Fővárosi Lapok, 1890. október (27. évfolyam, 270-300. szám)
1890-10-10 / 279. szám
Péntek, 1890. október 10. 279. szám. Huszonhetedik évfolyam. Szerkesztői iroda: __ | X ________Előfizetések •adapest, ferenciek tere 3, Jjl szintúgy mim ,Z.L emelet. Kj ■ ff 111 fi g^f g g fi gg# 1 1 g# Hirdetések Előfizetési dij: J" 11 VxUKUO N I 8 F*1 1 1 S gm, a kiadóhivatalt)« »•*"....................................... ■■ ■ ■■ TM 1 w M W BIB (Budapest, ferenciek-ter*. Eg,„, e Kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. radai' Lévay József jubileumára. • Október 10. -Munkában töltél hosszú éveket, Azért lett tollad egyre fényesebb. Kardunkra rozsda lassan úgy kerül, Ha hüvelyében hever tétlenül. Hevülve mindig szép eszményekért, Nemes szivedhez salak, szenny nem ért; Sast is ha látunk ott fenn szállani, Földünk porát nem érik szárnyai. Nálad — tisztelvén szent törvényt, jogot, — Igaz fél nyert, ha nem is szónokolt. Miért gyújtsunk mi ott szövétneket,Holnap ragyog s még nem sötétedett ? Gyöngyét a tenger, — bár kincs az neki, — Ajándékozva gyakran fölveti. Érezzük : lelkünk mint lesz gazdagabb, Ha ajkadon ul, édes dal fakad. Oh, áldva vagy! mert hála, tisztelet, Dicsőség s hirnév úgy szövetkezett, Hogy perc, nap, év bár mind bús sírba tér, Neved megőrzi diszlő, zöld babér. Szabó Sándor. Száraz úr párbaja és egyéb baja. — Elbeszélés. — Irta Simay Ödön. (Folytatás.) — Hátha nem is volt oly nagy a veszedelem ? Hátha csak úgy álmodtam az egészet ?! Brr, hogy a filloxéra akárhová pusztítsa azt a tegnapi maszlagos bort, agyam főj, a gyomrom ég, kutyaliter érzem magamat! Mérges volt, dühös lett. Természetesen nem magára, ments isten, már annyi esze csak akad mindenkinek, hogyha bolondot tesz, bűnbakot keressen, mást hibáztasson kedves énje helyett. — Ne várj te pókhasú, majd megtanulak én, hogy köss ki velem ! Mert hát mégsem úgy álmodtam én azt a Hájasféle összekoccanást, eszemen jártam én az este is, nekem nyilván csupán a méreg ártott meg, elöntött az epe. Öltözködés közben minden ellene esküdt ma, harisnyái visszájára vannak fordítva, a cipő szalagja elszakad, nadrágtartói összekeverődznek, az inge. . . — Itt van ii! Hát csakugyan végig öntött. Ez vörös bor pecsétje, már pedig Hájas éhezik mindég a fukszinra, én magam nem iszom. Leönteni az embert, tettleg bántalmazni, no hiszen tudom isten nem, elveszem a kedvét az efféle legénykedéstől! Minek is a bor olyan emberbe, ki megissza az eszét! Azonnal utána járok a dolognak. Ezzel kézhez kapván egy divatos husángot, rohan el hazulról. Az első ismerőse, aki szembe jő vele az utcán, egy kis töpörödött francia mester, kiről azt állítják városszerte, hogy nem érdemetlenül viseli a »nyelvmesteri« címet. — Van szerencsém jó reggelt kívánni, mint tetszett aludni ? Hehehe! — Köszönöm. — Egy kissé hangosan voltak tegnap az urak. Hehehe ! — Soká maradtunk. — Hát hiszen, kérem szépen, nincsen az ember fából s elvégre is ön legényember. — Mit határoz ez ? — Nagyot, könyörgöm. Szíveskedjék csak megkérdeni Hájas urat. Tessék elhinni, sokért nem adnám, ha láthatlan tanúja lehettem volna az esteli fogadtatásnak otthon. — Nem értem. — Hát nem méltóztatott észrevenni, mennyire be volt csípve ? — Jókedvű volt. — Alig állott a lábán, hehehe! Másként dehogy mert volna oly fennhangon beszélni. Egyébkor, tessék elhinni, azonnal ráhagy az bármit bárkire. — Hévült volt. — A bor beszélt belőle. Tessék meghinni, csupán a bor. Különben eszébe sem jut az a furcsa hasonlat a bamba keszegről. — Igaz! — hagyta reá Száraz. — Lám, már e francia hirharang száján vagyok. Ne várj, majd adok én neked keszeget, majd megbambázlak én! — teszi hozzá magában. — Józan korában, tessék meghinni, nem terjed ennyire a fantáziája sem. Jót is nevettek rajta a körben. — Nevettek! — förmed föl ajkait harapdálva Száraz. — Bajos volt azt állani, igen komikus volt. — Tehát részeg volt, mint a csap ? — No-no, azt nem állítottam; igaz ugyan, hogy kissé bizonytalanul állott a lábán s igy történt meg az is, hogy a borával önt végig locscsantola, de tessék meghinni, meg vagyok győződve, hogy ezt nem szándékosan tette. Legalább a jelenlevők higgadtabb része így gondolkozott. Egyesek ugyan akadtak, akik — — Nem szándékosan tette ? — kelt ki Száraz. — Dehogy tette! Hiszen tetszik ismerni a jámbort — — Lesz módja benne megismerni engemet is ! — Csak nem méltóztatik komolyan venni? Már sajnálom, hogy eljárt a szám. Ha tudtam volna, tessék meghinni, dehogy szólok egy szót is. — Minek néz az úr engemet! — Engedelmével, van szerencsém magamat ajánlani. Utam sietős. Esedezem, tessék meghinni, én nem mondtam semmit. Vigyen a manó! Legalább most tisztán látom, hányadán vagyok. Tehát bamba keszegnek mondott, borát szemem közé öntötte, nevetség tárgyává tett, na megállj! De hidegvér, legyünk angolok. Az ügy komoly s higgadt megfontolást igényel. Elégtételt azt okvetlenül kell kérnem tőle, tartozom ezzel magamnak, a körnek, a társadalomnak, az egész világnak. Most azonnal megyek és mindenek előtt reggelizni fogok, ott úgy lehet tálalok is egyúttal valakit, akit megbízhatnék az ügy rendezésével. A közjegyzőt és a tanárt nem kérem fel, ezek vén aszszonyok, képesek volnának elsimítani a dolgot; úgy rémlik, mintha tegnap tettek is volna már ez irányában kísérletet. Ez alatt beért a Hangliba, hol csak miután már egy csésze forró teával egyet igazított a belső állapotán, kezdett körültekinteni. A szomszédos asztalnál két fiatal bankárt látott. Ismerősei voltak, mint építkezési vállalkozónak, ki mindig nagyszabású, néha túl merész tervekkel fog-Vadnay Lajosnak (e lap szerkesztője atyjának) kedves patvaristája lett. Majd Szemere Bertalan diétás követ, (a későbbi belügyminiszter) vitte el magával a pozsonyi országgyűlésre s 1848-ban tárcájánál a fogalmazói karba nevezte ki. Mint akkor már ismert fiatal író, a magyar kormány hivatalos lapjának, a »Közlöny«-nek lett buzgó, munkatársa, s a szabadságharc ügyét tollával buzgón szolgálta úgy Pesten, mint Debrecenben. Lelkes hazafias költeményeket is irt akkor a Vas Gereben »Nép barátjá«-ba, s ez időben kötött benső barátságot Arany Jánossal, a »Toldi« koszorús költőjével. A szabadságharc elbukásával vérző szívvel keresett menedéket Lévay is az akkor csak pár magyar lapból álló időszaki sajtó szolgálatában. A »Pesti Napló«-nál lett rovatvezető s egyszersmind akkor kezdte írni legszebb, mélabús hangulatú költeményeit, melyek közül a »Mikes Kelemen« című úgyszólván országos érzületet fejezett ki s melyet hazafias ünnepeken ma is nagy hatással szoktak nem egyszer szavalni. Az ötvenes évek elején jelent meg első önálló versfüzete. Ez egy versciklus volt Lagrange asszonyhoz, ez akkori hatalmas énekesnőhöz, ki a vérző nemzetnek mintegy vigasztalója lett művészetével és rokonszenvével a közgyász ama nehéz napjaiban. Pár év múlva összegyűjtött verseit is kiadta kötetben, melyet az irodalom és a közönség nagy tetszéssel fogadott. A merengő dalok, a hazafias panaszok, az élettől és gyakran humortól éledt genreképi versek, tiszta magyar nyelvének zengzetes bája, műgondja és formaérzéke oly kedveltté tették, hogy együtt emlegették Tompa Mihálylyal, kinek szintén benső barátja volt. Az akkori zaklatott irodalmi életben, a főváros kőtömegei közt azonban nem érezte otthon magát. —— — Lévay József. (Főjegyzői kitüntetése napján.) Borsodmegye miskolci székházának közgyűlési termében ma, október 10-dikén, arany tollat fognak átnyújtani Lévay Józsefnek, e híres magyar vármegye főjegyzőjének, Palóczy László méltó utódjának. A múlt hóban tartott közgyűlés határozta el, hogy kitűnő fiának századnegyedes szolgálatát rendkívüli közgyűlésen ünnepli meg, érdemeinek meleg elismerésével s maradandó emlékjel átadásával. A nemzet értelmiségében országszerte mindenütt sokan lesznek, kik a mai napon együtt fognak érezni Borsod megye közönségével, mert Lévay József nem csupán egy megye jeles főjegyzője huszonöt esztendő óta, hanem egyszersmind az ország egyik sokra becsült, igazi költője vagy negyvenöt esztendő óta. És az is, hogy az ő főjegyzői tolla koronként országos hatású kifejezést adott egy lelkes megye gondolkozásának és érzületének, szorosan összefügg poétái nemes tehetségével, azzal a komoly tehetséggel, mely a szépet és meghatót nem szavak cifrájában, hanem a kifejezés erejében és bájában, a nyelvnek igaz művészi kezelésében tárja elénk. A mai megyei ünnep ekkép az irodalmat is bensőleg érdekli; a »Fővárosi Lapok« pedig, melynek Lévay József keletkezése óta mindig barátja, dolgozó társa volt, csak a hála kötelességét teljesíti, midőn a mai napon együtt kíván, a maga módja szerint, jubilálni Borsod vármegyével és beszél a költő múltjáról, mert az az aranyos toll, melyért ma neki arany tollat nyújtanak, nem csak a megye jegyzőkönyveit és feliratait írta meg igen ékesen, hanem a hazai költészetet még régibb idő óta gazdagítja becses költeményekkel és tartalmas szépprózai munkákkal. Azokat a szívből fakadt éljeneket, melyektől ma az Avas szép hegye fog visszhangozni, a szív benső melegével röpítjük mi is tovább gyönge tollunk szárnyán, benső örömet érezve a fölött, hogy a szerkesztőség megbízásából nekünk jutott a feladat: írhatni Borsod megye ünnepeidéről; nekünk, kik a magánéletben is szerencsések vagyunk közelről ismerni e jóságos férfiút, kit nagy képességek mellett egyszersmind ritka emberi erények ékesítenek, s kiben az elme, a szív és kedély kincsei ritka összhangban állanak. Lévay Borsodmegye szülötte. Sajó-Szentpéter kis mezővároskában 1825 november 18-dikán született egyszerű, tősgyökeres magyar, köznemesi szülőktől. Atyja valaha mészárosmester volt, ép úgy, mint a Petőfié. Anyja, ki észszel és jósággal megáldott nő, üres óráiban nemcsak a bibliát forgatta örömmel, hanem a régi költők: Berzsenyi, Csokonai és a Kisfaludyak énekes könyveit is. Fiuk is korán tekintett bele ezekbe a vonzó kincses könyvekbe s az édes anyának mindig kedves gyermeke volt. Igen buzgó, eleven eszű tanuló már a szentpéteri elemi iskolában is, s tehetségei 1836-tól fogva, midőn a miskolci ref. gimnázium növendéke lett, évről-évre még jobban fejlettek. Tanárai bíztak jövőjében. Verseket 1843- ban kezdett irogatni, s még tanuló volt, midőn már a Garay János »Regélő«-jében és a Vahot Imre »Pesti Divatlap«-jában is költemények jelentek meg tőle. Kitűnő sikerrel végezve be középiskolai tanulmányait, az alsóbb osztályok tanítója lett, hogy ez állásban megtakarított pénzével felsőbb iskolákba mehessen. A német nyelvet és a jogot megtanulni Késmárkra ment, hol Hunfalvy Pálnak kedves tanítványa lett. Majd a jogot elvégezve, Miskolcra tért vissza s a megyei közéletben akkor kiváló tekintélyű