Fővárosi Lapok 1893. április (90-118. szám)
1893-04-12 / 100. szám
ha járnak, csak rosszat tanulnak tőlük. A conservativ benszülött régi társadalomban már nem érzik magukat otthon, a bábukkal *) meg kasztjuk nem engedi meg az érintkezést, így hát e modern nevelésben részesült fejedelmi sarjak, a szó szoros értelmében kaszton kivüliek lesznek. S a műveltség legmagasabb fokára kollégiumukban még el sem juthatnak, így európai műveltségben jóformán csak azok részesülnek, kik később az angol egyetemeket keresik fel. Deilyen csak igen gyéren akad. Pedig maga a kollégium pompás épület. Egy nagy kert közepén hatalmas pavilion, melynek oszlopos loggiában a bizánci s a hindu stylek vegyülnek s e főépület körül a kollégiumok, a tanulók vallása szerint elkülönitett boarding house-ai. A főépületben fehér stükkös terem, az ünnepélyességekre fentartva. E pince körül tanulószobák s ezek mindegyikében angol-gót szylben padok, emelvények. A falakon India s az angol birodalom térképei. A chief college tanulmányrendszere az angol középiskoláknak , Eton és Harwich-nak felel meg, azzal a különbséggel, hogy itt a latin és görög helyett Ázsia két klasszikus nyelvét: a szankszritot és persát tanitják. A főépületből átmegyünk a kollégiumokba. Mindegyik fiúnak külön hálószobája van s nem egynek kis szalonja is, melyet abban az ízlésben rendez be, melyben az angol collégiumok scolarjai szokták. A falakon japáni legyezők, az asztalokon bronz csecsebecsék, a bútorok angol ízlésben (így tehát e fiuk már nem keresztbevetett lábbal ülnek, mint ahogy szüleik, őseik szekták volt), — a legmodernebb igényeket kielégítő ágyak a hálószoba fülkéiben. A hinduk, mohamedánok s a szikek **) külön konyhán vannak. A mohamedánusokkal van a legkevesebb baj; ezek csak a disznóhúst nem eszik. A hindukkal több baj van: szarvasmarhát nem ehetnek, mert az szent állat stb. De a legtöbb nehézséget a szikek okozzák; ezek csak egy megszentelt s e célra fentartott földterületen étkezhetnek s csakis rézedényből. Egy rajah öt gyermekének öt szakácsa van.------a fiuk attól tartanak, hogy édes testvérük megtalálja őket mérgezni, így mindegyik külön étkezik. Már ebből is kitűnik, hogy a »szokások és erkölcsök« nagyon eltérők az Allchinson College falain belül! A fiuk szenvedélyes tennis-, pole- és cricket-játszók, debating society-jök van, hol napközben Pettről és Shakspereről vitatkoznak, s ugyanezek a fiúk este a legcsudálatosabb rituális ceremóniákkal térnek vissza és Ázsia mesés világába!* Az ifjú rajah-k között két barátom van: a két legtehetségesebb chief, a debating society legkiválóbb szónokai. Az egyik patán, a másik egy szik rajah fia! Zulfiguar Ali hlán egy afgán törzs kánjainak egyenes utódja, csinos barna fiú, nagy kerek elmélázó szemekkel. Angol szabónál öltözik, de fején ott van a csúcsos aranyszövetű, a legutolsó kabuli divat szerint készült turbán. Ali Khán Oxfordba készül s a politikai tudományokra adja magát. Már is többet tud az osztrák-magyar monarchia belpolitikájáról, mint sok itteni magas államhivatalnok. Kivált Bosnia, Hercegovina és a Balkán-félsziget iránt érdeklődik. Annyit kérdez tőlem mindegyik látogatásom alkalmával, hogy alig győzök felelni. A másik kis főnök, kit kilenc ágyúlövéssel fogad a kormányzó Harbaus Singh, az Atari Rajahk meggyőződhetetlen családjából származik. Vékony csontú fiú, kinek minden egyes lassú mozdulata a telivérek adrójára emlékeztet. Keskeny keze, finoman ívelt szemöldöke, hosszú szempillái, selymes (a szikek vallási törvényei szerint) hosszú haja, minden mozdulata az előrehaladott kultur hindut árulja el, kinek ősei az európai művelődés előtt századokkal szerepet játszottak Ázsia művelődéstörténetében, politikájában. Ezt a fiút a modern filozófia érdekli, csak a ködben lát tisztán. Kedvenc angol poétája Robert Browning, s csakhamar olyan valláserkölcsi vitába keveredik velem, hogy Isten csudája, ha nem mint szik hagyom el a szobáját. Bámulatos finomsággal támad, paríroz; olyan szintónusokat, árnyalatokat lát meg a filozófia ködös világában, a minőkről európai szem és agyvelő nem is álmodik. Európai útja alkalmával mindketten ellátogatnak hozzánk. Kiváncsi vagyok, hogy fog nekik a mi ifjú-öreg, keletnyugati, forrongásban levő kultúránk tetszeni. * Az indiai alacsonyabb kasztból származó lateinerek. ** Hindu szekta közönynyel szemben, melyet a fiatal nőnek egész lénye kifejezett s melyet még csak titkolni sem igyekezett, nem mert Cesare beszélni. Pedig még mindig úgy szerette a feleségét, mint házasságuk kezdetén, sőt még jobban, mint azelőtt, mert hiszen neje, lényének a jobb fele volt, öröme, egyetlen gondolata éjjel-nappal, fáradozásainak célja, házának napja, az a drága lény, melyben minden reménye, ábrándja és boldogsága megtestesült, melyért szenvedett és a melynek a mosolya az ő boldogsága volt. Aztán szabad folyást engedett a férj a gyöngédségének ; remegő kézzel cirógatta nejét s édes szavak kíséretében kebléhez szorította, mintha attól félt volna, hogy elszökik tőle s haját, ajkát, szemét, kezeit, forró csókokkal borította. Eleinte a fiatal asszony is megelevenült a gyöngédségnek eme kitöréseinél s mindent feledett. Lehajtott fővel s halk sikoltással húzódozott a karjai közt; aztán mosolygva hunyta be a szemét, átengedve magát, fölbomlott hajával, a férj enyelgéseinek. Aztán csakhamar öntudatra ébredt Elena komoran, összevont szemöldökei taszította vissza Cesaret s igy szólt: — Nem, nem! Ereszsz, mi nem vagyunk többé gyermekek .. . Nem az vagyok többé, ki voltam. .. . most már más vagyok .. . Várjon leveleitől kegyetlenül megfosztott ifjúságára gondolt-e ? Avagy szétdúlt szépségére vagy eltűnt álmaira s az anyaságra, melyet mint vértanuságot várt ? Mindeme gondolatokból szörnyű neheztelés és komor hangulat keletkezett, mely a szeme előtt mindent színtelennek mutatott. Kérje a valóban szerető szív éles érzékével kitalálta, hogy eme neheztelésnek, eme komor hangulatnak ő is egyik oka s azt hitte, felesége eltaszitotta őt magától, mintha ő felelősséggel tartoznék a leánykori eltűnt álmokért. Mindez nagy ürességet okozott házának kis helyiségeiben s oly hidegséget terjesztett, melytől jéggé fagyott a szive s mely elöl a munkához menekült, mint valamely szórakozáshoz, mint valamely elemhez, melyben az Elenára való emlékezés még élt, a nélkül, hogy ennek sápadtságát, fagyos mosolyát, szórakozott pillantásait látnia kellett volna. A szerencsétlen ember fölmorzsolta magát, hogy munkája által feleségének örömöt szerezzen. Íróasztalánál töltötte az éjszakákat , hogy Elenának némi kis ajándékot, uj kalapot, karperecet, legyezőt vegyen s aztán félénken várjon egy mosolyra, egy barátságos fejbólintásra s a hálának egy szavára. Ha napközben lépcsőről le lépcsőre föl az ügyészekhez futkosott s kimerülve, halálosan ellankadva haza tért, ajánlatot tett a feleségének, hogy elviszi a sétatérre, színházba, vagy, miután most uj életet kezdtek s ismét szabadabban mozoghatnak, akár társaságba is. Elena azonban mindent visszautasított, egykedvüleg állt oda, mint áldozatra szánt bárány, tetszett magának regényes, rideg gyászában s fanyar élvezetet talált abban, hogy az elhagyatottat, a bukottat és kiábrándultat játszhatta. Unatkozva vonszolta magát egyik szobából a másikba s kedvetlenül dolgozott egy kis kelengyén, mely, úgy látszott egy kis babának volt szánva, ama jó hiszemben, hogy ő gondosan, épugy mint donna Anna, ügyel a háztartásra. Donna Anna is eljött egyszer máskor, segíteni és tanácsolni, meg a cselédet megszidni, ki az újsághoz kedvetlen arcot öltött; dörmögve csoszogott papucsában a szobákon át; görbe szemmel nézett minden darabka fehérneműt, melyet vasalni kiadtak neki s a söprésnél a söprővel az ajtókon meg a bútorokon töltötte boszuját, utóbbiakat a törlőruhával kegyetlenül megdörzsölve. Csak ha valamit eltört, nyugodott meg, szemlélgetve s forgatva kezei közt az áldozatot. Ha aztán e miatt Elena zsörtölt, azt válaszolta, hogy nem szándékosan tette, hogy jobban nem ért a dologhoz s ha nincsenek vele megelégedve, hát elmegy. Aztán a törlőruhát oda dobta a keze ügyébe eső bármelyik bútorra, megdörzsölte hegyes könyökét s mormogta : — Mily nagy hűhó azért a kis pénzért! Csak donna Anna tudta ezt az ocsmány nőt megfékezni, ki, mihelyt az asszonyságot a házba lépni látta, hóna alá csapta a seprűt s kisuhant a konyhába. Donna Anna gyakran vetette leányának a szemére: — Ugyan hogy tűrheted ennek a személynek a szemtelenségeit ? Hát nem látod, hogy téged a bevásárlásnál is megcsal ? Átnézte a számadást a cseléd jelenlétében, ki minden megjegyzésre így válaszolt: — Csak azt tudom, hogy annyit adtam ki, azok a szokott árak, különben, hiszen itt ül a nagyságos asszony, ő meg tudja mondani ... S ezt mondva, Elenára nézett, ki némán sütötte le a fejét. Donna Anna megkívánta, hogy a veje korán, mielőtt ügyeit végezni menne, gondoskodjék a bevásárlásról, mint ezt dán Liborio is szokta tenni. (Folyt. köv.) * 857 Újdonságok. Budapest, április 11-én. * Napirend, 1893. április 12-én: A belügyminiszter fogad délután 4 órakor. — A horvát miniszter fogad délelőtt 10—1-ig. — A földtani társulat havi szűkülése délután 5 órakor. — A természettudományi társulat biológiai szakosztályának ülése délután 6 órakor az egyetemi élettani intézet nagy termében. — A budapesti filológiai társaság felolvasó ülése délután 5 órakor az Akadémiában. — Nemzeti muzeum: képtár, nyitva d. e. 9 —1-ig. Többi tárai megtekinthetők 50 kr. belépti dij mellett. — Országos képtár az Akadémia palotájában nyitva d. e. 9—1-ig. * A Gellérthegy rendezése. Az öreg Gellérthegy, melynek bomladozási hajlamairól tegnap emlékeztünk meg, mindinkább uj alakot nyer. Oldaláról eltűnnek azok az apró, rikító szinü házikók, melyek olyan festői külsőt kölcsönöztek a Tabán e részének. Az idei tavaszon is egész sor ilyen apró ház kerül lebontásra, amelyeknek a helyébe nem építenek új házakat, hanem az egész hegyoldalt befásítják és parkká alakítják át, hogy kellemes sétahelyül szolgáljon a fővárosi közönségnek. A Gellérthegy alján az idén is több nyaralót építenek. Az ottani villatulajdonosok egyesülete nagyban fáradozik a Gellérthegy emelésén. A Gellért-rakpart házait szintén az idén bontják le. Legtöbbjét már a múlt esztendőben kisajátították, mert a gyakori sziklaomlás következtében a házak lakói állandóan veszedelemben forogtak. * Jókai és a szegedi hölgyek. Megírtuk nemrégiben, hogy Jókait a szegedi hölgyek Szegeden szerették volna jubileuma alkalmával ünnepelni, s hogy e végből levelet is intézetek a nagy íróhoz. Jókai a szegedi hölgyek kérésére, egy Keméndy Nándornéhoz intézett szeretetreméltó levélben, a következő tagadó választ adta : Mélyen tisztelt barátném! Kegyednek leányomhoz írt becses leveléből, de ma már a hírlapokból is értesültem, hogy Szeged városában egy az én emlékezetemnek szánt ünnepélyhez készülnek jövő pünkösd napra. És hogy arra engemet is fel fognak szólítani, hogy személyesen részt vegyek benne. Bizonyára hálás érzelemmel fogadom mindazt a jóságot, melylyel engem a bennem a magyar nemzeti irodalmat magyar és idegen közönség megtisztel, s különösen Szeged elismerése rám nézve nagybecsű, mely városhoz annyi nevezetes eseménynek emléke vonz régi és közelmúlt időkből. E megtisztelést, mely bárkit büszkévé tehet, én alázatos fővel fogadom. De megjelenésemet a május 21 -iki ünnepélyre nem ígérhetem. Beteg voltam, most sem vagyok jól. Egy év alatt háromszor estem bele az influenzába, mégpedig annak a legveszedelmesebb (tüdőbajos) fajtájába; mindhárom esetben, Istenen kívül, csak az orvosom és a hozzámtartozók gondos ápolásának köszönhetem, hogy el nem mentem vele oda, ahol semmi sem fáj többé. S ez a baj visszatér. Egy meghűlés, egy felhevülés, egy étrendi kilépés visszahozza. Utóhatásától most sem tudok megszabadulni. Ideges lettem, álmos vagyok és nem tudok aludni, éhes vagyok és nem tudok enni. Mindig fázom. Mindentől félek. Nem merek a szabadba kimenni. Egy év alatt három hónapot töltöttem szobaáristomban. (Pedig nem is danoltam semmi nótát.) A jó barátaim ott a vidéken minderről nem tudnak semmit, mert ezalatt is mindenféle bohóságot olvasnak tőlem a lapokban. Azt gondolják, vígan vagyok. De hisz az írás az egyedüli módszer, amivel a bajom