Friss Ujság, 1948. augusztus (175-199. szám)

1948-08-17 / 188. szám

1948 augusztus 17. kedd 13215, Uldföls Munkások, parasztok, ki­siparossfc, kiskereskedők építik a tudás otthonát A „Dolgozók az iskoláért11 mozga­lomba egyre nagyobb számmal kap­csolódnak bel© az ország gyárai és nagyüzemei. A mezőlaki romiskolát az Állami Láda- és Faárugyár dolgozói rohammunkával bebútorozzák. A Bútor­és Rokonszakmai Kiskereskedők Egye­sülete dolgozói elhatározták, hogy vál­lalják egy községi iskola rendbehoza­talát, az iskola évi tü­zelőanyagszük­­ségletét és 10 tanuló felruházását. A KISOSz augusztus ha­lor­a o­rszágos KISOSz-napot tart és ezen a napon az ország összes kiskereskedői bevéte­­lüknek 5 százalékát adják a mozga­lom céljaira. Zala megyében a szak­­szervezetek megyei bizottsága két is­kola, az MDP 14 iskola, a politikai pártok közösen 4 iskola, a MAORT két iskola, a KISOSz egy iskola, a sümegi diákszövetség egy iskola, az MDP nagykanizsai közigazgatási pártszer­vezete és a VÁOSz két iskola helyre­állítását vállalta már eddig. A közsé­gek és pártok, valamint a demokra­tikus szervek hozzájárulása Zala me­gyében összesen 245 ezer forint. Bekapcsolódtak az akcióba a bányá­szok s a brennbergbányai helyi csoport Rábkecöl és Ed­ve község iskoláinak telje® helyreállítását vállalta. Tolna megyében az MNDSz 40 iskola helyreállítását vállalta magára. Szabolcs vármegye parasztsága fut­­­varral és napszámmal, támogatja az akciót. A megye útőrei öt, a pedagógu­sok két hónapon keresztül felaján­lották fizetésük egy százalékát. A nyíregyházi postások a büdszentmihá­­lyi iskola, a villanytelep munkásai a dombrádi, a város kisiparosai a városi tanonciskola, a nyírbátori Boni-gyár­telep munkásai a helyi iskola helyre­állítását vállalták. A nyíregyházi Jó­zsef Attila tanoncotthon ifjúsága munkabrigáddal vesz részt az iskolák rendbehozatalában. VISSZAJÖNNEK a meleg napok Az átmeneti lehűlés után az idő ismét melegebbre fordult. Szombat­­ton és vasárnap a hőmérséklet országszerte csak 22—24 fokig emelkedett. Több helyen esők is voltak. Magyarország felé most nyugat felől leszálló légáramlás terjeszkedik, úgyhogy az augusz­tusi erős napsütés a beáramló le­vegőt felmelegíti. Hétfőn reggel országszerte 1® fok körül volt a hőmérséklet. Békéscsaba, Szolnok, Debrecen környékén augusztusban szokatlan ködöt észleltek, avvxxxvxxvwevvvvvvvxv­.w­i A BELÜGYMINISZTER látogatása a rendőrségen Kádár János belügyminiszter szombaton és hétfőn látogatást tett a budapesti és vidéki főkapitánysá­gon, valamint az államrendőrség államvédelmi osztályán. Ezeknek a rendőrségi szerveknek vezetői jelen­tést tettek a belügyminiszternek a vezetésük alatt álló főkapitánysá­gok és osztályok működéséről, majd a belügyminiszter megtekintette a hivatali helyiségeket és tanulmá­nyozta az ügyvitel menetét. ÉPÜLNEK A PARASZTHÁZAK Az Országos Házépítő Szövet­kezet a hároméves terv első évé­ben 1800 parasztház felépítését vállalta, míg a második évben újabb 2115 parasztház felépítésére kerül sor. A­ szövetkezet 116 száza­lékkal teljesítette túl az első terv­év előirányzatát. Jelenleg 808 ház építése folyik. A szövetkezet az árvízsújtotta területeken 570 új parasztház építését vállalta és ok­tóber 15-re minden árvízkárosult beköltözhet a népi demokráciától kapott új, egészséges házába. ESZ* dán dog fehérszínü túr ti­z * m Nyomravezetőnek jutalom! Szépkuthy autóüzem. Telefon: 397—618. MEGÖLTEK ÉS FELAKASZTOTTAK egy ismeretlen embert a Kamaraerdőben Tíz nap múlva találtak rá holttestére az erdő sűrűjében ság. Vasárnap éjszaka jelentették telefonon, hogy a Kamaraerdőben egy bokorra akaszatva ismeretlen, férfi holttestére bukkantak. Rend­őrautók robogtak a megadott helyre, ahol furcsa guggoló hely­zetben, saját ingére felakasztott, mez­telen holttestet találtak. Az ismeretlen, 26—28 év körüli férfi személyi adatait még nem sikerült kideríteni. A helyszíni szemle kiderítette, nem lehet szó öngyilkosságról. A különleges testhelyzetben felakasz­tott férfin súlyos kü­lsérelm­i nyomokat és véres sebeket találtak. Mellét összeszurkálták, karján, lá­bán pedig zúzott sebek voltak. A holttesttől néhány száz méternyire véres nadrágot találtak. Zsebeiben villamosjegy, fésű és más apróbb értékek voltak. De nem találtak semmiféle iratot, mely a nyomo­zás munkáját megkönnyíthette volna. A rendőrorvos megállapítása szerint a bokorra akasztott férfi m­ár férfi napja halott. Holttestét a bonetani intézetbe szállították, a titokzatos gyilkos­ság felderítésére pedig megindult a nyomozás-Rejtélyes gyilkosság ügyében nyomoz a budapesti főkapitány- NŐ VEZETI A TRAKTORT A JÁSZSÁGBAN A magyar róná­idon folyó munka­­versenyben egy­forma lelkesedés­sel dolgoznak a boldogabb és jobb magyar jövő el­éréséért a föld fiai és lányai. Férfiak és nők vállvetve fokozzák a terme­lési és beszolgál­tatási eredménye­ket, mert tudják, hogy ma már nem kiz­sákmányol­ó­k­­­nak, de maguknak, a magyar népért és a magyar nép­­ne­­ dolgoznak. Eb­ben a nemes ver­sengő vetélkedés­ben egy vonalban áll a férfi a nővel. A jászságban már traktort is vezet a nő. Képünkön az első traktorvezető nőt, Császár Hanát mutatjuk be olva­sóinknak. SZOLNOK MEGYE VEZET a beszolgáltatási versenyben LELKES VETÉLKEDÉS A VÁRMEGYÉK KÖZÖTT AZ ELSŐSÉGÉRT A beszolgáltatási verseny a 32. hét végéig, augusztus 8-ig a következő­képpen alakult: 1. Szolnok vármegye 263.11 százalék­kal; 2. Csat­ad vármegye 220.90 százalék­kal; 3. Bács-Bodrog vármegye 203.36 százalékkal; 4. Baranya vármegye 188.02 száza­lékkal; 5. Békés vármegye 173 százalékkal; 6. Csongrád-Szeged 164.74 százalék­kal; 7. Fejér megye 137.67 százalékkal; 8. Győr-Moson vármegye 126.42 szá­zalékkal; 9. Tolna megye 128.72 százalékkal; 10. Heves megye 125,04 százalékkal. A 31. hét első helyezettje Borsod- Gömör vármegye annyira visszaesett a beszolgáltatási versenyben, hogy most nincs az első tíz között sem. Heves vármegye pe­dig az ötödik helyről tizedik helyre került. Különö­sen figyelemreméltó Baranya megye, amely a legutolsó megyék közül a negyedik helyre küzdötte fel magát. A versenyben továbbra is Szatmár, Vas, Sopron, Abaúj-Torna és Zala vármegyék vannak az utolsó helye­ken. A beszolgáltatás az előző heti eredményeket országos méretekben 29 százalékkal múlta felül, ami azt bizonyítja, hogy a beszolgáltatás üteme meggyorsult.­­Jellemző, hogy míg 1947 december 31-ig 31.000 va­gon gyűlt be, addig az idén már augusztus 8-ig 30.868 vagon gabonát szolgáltattak be a gyűjtőkereskedők­­nek. A beszolgáltatási verseny során egyre nő azoknak a gazdáknak a száma, akik a beszolgáltatást túltelje­sítették. ZALA VÁRMEGYÉBEN Iszka Józsefné petrivenceli újgazda 800 százalékkal, Sági Mihály zala­­szentmihályi újgazda 400 százalékkal, Erdős Gyula b­odvajakabfai újgazda 376 százalékkal, Szúnyog György zalatárnoki újgazda 358 százalékkal tett eleget beszolgáltatási kötelezett­ségének és számosan vannak olyanok, akik 100 százaléknál nagyobb mér­tékben teljesítették beszolgáltatási kö­­telezetségüket. SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN Hegyesi József újgazda 200 százalék­ban tett eleget beszolgáltatási köte­lezettségének. VAS VÁRMEGYÉBEN Papp Kálmán oszlói lakos 220 száza­lékban, Budai Ferenc na­gybo­ldog­­asszonyi lakos 180 százalékban, Ma­gyar Sándor és Pallósi Kálmán nagy­­boldogasszonyi lakosok 160, illetve 150 százalékban, Tóth János ugyan­csak nagyboldogasszonyi lakos 140 százalékkal, Sulyok József sitikei új­gazda 120 százalékkal teljesítette a beszolgáltatási kötelezettségét. Jásznagykunszolnok VÁRMEGYÉBEN Zim­ándi János kenderes­ lakos 205 százalékkal, Sípos Imre tiszaszentimrei lakos 264 százalékkal, Táncos István dévaványai lakos 229 százalékkal és sokan még száz százalékkal múlták fe­i k­i,­ a kötelező beszolgáltatás teljesí­tését. PEST VÁRMEGYÉBEN 60—80 százalékos a beszolgáltatás. A beszolgáltatások nagyobb mértékét igen sok helyen raktározásra alkal­mas helyiség hiánya okozza. Nagyon sokan a beszolgáltatást száz száza­lékig teljesítették, de sokan vannak az újgazdák között olyanok, akik jó­val száz százalékon felül szolgáltat­tak be. Galgagyörkről jelentik, hogy Hol­­lányi István újgazda 130 százaléko­san, Kuruc Mihály újgazda 150 szá­zalékosan, id. Csaba Pál újgazda 150 százalékosan, Macsóka Pál újgazda 175 százalékosan,Csengődi József új­gazda 180 százalékosan, Szobák Pál újgazda 230 százalékosan teljesített. Aszódról jelentik, hogy ott is nagy lelkesedéssel megy a beszolgáltatási verseny, új és régi gazdák teljesítik 100 százalékon felül beszolgáltatási kötelezettségüket. Frenya Pál újgazda 105 százalékát, Bagyin József újgazda 110 százalékát, Medveczki János új­gazda 115 százalékát, Lajtos János újgazda 115 százalékát, özv. Lajta Józsefné újgazda 125 százalékát, Friss­kő Pál újgazda 150 százalékát, Bo­gya Géza evangélikus lelkész 200 százalékát teljesítette beszolgáltatási kötelezettségének. Aszódon a cséplés még tart. A bes­szolgáltatásban így eddig több mint százan teljesítették százszázalékosan köelezetts­égüket. GYŐR VÁRMEGYÉBEN az egyéni versenyben Szabó Károly két gyermekes 2 holdas pacsai új­gazda vezet, aki 1210 százalékos be­szolgáltatást teljesített. . Városok és községek öthónapos beruházásai A belügyminiszter most hagyta jóvá a községek és a vidéki vámo­sok öthónapos beruházási tervét. A községek több mint 50 millió forin­tot, a városok pedig 37 millió fo­rintot ruháznak be. 239 községben építik újra az iskolákat, 173 köz­ségben pedig a napközi otthonokat és óvodákat. A községek összesen 5 millió forintot fordítanak utak, hidak és 800 ezer forintot villamos­­vezetékek építésére. Az öt hónap alatt számos községben állítják helyre az egészségházat. Járvány­kórházat, orvosi lakásokat és egyéb egészségügyi intézményeket építe­nek. Javítják az ivóvizet és jelenté­keny összegeket fordítanak az öntö­zéses gazdálkodásra is. Tatabánya egész költségvetésének több mint felét, 1 millió 140 ezer forintot for­dít beruházásra, Győr város költ­ségvetésének 43 százalékát, Vác 35 százalékát, Sopron 32 százalékát, Mezőtúr 29,5 százalékát fordítja beruházásra. M­űen Békém ssém a Hasai Nagyernyedi Kovács krémnek s világon nincs nárffll

Next