Fővárosi Lapok 1894. március (60-89. szám)

1894-03-31 / 89. szám

lasztmányban megüresedett helyekre egyhangúlag meg­választotta Szigeti Imrét, Bercsényi Bélát, Somló Sán­dort és Pállfy Györgyöt. * Eljegyzések: Semsei Semsey László nagybirto­kos eljegyezte cserneki és tarkői Dessewffy Rolla gróf­kisasszonyt, gróf Dessewffy Aurél leányát. — Beöthy Algernon orsz. képviselőnek, a szabadelvű párt köz­szeretetben álló tagjának leányát, Annát, tegnap jegyezte el Budapesten Tamássy Árpád földbirtokos. — Tanfl Iván áll. tanítóképezdei tanár Máramaros- Szigeten eljegyezte Hab­sch­ Paula kisasszonyt. — Orczi Orczy Dezső háznagyi fogalmazó e hó 27-én eljegyezte bobdai és csávosi Csávossy Béla háznagy kedves leá­nyát , Gizikét. * Felgyújtott vasúti Ilid. A keszthely-balaton­­szentgyörgyi helyi érdekű vasút Fenék állomás mellett lévő hídját, melynek építése húszezer forint költségbe került, a napokban komoly veszedelem fenyegette. Mikor a vasút az éjjeli órákban a hidhoz közeledett, a vonatot vezető gépész észrevette, hogy a hid ég. Megállította a vonatot s minthogy a tűz még nem öltött nagyobb mérvet, leszállóit a vonatról és a fűtő­vel együtt az égő hidhoz ment és ketten eloltották a tüzet. Ekkor észrevették, hogy a hid egyik gerendázata alá szalmacsóva volt rejtve, melytől a tűz eredt. A hidat kétségtelenül gonosz kezek akarták felgyújtani. A tettest nyomozzák. * Halálozás. A földmivelésügyi minisztérium pa­lotáján hatalmas gyászlobogó jelzi, hogy a minisztérium egyik legkiválóbb tisztviselője, dr. Kolozsváry Lajos osztálytanácsos ma délután 3 órakor meghalt. Kolozs­váry Lajos 12 év előtt lépett a minisztérium szolgála­tába s jeles tehetsége és rendkívüli szorgalma őt csak­hamar a minisztérium első tisztviselői közé emelték, ugyannyira, hogy fokról-fokra haladva, alig 11 évi szol­gálat után miniszteri osztálytanácsossá nevezték ki. Kolozsváryban, ki még csak 37 éves volt, minisztere kitűnő tisztviselőt, kartársai pedig jó barátot vesz­tettek el. Haláláról a minisztérium külön gyászjelentést adott ki, a­mely szerint tetemei hétfőn délelőtt 11 óra­kor a földmivelésügyi minisztérium palotájában fognak beszenteltetni, s aznap délután 4 órakor Pécelen örök nyugalomra helyeztetni. * Tüntetés Vácott. Vác város polgársága kö­rében már napok óta nagy az izgatottság a­miatt, hogy a haza és a nemzet gyászában a katholikus klérus és az állam nem vesz részt. Megbotránko­zásuknak tegnap este tüntetésben adtak kifejezést. Az esti órákban a főtéren intelligens polgárokból és ifjakból álló nagy néptömeg gyűlt össze, mely egyhangúlag követelte a kath. egyházi és az állami épületeken a gyászlobogók kitűzését. Mivel a felhívásnak, mint előrelátható volt, eredménye nem lett: a felizgatott közönség beverte az összes épületek ablakait, hol gyászjelvények nem voltak. Beverték a püspöki palota, a püspöki könyvtár, a szeminárium, a kegyes alapítványok pénztárának, a püspöki leányiskola, az alsó és felső plébánia, a járásbírósági épületek, a nagypréposti lak, to­vábbá gróf Crony, Kremer Gyula városi tanácsos, Udvardy János építész és Vida Vilmos házainak ablakait. A püspöki palota ablakaiból a püspök szakácsa állítólag négyszer lőtt a közönség közé, mire a tüntetőket őrző négy szál rendőr azonnal megszökött. A tüntetés után a közönség a leg­szebb rendben eloszlott és Vácott ma ismét min­den csöndes. * Jósika Miklós szobrára újabban a következő adományok folytak be a bizottság pénztárába: Gróf Zichy Nepomuk János 100 frt, Bródy Zsigmond 50 frt, Fejérváry Miklós (Davenport, Amerika) 50 frt, Vaszary Kolos hercegprímás 15 frt, Justh Zsigmond 10 frt, Pécsy József tolnai prépost 10 frt, Thallóczy Lajos (Bécs) 5 frt, Szentmariay Dezsőné 5 frt, Szentmariay Dezső 5 frt, Barkassy Géza 5 frt, Jeney Lajos 5 frt, dr. Lévay József 5 frt, Somsich Lőrinc 5 frt,­ balassa­gyarmati takarék- és hitelintézet 3 frt, Bárándy István 3 frt, Bátory Károly 2 frt, Gálásy Lajos 2 frt, Kienle József tolnai segédlelkész 2 frt, Karsai Albert 2 frt, Lipovniczky István 1 frt 50 kr, Németh Ella 1 frt, Szunyogh Tivadar 1 frt, »Herkó Páter« 1 frt, Tur­­novszky Gyula 1 frt, B. P. Zs. 1 frt, Balásy Antal 1 frt, Budinszky Ernő 1 frt, Rózsa Géza 1 frt, Herczeg Adolf 1 frt, Lázár Lajos 1 frt, Csermák Gyula 1 frt, Finta József 50 kr, Édes Mátyás 50 kr, Grün E. Sala­mon 50 kr, Riesz Arnold 50 kr, Wertheimer Dávid 50 kr, Auseh Antal 50 kr, Két koldus 50 kr, Szupp József 50 kr, Eöry Károly 40 kr, Pálma­y István 20 kr , 301 forint 10 kr. Legutóbb kimutatott 266 frt 50 kr. Összesen 567 frt 60 kr, mely összeg a belvárosi takarékpénztárban van kamatozólag elhe­lyezve. A szoborbizottság pénztárnoka, Kozma Andor (Budapest, első magyar általános biztosító társaság Vigadó­ téri palotája) felkéri azokat, a­kik gyűjtőíveket kaptak, hogy az esetleg náluk begyűlt összegeket szí­veskedjenek mielőbb hozzájuttatni. * Tolvajok a templomban. Nagyváradról írják lapunknak, hogy a nagyteleki­ utcai zsidó imaházba tegnapelőtt betörtek s onnan ellopták a perzselybe összegyűlt pénzt: ötven forintot. A rendőrség még eddig nem tudta kézrekeríteni a tetteseket. * Fényképek a gyászmenetről. A nyugati pályaudvar­ban ma délután Erdélyi fényképész sikerült fölvételeket készített a megérkezés jeleneteiről, később a kifejlődött menetet vette föl az útvonal több pontján és fölvételeket készített a ravatalról is. * Famagvak. A MAUTHNER ÖDÖN budapesti magkereskedő cégnek különlegességét képezik a­­ezen cég által forgalomba bocsátott pázsit-fűmag­vak és ezek közt főképen a Mauthner-féle Margit, szigeti és a Mauthner-féle kiállítási fűmagkeverékek a melyek tisztaság, csiraképesség és tartósság tekintetében páratlanok. E fűmagkeverékekből szervezett pázsitok üde, bársonyszerű kinézésük­nél fogva még a leghíresebb angolországi dísz­gyepekkel is felveszik a versenyt. A fő- és szék­város összes gyepterületei, valamint a Margit­sziget részére ez évben is Mauthnernél lettek a fűmagvak megrendelve. Árjegyzéket Mauthner kívánatra ingyen és bérmentve küld. SOT XXXI. évfolyam. "TB® FŐVÁROSI LAPOK. 1894. ápril hó 1-jével uj előfizetést nyitunk a Fővárosi Lapok­ra. A Fővárosi Lapok előfizetési ára: 1 hóra . . . . I frt 40 kr. Negyedévre . . . » — » Félévre . . . 8 » — » Vidékről legcélszerűbb az előfizetési összeget posta­utalványon a következő címmel küldeni: Fővárosi Lapok kiadóhivatala, Budapest, Ferenciek­ tere 3. Helyben az előfizetések a kiadóhivatalban vétetnek fel, de levelező lapon nyilvánított óhajra a kiadóhivatal készséggel házhoz küldi az előfizetési nyugtát. DEBRECENI MÁRTON. — Irodalomtörténeti adalék. — Irta: Gyarmathy Zsigáné. I. A Kievi csata jeles költőjéről, a nagy felfede­zéseket tett alkotó lángészről, a paraszt kis­fiúból lett nagy emberről. Debreczeni Mártonról többen írtak már. De legmelegebben gróf Mikó Imre em­lékezett meg egy szép előszóban. A gróf az ere­deti forrásból merített, azért olyan átlátszó, a­mit irt. Kortársak voltak és Mikó rajongó szeretettel csüngött »a lángész ezen emberén.« Mohón keres­gélt hátrahagyott irományai között, mert érezte, hogy kell ott valami becses dolognak lenni, így akadt rá a hatalmas hőskölteményre, a még teljesen be nem fejezett kievi csatá­ra. Foko­zódó lelkesültséggel olvasta végig, aztán sajtó alá rendezte, és valóban nemes áldozatkészséggel, dí­szes kiadásban gazdagította vele irodalmunkat. Az előszó fényesen sikerült életrajza Debreczeni Már­tonnak és ártatlan okozója annak, hogy én most ezt a visszaemlékezést írom. Úgy történt az, hogy mikor a hősköltemény megjelent, édes­apám magához hivatta a Debre­czeni Márton rokonságát és felolvasta előttük az életrajzot, melyhez az adatokat maga szolgáltatta volt. Az atyafiság érdeklődve figyelt, aztán elér­­zékenyülve, könnyes szemekkel bólingattak: »igaz, mind igaz, de még oda kelle vala írni az ökrökről, meg a képről, meg az ebédről.« — S min­­denik elmondott valami nagyon egyszerű, de na­gyon szívhez szóló dolgot a minta­emberről. Az egyik testvérnek, — Pálnak, — volt egy szép szőke kis leánya, Erzsi. »Debreceni­ lángész ez a gyermek«, mondotta volt édes­apám, és együtt ta­nított a kis paraszt leánynyal. (Mily kár, hogy a lángész nem ragadós!) . . . Tehát, mikor a kis leány hallotta, hogy még sok minden nincsen leírva az õ imádott »bácsit­járól, ragyogó tekintettel fordult hozzám: — Kisasszony ! Írjuk le mi, ha megnövünk . .. írjunk oda mindent Márton bátyámról. Lehet, hogy Debreczeni Erzsi, most már Sinkó Ferencné, elfeledte ezt a szándékát s habár most is elolvas mindent, a­mi nagynevű bátyjára vonatkozik, de azért írni még­sem akar. Hanem én nem feledtem el soha azt a jelenetet és mindig tudtam, hogy le fogom egyszer írni azokat az egy­szerű megjegyzéseket, melyek a lángeszű férfi meleg szívére, tiszta kedélyének mélységére vet­nek világot. Pár évvel ezelőtt azon szándékkal kerestem fel szülöfalvamat,­­ és a Debreczeni Márton szülöfalvát, M.-Gy.­Monostort, hogy a még élet­ben levő egyetlen testvért, az akkor nyolcvanegy éves Pált, újból kikérdezem a bátyja felől. A Debreczeniek meglepőn hasonlítanak egy­máshoz. Világos-kék ragyogó szemek , fehér-piros arcszín, kiálló pofacsont, nagy domború homlok, lágy hamvas-szőke hajzat és szép metszetű, rend­kívül piros ajkak. Ilyen volt Márton és ilyen a most élő Debreczeni is mind, de legtökéletesebb volt a hasonlat Márton és Pál között, azt meg is mondtam az aggastyánnak azon a találkozón: — Pál gazda! Figyelmed éppen olyan, mint a bátyja, abban a nagy könyvben: emlékszik ? — Emlékezem! Elhiszem, hogy emlékszem. — A leánya hozzám hajlott, és azt súgta : — De én meg nem hiszem, felejt már az öreg nagyon! Ugy­e bár, édes­apám-uram, nem sokat tud most a » bácsi «-ról ? — Kiről, te, Márton bátyámról ? Na, azt ne mondja nekem senki! A­mik most történtek, tíz­­tizenöt esztendő óta, lehet, hogy nem mindég vi­lágosak előttem : összefutnak, mint a betűk ; de a mi régen történt, azt tisztán látom. Különösen emlékszem Márton bátyámnak a legkisebb sza­vára, minden lépésére . . . Emlékszem, hogy na emlékezném! — És a révedező öreg szemekbe fény gyűl; elmúlt idők varázsa borul az aggas­tyánra és ifjúi hévvel hívogatja elő édes emlékeit . Debreceni Márton 1802-ben született s alig kezdett iskolába járni, már feltűnt az öreg kán­tornak, hogy ez nem olyan gyermek, mint a többi, s elkezdte biztatni a szülőket: — Nagy kincs van ennek a kis fiúnak a fejében; okvetetlenül kollégiumba adják kendtek ! Az apa azt felelte, hogy folytassa csak az ő mesterségét, a fazekasságot, s a­míg hajtani bírná a korongot, addig őrizze a tehenet. — Ugy-ugy, Marcikám, — tette hozzá be­teges édes­anyja, — ne hagyj te itt bennünket! És a kis­fiú őrizte a tehenet a »havas-szél «­­ben, és a Szamos partjára dőlve olvasta azokat a könyveket, melyeket az öreg paptól kapott. Hej ! ha ezen a kedves helyen meg lehetne mindazt ta­nulni, a­mire a kis­fiú úgy vágyott! A gyermek szívében erős küzdelem támadt, nagyon hajtotta valami, de épen olyan erővel fogva tartotta a zugó erdő, a csillogó Szamos s a hóval barázdált kék hegyek. Olykor a tudás vágya annyira sarkalta, hogy felkiáltott: megyek! Aztán ismét érezte, hogy azt az erős kötelé­ket nem tudja elszakítani. Midőn ébredező lelke így küzdött, akkor halt meg édes­anyja... És a kis­fiú határozott: »Elmegyek !« Köny­­nyes szemei felcsillantak: »Most már elmegyek!« ... És elment, és azon év őszén (1814-ben) a havasalyi szülőfaluban már kézről-kézre járt egy levél, melyet a kolozsvári ref. tanoda egyik jeles tanára irt az iskolamesternek s melyet az öreg Pál nyolcvanegy éves korában is szóhiba nélkül tudott: »Rekt« uram! Meglássák, nagy ember lesz egykoron abból a kalotaszegi kis­fiúból. Az utolsó padból már az elsőbe került. Nem is látják tanulni, de azért mégis ő tud legjobban mindent. Klasszikus könyveket olvas éjjel-nappal és megérti. Gyakran látom könyveire hajtani szőke fejét, leborulva siratja szegény meghalt édes­anyját. Immár első a legjobbak között és nem tudom, nagy talentumát, példás szelid magaviseletét, vagy kitartó szorgal­mát dicsérjem-e jobban? Büszke lesz egykor az a falu erre a condrás kis­fiúra ...» És a professzor nem csalódott. Nagy nélkülözések között tanult, mert nem akarta, hogy édes­apja elvonjon valamit az öt kis árvától. — Megköszönöm, ha egy héten egy barna kenyeret kapok — és nem is kapott egyebet. Mély szeretettel ragaszkodott övéihez s ezt annyira ki tudta mutatni, hogy még mostoha anyját is meg­nyerte, s a komor asszony tőle kitelhetőleg gon­dozta apró mostoháit, csak hogy a­­kolegistái­nak kedvében járjon. Az öt kis árva között Ferenc volt a legfiatalabb, ezt még a többinél is forróbban sze­rette Márton .Tehetséget látok ebben a szép szöszke gyermekben, taníttatni fogom, s bár ma­gának is szűken telt, mert csak az ösztöndíjak elnyeréséből tengődött, de azért a kis Feri nem látott szükséget semmiben. — Küldök egy aranyat, így ír a Feri tanító­jához, takargassák be vele, már a­mennyire lehat, a szegény kis öcsém rongyát. Más alkalommal pe­dig ezt írja: »Küldök tiz forintot, — kicsiből kicsit, öltöztessék az öcsémet »kék*-be.« Debreczeni Márton bányász lett. — És fokról fokra emelkedett hivatalában. Abrudbánya tisz­teletbeli polgárának, Zaránd megye táblabirájának választotta; az országgyűlés pedig nemességre ajánlotta. Nemes lett tehát külsőképpen is, mert a benső, igazi nemesség vele született. Debreczeninél a mindég kutató szellem és a lángész teremtő ereje olyan alkotásokban nyilvá­nult, melyeket a külföld tudományos szakférfiúi

Next