Fővárosi Lapok, 1890. augusztus (27. évfolyam, 210-240. szám)

1890-08-17 / 226. szám

Vidék. ** Az aradi kiállítás első tizenkét napja alatt betelt a látogatók első húszezerének száma. A húsz­­ezredik látogató Kiss Endre aradi csendőr-őrmester volt, kit nem kevéssé leptek meg azzal, hogy a bejá­ratnál nem fogadták el tőle a pénzt, hanem egyene­sen bevezették a titkári irodába. Ott megmagyaráz­ták neki, hogy ő, mint a húszezredik látogató, díjta­lanul tekintheti meg a tárlatot s ezen fölül tíz darab kiállítási sorsjegyet kap ajándékba, mit nyomban át is adtak. Most kellemes izgalommal várja a húzást. A főnyereményt már kiállították az iparcsarnokban és sokan nézik az Assael és fia aradi aranyműves-cég­e munkáját. A tárlat látogatottsága egyre fokozódik. Múlt vasárnap is 228 vendéget hozott egy különvo­nat s e hó 24-én Szegedről látogatnak el a kiállításra. Művészvendégei is vannak a tárlatnak. Justh Zsig­­monddal érkeztek Aradra Szenttornyáról, soraikban Bunny és Cary Elwes párisi festők, Strobl Alajos szobrász és Feszty Árpád képíró. Lelkes fogadtatás­ban részesültek az orsz. méhészeti közgyűlés tagjai, kik három napon át folytatták szaktanácskozásaikat a város falai közt. A vendégek szórakoztatásáról a rendezőség szünetlenül gondoskodik. Holnap, a király ő felsége születése napjának évfordulóján, úgyszintén Szent­ István napján feldiszítik és este kivilágítják a kiállítási területet. Ma a polgári lövész-egylet rendez ünnepélyt, melyet dijlövészettel nyitnak meg. Délután sétahangverseny és népies mulatságok következnek, este pedig tűzijátékkal és táncmulatsággal fejezik be a programmot. Most folynak az előkészületek az október 6-iki ünnepélyre s ez megcáfolni látszik ama híreket, hogy a vértanuk szobrát nem fogják leleplezni az évfordulós napon, hanem ép úgy mint tavaly, ismét elhalasztják az ünnepélyt. A szobor­csoportozat fő­alakja, a Hungária-szobor állítólag nem készül el október 6-ára, de erről maga a szoborkészítő művész nem tett említést. Nem valószínű e hít azért sem, mert a külön az ünnepélyre alakult elszállásolási bizottság felhívást intézett már Arad polgárságához, hogy az ünnepély tartamára engedjék át díjtalanul nélkülözhető lakosztályaikat. ** Kossuth nővére, Ruttkayné úrnőnek Mis­kolcon nincs más ismerőse, mint Doleschall Gabriella úrnő, kit még Zomborból értesite, hogy meg fogja látogatni. Ez érkezésről a t. úrnő is csupán Kovács Lajos ügyvédet, a függetlenségi párt elnökét értesité, mivel ő Turinban huzamos­ látogatáson volt Kossuth­­nál. Ekkor az érkező vendéget csupán Doleschall Gabriella úrnő és a Kovács-család üdvözlők s a ven­dég sem volt sehol máshol, mint ez egy miskolci is­merősénél, kinél kísérőivel együtt és a Kovács-csa­láddal néhány órát töltött, vidáman beszélgetve az uzsonna-asztalnál; de egyéb látogatást nem tett s tovább utazott. Poprád-Felkán, hova pénteken érke­zett, már volt ünnepi fogadtatás, a vasúti állomáson is, a felkai Krompecher-parkban is, hol a nyaralók, köztök írók, orsz. képviselők, melegen üdvözölték a vendéget, szobáit ízlésesen földiszítették, este pedig társasvacsorát rendeztek tiszteletére, ez alkalommal bemutatva neki a város értelmisége tagjait. Felkáról Ruttkayné úrnő Tátraházára megy. Oda küldik a szegedi nők is üdvözlő leveleket, melyet mintegy hat­­vanan írtak alá. ** Hála és elismerés. Hódmezővásár­hely legutóbb két ünnepélynek volt színhelye. A városi közgyűlésen leleplezték Nagy András János­nak és nejének, néhai Mucsi Mária asszonynak arc­képeit, melyeket Vastagh György festett. A derék házaspár, 30,000 frtos adományával, lehetővé tette az artézi­ kút létesítését, melyet nevekre kereszteltek el. A másik ünnepély a kaszinóban folyt le, hol 200 terítékü lakománál Kállay főispán és mások éltették Krisztó Lajos polgármestert és Nagy Sándor főkapi­tányt, kiknek tiszteletére rendezték a díszvacsorát, abból az alkalomból, hogy negyedszázad óta hivata­loskodnak. ** A vészhírek egész sora érkezik ismét vidékről a tűz okozta pusztításokról. Devecser veszprém­­megyei városban csütörtökön délután öt órakor ütött ki a tűz Gőcsey Antal házában, még ki nem derített módon. A házban senki sem volt otthon, a tűz gyor­san elharapózott s az uralkodott szél következtében rövid percek alatt egész házsorokra terjedt el. Oly ijesztő gyorsasággal harapóztak a lángok tovább, hogy számos család még a készpénzét sem menthette meg. Hetvenkét lakóház és ugyanannyi melléképület hamvadt el, másfélszáz család maradt hajléktalanul. Fájdalom, emberélet is esett áldozatul: egy Értényi Józsefné nevű nő már nem tudott házából kimene­külni s a füst megfojtotta. A somlóvásárhelyi, miskei, noszlopi tűzoltók segítségül siettek, de csak keveset menthettek, mert a hosszas szárazság következtében nem volt viz a kutakban. Az oltás és mentés munká­jában részt vett gr. Esterházy Ferenc is több főúri vendégével; Szőllősy, Bencsik és Vörös piarista szer­zetesek, gróf Zichy István, Szalay Ottó postamester és Gergelyi György csendőr-őrmester igazi önfeláldo­zással fáradtak s több tűzoltó és polgár meg is sé­rült. A kár még nincs hivatalosan megállapítva. — Az ondódi t­ű­z­v­é­s­z volt már említve lapunkban. Nagy pusztítás volt. Délután félháromkor ütött ki a Farkas János gazda házánál, hol senki sem volt otthon. Kétszáznegyven kereszt búzája égett el s nagy szél fúrán, hamar kigyulladtak a házak s az asszony­nép jajgatva rohant a mezőn dolgozó férfiakért. El­égett vagy ötven ház, sok istálló, pajta, termés és házi állat. A helybeli, bokodi és moóri oltók nem bírva a vészszel, inkább a bútorok mentését eszközöl­ték. Egy házba bezárt hat gyermeket a végső per­cekben nagy bajjal bírtak kiszabadilni, égési sebeket kapva. Vagy harminc ember kapott ilyet, de legalább emberhalál nem történt. A kár 62,000 írtra van becsülve s ebből csak 16,000 volt biztosítva. Hiszik, hogy gyújtogató keze idézte elő az ínséget, mert a tűz kiütésekor láttak is egy eltűnő csavargót. Atalá­­ban a megye e táján oly sok a tűzeset, (Csősz község is is négy helyen gyuladt ki,) hogy egy gyújtogató banda létezése valószínű. Székesfehérvárit a rendőrség be is fogott egy Vincze Ignác nevű csavargót, ki azzal duhajkodott, hogy mulatság volna a várost mind a négy sarkán felgyújtani s említett három legényt, kik ezt vele együtt meg is tennék. —• T e c h n a zemplén­­megyei községben a cséplésnél történt gondatlanság­ból támadt tűzveszedelem. Rövid idő alatt 68 gazda és három zsellér jutott majdnem koldusbotra. A kárt 44,570 ftra becsülik. — Sajó-Gömörön Szent­­iványi Miklós földbirtokos szérűjén 2500 kereszt búza és 500 kereszt zab égett el. Valószínű, hogy gyújto­gatás történt. — A boros-bocsárdi tűz nemcsak 56 házat, 115 gazdasági épületet és temérdek gabona­neműt hamvasztott el, hanem emberáldozatot is kö­vetelt. Egy parasztasszony és két kis gyermeke veszett oda a lángok közé. Oltás közben Pap Antal saját élete kockáztatásával kimentette egy égő házból agg aty­ját, egy másik házból pedig a községi elöljárót. Hiva­talosan 22,868 frtnyi kárt állapítottak meg. ** Hymen, Aradon Relik Márton királyi főmérnök oltárhoz vezette Schwób Gizella kisasszonyt Schwób 8. kincstári főerdész leányát. Az esketést Jánosy Demjén minorita rendfőnök végezte s nász­nagyok Levieczky Albert kir. erdész és Roósz János mérnök voltak, nyoszolyóleányok Heim Etelka és Gaál Irén kisasszonyok. — Orosházán Kégel Mór nagykereskedő jegyet váltott Steiner Ida kis­asszonynyal. ** Pánszláv ünnepély gyűjtött össze Turóc- Szent-Mártonban számos »rokonérzelműt.« A »Zsi­­vina« nevű tót nőegyesület tartotta közgyűlését, melyre tömegesen érkeztek a vendégek, csehek, mor­vák is, jobbára férfiak, kevesebb nő. Rendeztek színi előadást is, melyen szinte hozták a turóc-szent-már­­toni evang. lelkész leányának 100 írttal jutalmazott szomorújátékát. Ennek hősnője egy trencsénmegyei tót árva, kit »erőszakkal« szakítottak el szülőföldjé­től. A darab természetesen zajos tetszést aratott. Hogy mi történt a gyűlésen, arról nem jutott semmi nyilvánosságra. Volt négyszáz terítékű bankettek és kirándultak a környékbeli hegyek közé. ** Újvidék utcáig középületei eddig vajmi ke­vés magyar feliratot láttak. Szállóház, takarékpénz­tár, Matica, eddigelé német vagy szer­b szóval voltak s vannak jelölve. Újabban a tanács elhatárza, hogy az utcák magyarul is föl legyenek írva. Utca elég van szerb kiváló férfiakról nevezve el, de a másodrendűek közt lesznek a gróf Andrássy, Deák Ferenc és Dam­janich nevére is. Ez utóbbiért nagyon haragszik a »Branik« és »Zasztava.« Igaz — mondják, — hogy hős tábornok volt, de nagyot vétett, midőn szerb lé­tére azt mondá : ki irt minden rácot s utójára magát lövi agyon ! Ez a mondat azonban csak akkori felhá­borodás volt, midőn a rácok ép akkor lázadtak föl a magyar nemzet ellen, midőn az a 48-diki törvények­kel a rác jobbágyot is felszabaditá s a rác polgáro­kat is egyenjogúvá tette a nemesekkel. Máskülönben Damjanich ép az alvidéki táborokban mutatta meg, hogy csak a harc mezején irtott, a népet pedig kí­mélte. ** Feloszlatott képviselőtestület. Abrud­­bánya városi képviseletének kebelében mint isme­retes, nagyon éles differenciák merültek fel. A város vagyoni kérdéseinek megoldási módozatai adtak okot ez elkeseredett viszályra. A megye a baj orvoslására nem talált alkalmasabb expedienst, mint a képviselő­­testület felosztását. Ezt ajánlotta tehát a belügy­miniszternek, ki a feloszlatást el is rendelte azzal az indokolással, hogy a képviselők eddig tanúsított ma­gatartása veszélyezteti a város és az állam érdekeit. A testület teendőivel a miniszter az új képviselet megalakításáig, a megye alispánját ruházta fel. ** Halálozások. Magy­ar-­ vár­­t e hó 13-án elhunyt Major Pál, élete 72-dik évében. A boldogult hosszú időn buzgó tevékenységet fejtett ki a közpályán mint Mosonymegye alispánja, majd mint orsz. képviselő, miniszteri tanácsos , tagja volt Mo­sonymegye törvényhatósági bizottságának, felügyelője a magyar-óvári ev. egyháznak s temetése pénteken nagy részvét közt ment véghez. — Udvarhely­megye törvényhatósági bizottságának egyik köz­­tiszteletben állott tagja, Gyarmathy Sándor, e na­pokban elhunyt. Tagja volt a városi képviselőtestü­letnek is. — Sisárpusztán nagyszámú úri kö­zönség meleg részvéte mellett ment véghez Sisáry Gyula földbirtokos temetése. A koszorúkkal borított ravatalnál Nagy Ignác miskolci ref. lelkész, a sírnál ifj. Olajos Pál lelkész mondtak gyászbeszédeket. Az elhunytat özvegye szül. Nadányi Terézia úrnő s nagy kiterjedésű rokonság gyászolja, közte a Fráter, Szath­­máry-Király, négyesi Szepessy, Vintze, Paulovics és­ más családok. ** Családi dráma. Gólya Géza menyei (szi­lágymegyei) fiatal földbirtokos éles szóváltás közben agyonlőtte ifjú nejét. A borzasztó tett után az erdő­ben felakasztotta magát, de a kötél elszakadt s igy nem olthatta ki életét. Mire visszatért a faluba, meg­­kondult már a halálharang a fiatal nő felett. Erre Gólya feltörte a hatóság által bezárt ajtaját s a szo­bában vadászfegyverrel agyonlőtte magát. A hitves­társak közti viszályra állítólag az adott okot, hogy a nő egy jótékony célú mulatságban férje nélkül vett részt. De írják, hogy Gólya Géza általában rosszul bánt nejével s ha ez elválást emlegetett, lelövéssel fenyegette. Mielőtt szörnyű tettét végrehajtotta, ak­kor is előbb ráspolylyal szúrta össze a szegény nőt. Ez egy kusalyi özvegy birtokosnő leánya volt, leánykori nevén Rácz Ilona és már kora ifjúságában ígéretet tett egy diósadi birtokos család fiának, Ba­­czó Lászlónak, hogy ha ez befejezi tanulmányait, ne­jévé lesz. Az ifjú, hogy hamarább célt érjen, új pályát választott, utóbb azonban betegség verte le. A leány szeretettel ápolta, s hogy ígéretét beváltsa s az im­már haldokló utolsó ígéretét is teljesítse, ennek utolsó óráiban megesküdött vele. Pár nap múlva az ifjú ki­szenvedett. Gólya Géza második férje volt a boldog­talan nőnek. ** Vidéki hírek. Borsodmegye szintén küldött­­ségileg fogja a királyt Debrecenben üdvözölni s leg­közelebb rendkívüli közgyűlést tart a küldöttség meg­választása végett. — Székesfehérvár» a szabadságharc vértanúinak emlékére ünnepélyes gyászmisét tartottak s Benedek Ferenc kanonok végezte a szertartást. — Nagymaroson dr. Holub Emil osztrák Afrika-utazó jövő szombaton felolvasást tart. — A felvidéki magyar közmű­velődési egylet ez idén a pőstyéni fürdőben tartja meg évi közgyűlését.­­— A szőregi csatában 1849. aug. 5-én elesett honvédek sirjára emlékoszlopot akar­nak állítani s a szegedi honvédsegélyző egylet által kiküldött bizottság már kibocsátotta felhívását, mely adakozásra kéri a közönséget. — A bolgár fejde­lem, hazautaztában, Temesvártt vagy tiz percig idő­zött a pályaházban, elfogyasztva a számára előre megrendelt fagylaltot. — A tiszai ev. egyházkerület e hó 27—29-dik napjain Jolsván tartja évi közgyűlését, Péchy Tamás felügyelő és Zelenka Pál püspök elnöklete alatt. — Miskolc városa tanácsa húsz frtot szavazott meg a nagykárolyi Kölcsey-szoborra s egyúttal gyűjtést rendez e célra. — Nagy-Kállóban a reáliskola ötödik osz­tályát a kormány megszüntette s fokozatosan megszünteti a többi osztályokat is, mert e gyéren látogatott iskolára főkép a debreceni főreáliskola államosítása óta nincs szükség. — Pozsonyban tegnap Albrecht főherceg szemlét tartott a csapatok fölött, melyeket Frigyes fő­herceg vezényelt; Albrecht főherceg még tegnap vissza­tért Bécsbe. — Kalocsán Zolnay Jenő pestmegyei ügyész tegnap kezdte meg a fegyelmi vizsgálatot az ismeretes biróválasztási ügyben. — Gyémánt-lakodalom ritka ünne­pét ülte meg Dévény-Uj­falun a Papp-házaspár ; a férj 98, a nő 80 éves. — Szegeden a hadügyi kormány lovas­tiszti tanfolyamot kiván elhelyezni s a városi tanács már tett lépéseket az elhelyezés iránt. — Dobfeneken Sonnay György földbirtokost az a súlyos csapás érte, hogy két kis fia halt meg egy napon. — Besztercebányán részvénytársaság alakult az ottani posztógyár megna­­gyobbitására s a szükséges 300,000 frtnyi tőkét pár nap alatt aláírták. — Szegszárdon a ref. lelkész udvarán egy orgonafa, mely két év óta ki sem hajtott, most au­gusztus közepén kihajtott s pompásan virágzik. — Karlovicán Cseh Ervin főispán felfüggesztette a község­tanácsot is; a polgármestert hivatali visszaélésekkel vádolják. — Csúnya eset történt Aradon, hol Reicher Ferenc a városi közgyűlésen tolvajnak nevezte Somogyi László rendőrhadnagyot s mivel egyik ottani lap ezt helyeselte, Somogyi veje, Torna Szilárd, tegnap arcul ütötte Tiszti Lajos hírlapírót s városi levéltárnokot. 1666 Ausztriai hírek. *** Károly román király és a trónörökös a tegnapi napot is zsendben tölték. Délelőtt királyunk ő felsége tett a vendégfogadóban látogatást és egy óránál tovább időzött a román királynál, ki a dél­előtt folyamán báró Beck vezérkari főnököt fogadta. Délután udvari ebéd volt a fejedelmi vendég tiszte­letére, ezt sétakocsizás követte, este pedig a román király s Ferdinand herceg megjelentek a színházban. Ma délelőtt külön vonattal hagyják el Ischlt. *** A bécsi határünnepély programmszerűen foly, a bécsiek élénk érdeklődése és nagy lelkesedése közt. Tegnap délután volt az első nagy dalverseny, mely után az óriási dalcsarnokot gyorsan berendez­ték a társaslakoma céljaira. Több ezeren vettek részt a lakomában s a toastokkal, egyes dalegyletek külön

Next