Fővárosi Lapok 1888. szeptember (242-270. szám)
1888-09-30 / 270. szám
rűen volt egy teknősbékacsont-fésűvel föltűzve , de épen ez igénytelen föllépése kölcsönzött neki oly különös bájt. — Szép idomít kéz, szép lábacska, kecses mozgás — oh, mily szép leány ez! — gondolta magában Delayre. — Beszélhet Marcel, amit akar, én mégis azt állítom, hogy ők igen jól megértik egymást. Hiába, ezt már a szemükön észre lehet venni. Nagyon jó ez ő rá nézve, de annál rosszabb ránk nézve, mert Teréz kisasszony hatalmasabb vonzó, mint a művészet. Hja! a szépség már Orpheus kora óta háló volt a zenészekre nézve! — Kérem, uraim, — szólt Teréz, — ebéd előtt ízleljenek meg egy kis frisstőt; önök fárasztó utat végeztek. Leültek a kiskertben, ittak Marcelnek az egésségére s igen kellemesen telt az idő. Az igazgató lelkesültséggel beszélt az ő »fiatal barátja« tehetsége és sikerei felől s váltig állította, hogy a jövő télen mindenütt diadalt arathat, csak kedve legyen hozzá. Ez a fényes kilátás azonban nem igen látszott Marcelt elcsábítani. — Mit gondol ön, mikor erősödhetik meg anynyira, hogy hozzánk visszatérhessen? — kérdezte Delayre. — Soha sem vagyunk eléggé erősek, hogy egy édes köteléket széttéphessünk! — suttogta Edgar az atyjának. — Neki itt nagyon jó dolga van s én az ő helyén boldog lennék, ha itt maradhatnék. Marcel kérdő pillantást vetett Prenelre. — Nos, beszélj! — szólt ez nyájasan, bátorítólag. — Hiszen hallottam, mikor Teréz megígérte, hogy megenged minden beszédet neked, mihelyt fölgyógyulsz. — Nem, — válaszolta Marcel, halk, de szilárd hangon. — Nekem elég időm volt a gondolkozásra. Nem maradhatok a Szilfaudvarban, mert szeretem Terézt. — Hát így kell a leánykérésnek kifejezést adni ? — kiáltott föl az igazgató. — Mindjárt gondoltam, hogy az egész dolgot elrontja! Marcel, engedje meg ön nekem, hogy szószólója lehessek. Hiszen úgyszólván fogadott apja vagyok. Uram ! — folytatá, Prenelhez lépve — részesítsen minket a szerencsében, hogy leányának, a kisasszonynak a kezét Marcelnek ajándékozza. — Hadd beszéljen magáért Teréz! — szólt Prenel mosolyogva.— Ily fontos ügyben nem szeretném magamra a felelősséget vállalni. Teréz és Marcel fölálltak ; a fiatal ember kezét nyújtotta a leánynak, ki azt szívesen fogadta el s ezáltal megtörtént az eljegyzés. — Bravo ! — kiáltott föl Delayre Amedée, kinek ez a ceremónia nagyon zajtalannak tetszett. — Ez a szövetség szétrobbantja ugyan a mi quartettünket, ám én mindamellett is szívből kívánok hozzá szerencsét. E pillanatban jelent meg Alvine a kertajtónál. — Teréz kisasszony, az ebédet már tálalhatjuk? Válasz helyett Teréz az öreg leány nyakába borult. — Te légy az első, aki eljegyzésemről értesül! — mondta neki. Alvine elbámult. — Hát valóban minden rendben van már ? — kérdezte. — No, hála istenek, mert ez az első okos dolog, amely nálunk rég idő óta történt! Mindnyájan nevettek, majd fölkeltek s bementek a házba. A jegyesek lassan követték a többit. — Most már megválthatom neked — suttogta Teréz, miközben karon fogta Marcelt. — A most lefolyt negyedév életemnek legszomorúbb szaka volt. De kettőnk közül te szenvedtél többet, szegény Marcelem. — Szót se többé erről! — szólt a fiatal ember lehajolva a leányhoz. — Oly szó lebbent el ajkadról, melyet többé hallani sem akarok. Most már nincs többé szegény Marcel. Ború után derű következik ! részt vett ez ütközetben, mint nyargonc. Gróf Batthyány Lajos nagy érdeme gyanánt hirdeti, hogy a távozni készülő vezért, Móga tábornokot és a többi cs. kir. tiszteket rá tudta bírni a Jellacsics seregével való megütközésre. S ezzel megtörtént a nagy fordulópont. A fővárosunk felé törő Jellacsicsot megverték, úgy hogy rendetlenül kellett meghátrálnia s Bécs felé vonulnia, s maradt idő a honvédelem szervezésére s a tavaszi hadjárat diadalaira. Sok érdekes részletet mond el a szerző. Többi közt azt is, hogy még az ütközet előtt hire jutott a seregben az uralkodó által küldött gr. Lamberg Pesten történt meggyilkoltatásának. A sorhadi tisztek kifakadva beszéltek e véres merényletről s gr. Bubna, a Miklós-huszárok őrnagya a gyepre dobta le kardját s távozott, mondván : »Az a nemzet, mely ily gálád, gyalázatos tettre képes, nem érdemli, hogy ügyéért életünket kockáztassuk!« De bár többen is indulatosan törtek ki, csak maga Bubna volt, ki az ütközettől félre vonult. A füzet szépirodalmi része Pálffy Albert regénye , az »Egy leány mint özvegyasszony« két fejezetéből s Burns dalaiból háromnak (»Óh füttyents«, »Mentem, mendegéltem« s »Szörnyű szülő«) fordításából áll. Lévay József dallamos nyelvénél és őszinte meleg hangjánál fogva nagyon arra termett, hogy e nagy skót lírikus dalainak szépségeit jól éreztesse. Van emlékrajzi dolgozat is a füzetben, Sírváry Lajostól, e címmel »Deák Ferencnél«. El van benne mondva, hogy 1870 tavaszán túl az öreg úr mily összeköttetésben állt a »Pesti Napló«-val s egy és más kérdésben mi véleményt táplált. Érdekes többi közt az a pont, hogy mikor Tisza Kálmán az ellenzék padjairól a kormányra jutott, a Deák-körben sokan azt tartották, hogy csak néhány hónapig, legfölebb egy esztendeig fogja tarthatni magát. Az emlékrajz írója erre azt mondta: »Legalább is tiz esztendeig fog kormányozni«. Samassa érsek is ezt tart, s elmondta a jóslatot Deáknak, ki azt üzente rá, hogy »jó orra van«, ki tiz esztendőt jövendölt Tiszának. Az »Értesitő«-ben három bírálat van. Az első 1981 Hazai irodalom, művészet. * A képzőművészeti társulat választmánya tegnap Harkányi Frigyes elnöklete alatt ülést tartott. A napirend megkezdése előtt azonban a kegyeletes megemlékezés adóját rótták le Trefort Ágost iránt. Az elnöklő Harkányi Frigyes szentelt az elköltözött miniszter emlékének meleg szavakat. Kiemelte, hogy »ő a tudomány komoly férfia volt, de lelkesült a művészetért is, minden nemesnek és jónak fenkölt szellemű pártolója volt.« Szólt aztán arról, hogy mit köszönhet Trefortnak a művészet és társulat. Végül pedig kettős indítványt tett, hogy a jövő évi közgyűlésen mondassanak a megboldogult fölött emlékbeszédet, az elnökséget pedig bízzák meg, hogy a gyászoló család előtt fejezze ki a társulat részvétét. Az indítványt egyhangúlag elfogadták. Utána Keleti Gusztáv igazgató bemutatta azt a csomagot, melyet Rökk Szilárd a társulat részére letétbe helyezett. A felbontott csomagban 13000 frt névértékű papír-járadék kötvény volt, a nagylelkű adakozónak Singer és Wolfner »Egyetemes regény tárol«-nak eredeti termékeit, kivált a Mikszáth, Petelei, Tolnai, Kazár Emil, Margitay és Abonyi Lajos műveit méltánylólag ismerteti. A második Herman Ottónak »A halgazdaság rövid foglalatja« című munkáját ajánlja jó lélekkel a közönség figyelmébe. A harmadikban a szerkesztő Gyulai Pál bírálja Fraknói Vilmosnak »Ipolyi emlékezete« című emlékbeszédét, s az a nézete róla, hogy »a magyar történetírás vezérelvéül kiválóan egyházi szempontokat tűz ki s nemzetünk történelmét egészen felekezetivé akarja átalakítani ; ezt dicsőíti leginkább Ipolyiban a szónok s ennek buzgó hive maga is.« A bírálat ez állítás bizonyitgatásából áll. Vereskövinél. (Geszten.) (Dd.) Vagy két esztendei készülődés után eljutottunk tehát Gesztre is. Hiába vártam évek óta Mahomedet, utoljára is a hegy ment Mahomedhez. Pappal mentem paphoz. Régen várják a borsodi gesztiek Tisza Kálmánt, hogy nekik is olyan csinált ujjuk lenne, mint a bihari nagy Gesztnek. Hát annyit elértek, hogy egy Kálmán (e sorok írója) a falujokba vetődött. Ennek is volt annyi hatása, hogy épen akkor rakták két oldalról az új töltésen a kőcsirkéket. De jó, hogy megelőzhettük a csirkék szétterítését, jaj lett volna a derekunknak; még a kocsi dereka is ugyancsak ropogott volna. Geszt falucska völgyben fekszik, nagy gyümölcsös kertek alján. Híres a boráról, homokjáról, na meg talán a papjáról is.*) A falu derekán végig száraz meder húzódik. Akkor van benne viz, s nagyon is bőven, ha a hegyek közt felhőszakadás ontja az áldást. *) A papja egy idő óta szép rajzokat, elbeszéléseket ír Vereskövi név alatt, s ahányszor mi Vereskövitől beszélyt közlünk egyik-másik olvasónk mindig megkérdezi az író kilétét és hol lakását. Ez a kis cikk, melyet a »Borsodmegyei Lapok« közölt, szintén válasz az ily kérdésekre. Azért közöljük. Szerk. egy levele kíséretében, melyben következő rendelkezés foglaltatik: »E tőkeösszeg mint örök alapítványom kezelendő s nevem alatt fentartandó lévén, kívánom és rendelem, miszerint annak évenkinti kamatai szegényebb sorsú, jó és tiszta erkölcsű szorgalmas képzőművészeti tagoknak fölsegélésére, vagy pedig jutalmazásukra fordíttassék, akként a mint azt az igazgató választmány jónak és célszerűnek látandja«. A választmány elhatározta, hogy hálaérzetét az elhúnyt nemesszívű adományozó testvére, Rökk Pál előtt fogja tolmácsolni. A Keleti Gusztáv által felolvasott igazgatósági jelentésből kiemeljük, hogy Pécsett, az ottani általános kiállítással kapcsolatban a társulat által rendezett műkiállításnak igen örvendetes sikere volt. Az ott levő képek közül többet meg is vásárolták, összesen 2000 írtért, a jury pedig a társulatot díszoklevéllel tüntette ki. A kedvező eredmény elsősorban Nádosy Kálmánnak, a pécsi kiállítási bizottság elnökének és Irinyi Sándor ottani rajztanárnak köszönhető. Szmrecsányi Miklós titkár hosszabb jelentést olvasott fel müncheni utazásáról, melyet az igazgatóság megbízásából a nemzetközi kiállítás tanulmányozása végett tett. A választmány elhatározta e jelentésnek közzétételét. Több folyó ügy elintézése után, az igazgatóság kijelentette, hogy Nádosy Kálmán 200 írttal alapító tagnak, Irinyi Sándor, Horiischek Henrik, Gielsz Alfonz és Halmi Artur pedig rendes tagoknak léptek az egyletbe. * »Magyar Salon.« Hevesi József és Fekete József folyóirata már a hatodik,évfolyamba lépett a most megjelent októberi füzettel. Élén Fálk Miksa közöl hosszabb cikket »Trefort Ágoston«-ról, személyes érintkezéseikről, levelezéseikről, közös alkotmányos küzdelmeikről stb. mondva el sok jellemző adatot. Trefort utolsó levele és utolsó fényképe (csoportkép) is benn van a szövegben. Október 6-ikának emlékezetét az 13 aradi vértanú arcképe, életrajzaik, Pulszky Ferenc cikke és Szemere Bertalan kiadatlan költeményeiből a reájuk vonatkozó gnomák tartják fenn a füzetben. Rajz és szöveg van még sok. A többi közlemények ezek: Versek Ábrányi Emiltől, Pósa Lajostól; elbeszélések Jókai Mórtól, Tolnai Lajostól és Justh Zsigmondtól. A legtöbb illusztrálva van. Pálmai Ilka asszonyról Kürthy Emil irt csevegést s a cikkhez a diva számos jelmezképe van csatolva. A lefolyt hadgyakorlatokat önálló rajzok és egy cikk örökítik meg »Királyunk a hadgyakorlaton.« Porzsolt a halászati sportról, Simonyi Jenő a forrásokról írnak a füzetbe, melyben még több kisebb közlemény van. * Az akadémia holnap, hétfőn, délután 5 órakor tartja a szünet után első — összes — ülését. Tárgyai: folyó ügyek; az 1888. szept. 30-ikáig beérkezett pályamunkák bemutatása és »Jelentés az 1888. évi Péczely drámai pályázatról«, Beöthy Zsolttól. — Ezt követi az első osztály ülése, melynek tárgya: »Jelentés dr. Munkácsi Bernát vogalföldi nyelvészeti kutatásairól«, Budenz Józseftől. A viz után finom homok marad roppant mennyiségben s innen homokozik építkezéshez a közeli alföld, tiz krért adnak egy szekérrel. A kis kálvinista templom előtt megszökték egy csinos menyecskét: »Hol lakik Vereskövi ur?« »Olyan nevű zsidó nincs a falunkban, kérem alássan, megkövetem alássan, nálunk csak a Bíbic korcsmáros lakik.« »Hát a tisztelendő úr itthon van-e?« »Igenis, itthon.« »Van-e felesége ?« »Igenis, nincsen.« »Szereti-e a menyecskéket?« »Igenis, nem tudom.« Ilyen útbaigazítás után behajtattunk a paróchia udvarára. Minden bútor az udvaron, a folyosón volt, javában meszeltek, súroltak. Tehát a legalkalmasabb időben érkeztünk. Egy tenyeres-talpas szolgáló olyanforma szives nyájassággal fogadott, mintha azt gondolta volna : »no ezeket is a legjobbkor hozta az ördög.« A paplak kényelmes, oszlopos folyosóval. Az udvar árnyas s a fák alatt egész falka kacsa, liba, pulyka, csirke hűsölt. Az udvar közepén gémes kút terpeszkedik, előtte egy kerek pocsolyató s abban két hízó hortyogta édesdeden déli álmát. Az udvar szélén bőven kazalok s boglyák. Szóval úgy láttuk, hogy a tisztelendő úr »megélhet újig.« A csinos kis templom tiz lépésre van a paplaktól, bent az udvarban; valami messze tehát nem kell fáradnia a tisztelendő urnak, egy szuszra is megteheti. A tisztelendő urat a község háza előtt fogtuk el. A gyorslábú szolgáló megelőzött bennünket s igy már csonka volt a meglepetés. Visszafordultunk a falu házához, látni kívántam a jegyző urat, aki gyerekkorunkban a professzor úr parancsára jól el-elnadrágolt bennünket. Ő volt az iskola »fogdmege«, — csak úgy hittük, hogy a »nagy Karakas.« Mindnyájunknak »keresztapánk« volt. Mindennap »keresztelőben« voltunk. Mi kaptuk a