Friss Ujság, 1907. augusztus (12. évfolyam, 182-207. szám)
1907-08-01 / 182. szám
XII. évfolyam 182. szám. Budapest, 1907. augusztus 1. Csütörtök Ara 2 fillér, vasárnap* fillér 1,111 ' " ' " m POLITIKAI NAPILAP, egy hónapra 50 kr. (1 korona), *■ M TM M Storni'uZTr' ^ A csongrádi gyilkosok a csendőrökről. pofonnal egybekötött szerelmi dráma. Remegünk. Gyengékni*k és gyáváknak tulajdonsága: minden pillanatban összerezzenni, saját árnyékuktól megijedni, folytonosan rémeket látni. Gyengéknek vagy gyáváknak kell lennünk, hogy minden semmiségtől megrémülünk, s folyton gyilkost, rablót kiabálunk. Hallatlan izgalmat kelt a napi sajtóban, hogy Kristóffy Ischlbe ment, ahol állítólag a királyon kívül Fejérváry báró, darabont kormányelnök is hűsöl. Micsoda borzasztóság ez! Kristóffy találkozik Fejérváryval! Fejérváry és Kristóffy a király közelében vannak! No, most vége a világnak! Ugyan hova sülyedt a híres, magyar virtus, mely tüzes sárkányokkal, mennyel és pokollal kész volt hadba szállani s nem félt az ördögtől magától sem? Hol van a virtus, mely az egész szabadelvű rendszert, az egész osztrák ármádiát, a bécsi udvar minden hatalmát mérkőzésre hivta ki s tényleg le is győzte? Évekig tudtunk élet-halálharcot vívni nem egy rokkant generális és egy idegbeteg, kapaszkodó, de egy megcsontosodott rendszer minden hatalmasságai ellen s nem féltünk, nem ijedtünk meg. Most pedig szűkölünk és rémüldözünk, mert két letört cselszövő halk és bátortalan próbálkozásairól kapunk kósza hírt. Honnan ez a csodálatos és szégyenletes változás? A tigrisevő hősökből csupa gyáva poltron lett? Avagy annyira kimerített az elmúlt küzdelem, hogy többé se módunk, se erőnk a nemzet jogaiért, a nemzet ellenségeivel harczba állatni? Mindkettőben van valami. Gyávák és gyengék lettünk, de nem az elmúlt csaták kimerültsége a mi bajunk. Hanem a mi bátorságunkat, önbizalmunkat, erőnket elvette, a saját lelkiismeretünk. Amiért küzdöttünk, elárultuk, amit ígértünk, megtagadtuk, az elveinkhez hűtlenek lettünk, az útjunkról letértünk. Ezt érezzük s azért, elvesztettük hitünket. Küzdöttünk az ország függetlenségéért, s győzelmünkben felfüggesztettük a függetlenségnek még az óhajtását is. Hiszen ma hazaáruló az, aki magyar hadseregről, önálló vámterületről mer beszélni, ígértük, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget. És aki gyülekezési, egyesülési szabadságról, népjogról, közigazgatási tisztogatásról mer beszélni, az darabont és szoczialista. A népjog és haladás volt az elvünk. De a népért tenni valamit eszünkbe se jut... S mert tudjuk, hogy ezek voltak a fegyvereink, amik külső és belső ellenségeink ellen védelmeztek, s mert észreveszszük, hogy e fegyvereket hovatovább eldobáltuk magunktól, azért lettünk gyávák és gyengék, azért remegünk, ha Fejérváry kipödri a bajuszát és Kristóffy vonatra ül. S ez így lesz mindaddig, amíg újból vissza nem térünk fegyvereinkhez, elveinkhez, a néphez, a szabadság és haladás ügyéhez. Szerelmi dráma - pofonokkal — Saját tudósítónktól. ■ Lármás, zajos jelenet játszódott le tegnapelőtt a rákosszentmihályi vicinális vasútállomás pályaudvarán Szereplői valóságos színészek voltak, akik ezúttal nem a színpadon, hanem az életben, játszottak le egy vidám, de alapjában véve szomorú komédiát, melynek közönsége a vicinális utazóközönségeiből telt ki. Az eset első felvonása még Nagyváradon kezdődött, ahol a segédénekesnő szerepkörét töltötte be az eset hősnője: Reviczky Rózsi, egy csinos, formás, vöröshajú leány. Ugyancsak a nagyváradi színtársulat tagja volt Oláh Gyula, tehetséges fiatal baritonista, aki igen gyakran volt játszótársa a színpadon Reviczky Rózsinak , amint később kiderült, az életben sem nagyon idegenkedtek egymástól. Oláh Gyula ugyanis tüzesen udvarolt a fiatal vöröshajú énekesnőnek, aki hajlott is a szép színész szavára; már elhatározták azt is, hogy nemsokára házasságra lépnek. A sors azonban máskép intézte a dolgot. Oláh Gyula úgy látszik nem is bánta meg ezt az intézkedést. A szinész ugyanis virágvasárnapján elszerződött Nagyváradról a miskolczi társulathoz s érzékeny bucsuzkodás után otthagyta Reviczky Rózsit Nagyváradon. A vöröshaju szinészkisacsaonykus magányosságban epekedett a csinos baritonista után, aki azonban hamarosan elfeledkezett róla s válasz nélkül hagyta még a legforróbb szerelemtől égő leveleket is. Az évad befejezése után Oláh Gyula Budapestre jött, de itt már a városligeti színkör egyik tánczos tagja iránt érdeklődött, akihez már régebb idő óta fűzik a barátság szálai. Reviczky Rózsi hallott erről az esetről s valósággal vadászatot indított Oláh Gyula után, aki azonban ügyesen elrejtőzött a vöröshaju színészkisasszony elől. Tegnapelőtt azonban sikerült elfognia a hűtlen szeretőjét. A komor találkozás, melynek valószínűleg a bíróság előtt lesz a folytatása, a rákosszentmihályi viczinália állomáson történt. Forró délben, amikor a fővárosból megérkezett a vonat, egyik kocsiból kiugrott a vöröshajú, feltűnően előkelően öltözött kisasszony. Kezében fehér napernyőt tartott s izgatottan tekintett szét az állomáson. Hirtelen előtűnt a pályaudvar környékéről fehér nyári ruhában Oláh Gyula, a baritonista is, aki Rákosazentmirályon rokonainál nyaral. A leány éppen őt kereste, hátravetette lengő fehér fátyolát s kipirult arczczal rohant a mit sem sejtő baritonista felé:— Végre megcsíptelek, gazembert — kiáltott rá a színésznő s szép fehérfodros napernyője lezuhant a megijedt baritonista arczára. Sűrűn emelkedtek a napernyőcsapások, még sűrűbben a gazember és egyéb hasonló kifejezések. — Már régóta kereslek. Ugye bujkálsz előlem? De megtaláltalak. S hullt a napernyőcsapás, mint a zápor a szegény baritonistára. A napernyő bodros fehér fodrai feszlányokra szakadtak, ropogott a fája s Oláh Gyula a közönség hangos nevetése közben kiszaladt a perronről s nekiiramodott a közeli erdőknek. A leány utána szaladt s szétbor Brankovics György halála. — Saját tudósítónktól. — Brankovics György szerb pátriárka, mint megírtuk, tegnap, kedden délelőtt tizenegy órakor halt meg, de érthetetlen okokból délután kettedfél óráig titokban tartották a beállott halált. A pátriárka halála alkalmából néhány középületen kitűzték a gyászlobogót. A nép az egyházi fejedelem halálának hírét igen közönyösen fogadta. Az a hír, hogy a pátriárka önmaga vetett véget életének, erősen tartja piacát. Megerősíteni látszik ezt a hírt a pátriárka betegségéről és haláláról beavatott helyről nyert következő értesüléseink: Brankovich György pátriárka hat napja volt súlyosan beteg. Feltűnt, hogy míg eddig, valahányszor beteg volt, a betegség egyes mozzanatairól jelentéseket tettek közzé, addig ez idő alatt egyáltalában nem közölték senkivel a betegség hírét. Feltűnt az is, lett hajjal rohant a nyomában, míg végre eltűntek a rákosszentmihályi kis erdőben. Itt azután nem tudni mi történt velük, kibékültek-e vagy tovább folyt a hajsza, de hír szerint a szegény baritonista a bíróság elé állítja Reviczky Rózsit, aki ilyen furcsa módon fizetett egy be nem váltott házassági ígéretért, hogy a beteg pátriárkához senkit sem bocsátottak és hogy hétfőn és kedden, amikor a pátriárka már haldoklott, azt híresztelték mindenütt, hogy jobban van. A pátriárka mellett csupán veje, Maximovics Milán dr. és egy belgrádi orvos, Szimonovics dr. tartózkodtak állandóan. A pátriárka titkára tagnap adta át Brankovics végrendeletét Konyevics járásbirónak. A járásbiró a végrendeletet tanuk előtt felbontván, kitűnt, hogy a pátriárka vagyonának egyetemes örökösévé leányát és vejét tette meg és a vagyonának csak elenyésző csekély töredékét hagyta jótékony czélokra. Egy hírlapíró ma délelőtt Karlóczán járt, ahonnan a következőket jelenti táviratban: Karlócza, július 31. Állandóan nagy tömeg táboroz a® elhunyt pátriárka fényes palotája előtt A kapun át senkit sem bocsájtanak be a palotába. Eddigg még semmiféle hi-