Független Magyarország, 1903. július (2. évfolyam, 462-492. szám)
1903-07-01 / 462. szám
3 rt/GGF.TLEN MAGYARORSZÁG 1903. július 1. ják végre a jelenlegi állapot tarthatatlanságát és igyekeznek óránként egy kávéskanál engedmény-orvossággal a király és nemzet beteg viszonyát meggyógyítani ? A katonai férjtvádi perrendtartás reformja Ivánka Oszkár a képviselőház mai ülésén mondott felszólalásában kijelentette, hogy hézag van az új miniszterelnök programmjában, a katonai engedmények megvalósításáról nem esett szó a beköszöntőben, a katonai büntető perrendtartás reformjának az idejéről sem. Amint már említettük, véget érnek már ez utóbbi tekintetben a képtelen ázsiai állapotok és valószínű, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatok még ez év őszén parlamenti tárgyalás alá kerülhetnek. A reform szerint tekintélyesen szaporodik majd a hadbírók létszáma s így új és széles határ nyílik meg a jogászok előtt. Természetes, hogy amily sarkalatos pontja az új katonai bűnvádi perrendtartás életbeléptetése a nemzeti követelményeknek, de csak egy részét teszi azoknak és és ezért semmiféle leengedést nem eredményezhet a nemzet jogainak az érvényesítéséből. A válság: Budapest, június 30. úgy történt, amint megjósoltuk. A válság nemcsak hogy el nem múlt, hanem valójában most kezdődött el igazán. Ma bebizonyosodott úgy a képviselőházban, mint a különböző parlamenti pártok klubjaiban, hogy a bán kormánya bűnben fogantatott és magában hordta ezzel a pusztulás csiráit. Tudósításaink beszámolnak a miniszterelnök programmjáról, fogadtatásáról, a hangulatról és ezek együttvéve a közelgő pusztulás csalhatatlan szimptomáját mutatják. Bécsben talán ezek után mégis okulni fognak. Bemutatkozás a t. Háziban. Izgató, érdekfeszítő és mindenekfölött tanulságos volt a Ház mai ülése. A nemzet visszautasító szava hangzott mindvégig az új miniszterelnökkel szemben. Ha nem lett volna megérdemelt büntetése Bécs küldöttének, szinte megesik az ember szíve azon a kálvárián, amelyet az új miniszterelnöknek keresztül kellett vándorolnia. Minden mondata, az ellenzék minden szónoka, egy új stáczió. A gúny, a harag, a felháborodás ostorai vérezik halálra a szerencsétlent. És mikor az ülésnek, a kálváriának vége, fél halott kerül ki az ostorok alól, akinek órái már meg vannak számlálva. Előhangok. Gyülekezés a folyosókon. Jóval a kitűzött óra előtt már nagy élénkség keletkezett az országház tájékán. Egyre jöttek kisebb-nagyobb csoportokban a képviselők, kiváncsiak seregének sorfala között. A karzatok közönsége sem késlekedett, kocsin és gyalog tódultak a bejáratok felé. Napok előtt gondoskodtak a jegyekről és ugyanily lázas sietséggel lepték el a karzatokat, amelyek már tíz óra körül telve voltak az utolsó székig. A Khuen-Héderváry kormány mutatkozott ma be a képviselőházban. Mindenki tudta, hogy a bemutatkozás nem folyhat le simán, hogy a nyakunkra küldött bánt miniszterelnöki minőségében a nemzet képviselete csak tüntető zajjal fogadhatja és tekintettel a legutolsó napok eseményeire, a bán hitszegő viselkedésére, csak a megbotránkozás és tiltakozás erős hangjai mellett láthatja a miniszteri bársonyszékbe ülni. Az ülés megnyitása előtt összegyűltek a folyosókon a függetlenségiek és a kormánypártiak. Hevesen vitatkoztak egyes csoportokban. Míg a kormánypártiak természetes hűvösséggel, a lelkesedés legkisebb nyoma nélkül várták a nap eseményét és inkább a függetlenségiek csendes hallgatóivá szegődtek be, addig a függetlenségi párt tagjai hangosan adtak kifejezést méltatlankodásuknak és erős elkeseredésük minduntalan kitört. Az egyes csoportokban mindenütt a bánt, az új miniszterelnököt szidták. — Nem megbízható, nem állja a szavát! — Hazudott! — Nem érzi magát lekötöttnek, nincs hát ok, hogy a függetlenségi párt annak érezze magát. — Csalfaság volt, amit tett, nincs tőle mit várni a nemzetnek! — Nem tűrjük az álnokságot! — Folytatjuk a harczot, de most igazában! Gróf Apponyi Albert féltizenegy órakor megjelent a folyosón és az ülésterem felé menve hívta a képviselőket: — Kezdjük meg az ülést... az előadást. És most mind bevonultak az elnök után. Teljes számmal a függetlenségiek és harezra készen. A szabadelvűek hideg, szenvtelen arczczal, mint akik maguk sincsenek sok jó reménynyel. Amint helyet foglaltak, meglátszott, hogy közülük sokan hiányoznak. A karzatok tömve. A szép asszonyok koszorúja türelmetlenül várja a történendőket. A látcsövek előkerülnek. Kezdődik az ülés, az előadás. Zsivóban! Szokatlanul népes volt az ülésterem már tíz óra után is. Az ellenzék erősen készül a tüzes harczra. Kulik Béla nyáriasan könnyű ruhája mintegy előjele annak, hogy ma meleg ülés lesz. Nem is hiába készült mára a «vezérkari főnök». Jóval az ülés kezdete előtt, ki-bejár a terem ajtaján és a harczi kedv csak úgy sugárzik hatalmas alakjáról. A vajda is ott ül már a helyén. El van merülve jegyzeteibe, annyira, hogy még a fekete házisipkát is elfelejtette feltenni. Rátkay, Lengyel Zoltán, Pap Zoltán,Pichler Győző hevesen vitatkoznak az utolsó sorokban. Teljesen egy véleményen vannak, de azért mégis oly tüzes a beszéd, mintha kapacitálni akarnák egymást. Egyértelműleg szidnak valakit, világos ! . . . Az új miniszterelnök ugyancsak csuklik valahol a miniszteri szobákban . . . Fél tizenegykor belép Apponyi, nyomában tódul egy sereg kormánypárti. Miután azonban ez a meghatározás, hogy »kormánypárti« jóformán semmit sem jelent, közelebbről megjelöljük az elnök kíséretét. A volt nemzeti pártiak ezek, akik vezérükkel, Apponyival épen most tárgyaltak, hogy milyen állást foglaljanak el az új kormánynyal szemben. Az újonnan érkezettek elhelyezkedtek és ezzel a Ház csaknem minden ülése el van foglalva. A baloldalról nem hiányzik egyetlen egy honatya sem, a jobboldalról is csak néhányan maradtak el az ő-Szabadelvűek közül. Apponyi, az elnök ilyen, szép számú hallgatóság előtt olvassa fel előterjesztéseit. A »hallgatóság« azonban sehogysem akarja meghallgatni, amit az elnök mond. A nagy zsivajban, beszélgetésben, izgatott tárgyalásokban elvész a hangja. Lengyel Zoltánt úgy látszik érdeklik a bemutatott átiratok, mert többször inti a N*5 701 • — Halljuk ! Halljuk ! Meglehet azonban, hogy csak a hangját gyakorolja. Próbavágások ezek a bekövetkezendő harczra. Időközben elfogytak a beterjesztések, az elnök várakozó pillantásokat vet az ajtó felé, de perczek telnek el és nem történik semmi. Az ember azt képzelhetné, hogy előre rendezett színházi coup előtt áll. Az új tenorista megváratja a közönséget, hogy ezzel is felcsigázza az érdeklődést. Szegény tenorista! Azt hiszi, hogy állandó szerződtetésre énekel, pedig csak rövid vendégszereplés lesz a dologból . . . Várakozás közben a lárma tetőpontra hág. Egyszerre dörgő zsió, zsinólan kiáltások reszkettetik meg a terem gótikus íveit. Az elnöki emelvény melletti bejárón belép Csávossy háznagy, nyomában a minisztériummal. A kabinet élén halad : gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök. Utána a Széll-minisztérium, utolsónak pedig: Tomasics Miklós, horvát tárczanélküli miniszter-Ilyen bevonulási indulót nem igen hallott a világ. Az egész baloldal egy hatalmas, falakat rázó kiáltás. A zűrzavaros lármából csak egy szó hallatszik ki : — Zsivió ! Zsivióban ! A kormánypárton kínos a hallgatás. Csak néhány máris állást foglalt mameluk ajka mozog és Andrássy Tivadar gesztikulál. Hogy mit mond, azt még a szomszédja sem hallja. Különben az ellenzék képviselőit sem lehet megérteni. Látni, hogy Lengyel Zoltán hevesen beszél valamit, Pichler Győző, mintegy tíz percig állva, előre hajolva, Tomasicsra mutat és szakadatlanul kiált valamit. Hosszú haja c°ak úgy reng beléje. Az óriási lármában azonban az egyesek hangja elvész. Lassankint azonban kimerül az ellenzék és csaknem negyedórás küzködés után az elnök is hozzájut, hogy megtegye a megjegyzését. Abban hagyja a szakadatlan csöngetést és harsány hangon közbekiált: — Ebben a Házban csak a horvát képviselők beszélhetnek horvátul! Néhányan nevetnek, mások ismét hangosan kiáltanak : — Zsivnóban! Zsivió! Ki vele! Pichler pedig Tomasicsra mutatva kiáltja: — Mit keres itt ez a magyarfaló ! Szép minisztérium ! Rátkay pedig: — Tomasics kérjen bcsánatot múltkori beszédéért! Erre felhangzik az egyhangú kiáltás: — Tomasicsnak itt nincs helye! Ki vele! Hagyja el a termet! Lengyel Zoltán az elnök felé fordul: — Tomasics személyes kérdésben kér szót! Az elnök szakadatlan csengetésének végre eredménye volt. Megtehette jelentését: — A miniszterelnök ur szólani kivan. Khuen-Héderváry feláll, egy ideig még megakasztják a közbekiáltások, azután elkezdi beszédét. A király levele. Jó sokáig kellett az elnöknek csengetnie, mig a zsivaj végre elült, csönd lett. Felállt a bán és jelentette, hogy a Ház elnökségéhez királyi kézirat érkezett a régi kormány felmentéséről és az uj miniszterelnök kinevezéséről. Kérte a kézirat felolvasását. Hertelendy László ezúttal első ízben szólt jegyzői minőségében. Apponyi elnök felbontotta a király levelét és átadta neki, hogy olvassa fel. Alighogy elkezdte és kimondta az első szót «Kelt Bécsben . . .» újólag és teljes erővel tört ki a felháborodás . — Gyalázat ! Magyar kormányválságot Bécsben intéznek el! — Hoch ! Hoch ! — Hoch Kaiser von Oesterreich! — hallatszott ki a lármából a Lengyel Zoltán éles hangja. Az elnök csak nehezen tudta a kedélyeket lecsillapítani, közben még hallszik a gúnyos közbekiálltás: — Kelt Bécsben, csinálták Zágrábban, megbukik Budapesten! Végre sikerült a jegyzőnek a király levelét, amelyben kedvelt híveit a kormányváltozásról tudatja, felolvasni. A jegyzőköny erre vonatkozó részét Nyegre László jegyző felolvasta, az hitelesíttetett és kihirdetés végett a főrendiháznak megküldetik. Most az elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát, amely a miniszteri kinevezéseket tartalmazza. Lukács László nevének olvasásakor közbevág Kecskeméthy Ferencz: — A só-miniszter! Darányi nevénél Vázsonyi hangja hallszik: — Éljen az 1894-iki hős! Kolossváry Dezső nevének hallatára a kormánypárt szórványos éljenzésébe belecsap a gúnyos kérdés a '»etlenségi oldalról: — Ki ismeri De legnagyrb Tomasics Miklós nevének — Ki ve’ ,tet! — Szég Nagy ! az elnöknek, amíg