Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)
1889-03-30 / 87. szám
mindazt föltalálhatod, amit csak fölmutathat Milano a női szépségekben. »Előre is fölkérlek, hogy feleségkeresés közben az én vendégem légy.« Mint a természetvizsgáló, ki erdőkön és mezőkön barangol, majd egy tarka pillangó után futva, majd ismét egy meredek sziklára kapaszkodva föl, hogy egy virágot leszakíthasson, és úgy jártam én hó nappal a szalonokat, éjjel pedig Milano báltermeit, hogy a feleségemet megtalálhassam. Milano a legdíszesebb kertje ama hölgyvirágoknak, melyek engem gyakran lebilincseltek szeretetreméltó bájaikkal s kedves kedélyességükkel. Nem vonakodtam én hol egy-egy Psychéhez hasonlító aranyfürtű szépségnek, hol pedig ama lángoló szemű barnák egyikének fejezni ki hódolatomat, ki egy Venus Anadyomenének szolgálhatott volna pompás mintául. S eme boldogító percekben, melyekben a szépek legszebbikével társaloghattam, a legélénkebb színekkel rajzolgattam magam elé azt a csöndéletet, melyet én a zöld erdők közt fekvő ősi kastélyban fogok élvezni, vagy pedig ama boldogságról álmodoztam, melyet mint törzstiszt, egy szép és kedves feleség társaságában fogok élvezni. Az én lelkesült rajzaim, biborajku hallgatónőimnél csak egy-egy mosolyt idéztek elő, minek körülbelül ez volt az értelme: »Te lehetetlenséget kivánsz tőlem.« — A virág csak abban a rögben tenyészik és virul, a melyből kikel s amaz égalj alatt, a hol elvetik. — szólt egy nap az én barátom, akinek a bajomat elpanaszoltam. — Ugyanezt állíthatjuk a leányokról is, a teremtés eme csudavirágairól. Tartok tőle, hogy te itt soha sem fogsz olyfeleséget találni, a ki óhajodnak tökéletesen megfelel. Ismétlem előtted még egyszer az én hasonlatomat: te fehér legyet keresel. Barátomnak eme vigasztalan szavai korántsem voltak rám oly hatással, mint a minőt ő ezektől remélt. Én egyátalában nem akartam fölhagyni a fehér légyre való vadászattal s kissé ingerült hangon válaszoltam : — Miért maradsz te örökké az oldalam mellett ? A te árnyékod, mely mindig az én utaimra vetődik, nem hoz nekem szerencsét. Engedd, hogy egyedül, minden kiséret nélkül folytassam a menyaszszonykeresést. ! »Tanítványai, bámulói s barátai körében találtam, — írja róla. — Fölkelt és elénk jött. Mme de Hute megfogta karomat s bemutatott neki. Ez a férfi, ki nagy a nagyok s erős az erősek közt, ki a világot hivatásának lángjával sugározta be s csodálatos szellemével és teremtő hatalmával halhatatlanná tette századát, egyszerűen, nyájasan, atyailag jött elém s rám nézett lágy és mély szemével, melyben a galamb és sas szeme párosul. Beszélt Portugálról s lassúd, komoly szava lelkem mélyébe hatolt, mint isteni szó. Kérdezősködött, előzékeny tiszteletet tanúsított s érezteté velem, hogy mennyire meghatja őt az az ájtatos csodálat, melylyel iránta viseltetik a mi népünk, mely kicsi a térképen, de nagy a történelemben. Szólt Bauville Teodorról, megjegyezve, hogy ez a legtökéletesb lelkek egyike, kikkel az életben találkozott. Aztán feje lehanyatlott mellére, hangja fájdalmassá változott, hófehér hajtól övezett redős homlokán pedig árnyék látszott, mintegy a halálé.« Néhány nappal később a költőnő Hugo Viktor ravatalánál könyezett. Dumas Sándorról azt jegyzi meg e portugáli írónő, hogy az ő tehetsége a forma csalhatatlan bevégzettsége által pótolja azt, ami természetességben és termékenységben hiányzik nála. Az ő mesteri kezében a szó valódi líra, mely olykor csak egy húron peng, de abban tragikai fájdalmakat költőileg egyesít. A hang, a szín, az alakítás adományát csak kevesen bírják úgy, mint ő. Sokáig gondolkozik egyegy művén , él az már rég, mielőtt még élni engedné. Tőle ered az a mondat, mit a széppróza írói törvényül fogadhatnának el: »Ha a prózát veszed nőül, tedd anyává, mert különben elvál és cserbe hagy!« Írónőnk az ő találkozásukról így szól: »Sokáig csevegtünk, ő a kifejezés ingerlő egyszerűségével és festői adományával, mely által régismert gondolatokat is egészen új szempont alatt közöl, én pedig tartózkodva, elfogulva, francia tudományomra kevésbbé támaszkodhatva, mint bármikor.« Mivel »Denise«-t ép írónőnk fordítá le a lizaboni kir. színház számára, Dumas kérdezősködött e műve sikeréről, mintegy lelkiismereti furdalásoktól bántva, mivelhogy azért másfélezer frankot kapott onnan. Aztán büszke, szellemes fejét fölemelve, mondá az írónőnek : »Öné lesz a legközelebbi színdarabom!« Dumas nem jár az irodalmi szalonok fogadó napjaira s csak egy nő meghívását fogadja el, a megölt cár özvegyéét, Dolgorucka hercegnőét. Igen érdekesek a könyvben az irodalmi jellegű szalonok leírásai. Mme de Bute társaságáról ir sokat, e koros nőéről, ki őt Hugo Viktornak bemutatta. E régóta sokat emlegetett francia delnő anyai ágon napóleoni vér. Testvérnénje Türr tábornoknénak s egykor szives barátnője a Svájcban élt előkelő magyar számüzötteknek. Háromszor ment férjhez, először Salms grófhoz, aztán Batazzi olasz kormányelnökhöz, most pedig Mme de Bute. Párisi szalonja nemzetközi föld. Különböző népek képviselői társalognak ott finom pezsgő, rajnai, syrakuzai és tokaji bor mellett. A politikai, irodalmi és művészeti világ sok papja és papnője jön össze nála. A házi nő — írja Guiomar Torrezao, —sokat utazik, sokat ir s minden országban van egy csomó barátja, tisztelője és ellensége. Sem irodalmi, sem politikai előszeretetnek nem engedi át magát. Ellenségeit nem ócsárolja s azokat, kik őt mint nőt és írónőt élesen bírálják, nem fegyverezi le egyébbel, mint ama ritka tulajdonságával, hogy a sértést meg tudja bocsátani, holott könnyű volna megtorolnia.« Karl Alfonz is ellenségei közé tartozik. Csütörtök nála a jour fixe. Ott vannak akkor Chincholl a »Figaro«-tól, Mme Gagneur, a »Fournaise« szerzőnője, Jevel az »Evenement«-tól, Piere Veren a »Charivari«-tól, Mathilde Steffens, a »Gil Blas« szellemes Jeanne Thilde-je s a mindig vidám és gúnyosan sziporkázó Camille Delavigne. Ott van Miss Bown, a kék harisnyások legkedvesb jelensége, ki csillag a társaságokban, de kinek »nefelejts szemeit és rajnai bor szőkeségű haját jobban ismerik, mint munkáit, e munkákat Maurice Reynoldtól a Figaro-ban, melyeket — hála Mme Adamnak, — mindenki emleget, de senki sem olvas«. Ott van Adolph d’Ennery is, a »Két árva« szerzője, nagy-s apai alak, Shylok utódja s »az eszményi tudós, a csillagok elragadtatott bámulója, Camille Flammarion«. Mint egy testamentomi jelenség tűnik föl Mary Summer, (Mme Foucaux), a »Jeunesse de 1830« szerzőnője. Ott van a »Debats« tudós kiadója is: Molinari. Továbbá Georges de Peyrebrune, az »Une Separation« szerzőnője, a ki talán a mai idő egyetlenegy francia írónője, kivel a szellem és toll férfiai is igazi cameraderie-ben élnek, nem számítva Zolát, ki őt sem veszi komolyan.« A sok csengő-pengő irodalmi név közt idegen udvarok képviselői is megjelennek e szalonban, köztük a szép, szellemes Hohenlohe hercegné. A fátyolképek e csarnokának más sajátszerű alakja Mrs Crawford, a »Times« és »Daily News« társkiadónője. Az ő szívből fakadt nevetése, eszes szava és egésséges bíráló humora alatt mindig érezhető a tapasztalás. Audouard Olympia leírásainak eredetiségétől, élénkségétől s ritka megfigyelő tehetségtől ragyog. Nevezetes aszszony! »Ott áll s beszél a szoba közepén, balkezével ismerőseit üdvözli s jobbjával cigarettát sodorint; egyszerre többeknek felel, mindig tartva készletben finom csípősségeket s hirtelen megszakítva a nihilistákról folytatott eszmecseréjét unokaöcscsével, Hugues Clovinnel, velem kezd beszélni a szellemidézésről. T. i. portugáli írónőnkét, ki igy folytatja följegyzéseit : »E felforgató körben, báró Stock termében, ismerkedtem meg Rocheforttal is. Midőn a szolga bejelentő nevét, halálos hideg futott végig a hátamon. Mintha a nyaktiló vasának köszörülését hallottam volna. Tökéletes világfi, nemes modorral, a gondolkodó és művész férfias fejével, nyújta kezét felém. A szilaj köztársasági Rochefort, az »Intransigent« heves rombolója, előkelő, csábos hős, minőről csak álmodhatunk. Szebb férfifejet nem láttam. Szava csengő, festői, gallszellemtől szikrázó. Társalgásában nincsenek mondvacsinált kifejezések s izetlen megjegyzések, minőket néha nagytehetségű férfiaktól is hallunk. Gondolatait mindig kellemes és meglepő mezbe tudja öltöztetni.« M'"e Adamnál is sok előkelő és büszke név vi* 639 Barátom bólintott a fejével, miközben gúnyos mosoly vonult át ajkán s igy szólt: — Ám történjék minden a te kívánságod szerint. Én áldást mondok lépteidre, így aztán egy hónapon át egyedül jártam sorra a családi köröket, nyilvános bálokat, színházakat és társaságokat, melyekben én mint gazdag nemes,kinek házasulási hajlandósága felől értesültek, szívesen látott vendég voltam — s kerestem az én fehér legyemet. Ama természetbúvárhoz hasonlítottam én, ki a rovart vagy virágot, melyet fölfedezett s hatalmába kerített, mikróskóp alá helyezi; mert én oly élesen megfigyeltem s gondosan tanulmányoztam a leányokat, hogy tökéletesen meg voltam győződve arról, mikép nem csalódhatom az összehasonlításoknál. Egy nap hevesen nyitottam be vendéglátó barátomnak a szobájába s igy kiáltottam föl: — Kívánj nekem szerencsét! Én már megtaláltam — a fehér legyet! (Vége köv.) Hazai irodalom, művészet. * Tárcacikkek könyvalakban. Ez tulajdonkép Justh Zsigmond legújabb könyve, melynek címe: »Páris elemei«. Ami a modern Párisban tipikus, jellemzetes, feltűnő, azt Justh fogékony szelleme élesen felfogta, a legalkalmasabbat ügyesen kiválogatta belőle s eleven tollal leírta. Hol a társaság szórakozásait, hol egy »mondani« férfi vagy nő napi programmját írja le, hol irodalmi vagy művészeti kérdéseket érint, mindig szellemes, gyakran csapongó, de mindig érdekes modorban. A legtöbb lapunkban jelent meg először, mint »A párisi négy főtípus«, »Parisienne«, »A társaságból« sat. Még vagy négy hasonló cikk van könyvében, mely Révai testvérek kiadásában jelent meg és egy forintért kapható. * Vendégszereplések a nemzeti színházban. Említik, hogy a nemzeti színház ki akarja egészíteni a férfi művész-személyzetet. Különösen drámai hőst és szerelmest keresnek. A vendégszerepléseknek egész sorára van tehát kilátás, mely húsvét után azonnal megkezdődik. S habár, mint írják, ebben a saisonban női szerződtetés nem lesz, azért a vendégszereplések sorát egy nő nyitja meg: Kalmár Piroska kisasszony, a pozsonyi színtársulat tagja, kit a fővárosi közönség a budai színkörből ismer. Vendégszereplése tavalyról maradt el. Ápril 23-án a »Váljunk el« Cyprienne szerepében mutatja be magát, 25-én pedig az »Egér« címszerepében. Utána egymásután öt férfi színész-vendéget fogunk látni. Pálfi György, a szegedi színház tagja, április 24-én a »Vasgyáros«-ban Derblais Fülöpöt s 28-án az »Utolsó szerelem«-ben Apor Istvánt fogja játszani. Ivánfi Jenő, a kolozsvári nemzeti színház tagja, április 29-én »Fedora« Spanoff és május 1-én »Stuart Mária« Mortimer szerepét játsza. Molnár László, a debreceni színház tagja, május 5-dikén »Endre és Johanna« Endre és május 9-én »Faust« címszerepében lép föl. Kovács Lajos, a szabadkai színház tagja, május 12-én az »Arany ember« címszerepét, május 15-én a »Bagdadi hercegnő«-ben Nurvadit mutatja be. Zilahi Gyula, a szegedi színház tagja, a »Tőr« Cenci és »A király házasodik« Szelepcsényi szerepét fogja játszani. * „Ádám és Éva/4 Murai Károly, kitől a nemzeti színház repertoire-ja két kedves apróságot bir, a fenti címmel rövid színpadi tréfát bocsátott közre. Egy pár modern házaséleti jelenet ez a paradicsomi lét és környezet közepett. Egyfelől az elégedetlen, prédikáló feleség (Éva), másfelől a flegmatikus férj (Ádám), aki mégis papucshős s duzzogó nejét új napernyővel lepi meg. De Lucifer ezalatt a tiltott gyümölcs megízlelésére csábítá Évát. Ádám előbb felfortyan, majd távozni akar, végül maga is megizleli az almát s a házaspár szerelmesen, egymást támogatva költözik ki a paradicsomból. Ügyesen, helyenkint melegséggel, másutt enyelgő tréfával megírt apróság. Kiállná talán a színpad próbáját is, ha mindjárt nem is a nemzeti színpadon. Aradon jelent meg a füzetke, ára 50 kr. * A műcsarnokban holnapután (hétfőn) délelőtt tizenegy órakor kezdődik a műtárgyak árverése. A nagyteremben fog lefolyni, azért a kiállítást holnap délután öt órakor okvetetlenül bezárják s Matejko nagy képét még aznap elszállítják. Összesen 110 darab olajfestmény, 9 darab aquarell, 4 gipsz-szobor és egy márvány dombormű kerül árverésre. Nagyobb részük a Hupf Ágoston hagyatékához tartozik, de azon kívül eladásra került több hazai művész műve is, egyesek pedig a »Jó-sziv« egyletnek ajánlottak fel műtárgyakat s e szerint az érdekes árverésből haszna lesz a nemes célú egyletnek is. A 124 műtárgy 64 művésztől való. Képviselve van több jeles nevű művészünk is. Köztük: Baditz Ottó, Molnár József (nyolc képpel), Brodszky Sándor (hat képpel) Tölgyessy Arthur, Spányi Béla, Ligeti Antal, Mesterházy Kálmán, Bruck Miksa, Telepy Károly, Vágó Pál, sat. A jelesebb külföldi művészek közt: Normann A. Abry Leon. Az árverést Görgey István kir. közjegyző fogja vezetni s a megajánlott árnak legalább negyed részét azonnal le kell fizetni, a többit pedig legfelebb két hét alatt. Az árverést, melyre az ismertebb műpártolók mind külön meghívót kaptak, pontban tizenegy órakor megkezdik, hogy egy nap alatt be lehessen fejezni. * A bécsi Carl-színház operette személyzete, mely jelenleg a legelső a német színpadokon, a »Colombine« című újdonsággal vonult be a gyapjúutcai német színházba. Harmadszor jelent meg Budapesten, mindig telt házak előtt. Most is sokan siettek üdvözlésükre. Az ügyes libretto egy katonatiszt és egy énekesnő szerelmét tárgyalja. Azénekes