Fővárosi Lapok 1889. május (118-148. szám)
1889-05-28 / 145. szám
a nyugati népeknek kissé idegenszerű. A hosszú szakállú pap és a szinevesztett selyem lobogó után jön egy egyén, ki a koporsó fedelét viszi, mögötte a gyászpad, melyen a halott asszony vagy férfi fekszik, kitéve a járókelők tekintetének. A látvány visszataszító vagy vonzó lehet. A jelen esetben semmi undorító nem volt benne. Egy fiatal leányt vittek örök nyugalomra s a koporsó telve volt virágokkal, úgy hogy a leányból csak a halvány viaszszerü arc volt látható, mely csipkés szélű vánkoson nyugodott. Kezei mellén voltak keresztbe téve, s színtelen ajkai elváltak egymástól , mint Elaine. --------Nem is látszott halottnak . Csak alszik ő, ajkai mosolyognak. »A szegény leány!« mormogám, mert a leány csinos volt s mindjárt a koporsó mögött egy fiatal ember ment, ki a déli népek szokása szerint a legféktelenebb sírásnak adta magát. May nagyot sóhajtott. »Oh nem! — kiáltá fel. — Miért mondja azt róla ? Hátha boldogtalan volt s most legalább túl van rajta, nem fog többé fájdalmat érezni és szenvedni. Ahhoz nagyon fiatal, hogy valami bűne lett volna. Kél ön a haláltól János bácsi?« »Nem kedvesem, — felelém — de azért nem sietek meghalni. Mennél idősebbek vagyunk, annál jobban ragaszkodunk az élethez.« Ez a kissé elkopott megjegyzés húgomnak feltűnt. »Ezt önmaga sem hiszi! — kiáltá. — Nem igaz, hogy úgy van. Az élet végre sem valami kellemes mikor az ember tudja, hogy a boldogságnak semmi lehetősége nem forog fenn, sőt még boldogtalanabb lehet.« Megállott s várni látszott, hogy én szóljak valamit , én tehát azzal a megjegyzéssel fordultam felé, hogy a lemondás pótolhatja némikép a boldogságot. »A lemondás! Az már utolsó dolog. Inkább meghalok akkor, legalább mindennek vége egyszerre, mormogá csöndesen. A temetési menet keresztül vonult a téren s eltűnt , az énekek is lassanként elhaltak a távolban. Bardley, aki hírlapot olvasott a társalgószobában, most kilépett s hozzánk csatlakozott. »Az emberek rendesen saját hibájuk miatt boldogtalanok, — mondá mintegy feleletképen May utolsó szavaira. — Lehet az ember szegény, béna vagy vak s mégis megelégedett; de természetesen, ha valaki saját jószántából választja a boldogtalanságot, az egészen más dolog.« A román műirodalommal részletesen foglalkozni terünk sem engedi. Néhány megjegyzésre kell szorítkoznunk. A legrégibb fenmaradt kézirat Codicele voronetianu állítólag a 14. század nyelvezetét tartotta fen, de másolata újabb korú. A próza egyéb régi emlékei 16-ik századbeliek, tehát a román műveltség igen kései virág, csak elnézéssel bírálható. A legrégibb nyomtatványok, egyházi művek, melyek Szebenben, Brassóban, Szászvárost nyomattak. Sokáig csak egyházi irodalom létezett, mely fentartotta a nemzeti nyelvet. Legjobb egyházi iró Dositev azovi püspök, (1630—1711) költő és nyelvújító. A történeti irodalom névtelen krónikákkal kezdődik, melyek mosolyra méltó mesék, mint pl. a foga-rasi krónika, mely elbeszéli, hogyan alapították Fogarast Augustus idejében. A XVI. században államférfiak, mint Nestore Urechia, a két Costinu logofet, Dimitrie Cantemiru moldvai hoszpodár és Ioan Neculce már becsesebb krónikaszerű történeti műveket írtak. Mind a modernebb értelemben vett történetírás, mind a román nyelvújítás kezdeményezői a múlt század végén és a jelen elején Klein Sámuel, Sinkai György és Majoru Péter; mindhárman erdélyiek, majd papok és tanárok Balázsfalván, Pesten censorok vagy revizorok. Sinkai és Maior a dákorománismus atyái. Századunkban Hurmuzachi, Cogalniceanu, Laurianu, Balcescu, Papiu Ilarianu, Hasdeu és legújabban Densusianu, Xenopol teremtettek tisztességes, bár az eredet kérdésében elfogult és kapacitálhatatlan történeti irodalmat. Klein, Sinkai és Maior mint nyelvészek is korszakot alkottak, vitatva per fas et nefas a román nyelv latin voltát. Ez irány ultrái Laurianu és Macsimu voltak és azt képviselte a nagytekintélyű Cipariu balázsfalvi kanonok is. Hasdeu a históriai nyelvészetet kitünően művelte. Az egyoldalú latinismust megtörte legújabban Maiorescu Titus. Diadalának jele az 1860-ban alapított román tud. akadémia nemrég megindult nagy szótára, melyet Hasdeu szerkeszt. Dr. Darvas Móric. A volt tiszai koronás kerületről, Bács-Bodrog vármegye tiszavidéki legszebb része, Martonostól Turnáig, hosszú időn át el volt szakítva a vármegyétől, mert a török hódoltság megszűnte után e terület az úgynevezett tiszai határőrvidéket képezte egészen 1751-ig, midőn Mária Terézia királynő a magyarországi rendek hosszas sürgetésére, e vidéket polgári lábra állitá az által, hogy a tiszai határőrvidéket eltörölte s a Martonostól Turnáig elterülő vidéket szabadalmazott kamarai kerületté alakította. E területet tehát a határőrvidéki szervezet megszüntetése után nem adták vissza Bécs-Bodrog vármegyének, s csupán azt érték el a rendek, hogy a * 1079 Hogy May mit akart válaszolni erre a jelentős magyarázatára az emberi szerencsétlenség eredetének, nem mondhatom meg, mert még alig nyitotta ki ajkait, mikor Mr. Robinson hirtelen berohanása öszszecsukni kényszerítette ismét. Robinson az erkélyre érve levetette magát egy mellettem levő székre s igen zavarodott arcot mutatott. Azt mondá, hogy ama átkozott temetési menetek egyikével találkozott, melyek szívdobogást okoznak neki. Könnyen elhittem, mert arcszine hasonlított az ily bajban szenvedő emberéhez. »Mily ostobák ezek a görögök! — kiáltá fel. — Miért nem temetik halottaikat illedelmesen, mint a többi népek. Nem kellemetlen az, hogy az ember nyílt utcán nem sétálhat a nélkül, hogy egy holttestet ne dugnának az orra alá ? Hozzátette, hogy meghagyta az egyik pincérnek: hozzon fel brandyt és szódát s reméli, hogy nem haragszom meg érte. Ez üdítő italt épen megfordított arányban keverte össze a két folyadékból, mint ahogy azt más emberek szokták, hanem azért semmi baja sem lett tőle. Sőt ellenkezőleg fölélénkült tőle s kijelentette, hogy jobban érzi magát. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * Az akadémia Pulszky Ferenc elnöklete alatt tegnap összes ülést tartott. Mindenekelőtt Xantus János olvasta fel Duka Tivadar emlékbeszédét Grote Arthur külső tag felett. Duka ismerteté Grote életét, politikai működését, kiemelve, hogy Grote, aki 1863 óta volt tagja az akadémiának, mindig különös vonzalommal viseltetett a magyarok iránt s a magyar utazók, különösen Körösi Csoma Sándor iránt nagy előzékenységet tanúsított. Az emlékbeszéd után Fraknói Vilmos főtitkár tett jelentést a folyó ügyekről. Megemlékezett az elhunyt Pauer János székesfehérvári püspökről, majd Mezőssy Menyhért sátoraljaujhelyi ügyvédről, aki évtizedeken át felügyelője volt az akadémia széphalmi ingatlanának. Hertelendy Gyula földbirtokos 500 frtot hagyott az akadémiának egy dráma jutalmazására. A pályázat feltételeit már megállapíták. Török József r. tag indítványozta, hogy mindazok a levelező tagok, akiket 1870-ben választottak meg és 18 év alatt nem foglalták el széküket, az almanachból, illetőleg az akadémiai tagok sorából töröltessenek; azokat pedig, a kiket 1880-ban választottak meg, hívják fel záros határidő alatt székfoglalójuk megtartására s ha ezt nem tennék, a névsorból töröltessenek. Az osztályokat ez indítvány tekintetében véleményadásra fogják felhívni. Végül Pulszky Ferenc elnök felolvasta gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter leiratát, mely szerint a király ő felsége báró Eötvös Loránt-A tudományos irodalom egyéb ágairól még beszélni sem lehet, pályában vannak. A műköltészet a nemzetiség fentartását és fejlesztését tekintő fő célul és csak e századdal kezdődött ; 1780-ig ugyanis egyházi vagy egyházi szellemű volt és nagyon középszerű. 1830-ig görög befolyást és szellemet tükröztetett; virágzásnak csak ez utóbbi évtől indult. De azt mondja D., hogy az egész műköltészetet gondolatszegénység és fejletlen ízlés jellemzi. Az írók ifjúságukban kezdenek verselni, később — komolyodva — ráunnak ; mindenki nagyon sok fajt művel, azért nem csinálja senki azt, mire hivatása van. Kitűnőt legfeljebb a lyra és kisebb elbeszélés terén találhatni. Regény, színmű alig van. Régibb jó lyrikusok a Vacarescuk, Carlova. D. nagyon magasztalja a Desteptate Románé szerzőjét Andreiu Muresianu brassói tanárt mint ódairót. Sokat irt, eposz is, Eliade Radulescu, a forradalom feje 1848-ban, (kinek szobrot is állítottak, de nem az örökkévalóságnak. Valóban nagy írók csak Bolintineanu, Alecsandri és jelenleg Eminescu. Íme a román irodalom mérlege! Van mit irigyelnünk? Irak akadémiai elnökké és Fraknói Vilmosnak másodelnökké történt megválasztását jóváhagyta. Éljenzés hangzott föl e tudósításra. * A soproni műpártoló egyesület vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését báró Augusztinetz Antal elnöklete alatt. Az elnök lelkesítő szavai után Újvári Béla tanár terjesztette elő titkári jelentését, mely örömmel konstatálja a magyar színészet-ki nek Sopronban észlelhető izmosodását, hódítását a német ajkú lakosság körében is, a mi részben Somogyi Károly derék társulata komoly munka-* szeretetének s buzgóságának tulajdonítható. Az egyesületnek 350 tagja, 2149 írt évi jövedelme s közel 3000 frt alaptőkéje van. A jelentések tudomásul vétele után megválasztották a 20 tagú választmányt (az elnökség maradt a régi) a város és megye legelőkelőbb férfiaiból. * Gazdasági irodalom. Az orsz. gazdasági egyesületnek a szünidő előtt tegnap tartott utolsó választmányi ülésén elhatározták, hogy 1890-ben emlékkönyvet adnak ki az egyesület elhunyt jelesei életrajzával. A könyvet Galgóczy Károly fogja szerkeszteni. Az egyesület továbbá június végén pályázatot hirdet egy gazdasági könyvviteli munkára. A díjra eddig 720 frt gyűlt össze, de kiegészítik ezer írtra. * Blaha Lujza asszony Aradon jun. 26-án lép fel Aradi Gerő színtársulatával. A művésznő most, Nagy-Becskereken játszik, aztán három estét Temesvárit tölt s úgy megy Aradra a társulattal. Aradon a művésznő az »Ingyenélők,« »Suhanc,« »Magduska öröksége« és »Királyfogás« című darabokban lép fel.. Vele együtt játszanak Zombori Hon és Kőszegi Jenny énekesnők, Honfi és Kiss F. énekesek, a Bács és Csiszár-pár, Angyal Puska, Vendrei, Bihari, Szarvasi drámai színészek, Tharasszovits Margit, Mikes, Borbély komikusok. A helyárak a felléptekre olyanok mint a népszínházéi. * A „Nevelés“ című és Peres Sándor szerkesztésében Losoncon megjelenő paedagogiai folyóirat ehavi füzetében Karacs Teréztől olvasunk cikkét »Miként fejlődtem tanítóvá« címen. Április 18-ám érte meg az érdemes tanítónő, írónő és honleány 82-dik születése napját s ez alkalomból küldte a laphoz a tanulságos cikket. A füzet többi közleményeit Zajzony, Dobóczky L, Ujfalussy és Magyar György tollából népnevelési kérdésekkel foglalkoznak. * A renovált budai színkörben Krecsányi színtársulata június elején kezdi meg az előadásokat. A testület, mely jelenleg Győrött vendégszerepel, a jobb vidéki erőkből van összeállítva s az igazgatógondoskodott változatos és élénk műsorról. Az idény elejére ki vannak tűzve: »A gascognei nemes«, »Cigánybáró« »A boisy-i boszorkány«, »Bőregér«, »Római karnevál«, »Pünkösd Flórencben« című, bécsi operettek, »Színházi képtelenség« énekes bohózat, »Cifra Juci«, »Szép asszony kocsisa« népszínművek, »Egy magyar nábob«, »Az asperni kém«,, színköri látványosság. Az igazgató többek közt azt a helyes intézkedést tette, hogy a helyárakat jelentő bécsi udvari haditanács hatásköréből kiszabadult s a magyar kormány, vagyis a kincstár igazgazgatása alá került. Hogy e területet miért nem csatolták egyidejűleg Bács-Bodrog vármegyéhez közigazgatás szempontjából, ennek oka abban rejlett, hogy az e vidéket lakó szerbek, kik előbb a határőrvidéki szolgálatokat teljesítették s igy mint katonák az államban mintegy államot képeztek, egyáltalán nem voltak, hajlandók a polgári életre áttérni, annál kevésbbé a vármegyei fenhatóság alá hajolni, a magyar rendek sürgetései elől azonban a bécsi udvar már ki nem térhetvén, a királynőre nézve nem maradt más hátra,, mint a határvidéki szervezetet eltörölni, a vidéket polgárosítani s ekként azt a magyar korona területének visszaadni. Ezzel a magyar rendek igényeit kielégité, s most már csak az volt hátra, hogy amai szerb lakosság igényei is ki legyenek elégítve, leglegalább némileg, mely itt lakott s a mely mint pár excellence katona-nép, a monarchia nem egy csataterén tett hasznos szolgálatokat. Mint az egykorú jelentések bizonyítják, a szerbek nem óhajtottak polgári fenhatóság alá kerülni, és még kevésbbé óhajtották azt, hogy a vármegyéhez csatolják őket. A határőrvidék polgárosítása azonban már elkerülhetlen volt, s hogy a szerbek kívánsága legalább részben teljesüljön, a királynő kormánya akkér intézkedett,, hogy a volt határőröket egy önálló kiváltságos kerületté tömöritette. Ez volt az 1751-ben szervezett tiszai kamarai kerület, melyhez tiz község, Martonos, Kanizsa, Ada, Moholy, Petrovoszelo, Becse, Földvár, Szent-Tamás és Turia tartoztak s mely az említett évben nyert szabadalomnál fogva a vármegyétől függetlenül intézte belügyeit, saját kebeléből választott, magisztratusa által s ennek székhelye Ó Becse lett.. E kerület fölöttes hatósága a kir. kamara volt, melynek a vármegyékben szokásos dézsma-kilenced helyett csak nyolcadot fizetett évenkint. A kerületet 1791/2-ben a munkácsi uradalom helyett a kincstártól a koronái birtokokhoz csatolták s az ez évi VII. törvénycikk értelmében u. n. koronái