Fővárosi Lapok, 1891. december (28. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-06 / 335. szám
Vasárnap, 1891. december 6 335. szám Huszonnyolcadik évfolyam Szerkesztői iroda: Budapest. Ferenciek-tere 3 Előfizetési dij: Félévre........................... 8 frt negyedévre .....................4 frt Egyes szám 5 kr. A „Salon és Sport“ képes Melléklettel együtt 15 kr. FŐTÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. „SALON ÉS SPORT" HETI MELLÉKLAPPAL Előfizetések ezintugy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Vágy. (Justh Zsigmond barátomnak ajánlva.) Nyájas, szelíd falusi élet, Te vagy, te, az én szivem álma. Kis házikók, hallgatag utcák, Lelkem hozzátok viszi vágya. Kiszállok a város zajából, Jó emberek, oda, közétek, Ha van boldogság a világon, Tiétek az, csak a tiétek! Bár én is el tudnám feledni Egyszerre mind, amit tanultam, S a jó isten most mondaná, hogy Kezdjem elölről életutam: Maradnék a mi kis falunknak Hű, jámbor, egyszerű lakója, Zsoltáromnál és bibliámnál Soha egyéb könyvem se volna. De volna mégis egy — az ős föld, Dalos, virágos rónaságunk, A füzestermő Tiszapartja, Mely sehol oly szép, mint minálunk. Oh mennyi bölcs fűszál tanítna S értené lelkem tisztaságát. Apró bajok, nagy örömek közt Az életet igy ringanám át. Szép csöndesen igy éldegélnék, Vágyam sem volna , mire vágyni. Holtig csodálnám a papunkat: Hogy tud oly szépen prédikálni ? S a dalt, bár nem tudnám megírni, De elgondolnám gyönyörűen, Bólintgató akácfalombok Vernék ki a ritmust közülem ! Nyájas, szelid falusi élet, Te vagy, te, az én szivem álma. Kis házikók, hallgatag utcák Lelkem hozzátok viszi vágya. Kiszállok a város zajából, Jó emberek, oda, közétek. Ha van boldogság a világon, Tiétek az, csak, a tiétek! (Páris.) Szabolcska Mihály: »Alienor.« (Hubay Jenő dalművének zenéje.) Előadó zeneművészek rendesen megkísérlik a zeneköltés alkotásait is. Ez a csák igen természetes, mert hiszen folyvást mások költői alkotásaival foglalkoznak. Nem valami soknak sikerül azonban e téren is oly magasra emelkedni, mint a virtuozitásban. Például a híres hegedűművészek közt az egy Spohron kívül mást nem tudok, ki jeles dalművet irt volna. Örvendetes, ha a mi körünkből, fog kiválni a második példa. Hubay Jenő tegnap este nem varázsos hangú hegedűjével állt előttünk a hangversenyteremben, hanem képzelnének operai szülöttével a színpadon. A kitűnő művészt el kellett felejtenünk, mert új embert üdvözöltünk benne új téren. Első dalművének színpadi hatásáról, az előadók szerepléséről és a közönségre tett hatásról más toll fog számot adni a »Fővárosi Lapok«-ban. Én most csupán a mű zenei jellemzésére szorítkozom. Aki Hubay Jenőt személyesen ismeri, tudja, hogy rendkívül szerény, de a mellett öntudatos és zeneileg előkelően művelt férfi. Tisztában volt ő már eleve az operaírás fontosságával s tudta, hogy kötelesség arra ráfordítni egész lelkét, teljes műgondját. Ha nem bízhatott volna tehetségének többoldalúságában, bizonyára bele sem fog a munkába. De volt joga remélni. Az opera intendánsa pedig okvetlenül helyesen cselekedett, midőn elég gyorsan elrendelte a művész első operájának színrevitelét. Tartozott ezzel nemcsak az elsőrendű zeneművésznek, hanem a hazai opera fejlesztési érdekének is, melyet — mint már is nem egy példa bizonyítja — nagyon a szívén visel. Hubay Jenő zeneiről tehetsége idáig előnyösen fejlődött. Ha jól emlékezünk, a Petőfi-dalokkal aratta nálunk, mint kompozitor, az első általános elismerést. Aztán — nem számítva számos hegedűszerzeményét, — a hegedű verseny volt nagyobb sza-Ibású zenekari műve. Ezt szinfóniája követte, melyet a filharmonikusok adtak elő a magyar hangversenyük« - ben. E művet szintén élénk tetszéssel fogadta úgy a közönség, mint a kritika. Azóta zenekarra átírt két kisebb apróság keltett figyelmet tavaly ugyancsak egy filharmóniai hangversenyen. Valószínűleg más zenekari műveken is megpróbálta fejleszteni ízlését és formaérzékét, szóval komolyan készült, mielőtt a színpadi, a drámai zene terére lépett volna. Megírtuk tegnap, hogy a francia költő szövegkönyvének költőisége nem a cselekvény drámaiságában, hanem a mondás eszmében, a kontraszban és a helyzetek érdekességében áll. Az »Alienor« szövege nem nyújt elég alkalmat arra, hogy személyeit a zeneköltő mintegy zeneileg egyesítse. A cselekvényben nincs meg a drámai fokozás, hanem csak a költői fordulat. A szerelmi szenvedély fejlődése sem előttünk foly le, és ha a Hubay Jenő szerelmi kettőse mégis melegen megtudja a szíveket hatni, az annak a jele, hogy lelkében meg van az érzés hőforrása, melylyel a szöveg fölé tud emelkedni. A legendaszerű hangulatot, melyet a szöveg követelt, Hubay Jenő zenei stílje jól eltalálta. Érezhető, hogy Wagner Rikhard felé hajol ugyan, de nem mint utánzó. Különben modern dalművet Wagner befolyása nélkül képzelni sem lehet, mivelhogy ő volt a modern dalmű, a zenedráma megteremtője és példaadója. Hubay Jenő műve pedig teljesen modern mű és meg is felel a modern ízlésnek. Igaz ugyan, hogy minden országban más-más vonásokkal bír a modern dráma, amint ezt Massanet, Boitó és Verdi újabb műveiben látjuk, de az összetartó kapocs itt is Wagner. Az ő műveiből átment valami minden nemzetbeli zeneköltő tehetségébe, anélkül, hogy ezért a nemzeti specialitásról le kellett volna mondani. Például Verdi nem mondott le sem az »Aidá«ban, sem az »Orthelló«-ban. Hubay Jenő az új francia iskola hivének mutatkozik ez első dalművében s Massenet befolyása intenzívebben érezhető ki dalművének s némely részében, mint a Wagneré. Saját egyéni vonását kétségkívül a folytatás fogja erősebben kifejteni, így volt ez lossininál és Meyerbeernél, sőt még Wagner Rikhardnál is. Ezeknek első dalművei is mind bizonyos uralkodó hatás alatt állottak. Hubay Jenő első dalművében elég biztató eredmény már az is, hogy a mű főhangulatának alapszínét nem tévesztette el s stílje következetesen foly abból. Hogy dallama nem énekel mindig eléggé s olykor frázissá lesz, ennek fő oka a szöveg s abban a rövid megszaggatott sorok. A zenei mondanivalónak velejét nem egyszer rövidke kis motívumokba kellett szorítnia, amikben nem lehet egészet formálni, habár van hozzá ereje, amint ezt az ensemble-részek hullámzó, kifejezésben gazdag dallami formáiban örvendetesen tapasztaljuk. Dicsérettel emelhetjük ki továbbá a dalmű harmóniai részét. A harmóniákat, összhangokat költőnk egész játszisággal kezeli. Kivált a bővített és szűkített, majd kromatikusan fölfelé vagy lefelé szökkenő összhangokat ízléssel, műgonddal fűzi. Merlin jellemzésében különféle hatásokat ért el összhangjainak kombinálásával. A bárd fájdalmát és dalnoki bevét, boldogságát és az emberiség gyarlósága miatti mély bánatát, egyaránt drámai igazsággal tükrözte vissza összhangi alakzataival. Erős oldala a ritmikai érzék, kivált a zenekari kiséret finom változatosságokban gazdag. Például sajátos és igen gyengéd a ritmikai kiséret Alienor és Typhavine énekrészeinél. Továbbá eredeti, egészségesen nyers és dacos ritmusok hangzanak a harcosok kórusaiban. Változatosságban bővelkednek a ballet táncritmusai is. Tehát az opera nem egy részlete épp ritmikai újdonságával hat. A hangszerelés nagy gonddal készült és erőteljes benyomásokat idéz elő. A modern zenekari technika széles stílű vívmányai az »Alienor«-ban is érvényesülnek. A tömeg zenéje legjobban uralkodik benne. Több súly van helyezve az impozánsra, a csillámló hatalmasra, mint a gyöngéd és bensően egyszerűre, bár van a dalműben nem egy szépen színe- A bánhegyi furulya. — Elbeszélés. — Irta Palotás Fausztin. I. A bánhegyi kastély, e régi urilak egyik kisebb szobájában, kényelmes karosszéken hátradőlve ámultan merengek. A fegyvergyakorlatoknak vége ; ezredem előre küldött, hogy mint öreg, tartalékos tiszthez illő, a holnap este érkező, elcsigázott legénységnek szállást biztosítsak.. . . A boltíves ablakon át az elhanyagolt udvarra, onnét a fakó kertre esik tekintetem. Barna felhők, a leselkedő est előőrsei homálylyá tömörítik az alkony beteg pirját. A bűvös szél, az ódon épület ellenkező szárnyából zavaros lármát, rekedt kiabálást hajt hozzám. A községi jegyző lakásában vagyok,és ahonnét az erősbülő zaj halatszik, — ott pálinkát mérnek. . . . Tizenöt évvel ezelőtt, mint fiatal, egyetemi hallgató jártam itt utoljára. A kastély ura és evvel együt a kétezer holdas uradalom tulajdonosa, Bánhegyi János még életben volt. Az ő szavára gyűltek itt egybe a megye befolyásos egyénei, gavallér urai, ha fontosabb érdekek forogtak szóban. A gyűlések előtt e vendégszerető falak közt beszélték meg a megye ügyét-baját, a választások esélyeit. Ez a kis szellemi gócpont nem egyszer hintett jótékony derűt a közigazgatás hervadó mezejére. Most a kastély a község tulajdona. Az elöljáróság, az érdemes gazdaszék, a bánhegyi fejlődő ipar és kereskedelem, az árendás, pénzügyőrség és a fogyasztási adóhivatal, a posta és a tömlöc nyert kényelmes otthont benne. A homlokzatról levezették a büszke címert és a községé került helyébe. Valamelyik ínséges esztendő szülte a heraldika e remekét: egy bajuszos magyar kaszával fenyegeti a csillagos eget. Atyám szerényebb javadalmazásu ispánja volt a Bánhegyi családnak. Nem régen jutott ehhez az álláshoz , én tehát, midőn egy évi távollét után látogatóba hazajöttem, ismeretlen viszonyok, emberek közé jutottam. Lebilincselt a táj, a vidék festői, elragadó képe. Barátság, jóindulat fogadott, vett körül mindenütt, különösen a kastélyban, hol a bemutatás és ismerkedés szokásos formaságain is átcsillamlott a szívélyesség, a rokonszenv melege. Kivált az öreg Bánhegyiné a régi, egyszerű, de a régi »nemzetes asszonyok« e valóságos prototypje volt nyájas és leereszkedő hozzám. Megdicsért, hogy évek óta a magam emberségéből küzdöm ki a mindennapi kenyeret. Aztán sorra járta velem a kastély helyiségeit; megnéztük a méhest, a kertet, a tehenészetet. Az oszlopos tornác eleje parkírozva volt. Gondosan ápolt rózsa út között gyeppadok zöldeltek. — Matild, lányom munkája! — Mondta csöndesen. —Egy hét óta nagynénjénél van a városban, holnap várjuk haza. No ide ne lépjünk be, szerintem a homokos porond nem tűri az idegen lábnyomot. Másnap a pusztai szórakozások legdicsőbbje, a vadászat vette kezdetét. A község kipróbált, hírneves Nimródjai, a patikárus,a postamester meg a segédjegyző már hajnalban, éjszaki sarkutazót megszégyenítő fölszereléssel megostromolták az ispánlakot. Különösen rám, mint a ki új vadász hírében állottam, volt nagy gondjuk. Nem csuda, mindegyik nyúlpecsenyét ígért otthon vacsorára. Én a patikázussal, Süli Adorjánnal jutottam egy körbe. Kedélyes, bőbeszédű úriember volt, akinek legnagyobb büszkesége, ha bárkivel néhány perc alatt bizalmas ismeretséget köthet. Egy lélekzetre elmondta élettörténetét, sőt bevallotta »rongyos pár ezer forint« évi jövedelmét is,amiért kollégái részéről föltétlen gáncsot és megrovást érdemel. Említettem előtte a kastélyban tapasztalt szíves fogadtatást. A nemzetes asszony bizonyára valódi áldása a szegény népnek, az uradalom cselédjeinek. Mai számunk 12 oldalra terjed.