgyné P. Zsófia asszonynyal, kinek volt nálunk alkalma jeles mintákon tanulmányozni e szerepet. Énekével egyes jelenetekben hatást ért el, hangja sima, hajlékony s képes színezni. De ahol az erősebb drámai akcentusok egymást érik, ott be kellett érni kevéssel is. Mellette Hensler Helén k. a. (Orsini) ének s játék dolgában egyaránt dicséreteset nyújtott, kedves apród volt. Odry (Don Alfonzo) a régi jó, míg Hajós (Gennaro) erősen küzdött hangjával. A nézőtér megtelt félig. Az operát a »Bécsi keringő« ballet követte. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban: szeptember 3-án »Egy csepp méreg«, 4-én »A hol unatkoznak«, 5-én új betanulással »A pajtáskodás«, 6-án »Brankovics György«, 7-én »A jóslat«, 8-án »A szigetvári vértanuk«, 9-én »Aesopus«. — Az operaházban: szept. 4-én »A fekete, do-i alatt. Mudrony Pál egy gazdasági érdekű kis cikkben »Papíriparunk emelése« arról panaszkodik, hogy a papírgyártás nálunk még mennyire hátramaradt, a papíripar terén a külföld élősködik Magyarországon. Ajánlja a lenszalma-papír gyártását s megfelelően az erre való len termelését. Ma aránylag még kevés papírt fogyasztunk s Mudrony Pál egyebek közt azt hiszi, hogy ha a hírlapok hirdetési bélyegét eltörlik, a magyar papírfogyasztás is roppantul föllendül, mert akkor majd föllendül az üzleti szellem; most a magyar lapok bértartalma harmadrész akkora, mint hirdetéseik. Angliában, Amerikában megfordítva áll a dolog. Azt is jónak vélné a szerző, ha az akadémia, az »Athenaeum«-mal vagy a »Franklinnal szövetkezve egy papírgyárat alapítana. A Szemle szerkesztője megjegyzi erre, hogy az akadémia tőkéje, alapítványi természeténél fogva, semminemű üzletbe sem bocsátkozhatik. Az »Értesítő« több újabb könyvet ismertet és bírál. A Fiók Károly »Lakuntala« fordításáról méltánylólag, dicsérőleg nyilatkozik, mint magyaros, tömör s nem erő nélkül való fordításról. Greguss Ágost »Rendszeres széptan«-áról, melyet Liszka Béla rendezett sajtó alá, rövid kritikát olvasunk, mely a Greguss rendszerének hiányát világítja meg. Jules Verne magyar tárgyú regényének, »Sándor Mátyás«-nak bírálata után Berryesnek Tóth Lőrinc által fordított és az akadémia által kiadott törvényszéki beszédeiről találunk még méltatást, végül pedig egy kis polemikus kritikát Doctor Romanusnak »A mi dekatholizált egyetemünk« című könyvéről, melylyel szemben a Szemle bírálója fentartja az egyetem állami jellegét. Mint e rövid ismertetés mutatja, sok és érdekes olvasni való van a »Budapesti Szemle« legújabb füzetében. * Az őszi kiállításon a műcsarnokban, melynek első sorozata október hó elsején fog megnyílni, az olasz művészet is gazdagon lesz képviselve. A velencei Retta Sylvio »Fegyencek« című nagyszabású festményét engedte át, mely általános feltűnést keltett a múlt évi velencei kiállításon. Eruli Ernie, Dalboni, Someda, Calve Ercule, Monteverde Luigi, Filippini Francesco, Avanzi Vittorio, Loranza Guiseppe és Lancerotto Egisto jeles olasz művészek igen érdekes műveket küldenek. A németek közül Kaulbach Frigyes udvari festő »Kiűzés a paradicsomból«, Wenglein Joseph »Az áradás után«, Knüpfer Benes (Rómából) »A forrásnál« és »Idill« című fesményeikkel szintén hozzá fognak járulni e kiállítás érdekességéhez. A képzőművészeti társulat római bizottsága, mely Jacovecci, a nagyhírű, olasz festő elnöklete alatt áll, kilátásba helyezte, hogy ez évben még sokkal nagyobb számú és jelentékenyebb műveket fog az őszi kiállításra összegyűjthetni, mint a múlt évben. A francia művészek körében dús tervek sat, tömören ismertetvék s e könyvben került először nyilvánosságra egy nevezetes okirat is: az orosz kormány indítványa, hogy az aacheni kongresszusra egybegyült fejdelmek szavazzanak bizalmat Anglia kormányának és sir Hudson Lowenak a Napóleon fölötti szorgos őrködésért. Kegyetlen, hideg egy ügydarab ez s Károlyi Árpád közli jellemzőbb részleteit. » Nagy-Becskeréktől Pákozdig« címmel 1848-ból való hadi események vonzó elbeszélését nyújtja Vendrei Ferenc, maga is egyik szereplője amaz eseményeknek. Gelich Rikhárdnak »Magyarország függetlenségi harca 1848—49-ben« című műve szólaltatta meg Yendreit, ki a pákozdi csata időszakát tárgyaló fejezeteknél azt tapasztalta, hogy Gelich Rikhárd több eseményre nézve vagy tévesen, vagy hiányosan értesült, vagy épenséggel nincs értesülve. Yendrei tehát a saját emlékezete alapján megkezdi ez események leírását, ennek folyamán odáig jutva, mikor Móga leoldotta a kardját, kétségeskedvén, hogy harcolhat-e a betört Jellacsics ellen; de aztán gróf Batthyány Lajos erélyes és hazafias szavaira újra felkötötte kardját, hangoztatva a többi tisztekkel a jelszót, hogy ha Jellacsics támad: »Visszaverjük!« A füzet szépirodalmi dolgozatai következnek ezután. Pálffy Albert folytatja »Egy leány mint özvegy asszony« című regényét, melyet két költemény követ: Gyulai Páltól eredeti költemény »Baráti körben« címmel. E mély hangulatú, lendületes költeményt lapunk mai számában közöljük. Szász Béla sikerült fordításban közli Longfellownak »A híd« című költeményét. Néhány kisebb dolgozat következik még ezután. Simonyi Zsigmond rövid nyelvészeti értekezésben védelmére kel néhány szólásmódnak, ragnak, igy a »bennünket« szónak, az uk, ük személyragoknak, a mire viszont a Szemle szerkesztője replikát csillag