Friss Ujság, 1931. március (36. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

2 A1 Kinizsi uccai álarcos rablók március 7-én állnak a bíróság elé Puskást Vilmos az Irodakisaszszonnyal erőszakoskodott is a vádirat szerint A Kinizsi uccai garázsban január 17-én végrehajtott vakmerő álarcos rablótámadás ügyében elkészült a vádirat, amely Pálinkás Mihály újvidéki születésű és Puskás Vilmos eszéki születésű üvegessegédeket rablás büntette címén mint tettestársakat, Puskás Bertalan férfiszabósegédet és Somlai Anna gyári munkásnőt pedig mint orgazdákat állítja a bíróság elé. A vádirat a rablótámadás leírásában felemlíti azt is, hogy a rablók a garázs alkalmazottaival, Kerekes Erzsébettel és Lichter Jolánnal szemben erőszakot alkalmaztak, többek között olyan módon, hogy Puskás Vilmos Kerekes Erzsébetet a földre teperte, száját kezével betapasztotta és emiatt Kerekes Erzsébet nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sértést is szenvedett. Ezerhétszázhuszonnégy pengő készpénzt, 512 pengő értékű bont, továbbá öt darab 180 pengő értékű váltót raboltak el. Puskás Bertalan és Somlai Anna tudtak a rablásról, mégis résztvettek a rablott pénzből vásárolt élelmiszerek és italok elfogyasztásában. Már ki is tűzték a főtárgyalást március 7-ikére. Emberi talál a pálinkáért Húsz havi fogházat kapott egy alsótelekesi cipészlegény Kutas Kovács Károly alsótelekesi cipészlegény múlt év november 7-én Szendrő községből Kánóra szeszt szállított szekéren. Útközben többször felhajtott a pálinkából és rumból. Alsótelekes határában egy ökrösszekérrel találkozott, amelyen Bodnár Károly és Juhász Ferenc alsótelekesi lakosok ültek. A szembenjövő két szekér találkozásakor Kovács megállóit és jókedvében itallal kínálta meg Bodnárékat. Felbontották az egyik érintetlen demizsont és mind a hárman inni kezdtek. Félóráig tartott az országúti vendéglátás, majd mind a két szekér útjára indult. Kutas Kovács Károly azonban nemsokára észrevette, hogy az egyik szesszel telt demizson hiányzik. Gyanúja a vendégeire terelődött, és lóhalálában az Ökrösszekér után indult. Hamarosan utolérte a szekeret és felelősségre vonta Bodnárt, mire az arcul ütötte. Dulakodás közben bezuhantak az árokba, ahol Kovács még néhányat rácsapott Bodnárra, majd így kiáltott rá:. — Kelj fel, ha mersz!? Bodnár azonban már nem tudott felkelni. A miskolci törvényszék mai tárgyalásán a vádlott tagadta, hogy a csendőrségi nyomozás során talált véres kővel ütötte volna le ellenfelét. A törvényszék erős felindulásban elkövetett halált okozó testi sértésért egy évi és 8 hónapi fogházra ítélte Kovács Károlyt. A 130SZ8&C divatcikKeiset mindig rege!c$»n vassMul Klein Antal divatnagyáruházában Hoda 53. ‘'ttr* FRISS ÚJSÁG 1931 március 1. vasárnap Nem szigorítják a tanonctartást Kavarodás a tanonctartás korlátozásáról szóló rendelettervezet miatt — Már most se tud tartani a kisiparos —A gyári inasok sorsán kell javítani A Friss Újság számára írta Szób Zoltán A múlt év végén a kereskedelemügyi miniszter egy rendelettervezetet dolgozott ki a tanonctartás korlátozásáról. Ez a rendelettervezet a legnagyobb nyugtalanságot és zavart okozta a magyar iparosság és a szülők körében. A rendelettervezet azért készült, hogy segítsen az egyre nagyobb arányokat öltő munkanélküliségen. De hogyan? Nem akar ugyanis mást, mint hogy megakadályozza az uj nemzedéket abban, hogy jövőjét biztosítsa s hogy megtanulja a kenyeret adó mesterséget. Sok az állás- és munkanélküli iparossegéd, mester! — mondják a rendelet tervezői, meg kell gátolni, hogy ezek számát a felnövő inasok szaporítsák. „Viszont mit csináljak gyermekeimmel?" — kérdezi a gondos szülő, aki nem akarja napszámba küldeni gyerekét, mert egész életére kenyérkereső foglalkozást akar biztosítani neki. „Miért veszik el tőlem az inasokat,?", mondja a kisiparos, hiszen műhelyemben alig van munka és egy-két inassal éppen ahogy el tudnék tengődni. Mivel a tanonctartás korlátozásáról szóló rendelettervezet ilyen sok érdekeket sért, ennyi bajt gondot és áthidalhatatlan ellentétet okoz, éppen ezért szükségesnek találtuk, hogy utána nézzünk, mi is ennek a kérdésnek a rákfenéje. Mit mond a rendelettervezet? Itt van előttünk a 144.542. számú miniszteri rendelettervezet, amely azt akarja előírni, hogy csak az a mester tartson ezentúl tanoncot, akinek műhelyében legalábbkét segéd is dolgozik. Minden szakmában ezrekre megy a facér segédek száma, — magyarázza — a mesterek 70 százaléka inkább inasokkal dolgoztat, akik ha fölszabadulnak, mehetnek isten hírével, fel is ut, le is it. A kereskedelemügyi minisztérium elküldte a rendelettervezetet az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének és az összes érdekcsoportoknak, hogy kérjék ki a érdekeltek szakvéleményét és azután együttesen állapítsák meg rendelet végleges szövegét. Ott jártunk az IOKSz irodájában, ahol dr. Dobsa László szövetkezeti igazgatót kértük fel a tanonckorlátozási rendelettervezet jelenlegi állásának ismertetésére. — Az eddigi jelek szerint — mondja az igazgató — nem fog megvalósulni a tanonctartás megszigorítása. Mi már közöltük a minisztériummal az ország összes ipartestületeinek véleményét, eszerint csak az ország iparosainak 17 százaléka tartotta szükségesnek a rendelet életbelépését, a többi pedig nem! Az a rendelkezés, hogy két segéd után lehetne csak egy tanoncot tartani, a mai súlyos viszonyokban, amikor a kisiparosok több, mint hetven százaléka csak tanoncokkal képes dolgoztatni, katasztrofális lehetne a kisiparosságra nézve. Gondoltunk arra is, hogy oly módon lehetne megakadályozni a tanoncszaporodást, hogy a mesterekre vonatkozóan irnánk elő kötelező szabályokat. Ez pedig az lenne, hogy csak az a mester tartson tanulót, aki a jövőben megvalósítandó mestervizsgát, sikerrel elvégzi és ezzel is biztosítja, hogy a keze alá kerülő tanonc elsőrendűen kiképzett munkássá válik. Hogy a rendelettervezetből rendelet lesz-e, erről talán csak a minisztérium tud felvilágosítást adni, de ha meg is valósul a rendelet, épp oly káros lesz, mint hasznos. Munkaalkalom kéne az itt az egyedüli orvosság! Még semmit sem tudnak a minisztériumban A következő utunk a kereskedelmi minisztériumba vezetett, ahol felkerestük az iparosügyek vezetőjét, dr. Jezsovits János helyettes államtitkárt, aki ezeket mondotta: — Még nem tudok érdemleges választ adni ez ügyben. A rendelet még mindig tanulmányozás alatt áll. „Mit csináljak gyermekemmel?* — kérdezi az anya Az egyik váci úti gépgyár kapujában találkoztunk az anyával, aki 14—15 évesnek látszó fiával igyekezett a gyárvezető főmérnök elé. Odáig azonban nem tudott eljutni, mert a portás nem engedte, be a gyártelepre azzal, hogy hiába minden, úgy sem vehetnek fel tanoncokat. — Mit csináljak a gyermekemmel? — siránkozott az anya. — Azt akarom, hogy tisztességes szakmunkás legyen belőle és mindenütt azzal fogadnak, hogy inásokat nem vesznek fel. Nagyobb protekció kell ahhoz, hogy egy gyermek bejusson valahová inasnak, mint azelőtt, ha képviselővé akarta magát választatni az ember. Kismesterekhez nem tudom adni a gyermekemet, mert nincs ismerősöm és a kismesterek leginkább csak ismerősöktől fogadnak el tanoncot. Nehéz szívvel szántam magam rá arra, hogy a gyárba adjam, mert sokat hallottam, hogy a gyárakban milyen rossz bánásmódban részesülnek a gyerekek, milyen embertelenül rosszak a hálóhelyeik és ahol pedig étkezés is van, ott a kosztjuk is. Mégis csak ez az egyetlen megoldás, nem adhatom mindjárt miniszternek a Jancsit. A cipészmestereknek még inásokra sem telik Ezek után hallgassuk meg a nagybeteg kisipar válsággal küzdő egyik tagját, mondjuk egy cipészmestert. Csak úgy találomra benyitottunk a Vörösmarty utca 41. szám alatt levő cipészmester üzletébe. Majsztram uram ott ül a háromlábú széken, az alacsony munkaasztal előtt, mellette két segéd és akikről most a tanácskozás folyik, a tanoncok az asztal végén %VV%%VVVt\VVVVV.X^VVVM.%.V kalapálnak szorgalommal, Ketten vannak, a Géza és a Menyus. Az előbbi csak féléve ül a dikies mellett, a másik már másfél év múlva, szabadul. Miután elmondottuk a mesternek, hogy mi járatban vagyunk, ez leeresztette lábáról a szíjjal letette a kaptafa mellé és rápillantva a két leendő segédjére, szomorúan mondta: — Bizony kérem, igazuk van az uraknak, ebben a szakmában már nincs is igen szükség inasokra. Ezek még hadd tanulják meg a mesterséget, de új inast nem veszek többé. Nem is érdemes, meg azután lelkiismeretlenség lenne. Az idősebbik öt pengőt keres egy héten, de annak nagy része betegsegélyzőre megy. Azután minden héten két délután iskola, csak öt napot dolgoznak egy héten. Másfél évig jóformán alig tanul valamit, mert amíg másik inasom nem volt, őt küldözgettem.. De a második évben még nem bizhatok rá talpalást sem és így van az, hogy mire felszabadul, nem tud önállóan dolgozni. Segédnek még nem tudom használni, mert ami jobb munka akad, azt magam is könynyen elvégzem, mert tetszik tudni, hetek múlnak el, míg valaki bejön új cipőt rendelni és foltozás, talpalás is mind kevesebb akad, a gyors mechanikai talpalás miatt s mire ezek a szegények felszabadulnak, addigra olyan olcsók lesznek a gyári cipők, úgy elszaporodnak a mechanikai talpalók, hogy nekik már nem jut kézműves munka. Csak „ziccelők“ a segédek De amint látjuk — szóltunk — két segédnek mégis akad munka. — Dehogy akad kérem, ezek nem segédeim, ezek ketten csak„ziccro“ vannak nálam. Itt csak helyet kapnak. Ezek mindketten maguknak dolgoznak, de csak tessék megkérdezni őket, mit kerestek ezen a héten? Bizony nem sokat, az egyik 12 pengőt, a másik hetet is alig. — Hogy hívnak, öcskös, kérdezzük az idősebbik tanoncot? —• Pálfi Géza — mondja kicsit ijedten. A fiatalabbik meglapul a háromlábú széken, alig mer felnézni, veri a faszegeket szorgalmasan, a térdére szíjjal szorított cipősarokra. — Mit fogsz csinálni, ha felszabadulsz? Vállát vonogatja és szomorúan mondja: _ — Tudom is én, nem tudom még én azt kérem... Szomorú emberek az Örömvölgy uccában Gramofon kellene a kis púpos embernek, akinek engedélye van már. Egy ház a sok közül. Benyitunk az Örömvölgy ucca 44. számú házba. A lépcsőházban a szokott kép. Néhány ócska lim-lom, töredezett bútordarab között az anya, három apró gyerek. Víg József, egy púpos, bánatos kis emberke, az apa, a család feje. Vígéket is kitették hétfőn este a negyedik emeleti szobakonyhás lakásból. Nem tellett házhérre malmaid nem egy év óta. A púpos kis ember tizenkét évig volt hivatalszolga egy Rákóczi úti filmkölcsönző vállalatnál vitte szorgalmasan a leveleket, bejelentette a látogatókat, minden munkát, amit rábíztak, elvégezte lelkiismeretesen. Sok éven keresztül jól teltek a napjai megnősült és három egészséges gyermek boldog apja lett. De májusban leépített a cég. Vigék kenyerével is könnyített magán a vállalat... Azóta a szükség bevitte minden valamirevaló értékes jószágukat a zálogba, majd a zálogcédulákból is kenyér meg tüzelő lett. Munka?!!! Várjon hol akadna kereset hibás testű Víg József hivatalszolga részére?... A felesége beteges, nem bírja a munkát. Vigék most a legszomorubb emberek az Örömvölgy uccában.. — Nem várt tovább a háziúr — mondja bánatosan, sírásba csukló hangon az emberke. — Már majd egy esztendeje nem tudtam fizetni. Tegnap este ide felhordtuk szegényes vackunkat. Itt aludtunk az éjjel valamennyien a lépcsőházban... ~ De, kérem szépen -- mondja hirtelen lelkendezve a kis ember — reménykedek, bízok benne hogy jobbra fordul minden! Tessék nézni — mutatja az ixást — tessék nézni végre a kintornázási engedélyt, a múlt hónapban megkaptam Ha tavaszodik, kimegyek a vurstliba! Oda a sarokra, ahol a ringlispil van! Gramofont veszek és lemezeket, de csak a legújabb nótákkal. Meg fogok keresni egy nap három-négy pengőt is! Csak már tavaszodna, Istenem, Istenem! Csak szünne már az a március vége, április eleje!... Könnyet csal ki az ember szeméből ez a reménykedő, hevülő nyomorék embereke... Körülötte a kitett, rozzant bútorok, meg a beteg asszony és a magzatjai — Mit érsz az engedéllyel — sóhajt föl a felesége — mikor nincs egy filléred sem! Talán az engedélyes papirost akarod megszólaltatni? Honnan vegyünk annyit amennyibe egy gramaton kerül? Tetszik látni, mindig azzal boldogítja magát hogy tavaszra meglesz a gramafon. Dehogy lesz az meg, dehogy lesz! A kis púpos emberke ezt nem is hátta. Egyre a gramofonról ábrándozik, azt hiszi, hogy csodát tesz vele az Ég és tavaszra meg, lesz a gramofon.