Friss Hirek, 1921. augusztus (5. évfolyam, 173-196. szám)

1921-08-05 / 176. szám

■tfdHeiö-Vásárhely, 1921. V* évfttlyspi 1*70. Hán Péntek, angfusztas 5. & 1 $r­«if/»'jK,ittvi* Ar». Szerkesztőség, kiadóhivatal és könyvnyomda Előfizetési ara negyedévre 110 korona, fel- Ara: inra f-ii 1 Hódmezővásárhely, Szent Antal-utca 7. szám Főszerkesztü évre — korona­­, rinn ejii IHDU Ilii. Telefon­szám 22 f BARABÁSistván I Megjelenik mindennap kora délután | I­u du 1111» Szerbiában a Magyarországból odaszo­kott kommunistákat kocsira rakták és visszahozták Ma­gyarországba. A szállítmány egyik része már meg is ér­kezett. Úgy látszik a felpuf­­fadt Szerbia is rájött arra, amit mi már két év óta tu­dunk, hogy Marxnak ezek­kel a tanítványaival nem szerencsés kísérletezni.Amíg­­ ellenünk fel tudták használni addig jók voltak. Most már veszedelmesek Szerbiára — tehát visszaadják nekünk, hogy tartsuk mi kenyérrel őket. Sőt még szerb állam­polgárokat is adtak ráadá­sul. Ezeket azonban a ma­gyar kormány visszaküldi. Az ő fajtája, tegyen vele, amit akar. Ha így tart to­vább, megérjük még Ausz­tria postára teszi Kunfiékat, Oláhország Jászit és Garbait.­­ Akkor aztán örülhetünk a szép társaságnak s tarthat­juk őket drága magyar ke­nyéren, amelynek árát ők is segítettek fölvenni a felle­gekig. A kommunista szállítmá­nyok mögött egy figyelem­reméltó jelenség rejtőzik, amit a mi jogrend-lapjaink nem akarnak meglátni és teljes erővel el akarnak h­all­­­­gatni. Ez a jelenség az, ami­­ nálunk még ma is igen igen halvány színekben látszik — a nemzeti érzés, vagy amint a nemzetközi magyar sajtó nevezi, a nacionalizmus. Ausztria kivételével már minden nemzet, még az orosz is rájött már arra, hogy nem­zeti érzés nélkül nincs ál­lami élet. Szerbia, amely nemzeti vonásait sohase en­gedte lemosatni magáról, most ennek az igazságnak átérzéséből cselekszik és cso­magolja össze Marx őszent­sége elrugaszkodott tanítvá-­­­nyait. a megnyomorított Cson- ' ka-Magyarországon is e kö­rül forog a kérdés és az élet­­halál harc. Az osztályharc mérgével megrontott ma­gyar nép, akár tud róla, akár nem, voltaképpen a rettentő dilemma borotva élén tán­col. Mindazok az elszomo­rító jelenségek, amik akár a nemzetgyűlésen, akár a sajtóban, akár a társadalmi életben — kisebb avagy na­gyobb botrányok képében felvetődnek — mind mind a feltörekvő nemzeti érzés ha­lálos küzdelmének a jelei. Ezért olyan veszedelmes do­log osztályérdekek jelszavai­val harcba indulniuk azok­nak, akiknek kötelességük volna a nemzeti érzés ápo­lása és erősítése. A nemzeti érzés uralmának­ diadalra­­jutásáért folytatott harcban még az olyan fontosnak tar­tott király kérdés is csak má­sodrendű. Király nélkül le­het nemzet, de nemzet nél­kül nincs király. Ezt jól je­gyezzék meg maguknak azok az uraságok, akik kü­lönféle jelszavak köpenyege alatt k­önnyelműen játszanak a nemzet jövőjével. Szerbia már megértette ezt. Ideje volna annak, hogy Csonka- Magyarországon is megért­sék! . . . TÁVIRATOK Hobler - budapesti angol nagykövet Paris, aug. 4. A „Sajtótudósító“ jelenti: Az angol kormány Hohler-t nevezte ki bpesti meghatalmazott mi­niszterré és angol nagykövetté. Hohler hasonló minőség­ben már Kairóban, Tokióban, Szentpétervárott, Washing­tonban, Mexikóban és­ Konstantinápolyban is működött. Ötvenezer fontot adott az angol kormány a magyar hadifoglyok hazaszállítására London, aug. 4. A „Sajtótudósító“ jelenti: Az angol kormány 50 ezer fontot szavazott meg Oroszországban sínylődő hadifog­lyaink hazaszállítására. 50 ezer font körülbelül 70 millió koro­nának felel meg. Augusztus 27-ig kiürítik a szerbek Szeged, aug. 4. A M. T. 1 I. jelenti: A Szegedi Napló írja: A bácskai lapok va­sárnapi száma, feltűnő he­lyen és nagy betűkkel közli a hírt, hogy a szerbek által megszállt magyar terü­leteket f. é. augusztus hó 27-ig ki kell üríteni. Első­sorban a Tisza-Maros sző­­gének 9 községe kerül ki­ a megszállt magyar területelétt ürítés alá. (Sajnos, hogy ezt a hírt is csak fenntartással közöljük le, mert a meg­szálló szerb csapatok épp az ellenkező magatartást tanúsítják, mintha kiürítésre gondolnának, így pl. a sze­gedi közúti hidat az eddi­ginél is szigorúbb zárlat alá vették. Szerk.) Pártközi értekezlet dönt a házel­nökség betöltése felett Bpest, súg. 4. A .Sajtótudósító* jelenti: A Kisgazda­pártban tegnap bizalmas értekezlet volt, melyen Nagy­atádi földmivelésügyi miniszter is megjelent. Az értekezleten szóbahoz­ták a házelnökségének betöltését is. Nagyatádi a kormány álláspontjáról tájékoztatta a párt képviselőit. A kor­mány ama nézeten van, hogy Bottlik István ideiglenesen vegye át a ház­­elnökséget s a nemzetgyűlés a vég­leges betöltésről csak ősszel dönt­sön. Bottlik azonban ebbe nem akar beleegyezni. A párt Bottlik elnöksége mellett döntött,­ de Gaál Gisztov je­löltségét is ajánlani fogja. A Két. Nemzeti Egyesülés Pártjá­ban is élénken tárgyalták a Ház el­nökségének betöltési ügyét. A kormány végleges döntés végett pártközi értekezlet elé viszi a Ház elnökségének betöltését. Angol kereskedelmi missióMoszkvábai Varac, aug. 4. A .Sajtótudósító* jelenti: Moszkvába angol kereske­delmi misszió érkezett. A görögök Angora ellen vonulnak Athén, aug. 4 A .Sajtótudósító* jelenti: A Kutabhiában tartott görög haditanács elhatározta, hogy a görög seregek Angora ellen vonuljanak. «Sciaboia Magyarországot is fel akarja vétetni a pallanzai egyezménybe Róma, aug. 4. A .Sajtótudósító* jelenti: Sefaloia volt külügyminiszter a szenátusban kijelentette, hogy ja­vaslatot tesz arra nézve, hogy a pallanzai egyezménybe Olaszország­­ és Jugoszlávia közé vegyék be Ma­­­­gyarországot is. Magyarország rész­vétele az egyezményben rendkívül döntő fontosságú volna kereskedelmi és politikai tekintetben. Fiume ke­reskedelme egészen Magyarországtól függ és végeredményben Magyaror­szágnak köszönhet mindent. Ezért szükséges, hogy Magyarország is szerepeljen az egyezményben. Zürichben 1.47 és tél a korona Zürich, aug. 3. (Zárlat.) Berlin 7.35 Newyork 6.09, London 21.68, Paris 46.35, Milano 25 65, Prága 7 55, Budapest 1.47­5, Bukarest 7 60, Z­tgráb 3.40, Varsó 0.30, Bécs 0 67, osztrák bélyegzett 0 64, Bécs, aug. 3. (Zárlat.) Zágráb 5 60, Berlin 12.20, Prága 12 50, Nas York 10.15, Budapest 2.49, Paris 76 50,­­M­­ano 42 50, Varsó 0.515, London 36.00, Bukarest 12.60, Berlin, aug. 4. A .Sajtótudósító" jelenti: Anglia, Franciaország és Olaszország követei ma megjelentek Rosen­er német külügyminiszter előtt és közös jegyzékben arra kérték a német kormányt, hogy segédkezet adjon a szövetségeseknek Felső Szi­léziába való csapatszállitásaihoz. Belgrád. A M. T. I. jelenti: Több jugoszláv miniszter titkos kezektől eredő fenyegető levelet kapott. A levélben csak annyi állott: ,Halálra vagy ítélve!" Bpeat. A M. T. I. jelenti: Persiáo Ádám­ és Rejed Alpár hazaárulásáról egyre több adat kerül napfényre, így legutóbb nyomára jöttek a ható­ságok annak a listának is, melyet Persián Benes cseh külügyminiszter­nek küldött. A listán több "radikális" ember neve szerepelt, kik a magyar kormány átvételére vállalkoznának és akik befelé az országban demo­kratikus kormányzatot, az 1918. évi ,őszi rózsás forradalom­ folytatását képviselnék, kifelé pedig pacifista irányzatnak lennének. Berlin. A M. T. I. jelenti: Itt egy­­ Moszkvából felvett szikratáviratot fog­tak fel, mely az orosz szovjet két­­­­ségbeejtő helyzetét tárja fel. A távo­­ irat a szövetséges hatalmak minisz­­­terelnökeinek szól.

Next