Fővárosi Lapok 1889. június (149-176. szám)

1889-06-26 / 173. szám

térítőt is hozott az Ur asztalára s gazdag aranyhím­zésű urvacsora-terítőt. A templomi ünnepélyt a szé­kelyudvarhelyi ref. kollégium átrándult dalkara ének­kel nyitotta meg, aztán Balázs Imre segesvári lel­kész meleg imát, Szász Gerő lendületes fölavató beszédet és Szász Domonkos püspök nagyhatású fölszentelő imát mondtak. Majd Bedő Ferenc peteki lelkész hosszabb beszéddel tartotta meg az első ke­resztelést. Szilveszter Domonkos vízaknai lelkész úrvacsorát osztott, szintén magvas beszédet tartva; végül Szász Domonkos püspök mondott berekesztő imát. Templom után diszebéd volt, melyben férfiak s nők vegyest 180-an vettek részt és sok toastot mondtak. ** Iparosság buzdítása. Előkelő vendégek lá­togatták meg Pozsonyban az iparostanulók munkái­ból rendezett kiállítást: Frigyes főherceg és gróf Zichy József főispán. De nemcsak látogatásukkal buzdítottak. A főherceg öt aranyat ajándékozott szorgalmas tanulók közt való szétosztásra, a főispán pedig a legközelebbi hasonló kiállításra öt jutalom­díjat alapított. ** Főispánok ünnepeltetése. Gróf Zichy B u­b­­­d­o, a belovári új főispán, nagy ovációk közt foglalta el hivatalát. Már a megye határán küldött­ség fogadta s nemzeti ruhába öltözött lovas bandé­rium kisérte egész útjában. Sok községben meg kel­lett állnia s fogadnia a küldöttségeket, sőt Kőrösön lakomával várták. Meleg volt a fogadtatás Kapron­­cán is, de legünnepélyesebb persze mégis a székhe­lyen . Belevártt, hol a beigtatási ünnepély után egész nap tartott a tisztelgés.­­ Nyíregyházán holnap lesz a Kállay András főispáni beigtatása, de az ünne­pélyek már ma megkezdődnek. Délután a Sóstón dia­dalkapu alatt bandériummal várják az érkező főis­pánt, kit aztán a tisztikar a megyeháza nagytermé­ben fog üdvözölni. Este bankett lesz, holnap pedig a beigtatási ünnepély után diszebéd. Kis-Terem­én meg bucsúzás volt. Nógrád megye felső járásai, Losonc vá­rosa és a losonci ref. egyház búcsúzott küldöttségi­­leg a visszavonuló főispántól ,gróf Gyürky Áb­­rahámtól. A küldöttség mintegy nyolcvan tagból állott. Az első szónok Török Zoltán képviselő volt, ki a járások nevében búcsúzott s a távozó főispán ti­zenhét évi működését méltatta melegen. Majd Po­­korny Gusztáv polgármester nyújtotta át beszéd kí­séretében Losonc városának közgyűlési határozatát, mely a város sajnálatának ad kifejezést a gróf Gyürky Ábrahám lemondása fölött. Végül Illyés La­jos ref. lelkész mondott beszédet a losonci ref. egy­ház nevében, melynek a lemondott főispán a gond­noka. Gróf Gyürky Ábrahám meghatva köszönte meg az ovációt s aztán meghívta a hármas küldöttséget ebédre, mely alatt több toastot is mondtak. ** Hymen. Kassán szirmai Szirmay Miksa, az első magyar általános biztositó társaság tisztvi­selője, múlt vasárnap tartotta kézfogóját Gálos Vilma kisasszonynyal, özv. Gálos Tamásné úrnő leányával. — Pozsonyban Partsch Antal százados hétfőn vezette oltárhoz Moritz Mária kisasszonyt, Moritz Károly szolgálaton kívüli altábornagy leányát. ** A pozsonyi találgatás. Pozsonyban a poli­tizálni szeretők közt nagy feltűnést keltett a hír, hogy Párisból egy Garasanin Milán nevű úri­ember érke­zett oda. Annál is inkább, mert csakhamar kiderítet­ték, hogy az érdekes idegen unokaöcscse a szerbek volt kormányelnökének, kit a belgrádi politikai for­dulat olyan kellemetlen helyzetbe sodort. Azonnal megindult a találgatás, hogy Garasanin úr várjon mit kereshet Pozsonyban. Mert, hogy nem jött hiába, az bizonyos. A hír jórészt megállapodott abban a kombinációban, hogy Garasaninnak bizonyosan abban a dologban lesz valami missziója, a­mely miatt Na­tália királyné mégis csak meg akarja látogatni herceg Ahrenbergnét az ivánkai kastélyban. De a találga­tók többet aztán nem is tudtak kisütni. Egészen meg­zavarta őket az a részlet, hogy a szerb vendég nem értekezik senkivel, a­mi pedig politikai misszió mel­lett mégis csak szükséges volna talán ! ** Nagy mulatság volt a napokban Debre­cenben, a nagyerdei vendéglő előtti téren. Torna­ünnepély és tánc, melyet az ottani torna-egylet rendezett fényes sikerrel. Nemcsak a város értelmi­ségéből vettek benne sokan részt, hanem a környék úri népéből is. A tornászok ügyeskedtek és sok tap­sot kaptak a kiküzdött versenydíjak fölébe, melyeket szép leányok Galyassy Paula, (Nyíregyháza) Virág Irma, (Nyíregyháza) Kálmánczhelyi Irén, Walter Irén, Berger Ilona, Csáky Mariska, Schmid Micike, Budaházy Erzsike, Kubay Józsika és Szikszay Mar­git kisasszonyok kezeiből vehettek át. A rendezőség viszont bokrétával kedveskedett a kisasszonyoknak. A verseny után következett táncot tűzzel s hangos vígság közt járták reggelig. Az első négyest 120 pár táncolta. Többek közt ott voltak: gróf Teleki Sán­­dorné, Bobory ezredesné, Békessy Lászlóné, Czeglédy Józsefné, Czeglédi Gyuláné, Gyürky Sándorné, Mura­­közy Lászlóné, Kovács Józsefné, Kálmánczhelyi Mórné, Fischer Jánosné, Konrád Lászlóné, Várray Jánosné, Ormós Gáborné, Mayer Ottóné, Tőkés Gáborné, Nagy Lajosné (M. Pércs), Kun Lászlóné (H. Pályi), Némethy Lajosné, Szathmáry Mihályné, Szűcs Sándorné, Biró Antalné (Derecske), Berger Henrikné, Steinacker Sándorné, Erber Vilmosné úr­nők ; továbbá : Básó Mariska, Békessy Berta, Fischer Ilona, Némethy Irén, Szűcs Etelka, Kálmánczhelyi Ilona, Kápolnássy Ilka, Czeglédi Mariska a szőke, Czeglédy Mariska a barna, Árvay Ilonka, Konrád Teréz, Nagy Irma, Balogh Esztike, Biró Gizella és Margit, Mácsay Ida, Krisztiáni Etelka, Makó Ju­liska, Both Irén, Szikszay, Margit, Bab Mariska, Erdőssy Matild és Regina, Ohm Berta, Csáky-nővé­­rek, Ujváry-nővérek, Szathmáry-nővérek, Kállay Ma­riska, Bodó Juliska, Steinacker Lujza, Nagy Kornélia, Orbán-nővérek, Czeglédy Boriska, Erber Irén, Bulster Stefánia, Újhelyi Irén, Budaházy Hana, Fehér Ma­riska, Uramovics Margit, Kovács Teréz, Bodó Juliska, Bay Szeréna, Gorvik Mariska, Hubay Józa, Reiner Aurélia, Kun Erzsike, Szathmáry Ilonka (Derecske), Sinay Irén és Emma (M.­Pércs), Schmidt-nővérek, Trux Ilona, Hegyessy Etelka kisasszonyok és még sokan. ** Tűzoltók kiképzése. A pestmegyei Kóka községben Eördögh Kálmán községi jegyző 35 tagból álló önkéntes tűzoltó testületet alakított melynek fő­­parancsnoka is lett. A testület kiképzését és begya­korlását dr. Szily József budapesti rókus-kór­­házi alorvos a fővárosi önkéntes tűzoltóság szivattyú­­osztály parancsnoka vállalta el. Az új testület e na­pokban nyilvános vizsgálaton, az­az gyakorlaton adott számot készültségéről. A közönség a tűzoltók sike­rült mutatványait tetszéssel fogadta s az oktatónak Korber Antal plébános mondott köszönetet. **Halálozások. Bustyaházán e napokban elhunyt Hirschberg Sándor, Mármarosmegye tör­vényhatósági bizottságának tagja, élete 40-dik évében. — Neszelén, Zalamegyében, múlt vasárnap el­hunyt dr. Láncz Miksa, pénzügyminiszteri titkár, hosszas szenvedés után, mellbasban, élete 37-dik évében. — Pozsonyban Mericzay Miklós nyug. tiszttartó, 76 éves korában. ** Szerencsétlenségek. Segesvárit a vá­sáron egy kocsi lovai megbokrosodtak s vadul neki­rohantak a tömegnek. Több elgázolás történt. Egy asszony meghalt, egy másik életveszélyesen megsé­rült, húszan kisebb-nagyobb zúzódást szenvedtek. Rábapordány sopronmegyei községben meg Porcz Pál csornai kőmives-legény s a neki segédkező Székely István inas jártak szerencsétlenül. A temp­lom tornyát tatarozták, de a függő hidjukat tartó csiga letört s ők lezuhantak. A legény még aznap meghalt, az inas pedig nagyon összezúzta magát, de még fölépülhet. ** "Vid­é­si hirek. Pozsonyból a 6-dik huszár­­ezred tiszti küldöttsége, Mechwalsky ezredes vezetése mellett, Stuttgartba utazott, hogy üdvözölje a jubiláló Károly württembergi királyt, ki negyedszázad óta tulaj­donosa­ e huszárezrednek. — Karlovicon az elhunyt An­­gyelics patriarcha testvére 300,000 frtos alapítványt tett görög keleti szerb gimnázium és szeminárium épí­tésére. — Keszthelyr a csónakázó egylet jövő szombaton táncmulatságot rendez. — Szomorú hir érkezett az er­­délyrészi mezőségről: az egész vidéket teljesen elverte a jég s vagy tíz község határában nem lesz ez idén ara­tás. — Izgatott közgyűlése volt hétfőn Temes megye tör­vényhatósági bizottságának. Vargics Imre orsz. kép­viselő szólalt fel élesen az alispáni jelentés ellen s éles célzásokat tett amaz árverési visszaélésekre, melyek­ről nem igen rég sok szó volt; a gyűlés hosz­­szabb vita után tudomásul vette az alispáni jelen­tést. — Újvidékről jelentik, hogy Petrovics Bazilian, a patriarchátus administratora, a mozgalmas időkre való tekintettel, a szerb egyházi kongresszusnak a jövő évre való elhalasztását indítványozta s a kormány ez indít­ványt elfogadta. — Szécsény városa határában szintén mutatkoztak sáskák, de rögtön vagy nyolcezer ember állt neki s rövid idő alatt teljesen kiirtotta a pusztító hadat. — Szegeden tegnapelőtt elfogták Krausz Albert nagykereskedőt, a vétkes csőd miatt már fogva levő Krausz Benő testvérét. — Esztergomból írják, hogy az a kispap, ki bukása miatt revolverrel indult tanára el­len, mámoros fővel s teljesen beszámíthatatlan álla­potban követte el oktalan tettét; azzal büntették, hogy kizárták az iskolából. 1284 Ausztriai hírek. *** A külügyminiszter exposéja, Gróf Kál­­noky közös külügyminiszter az osztrák delegáció költségvetési albizottságának tegnapi ülésén exposét tartott, melynek során a következő fontosabb kijelen­téseket tette: a hírlapok fejtegetései és a közvéle­mény által alkotott kép nagyjában megfelel a tény­leges helyzetnek. A béke ma határozottan nincs fe­nyegetve, bár a helyzet kissé ingatag. Helytelen az a föltevés, hogy a román kormány ellenséges álláspon­tot foglal el monarchiánkkal szemben; az a kormány első­sorban nem oroszbarát, hanem saját nemzeti ér­dekeinek védője és sokkal büszkébb függetlenségére, semhogy arról könnyű szerrel és ok nélkül lemon­dana. Lényegben ugyanez áll Szerbiára nézve. Nincs ok Szerbiától tartani. A monarchia jóakarattal nézi a kis szerb államot és nagyhatalmi erejének tudatá­ban megmarad jóakarata mellett mindaddig, míg csak lehet. S nincs ok föltenni, hogy Szerbia elszigetelt helyzetében fantasztikus álmok megvalósítására akarna törni; erre mutat a régensek ígérete is. Szö­vetségeseinkhez való viszonyunk a régi s csak öreg­­bedni fog a két uralkodó küszöbön levő találkozása által. Egyáltalán jó viszonyban állunk az összes európai államokkal, tehát Oroszországgal is. *** A király ő­felsége nyári programmja már jórészt meg van állapítva. Kisebb megszakításokkal Iswhlben fogja tölteni az egész júliust, sőt augusztus legelső napjait is, aztán augusztus első harmadában indul a berlini fejedelmi találkozásra. Ő­felsége alkal­masint csak holnapután utazik Ischlbe, hol nejével és leányával lesz együtt július 10-ig, a­mikor néhány napra visszatér Bécsbe, aztán elkíséri a királynét és királykisasszonyt Gasteinba s onnan ismét Ischlbe megy. Most a király ő felsége naponként a brucki táborban tart szemlét, élénk figyelemmel kisérve a csapatok gyakorlatait. Az éjjel ott is hált, de csak tegnap este rándult ki ismét, mert nappal Bécsben volt dolga. A román királyt és trónörököst fogadta, a­kik Sigmaringenbe utaznak a Vilmos hohenzollerni herceg és Mária Terézia Bourbon hercegnő esküvő­jére, a román királynéval együtt s Bécsben megpihen­tek. A pályaudvaron nem volt hivatalos fogadtatás, Albrecht főherceg is csak vendéglői szállásán várta meg a román királyi párt, de királyunk ő felsége mégis megváltoztatta a vendégek kedvéért napi pro­­grammját. Tíz órakor visszatért Bruckból, tizenegy­kor maga fogadta a vendég­ királyt s trónörököst, fél egykor pedig viszonozta a látogatást, üdvözölvén a román királynét is. Este visszamenvén a brucki tábor­ba, ma délelőtt tízig maradt ott. A román királyi pár és trónörökös tegnap meglátogatták a kapucinusok sírboltjában Rudolf trónörökös koporsóját, melyre a román követ­kevéssel azelőtt pálmából s havasi ró­zsából font koszorút tétetett. Aztán vendéglői szállá­sukon fogadták Albrecht, Vilmos és Rainer főherce­geknek s utóbbi nejének látogatását. Erzsébet román királyné pedig táviratilag jelenté be látogatását Ste­fánia özvegy trónörökösnénél is. *** A magyar delegáció hadügyi albizottsá­gában tegnap egy kis strike ütött ki. Beöthy Ákos az ellenzéki tagok nevében azt indítványozta, halaszszák el a tárgyalást néhány napra, mert itt száz milliót meghaladó költségről van szó, ezt két nap alatt lehetetlen alaposan áttanulmányozni. Ez indítvány mellett szólalt fel Bolgár Ferenc, ki a halasztást a bizottság reputációja érdekében is kívánta. A halasztás ellen szóltak Rakovszky István jegyző s Pulszky Ágost, utalva arra, hogy a hadügyminiszter megadja a kellő felvilágosí­tásokat. A bizottság többsége a tárgyalás megkez­dését határozta el, mire Beöthy Ákos meglehe­tősen éles szavakban kijelenté, hogy miután a több­ség megvonja tőle és elvbarátaitól a kellő időt, mely működésükhöz szükséges, ők ily felületes, slendrián tárgyalásban nem vesznek részt, mert ez kompromit­táló ; a teljes ülésen be fogják jelenteni eljárásukat. E szavakkal: »Alázatos szolgája!« Beöthy Ákos fölkelt és távozott s vele együtt mentek gróf Sztáray Antal és Bolgár Ferenc. A bizottság aztán folytatta a tárgyalást. Az ellenzéki tagok a plénumban na­gyobb vitát fognak támasztani az egyes tételeknél. *** Gleichenbergben, mint rendesen, most is sok a magyar fürdő vendég. De nemcsak a magyarok, hanem általában az összes vendégek közül sem volt az utóbbi hetekben senki annyi figyelem és kitünte­tés tárgya, mint a magyar mérsékelt ellenzék ékes szavú vezére, gróf Apponyi Albert. A gróf tudva­levőleg makacscsá vált torokbaja miatt töltött ott néhány hetet, a delegációk megnyitásáig. Elutazása­kor a fürdő tulajdonosa, gróf Wickenburg, elkísérte a feldbachi vasúti állomásig, egy párisi fürdővendég pedig a zenekarral elhuzatta a gróf tiszteletére a Rákóczi-indulót. — Gleichenbergben időz most ne­jével együtt Mikszáth Kálmán orsz. képviselő is, szintén makacs torokbaja gyógyulását keresve. Re­­mélhetőleg meg is találja. *** Olvasmány a katonáknak. Az alsó ausztriai népnevelő-egylet azzal a tervvel foglalko­zik, hogy helyőrségi könyvtárakat szervez a legénység számára. Még pedig minden ezred szá­mára külön. A bécsi ezredeken kezdi s már meg is tette ez iránt az ajánlatot a hadügyminiszternél hosszabb emlékiratban fejtegetve, hogy mily üdvös hatása lenne, ha a katonák jó könyvekhez jutnának s megkedvelnék a hasznos olvasást. Mivelődnének, er­kölcseik finomodnának s a hadsereg is jobb hasznu­kat vehetné. A hadügyminiszter meleghangú iratban válaszolt az egylet ajánlatára. Az eszmét helyesli s az egylet érdeklődését és önzetlen segítségét megkö­szöni, egyúttal megírva azt is, hogy a részletek meg­állapítása érdekében forduljanak a hadtestparancs­­noksághoz. Az egylet reméli, hogy az első ezred­­könyvtárt már őszre átadhatja. Ilyen intézmény még egyik európai hadseregben sincs. *** Az első evang. egyház Boszniában. Ru­­dolfsthal boszniai német telepen a napokban avatták

Next