Fővárosi Lapok 1894. november (302-331. szám)

1894-11-22 / 323. szám

oly érdekes adat merült fel, a mely eddig hibás történeti világításban állt a közvélemény előtt. így a történelem egyebek közt a költői igazságszolgáltatás érzetének egy nemével említi föl, hogy a havasi király vénségére koldusbotra jutott s azok könyöradományaira szorult, a kiknek családját kiirtotta. A most nyilvánosságra került adatok bizonysága szerint igaz ugyan, hogy Janku a szabadságharc után házról-házra járva rendszeresen koldult, de ezt nem azért tette, mintha vagyona nem lett volna, hanem azért, hogy vagyoni helyzetét és töméntelen kincseit elleplezze. Attól kezdve, hogy a koldusbotot kezébe vette, elmeháborodottságot színlelt s mint afféle csendes őrült járta sorra a falukat. Ezzel a szánalom bizonyos fokát biztosította magának az emberek részéről, a kik közt különben nem maradhatott volna meg. A kincskeresők a nyomozást, minden eddigi sikertelenség dacára is, erélyesen folytatják s az ásatásokat megszakítás nélkül végzik. * Az orosz cár udvara. Az orosz cár udvara, birodalma nagyságának megfelelőleg, az összes európai udvarok közt a legnagyobb. Az udvari személyzet 1087 emberből áll. Ezek közül százhetvenkettő katona. E százhetvenkét tiszt közt van száznegyvenhat hadsegéd és huszonhat vezérőrnagy. A cár katonai kíséretét képezik: a cári család tizenhárom tagja, két Leuchtenberg herceg, egy oldenburgi herceg, a cári család húsz más hercege, tíz gróf, nyolc báró, száztizenhárom kiváló orosz főúr, négy finn főúr, két lengyel, három kaukázusi, két görög és egy román. Ezenkívül két tábornagy, két tengernagy, négy ellentengernagy, negyven tábornok, húsz alezredes, három altengernagy, három fregattkapitány, három ezredes és egyéb tisztek. A cár személye közül a szolgálatot két főkamarás, öt főszertartásmester, egy főudvarmester, ötvenöt udvaronok és négyszáznegyvennégy kamarás, egy főlovászmester és negyvennégy magánhivatalnok látja el, akiket a hatalmas uralkodó magánpénztárából fizet. A cárné udvara nyolc komornából, egy főudvarmesterből és kilencvennyolc udvarhölgyből áll. * Foglalás-nyaklevessel. Hollós Ede dr. fővárosi ügyvéd nem valami szeretetreméltó fogadtatásban, s még mostohább ellátásban részesült Bergl Sándor szabadalmi irodatulajdonos lakásán, ahova valami peres követelésért foglalni ment. Alighogy az ügyvéd jövetele célját előadta, némi nézeteltérések merültek fel, melyek mindjobban elmérgesedtek. Valami bántó megjegyzésre Bergl odakiáltotta: — No, most már aztán — kuss! — Kérem, ne szemtelenkedjék — folytatta Hollós dr. az épületes párbeszédet. — Felpofoztam ? — Szeretném látni. — Szeretné ? Tessék . . . , s ezzel hatalmas csattanás hangzott el Hollós dr. arcán, még mielőtt az ekzekválásba csak bele is fogott volna Ezután, mintha mi sem történt volna, elvégezte a dolgát, hogy másnap újult erővel folytathassa a foglalást. Berglt meglepte a második vizit s nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze : — Megint itt van maga ! . . . s ? — Igenis — hangzott a válasz s nyugodtan folytatta az ekzekválást, melynek ezúttal nem volt a tegnapihoz hasonló hangos megszakitása. — A két nap történetének ma folytatása volt a büntető járásbíróság előtt, hol Gajzágó Manó kir. járásbiró Berglt a két becsületsértésért 50 forint pénzbüntetésre, esetleg öt napi fogházra ítélte. Mind a két fél felebbezett. * Főzőtanfolyamok. Wesminsterben érdekes értekezletet tartottak a főzőtanfolyamok rendszeresítéséről és a szakácsmesterek vizsgájáról. Az értekezlet célja volt oda hatni, hogy a szakácsmesterség, a többi kéziügyességet igénylő szakmákkal egy színvonalra emeltessék. A napokban a londoni iskola-egyesület jutalomdíjakat osztott ki a kézi ügyességben kitűnő mestereknek, nevezetesen szakácsoknak, szabóknak, rajzolóknak stb. Nyolc végzett szakács részesült kitüntetésben. Egyáltalában azt tapasztalái, hogy a szakácsmesterség a tanfolyamok gondos vezetése következtében naprólnapra jobb eredményeket képes felmutatni. * Kivégzett merénylő: Barcellonából távirják, hogy a Liceo-színházban elkövetett merénylet tettese Salvador előtt tegnap hirdették ki az ítéletet a legnagyobb nyugalommal hallgatta végig. Mint távirják, ma reggel végezték ki Salvador anarchistát. Említésre méltó dolog nem történt. Az utolsó pillanatban az elitélt így kiáltott fel: »Éljen az anarchia!« — és egy dalt kezdett énekelni. * Nagy tolvajbanda. A rákospalotai vasútállomásnál teljes két esztendőn át tapasztalták, hogy a beraktározott áruk körül, nem ritkán ezrekre rugó kárt okozva, hallatlan vakmerőséggel garázdálkodik valami tolvajbanda. Néhány hónap előtt kipattant a titok, s azt a meglepő felfedezést tették, hogy két vasúti őr: Takács József és Ludwig József a tolvaj, akiknek háta mögött egy csomó orgazda áll. Ezek kézrekerítésénél ismét volt egy kis meglepetés, mert kiderült, hogy a bandának főorgazdája a Kőbányán saját fogatán járó és gazdag Frank Miksa kereskedő. Rajta és feleségén kívül a hosszas vizsgálat még 11 orgazdát nyomozott ki, akik a tízezrekre rugó lopott holmikból kisebb-nagyobb mértékben részesedtek. A vizsgálatot már befejezték s annak eredménye alapján a törvényszék Takács Józsefet és Ludvig Józsefet lopás büntette, Frank Miksát és nejét, továbbá Feldmár Márton korcsmárost és nejét, Frankl Miksáné zsibárusnőt, Kaltenecker Antal csőszt és nejét, Kaltenecker Erzsébet, Kaltenecker Katalin, Takács Antal, Takács János, Takács Józsefné és Ludvig Józsefné napszámosokat orgazdaság miatt vád alá helyezte. * Safe deposit. Alkalom csinálja a tolvajt Hogy ilyen »alkalom« mentel kevesebb legyen, e végből létesítette nálunk a Pesti kereskedelmi bank a Safe deposit-ot, amely gondosan őrzött hely, ahová a papír- és ékszertulajdonosok elhelyeztetik értékeiket és csakis saját kulcsukkal juthatnak a saját szekrényeikhez. A Pesti kereskedelmi bank éjjel-nappal, a leglelkiismeretesebb emberekkel őrizteti e safe deposit-ot, úgy, hogy ki van zárva a lehetősége annak, hogy az ingóságok biztonsága kétséges legyen. Azért nagyon melegen ajánlható, hogy az értéktulajdonosok igénybe vegyék emez új és hasznos intézményt. * Rövid hírek. Cleveland elnök balesete. Mint New Yorkból táviratozzák, Cleveland elnök ma Washington közelében, sétája közben leesett és kificamította a lábát. Ennek következtében a mai minisztertanácson nem jelenhetett meg. — Az angliai árvíz. A themsevölgyi árvíz, mint Londonból táviratozzák, kezd apadni. A katasztrófa sok ember életébe került. A kár igen nagy, különösen Windsorban. Az árvíz által károsultak számára az ország minden vidékéről sok adomány érkezik. — A Balaton tele. Még enyhe az idő, de a Balaton már téli nyugalomba vonult. A gőzhajók e hó közepén már Siófok és Balatonfüred között is megszűntek közlekedni s pihennek tavaszig. — A Zuglói ref. templomban holnap, csütörtökön, esti 6 órakor vallásos estét tartanak, a melyen az egyházi beszédet Péntek Lajos zuglói ref. lelkész mondja. — Népgyülés lesz vasárnap, november 25-én, délelőtt a polgári lövölde Rottenbillerutcai helyiségének nagy földszinti termében. A napirend a gyülekezési és egyesülési jogról szól. — PadlástVZ. Pászty Jánosnak Konti utca 15. sz. háza padlásán ma hajnalban tűz támadt. A kéménybe épített gerendák meggyulladtak és attól tüzet fogott a tetőzet, valamint a padláson felhalmozott széna is. Szerencsére a VIII. ker. tüzérség gyorsan kivonult és eloltotta a tüzet, mielőtt a tető lángba borult volna. Három verskötet. (Dalok a magányból. Költemények. Irta Lévay Mihály, Budapest, 1894. — Szélcsend. Költemények. Irta Rózsa Miklós, előszó Justh Zsigmondtól, Budapest, Lampel Róbert kiadása, 1894. — A Szajna partján. Költemények, Irta Halász Gyula, Budapest, 1894.) Kezdődik már a vers-szüret. Három poéta egyszerre ! Mindegyik más irány híve, de mind a három egy régi, patriarchális szokást követ, amely tán sohase vész ki, mig lírikus lészen; s ez a szokás a kötet ajánlása, úgy látszik a három versíró súlyt fektet erre a dedikációra. Hadd említsem meg azért, hogy az első kötet báró Orczy Tekla úrnőnek, a második az imént elhunyt Justh Zsigmondnak, a harmadik pedig Simonyi Zsigmondné úrnőnek vagyon ajánlva. Az irodalomban jó hangzású immár Lévay Mihály neve. Mai nap szokatlan az a naivság, mely költeményeiből hozzánk szól. Falusias egyszerűség, vallásos áhitat és a természet nagy imádása adja meg e lírai munkácskák jellemvonását. Mintha a három évtized előtti poéták valamelyike szólalna meg újra. Azok a strófa-szerkezetek kerülnek megint elénk, amelyeket Arany óta senki sem használt, mert senki sem akar az ő nyomdokaiba lépni. És ugyanaz a szolid, néha-néha már nagyon is jól ismert hang üti meg fülünket, amelyet Tompa követőitől hallottunk. Aki szereti a vallásos költőt, de rémül a kenetteljességtől és szűk felekezeti felfogástól, az Lévay Mihályt szívesen fogja olvasni. Katholikus pap, de úgy ír, mint a vallásos világi ember. Csupa idealizmus ez a poéta. A költészet nem csak neki vigasz, hanem másoknak is vigaszt akar vele nyújtani. »Fényes arcú angyal«-nak nevezi a költészetét, mely »félve fölemeli a porból«. Azért csak »eszményi célok«-ra tör, s ezeknek »tiszta szárnyai egek felé emelik« őt. Szépen mondja a Hivatásom című költeményben: Az ég akarta, sorsom az nekem S mig élek az leszen : Hogy fölsegitve, ki leroskadott, Vezesse két kezem ; Hogy járjak ólmos, szürke ég alatt, Hol vár a szenvedés S bizalmat gyújtsak én a sziveken, Reményük hogyha vész. Sötét hang, a pesszimizmus diszonanciája, modern cinizmus s igaz lírai erő mind nem zavarják a költemények méla baját vagy a hitben való megnyugvást. A szerelem, persze, meg nem zendül ezen a szelíd, istenfélő lanton, de annál gyakrabban a szeretet, az édes anya iránti mély és soha meg nem szűnő szeretet. Fiú az anyjában keresi a gyámolt s viszont ő bátorítja a csüggedő anyát: Taníts meg tűrni, légy vezérem, Oh mert a búban, szenvedésben Vigasztalóm te vagy ! Népdal és elmélkedés, idylli epedés és borongó elégia mind az anyai és fiúi szeretet hangjait variálják sokféleképen, mindig bensőséggel, de nem valami új színekkel. Aztán a természet! Kifogyhatatlan Lévay az évszakok különböző hangulatainak ecsetelésében. Az első virág nyílása, az utolsó rózsa hervadása egyaránt megihleti őt, hogy üdvözölje a kikeletet és elbúcsúztassa az őszt. Persze, hogy a nyár dísze és pompája is lelkes magasztalóra talál benne, de a tél sem maradhat árván ; megénekli azt is a mi könnyen rímelő poétánk s hozzá nem is egyszer, de újra meg újra szinte kifogyhatatlanul. A reflexiók, melyeket közbe sző nem mindig újak, nem is valami mélyek, de mindig nemesek, tiszták. Lemondás és hit, megnyugvás és reményi ezek a határok, melyek egész érzelmi világát néha igen szűkre szabják. Egetverő filozófiát nem hirdet, csak efféle mindennapi, józan bölcsességet: Oh itt szeretnék élni, halni az ismerős fák rejtekén, Hol céda álmok nem ragadnak S szivem keservben oly szegény ! A humor is fel-feltünik s egy kis dévaj hang próbál változatosságot hozni a sok ájtatosságba. Vidáman, szatirikusan irja meg Lévay a Poéta életret, bár a csattanós point-nél adós marad. Éles is tud lenni, mint a Dal a korról cimü szatírában, mely a mai nyegleségeket ostorozza, de értékéből levon a közönséges kifejezések sűrű alkalmazása, ami a költeményt itt-ott az élclapok színvonalára degradálja. A Realizmus címűben a poétát is gúnyolja, de az érzéketlen tömeget is. Ez utóbbit így szólaltatja meg: Tisztelt uram, óh lángeszű poéta, Nem mondaná meg, kel-e már a répa , Biz’ jó lesz önnek egy kis élelem, Hej, mert soványít a sok érzelem ! Három genrekép a csinosabb versek számát szaporítja ; ezek: Jutka néni, aztán Agnes néni és az Öreg zsidó. Kár, hogy ki kell böngészni ezeket, meg a többi sikerültebbeket a fakó, igénytelen rímes munkálatok túlságosan fölszaporodott tömegéből. Fárasztó ez a sok ismétlés, ez a sok újrázás! Minek ennyit írni és minek ennyit kiadni egyszerre ? A százötvenhat versből elég lett volna ötvenhat, a többi száz csak ugyanazoknak a témáknak más-más, kissé egyhangú kidolgozása. Az ambiciózus költő kétszer válogat, a mikor i s a mikor kötetét összeállítja. És Lévay Mihály minden írott sorát pazarul osztogatja ! Kevesebb bőkezűség és több volna az eredmény. Más hang, más tárgykör különbözteti meg Rózsa Miklós költeményeit. Ő is a közvetetlenség által igyekszik hatni, mindig meleg érzést tolmácsol s legtöbb verse nemcsak jól cseng, hanem bele is tudja magát hízelegni a szívünkbe. Még egészen fiatal poéta, szinte kezdő, de már igazi routine-t fejt ki a kompozíció szabatosságában. Különösen a Regényem című ciklus minden darabja azt mutatja, hogy Rózsa nem szereti a szószaporítást. Kevés után nyúl, de azt jól megmarkolja. Sok fiatal versírónk, ki áradozik az érzéstől, akár tanulhatna is ettől a kezdőtől. Valami sok eszmét nem kerget a Szélcsend poétája, de az elcsépelt ötleteket is megveti. Mindenek fölött természetes akar lenni s azért meg is nyeri rokonszenvünket. És könnyed is, nemcsak a verselésben, hanem a gondolatai összefüzésében. Szóval, dalos természet, aki szívesebben busong, mint epéskedik és inkább szentimentális akar lenni, semmint fanyarságával affektáljon. Persze, hogy nem mindig új és eredeti, a mit ír és a hogyan írja. A többi közt hangot is kölcsön vesz néha, mint a Finale című versben, melyen megérzik a régi Kiss József hatása. Hát még Heine hányszor szolgált mintául, hogy ő játszi, álmatag és kikerekített dalok ciklusa megalakuljon. Néha úgy tetszik, mintha már hallottunk volna ilyenféle végtelen egyszerűséget Együtt valánk naponkint. Beszélgettünk sokat S egymásnak sohase mondtunk Mi vallomásokat. Szerelmünk minden szóban ott rejlett szüntelen. Nem mondtuk, csak szerettük Egymást mi végtelen. Ez bizony a Buch der Lieder hangja. De hát hány újabb poéta van, aki először is ne a Heine hangján próbált volna gagyogni! Azt a bizonyos bárányhimlőt, melyen minden lírikusnak át kell esnie, ezúttal mentségül emlegetem, mert Rózsa nem utánoz vakon. Különben jobban szeretem ezeket a kemelkedéseit, mint hosszabb verseit, a melyek a Rezignáció ciklust képezik.. Itt a laposabb helyek sűrűn rontják az élvezetet s az üres strófák sikerrel gyűrik le a tartalmasabbakat. Szívesen lapozgattam visszafelé és kétszer is elolvastam a következő igazán mély érzésű verset: Csak egy igennel mondott többet ajkad, Csak egy gyűrűvel lettél gazdagabb. Csak egy bokréta-díszszel szebb szobácskád, Csak egy rövidke hírt közölt a lap. Csak egy kártyát hozott a posta, Csak egy pár jó barát üdvözölt, Veled csak ennyi, ah ! csak ennyi történt, S nekem egész világom rombadőlt...