Új Fővárosi Lapok, 1897. július (1. évfolyam, 9-21. szám)
1897-07-01 / 9. szám
1897. julius 1. Csütörtök UJ FŐVÁROSI LAPOK vezesse mindnyájunk lépteit, irányozza gondolatainkat. Ez a haza, ez a nemzet élni fog és mi büszkén fogjuk kiáltani ! Éljen a magyarok hazája, éljen ! NAPRÓL-NAPRA. Szerda. A székely, szabadság nélkül nem székely, hát a magyar mikor magyar? ha nagyot akar !... Azért csúfoltak bennünket a törökök nagy pipája, kevés dohánya nemzetnek, mert akarni akartunk Hunyady lelkével, cselekedni cselekedetünk Dobzse László eszével.* A szabadelvű párt — tekintettel az obstrukczióra — keserűnek találja a ez agor adóreformot. A fúzió szelleme már megint kisért.A pártok között — úgy látszik — nagy a konfúzió". Autonómia. Forrón sütalá a villogó tüzes nap, Autonómiáról tárgyal sok ezer pap. Ile csak a pap tárgyal, a nép bölcsen hallgat. Miatta a reform élhet, vagy meghalhat. O. S.: A nemzeti párt kisebb helyiségbe költözött át. A legközelebbi választások után talán már nem is lesz szüksége helyiségre.* A rendőrség ismét kikutatott egy szerkesztőséget. Úgy látszik, a rendőrtisztek szeretnek kacsákra vadászni. IRODALOM. * Buda és Vidéke. Az Erdélyi Gyula szerkesztésében megjelenő Buda és Vidéke évről évre nélkülözhetlenebb lesz Budán és vidékén. A szerkesztő a polgárokkal való közvetlen és folytonos érintkezés következtében mindenről értesül és Buda és vidékének érdekeit erélyesen képviseli. A lap hat éves történetének élő illusztrácziói Budán és vidékén elért eredmények. A magyarosítási terén elért sikerért a magyar egyesület kiváló elismerésben részesítette a Buda és Vidékét. A kiadóhivatal Budát és vidékét érdeklő minden dolgot elvégez : tudakozódás, jogok kieszközlése, kölcsön, bérlet, vétel, eladás, biztosítás, stb. Ezeket azért ölelte fel a teendőkbe, hogy a közönséget jutányosan kielégítse és az ne kerüljön zsarnokok kezébe. Kiadóhivatal I. ker., Városmajor u. 28. szám. Báró Bánffyház. Ebben az évben a Buda és Vidéke naptára is megjelenik. ** „Az Évszak“ — a hölgyvilág e kedvelt divatlapjának 13-ik száma, mely tegnap jelent meg. 66 divatképet és kézimunka mintát hoz kellő magyarázattal. Valóban e folyóiratunk egyike a legizlésesebb ilynemű folyóiratainknak s irodalmi része is kiváló. Találunk benne verset Kisfaludy Atalától, elbeszélést Gyarmatiés Zsigáimtól és sok aktuális czikket és hírrovatot. A laphoz mellékletül szabás is van csatolva 19 szabással és 12 mintarajzzal. ** Szegény Dezső: Erdélyi Gyulától érdekes regény jelent meg az Athenaeumnál. A szépségekben gazdag regény ára 50 kr. Addig is, míg behatón ismertetjük, a jeles iró művét melegen ajánljuk. MŰVÉSZET, — Az elzüllő vidék. Még csak húsz esztendeje sincs annak, hogy a vidéki színésznek nem volt más neve, csak: ripacs. Rettenetes szó, valami szánalmas, mulattatóan alacsony és hülye, borotvált férfiút látunk, akinek rongyos kabátjából csak a foltok látszanak és a pálinkás bütykös nyaka, vagy piros kalapu, hervadó arczú dámát, aki egy vacsoráért legbájosabb mosolyait röpíti a gukkerező kisvárosi aranyifjak felé. No ez az idő, ha nem is múlt el teljesen, kevéssé tovatűnt. A vidéki szülészek nem járnak okvetlen rongyos kabátban, a színésznőknek megvan a maguk vacsorája azok nélkül az ifjú emberek nélkül is, akik napközben bőrkamásnit öltve mászkálnak a kivárosi cukrászdák előtt és a hajukat a homlokukba fésülik. Nem akarjuk azonban szépíteni a dolgokat, a vidéki színészet, aki miatt a múlt nyáron annyit jajveszékeltünk, nem messze van attól az úttól, amit elzüllésnek neveznek. Mi ennek az ára? — Hát, édes istenem, nem más, mint a növekvő konkurrenczia. A direktorok élelmes üzletemberek, de mégsem annyira, hogy zöld ágra vergődhetnének, mert ott van a másik direktor a maga társulatával és ott van a harmadik direktor és ott van a negyedik . . . Értelmezzük a kérdést. Nem esünk kétségbe azoknak a direktoroknak a sorsa felett, akik a nagyobb vidéki centrumokban játszanak a társulataikkal. Debreczen több ezer forintnyi szikvencziót ad a színházának és olyan publikuma van, ami a sovány erkölcsi támasz helyett anyagilag is helyt áll . Kolozsvárról nem szólunk, Arad, Nagyvárad, Szeged olyan városok, ahol fényes bruttóbevétellel zárja a direktor az évi számláját. Maga is megvagyonosodik, egzisztencziát biztosít a társulatának. — Ezzel szemben ott vannak az ország kisebb városai a maguk nagy zömével. Vegyük például a szabolcsi székvárost Nyíregyházát. Ennek a városnak színházat épített egy ottani emberekből álló részvénytársaság. A színház neve : állandó, van benne társulat az év három hónapjában, sőt sokszor még akkor sem. — A részvénytársaság 3 A dervisek táncba. Hit, vallás, e két szó magában foglalja az összes emberiség lelki gyötrelmét, legtitkoltabb és legmegremegtetőbb félelmét. Abban a hatalmas, gyönge elménkkel soha meg nem érthető természetben, más szóval világűrben, melyben a másodperczenként negyvenezer mérföldet haladó fénynek deczenniumokra van szüksége még egy-egy égitesttől a másikhoz ér, mily elenyésző parányiság a föld és rajta az ember ! Mily törpék, halványak, mulandók és nevetségesek az ő törekvései, alkotásai, egész élete, a Mindenséggel összehasonlítva ! És mégis ! A földteke milliói között alig van emberi lény, ki tagadni, nem hinni merné, hogy Isten, ez a megközelíthetetlen hatalom, a végnélküli világrendszer megalkotója, megtartója, hogy ez az Isten nem törődne a mi apró-cseprő dolgainkkal, nem leltek volna lelket az agyagból alkotott testbe. Mily semmi mással nem pótolható lelki megnyugvást, új erőt, reményt nyújt egy őszintén elsusogott vagy elgondolt imádság ! Ha törekvéseinket balsiker koronázza, legszentebb érzelmeinket porba tiporják, a felebarátaink iránt táplált bizalmunkat önzően kihasználják, szeretteink sírba dőlnek, a sors kegyetlenül ostoroz, akkor a hitet rendületlen sziklának véljük látni az élet tengerében, szirtjein a hullámok megtörnek. Ösztönszerű félelemből, gyávaságból menekül az ember egy az ő képzeletében élő, minden sebet behegesztő lényhez, nála keresi a gyógyítórt és meg is találja a feltétlen hivő. Gyönge emberek sohasem fognak a vallás béklyóiból kikivánkozni, ők vakon hisznek, nem kérdeznek, mert nem mernek kérdezni, félnek, hogy az ő bástyájuk, erősségük ledől. Az agyonczivitizált nyugaton, hol a kétezer év előtt megteremtett keresztény hit tételei a fölvilágosodottabb osztályokat már nem elégítik ki, a czeremónia, a bűn gyakori diadalma, a hatalmasok példája az erős keresztény hitet megrendítették és elkoptatták, ott erősebb, új támaszt keresnek az emberek, részint a kelet sötét fatalizmusában, részint a modern spiritualizmusban. Hatalmas, edzett lelkű ember lehet csak az, ki a túlvilági életben, Istennek befolyásában dolgaira nem hisz, hozzá a legnagyobb nyomorúság : az elljaggatottság gyönge pillanatában sem könyörög, nála vigaszt nem keres és nem is talál és mégis egyenesen, a társadalmi rend szempontjából jónak deklarált utón halad, nem csügged, nem öl, nem lop, nem csal és nem dobja el magától az életet. Ilyenek csak nagy individualitások, csak egyesek lehetnek, a nép zöme soha ! A nemzetek történetében a vallás a legfőbb momentum. Vallás nélküli társadalmi rend, állami exisztenczia nem képzelhető, mert ahol a tömeg hite végződik, ott az anarchia veszi kezdetét. Mennél mélyebben gyökeredzik a vak, föltétlen hit egy népben, annál szivósabb, egyöntetűebb marad az. * Kanea mellett egy kissé elhanyagolt, de kedves, a vidéki gentry-rezidencziákhoz hasonlítható kis nyári fészek fekszik : Kukunerá, a Mehmed bej birtoka. Itt dáridózott még néhány év előtt egy része a konstantinápolyi aranyifjúságnak. Mint mindennek, ennek a hangos, víg életnek is vége szakadt : egy előkelő család fiatal sarjadéka agyonlőtte magát, mert reménytelenül szerette egy cseh női zenekar bájos tagját. Azóta ezek a hölgyek ismeretlenek Krétában, a kormányzó átka sújtotta őket. Csendben, magukra hagyatva susognak most a hatalmas évszázados tölgyek régi jó időkről, aranyhaj a gyaurangyalokról, daliás, tüzes feketeszemű török ifjakról. Elmúlt ez az aranyidő és talán sohse tér többé vissza. A véletlen egyszer e birtok közelébe hozott, megismerkedtem a Mehmeddel egy fiatal rokonával, kivel azután többször is sétálgattam az árnyas park gyönyörű utain. Egyszer azt kérdezte, láttam-e már derviseket? — Nem, hanem nagyon örülnék ha alkalmam lenne őket megismerni. — Jó. Jövő pénteken délben jöjjön el. Pénteken a törökök vasárnapja. Úgy fél egy felé gyönyörű fekete ménen lovagoltam el a közeli török kolostorhoz, ott már várt reám barátom. Kíváncsin, fürkészően tekint az igazhitű muzulmán az európai gyaurokra, gyanakszik, várjon nem nevetik-e ki, nem ócsárolják-e az ő vallása, az egyedüli üdvözítő hit — bizony néha nevetséges — ceremóniát ? Komoly, az istentisztelet magasztosságához méltó arczcal indultam el a templom kapuja felé. Ezen Allah dicsőségére emelt épületet senkinek sem szabad czipővel átlépni ; a nép már jóval a küszöb átlépése előtt leoldja sarait és azt kezében tartva foglal és török szokás szerint ülve helyet a padlón. A jobbmóduak már papucsokkal helyettesitik a bőrczipőt, a bej csak fűzőczipős zsinórjait oldja meg és mi — miután a bej néhány szót váltott az ajtónálló dervissel — minden háborítás nélkül mentünk fel egy karzatféle emelvényre. Ide csak kevesen láttak és nem volt alkalmuk a gyaurok szentségtelenségén fölháborodni. A földszint közepén egy köralakúan bekerített hely van fenntartva a dervisek számára ; már ott ülnek négy csoportban kettősével, fejükön czukorsüveg forma daróczsapka, a derekat testhez simuló ing födi, alul egy nagyon hő szoknya. Szemüket behunyva, a kiválasztottak mindentudó, a közönséges halandó fölött álló ihlet, áhitat kifejezésével ültek mozdulatlanul. Egy emelvényen, majdnem egészen elzárva a közönség előtt öt dervis ül, köztük kettő néger, ezek még ujonczok ; dobbal, czintányérokkal vannak fölfegyverkezve. Az istentisztelet kezdetét veszi. Monoton, fárasztó ének kíséretében ütik a dobot és a czintányérokat. Az egyhangú, hosszan tartó zene, a rekedt fülledtség erőt vesz az emberen, lenyomja, egy más világ környezetébe viszi. Lent a dervisek mozdulatlanul ülnek még csukott szemekkel, most változik át bennük a közönséges halandó Allah kitüntetett szolgájává. A hívők — nagyobbrészt katonák — bambán, félően meresztik szemeiket a semmiségbe. Gondolkodnak? Igen. Tegnap segített nekik Allah a keresztényeket legyőzni, ma eljöttek hálát adni, új erőt meríteni az ő közelségéből. Azért van itt annyi közlegény — nem sorakozva, nem parancsszóra, maguktól jöttek. A czintányérokat gyengébben ütik, fáradtabb az ének, a dob pergése lassúbb lesz, mintha a lélek költözne el. Lassan elhal a zene, zsibbasztó hatása tetőpontját érte el, a hívők, mintha hipnotizálva lennének. Szomorú, sin csend a teremben, az előbb még közömbös arczok is átváltoznak, tompán, bután bámul az ember maga elé. Ez a halál, az élhetetlenség közelsége. Mi vagy? Semmi sem vagy. Egy nyomorult féreg, melyet elképzelhetetlen hatalmas, kénye-kedve szerint porba sújt, vagy fölemel. Alkotok és rombolok, amint az nekem tetszik. Előtted a végtelenség, utánad a végtelenség és te ? Te egy parányi, nem számító része ennek a végtelenségnek. Élsz és megszűntél élni, mikor jónak látom. Én vagyok Allah, a Mindenség, a Természet, a Végtelenség. Borulj le és a porban csúszva imádj. Mintha ezt hangosan mondta volna Allah, a lent ülő nyolcz dervis mint egy parancsszóra vágta magát a földre. Menuette-lasusággal és kimértséggel állanak azután talpra, meghajlik egyik a másik előtt, hogy nincs stréber, aki ezt utánuk tenni tudná. A legidősebb, a kolostor főnöke a kör kereténél megáll, a többi alázatos szolgaisággal hajol meg előtte, kezet csókolnak neki és azután megkezdik a tánczot. Semmi más, csak forgolódás ez. A dervis becsukja szemét, hogy ne szédüljön, karjait mellén keresztbe fonja, majd lassan, mind nagyobb sebességgel forogva maga körül, kitárja őket, szoknyája mindinkább elszélesedik, nyílik mint egy virág, tíz percz múlva nyolc sebesen forgó alak nézésén elkábul a szem. Mély csendben suhogtak a dervisek ruhái, félelmetesen, kísértetiesen, mintha a visszatérő lélek szárnycsattogása lenne. Az előbbi zsibbasztó érzés elmúlik, a vak, leverő félelmet erős, élni vágyó remény gondolata váltja fel, könnyebb lesz a lélekzés, a halál iidézetnyomása eltűnik és elementáris erővel tör elő a Mindenható kegyelmébe vetett hit, az ő akaratának okvetlen érvényesülése, a fatalizmus. Gabi.