Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)

1888-12-16 / 346. szám

* Iskolai hangverseny. Az újpesti pol­gári leányiskola tanuló ifjúsága a szegény­­sorsú növendékek javára, a »Colosseum« nagytermé­ben, jan. 6-án szavalással egybekötött hangversenyt rendez. A leányiskola különböző osztályainak növen­dékei Lecocq-tól, Mendelssohntól, Donizetti-től éne­kelnek kardalokat és együtt valamennyien magyar népdalokat. Szavalás, citerajáték, élőképek, a Lei­­necker Izabella k. a. által előadandó »Levél« c. ma­gánjelenet s a Pap Ilona k. a. által zongorán adandó cis-moll ábrád Chopintől vannak még a műsoron. A hangverseny délután 5 órakor kezdődik. * A hamis életkor. Érdekes per tárgyalását kezdték meg tegnap a büntető járásbíróságnál. A pernek furcsa az előzménye. Egy vidéki asszony ta­valy biztosította az életét a »Phönix« társulatnál. De nem mutatott föl keresztlevelet. Hanem úgy adta elő a dolgot, hogy abban a községben, hol született, leégett a papnak s oda veszett az anyakönyv is, tehát nem tudja, hány éves, de az bizonyos, hogy 43 évesnél nem idősebb. Minthogy az orvosi vélemény is kedvező volt, a társulat elfogadta a biztosítást.Az asszony az első részlet lefizetése után meghalt s egy másik asz­­szony követelte a biztosítási összeget. A társulat azonban időközben megtudta, hogy rászedték. A meghalt asszony Vácott született, hol rendben van­nak az anyakönyvek s nem 43 éves volt, hanem 57. A biztosító társulat vezértitkára erre levelet irt az örökösnek, hogy csalás miatt följelentést tesz ellene, mert ki van derítve, hogy a turpisságban neki is ré­sze van. A válasz pedig az volt, hogy a kardos asz­­szony becsületsértés és fenyegetés miatt indított pert a vezértitkár ellen, ki azzal védekezett tegnap, hogy az inkriminált levelet hivatalos minőségben írta. A tárgyalást azonban félbe kellett szakítani, mert fölmerült annak a szüksége is, hogy a panaszos nőt beidézzék. * Rövid híreit. A fővárosi tanács az elhunyt Henneberg altábornagy hamvai részére díszsírhelyet en­gedett át. — A belügyminiszter megerősítette a nádud­vari önkéntes tűzoltó-egylet és a veszprémi izraelita nő­egylet alapszabályait. — A csavargőzösök közlekedése tegnap a jégzajlás miatt megszűnt. — A honvédelmi minisz­ter külön épületet szándékozik Budapesten emeltetni a honvéd­ ruharaktár számára s e végből 6—8000 négy­szögölnyi telket kér a fővárostól lehetőleg olcsó áron. — Az állami középipariskolában január 2-án nyílik meg a locomobil- és cséplőgép-kezelők tanfolyamas beiratkozni december 20-tól 31-ig lehet. — A báró Schey-féle alapít­ványok egyikét, mely a nagymártoni, lakompaki és kő­szegi szr. hitközség javára szól s 47,700 írtból áll, e napokban lefizették az állampénztárba s a közoktatás­­ügyi minisztérium legközelebb kiállítja az alapitó okle­velet. — A fővárosi iparoskörben népes estély volt az ipartestületek tiszteletére színi előadással és hangver­senynyel ; jelen volt Schnierer Gyula miniszteri ta­nácsos is, kit tanúsított érdeklődéséért szivélyes ová­ciókban részesítettek. — Budapesten a múlt héten élve született 343 gyermek, meghalt 239 személy, tehát 104 a születési többlet. — Közegesség elleni kihágás miatt pénzbüntetésre ítélt a pesti büntetőjárásbiróság öt kereskedőt, kik a miniszteri tilalom dacára állítóla­gos gyógyfüveket árultak. — A fenyitó­ törvényszék gyil­kosság kísérlete cimén helyezte tegnap vád alá Gnädig Ottó szabót, ki­olvasztott ólmot akart a neje fülébe önteni. Vidék. ** A Vaskapu szabályozása ügyében az Al- Dunán már megindultak az előmunkálatok. Mint Orsováról jelentik a közlekedési minisztérium oda érkezett főhivatalnokai már kiszemelték a léte­sítendő dynamit-gyár helyét. Vagy a Szivnica dunai szigetre építik, vagy pedig Orsova alatt a vízesések szomszédságában. ** Főúri vadászatok. Báró R­é­v­a­y Simon tajnai uradalmán, Nyitra megyében, a múlt héten sikerült vadászatok és ünnepélyek voltak, melyekben az arisztokrácia számos tagja vett részt. Ott voltak többi közt gr. Csáky István, ifj. gr. Batthyány Géza, gr. Somssich József, Justh Ferenc a turóci főispán fia, Justh Zsigmond, gr. Zay Miklós és Imre. Az ünnepélyeket b. Révay Gyuláné szül. Berchthold grófnő súlyos megbetegedése hirtelen félbe szakította s a vendégek Zay­ Ugrócra, gr. Zay Albert kas­télyába vonultak, hol tiszteletükre vaddisznó és dám­vad-cserkészetek voltak. Ürményben gr. H­u­n­y­a­d­y Imre birtokán, a napokban szintén rendeztek va­dászatot, melyben a környékbeli notabilitásokon kí­vül számos fővárosi vendég vett részt. Különösen sok fácánt ejtettek el. * Tisza Kálmánná úrnő — díszpolgár. K­é­z­d­i-V­á­s­á­r­h­e­l­y város képviselő-testülete Tisza Kálmán miniszterelnök nejét, szül. Dégenfeld Ilona úrnőt egyhangúlag díszpolgárának választotta. A képviselet ugyanis hálás szívvel emlékezett meg ama szíves jóindulatról, melyet a miniszterelnök neje a városi emberbaráti intézetek s igy közvetve a város iránt minden időben tanúsított s a választással mélyen érzett hálájának adott kifejezést. A diszokmány elkészittetésével Benkő Sándor, a város orsz. képvi­selője és Nagy Gábor oszt. tanácsos bízattak meg. Az átadást a háromszék megyei összes képviselőkből alakítandó küldöttség fogja eszközölni. * Matinéé Nagybányán. Sikerült zene-mati­­néét tartott a minap Nagybányán Schönherr A­n­t­a­­­n­a úrnő, a városi főkapitánynak a fővárosi zenekörök előtt is ismert neje. A matinéé kezdő­dött Beethoven »Egmont« nyitányával, melyet négy kézre Bojtner Irma és Benedek Lina kisasszonyok zongoráztak ügyesen, majd Chopin »Valse«-ja kö­vetkezett Bittsánszky Stefánie k. a. szabatos előadá­sában. Vörösmarty »Szép Ilonka« melodrámáját szavalta aztán Moldován Erzsi k. a.; Ábrányi »Sze­génylegény bujá«-t zongorázta Schönherr Szidi k. a.; Mendelssohn »Fantaisie Caprice«,-át pedig Bottner Irma k. a. Énekszám volt soron s Ábrányi »Csillagos az ég« című magándalát éneklő Alexi úrnő. Befe­jezőül Ábrányi 3-dik nagy ábrádját Schönherrné úrnő zongorázta bravourral, Liszt »Szent Erzsébet« oratóriumból pedig a keresztes vitézek indulóját és imáját, Schönherrné úrnő és Schönherr Szidi­k­­a. A matinéén közreműködők többnyire a Schönherrné tanítványai voltak. Jelen volt id. Ábrányi Kornél is nejével, kik a Schönherr-háznak gyakori vendégei. Ábrányi elismeréssel szólt Schönherrné úrnő ké­szültségéről s aztán felkérésre eljátszotta »Merengés a pusztán« című ábrándját, melyet élénken meg­tapsoltak. ** Hazafias község. Az esztergommegyei D­é­g­h községe megérdemli a nyilvános dicséretet. A község róm. kath. templomában eddigelé csak né­met és tót nyelven tartották a szentbeszédeket, a ha­zafias lakosság pedig most folyamodott a hercegprí­máshoz, hogy ezentúl csak magyar prédikáció tartas­sák. S ezt azzal indokolják, hogy az egész községben alig van valaki, a­ki magyarul ne tudna. S mint írják, a község derék lakossága e hazafias lépésre saját kezdeményére szánta el magát, minden idegen beavat­kozás nélkül. A hercegprímás még nem határozott ugyan, de kétségtelennek tartják, hogy a kérés fölött kedvezően fog dönteni. ** A kézdivásárh­elyi közjótékonyság moz­galmas napokat él, társadalmi téren élénk tevékeny­ség foly s a vezérszerep főként a környék egy lelke­sen buzgó úrnőjének, báró Szentkereszti Ste­fánia úrnőnek jut. Az ő elnöklete alatt tartották meg az »oltár-egylet« közgyűlését, melyen a tagok éljenzéssel vették tudomásul, hogy az egylet vagyona meghaladja az ötezer forintot s több egyházat segé­lyeztek. Maga a báróné emelkedett szellemű megnyitó és zárbeszédet mondott a gyűlésen. Ő áll am a terv élén is, hogy a háromszéki »Erzsébet-leányárvaház« jövő nyáron nagyobb szabású kiállítást rendezzen. S az árvaház javára karácsony harmadnapján Kézdi­­vásárhelyi hangversenyt is rendeznek, melyen több úrnő is közre fog működni. A rendezőség élén szintén báró Szentkereszty Stefánia úrnő és Pótsa József fő­ispán állanak. Végül a kézdivásárhelyi »Stefania­­menház« tiszteletbeli elnökké választotta Szentke­reszty Irén bárónőt, ki ez intézet ügyeit szintén lel­kesen mozdítja elő évek óta. Ugyane közgyűlés Nagy Gábor pénzügyminiszteri osztálytanácsost s volt egy­leti titkárt, Erdélyi Károly jelenlegi titkárt, Balló Lászlót és Nagy Károlyt tiszteletbeli alapító tagok­ká választotta. ** Hajók veszedelemben. Madocsánál egy 5000 méter mázsa gabonával megrakott magánhajó zá­tonyra futott. A Dunán felfelé jövő »Csongrád« és »Alföld« gőzösök megkisérlették felszabadítását, mi­közben a »Csongrád« léket kapott. A gőzös a jégzaj­lás következtében, nagy veszedelemben forog. Úgy szintén a gabnás hajó, mely elveszettnek látszik. **Halálozások. Beregszászon ehó 13-án elhunyt idősb Jandrisics Antal volt polgármester, Bereg megye törvényhatósági bizottságának tagja s a Ferenc József­ rend lovagja, élete 78-dik évében. Három gyermeke gyászolja, köztök Jandrisics János címzetes apát és szathmári esperes-lelkész.­­ Ara­don meghalt Prohászka József adófelügyelőségi hivatalnok, 45 éves korában. Az aradi lapokban »Mephiszto« írói néven sikerült humoros tárcákat közölt, alapos zenész­ és jeles zongorázó is volt, a társas­körökben pedig szeretetreméltó,, derék ember, kinek elhunytát széles kör fájlalja. Özvegye szül. Németh Julia assony, fia s számos rokon gyászolja.— Ha­lason mély gyász érte Csontó Lajos főgimnáziumi igazgatót és nejét szül. Apáthy Julia úrnőt, szeretett leányuk, Bella, élete 16-dik évében meghalt. — Szamosul vártt csütörtökön elhunyt Moldován Simonná szül. Gajzagó Teréz asszony, 32 éves korá­ban. Férje, két fia és nagy kiterjedésű rokonság gyá­szolja. — N­a­g­y-B­ecskereken ehó 12-én meg­halt özv. Plechl Magdolna asszony, dr. Plechl Szilárd édes­anyja, élete 74-dik évében. ** A feh­érmegyei tantestület jókora füzetben adta ki értesítőjét az elmúlt tanévről. Gőbel János György igazgató elnök állította össze s eredeti terje­delemben olvashatók benne ama beszédek s jelenté­sek, melyek az őszi közgyűlés tárgyai voltak. Nemkü­lönben a gyűlés jegyzőkönyve is. Szóval, a füzet vilá­gos képet ad a tantestület működéséről s a keblében folyt életről. Jellemzéséül fölemlítjük, hogy a tanítói árvaházra már két alapítványt gyűjtöttek, összesen hétezer írttal; hogy a könyvtár 476 munkára nőtt; a testületi vagyon pedig 1742 frt 45 krra; míg az önsegélyző-egylet alapja 2058 frt 93 kr. A füzet közli a gyűjtők s adakozók névsorát is. ** Vidéki hírek. Ipolyságon gróf Zichy Gézá­nak, szerdai hangversenye alkalmával, ritka szépségű babérkoszorút nyújtottak át, melynek vörös mokice sza­lagjára arany betűkkel volt hímezve: »Hálás emlékül világhírű művész hazánkfiának.« — Mezőkeresztesen Reök Antal földbirtokos és neje szül. Simics Konstan­­cia úrnő e napokban ülték meg arany-lakodalmukat. — Itz aradi Kölcsey-egylet tegnapelőtti estélyén dr. Gaál Jenő orsz. képviselő tartott érdekes felolvasást »Kon­stantinápolyi úti emlékeim« címmel. — Makón új báli céget találtak: újév után első bál a »vadász-bál« lesz s a Nimródokból alakult rendezőség élén dr. Borotvás Dezső áll. — Szilágy-Somlyón sikerült hangversenynyel egybekötött táncmulatságot rendeztek s Petri Mór zi­lahi főgimnáziumi tanár olvasott fel több költeményt, Hubert Mariska k. a. egy monológot adott elő, Lukácsfy Ödön pedig hegedűn játszott. — A sárospataki főiskola irodalmi önképző-társulata tiszteletbeli tagjává válasz­totta Pósa Lajos költőt, ki e főiskola növendéke volt. — Pozsonyban Kiinger Henrik brünni posztógyáros meg­vette a régi cukorgyárat s vászon- és juttagyárat rendez be. — Zágrábból jelentik, hogy Schlentner közjegyző­helyettes töredelmesen megvallotta összes sikka­szásait; az összeg 97,542 frtot tesz. 2550 Ausztriáik írek. *** A király szobra. A bécsi egyetemen teg­nap ünnepélyesség volt. Leleplezték ő felsége nagy márványszobrát, mely az uralkodói jubileum alkal­mából készült s a melynek leleplezése eredetileg a jubiláris évfordulóra volt kitűzve. A szobor Zum­busch műve s életnagyságot meghaladó alak. A jogi fakultás emeletén helyezték el. A leleplezés nagy ünnepélyességgel történt. A rendezést elvállalt deák­egyletek hatvan nyitott bérkocsiban, díszruhásan vo­nultak az egyetemre, hol a rektorral élükön mentek föl a díszterembe. Ott már össze volt gyűlve az egész tanári kar s azon kívül megjelent Gautsch közokta­tási miniszter is, számos vendéggel együtt. Ünnepi beszédet Zeissberg tanár mondott. Rudolf trónörökös kit eredetileg szintén vártak, azt üzente, hogy az ud­vari gyász miatt nem vesz részt semmiféle nyilvános öröm-ünnepélyben. *** Az ötszázadik hangverseny. A bécsi férfi-dalegylet, mely 45 éve áll fenn, a jövő héten rendezi 500-dik hangversenyét. Ennek programmját az első dalestély főszámából s az egylet nevesebb zeneszerzőinek műveiből állíták össze. Walter Gusz­táv kamara-énekes ama két dalt fogja énekelni, me­lyekkel Bécsben mint hangverseny-énekes debütált sat. Az egylet 96 hangversenyt rendezett külföldön, 123-at pedig jótékony célra. *** A bécsi jubiláris iparkiállítás tiszta jö­vedelme 157,670 frt. Az alsó-ausztriai ipar­egylet közgyűlésén tehát K. Banhaus elnök joggal konsta­tálhatta a kiállítás nagy erkölcsi és anyagi sikerét. Jelentésében utalt arra a praktikus eredményre is, hogy a kiállítást számos munkás nézte meg. 1,126,578 fizető látogatója volt. A jelentés különösen utalt arra az örvendetes körülményre, hogy Magyarországból annyi testületi látogatás érkezett a kiállításra. *** A király öröme. Uhl bécsi polgármester a napokban kihallgatáson volt a királynál, a ki igen dicsérte a Bécs városa által kiadott jubiláris emlék­iratot és művészi érmet. A jubileum alkalmából tett jótékony alapítványokra megjegyzé ő felsége : »A sok jótékony alapítvány, melylyel 40 évi uralkodásomat az országban, de különösen Bécsben megülték, igen meghatottak és megörvendeztettek. Legmelegebb kö­szönetet mondok értüü­k. *** Lavigerie bibornok küldötte. A 28 éves hg. Wrede Frigyes pápai kamarás, egy érdekes arcú, fényesen szónokló férfi, Bécsben nagy számú, váloga­tott közönség előtt tartott előadást az afrikai­ rab­­szolga-kereskedésről és a Szingerie afrikai bíbornok­­hercegprímás által ellene kezdeményezett mozgalom­ról. Forstner jezsuita is szólt e kérdésről. A szónok­kok megható vonásokkal ecsetelték az arab rab­szolga-kereskedők által előidézett siralmas állapoto­kat, néptelenekké tévén nagy, termékeny területeket. Az európai gyarmatok nem elegendők a visszaélés kiirtására, oda általános keresztény mozgalom kel­lene. A­ki nem küldhet embert, adhat pénzsegélyt. A pápai nuncius megáldá a gyülekezetet, mely a gyűjtő perselyekbe szép összeget juttatott a beszédek hatása alatt. *** A katonai múzeum­, melyet ez év elején újjászerveztek Bécsben, az osztrák hadsereg múltjá­ból már számos érdekes ereklyét bír. Különösen sok köztük híres katonáknak fegyverdarabja. A királyi család fegyvergyűjteményeiből számos érdekes dara­bot engedtek át a múzeumnak, így VI. Károly csá­szár pattantyús­ felszerelését. Savoyai Jenő herceg

Next