Fővárosi Lapok 1901. március (9-13. szám)
1901-03-03 / 9. szám
XXXVIII. évfolyam. 1901. március 3. 9. szám. Fővárosi Lapok SZÉPIRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP. Szerkeszti MARTOS FERENC. Fényülési babonák Ha manapság valaki egészen komolyan nem ül le olyan asztalhoz, melynél vele együtt tizenhárman lennének, ha pénteki napon nem tenne első látogatást, ha vadászatra indul és visszafordul, mert útjában egy öreg anyókával találkozott — ezen a legtöbben szánakozva mosolyognak. Különösen a nagyvárosi fiatalság csóválja fejét gúnyosan az elmaradott falusi bácsik és nénik különös hiedelmei felett. Pedig hejybeli könnyű ezen okosnál okosabb fiatal urak és hölgyek legtöbbikét babonaságon rajtakapni! Ajánlja csak valaki őnagyságának, hogy egylovas bérkocsin tegyen látogatást, vagy Yurfinak, hogy második osztályon utazzék. „Ezt nem tehetem!" lesz a válasz. És ha az ember tovább kérdezné, hogy miért nem ? —feleletül mindenesetre azt kapná: „Mert úriember azt nem teheti.“ Ez nem babona, ez fényűzési hajlam — fogják sokan mondani. Azok az előkelő hölgyek és urak, akik egy dologra többet költenek, mint amennyi szükséges, ezzel csak gazdagságukat akarják fitogtatni, vagy azt hiszik, hogy a nagyobb költekezés mellett valóban többet, jobbat élveznek. Hogy azonban ez nem így van, azt mindjárt meglátjuk, ha a babonás fényűzés legelterjedtebb alakjait kissé szemügyre vesszük. A legtöbb fényűzési babona a szállító eszközökre vonatkozik. Akárhányan vannak az úri középosztályban, akik szőkébb anyagi körülményeikkel számot vetve, meglehetősen szerényen élnek, de ha utazniok kell, ezt csak első osztályon teszik, a bérkocsikból csak a kétlovast használják, a földfeletti villamos vasúton nem mennek, csak a föld alattin, társaskocsira pedig a világ minden kincséért fel nem ülnének. Titkon sóhajtva válnak meg ezek a pénztől, melyet személyük drágább szállításáért kiadnak, sokszor gyalog járnak, mikor jobban esnek egy olcsó vehiculumra felkapaszkodni és lemondanak nem egy szép és kellemes utazásról, melyet egy nagyobb római számmal jelzett kocsiosztályon megtehettek volna. De már ők csak gyalog, vagy a legdrágább szállító eszközökön mutathatják magukat, mert ha őket kevesebb pénzért látnák utazni, mit szólnának az emberek ahoz. Egy másik fényűzési babona a borravalóbabona. Ha gazdag ember bőkezűen jutalmazza mindama kiszolgáló személyeket, akik kényelmét egy vagy más alkalommal előmozdítják, jól cselekszik. De hát mi értelme van annak, hogy egy szerényebb jövedelmű kabátos ember néhány forint borravalót oszszon ki egyetlen ebéd alkalmával, holott máskor egy hétig is elebédelne abból az összegből. Mit használ az elkényeztetett inasok „kezét csókolom “-ja az olyan embernek, aki nem találkozhat barátaival a nélkül, hogy eszébe jussanak ama kisebbnagyobb pénzösszegek, amelyekkel azoknak tartozik. Hiszen a barátok elnézik a késedelmes fizetést, vagyis inkább a nem-fizetést. A különféle borravaló-vadászoknak sem igen nyílnék alkalom arra, hogy a szegényebb emberen a szerényebb ajándékért bosszút álljanak. De valaki megtalálja tudni, hogy ez meg az az úr nem adott annyi borravalót, mint ez meg az a milliomos. Ez pedig borzasztó lenne. Vannak még más ilynemű babonák is. Némely emberek egyes szükségleti cikkeiket csak egyes, legdrágább divatos helyeken szerzik be, bár más szükségleti tárgyakkal valóban szegényesen vannak ellátva. A színházban csak páholyba, vagy a legjobb esetben a földszintre mennek, bár emiatt ritkábban részesülhetnek