Független Magyarország, 1903. november (2. évfolyam, 584-613. szám)

1903-11-27 / 610. szám

12 FÜGGETLEN I­IAGYAHOP­SZAG 1903. november 27. kerületben körülbelül 300 szónyi többséggel győzött. A győztes pártnak tudvalevőleg Kasics Péter a feje s mint ellenzék, rendesen együtt operál a demo­­kratákkal. Rendes tagok lettek : Dr. Andreánszky Jenő, Ba­ranyai Sándor, Bernet István, Brózik Károly, Kanter Károly, dr. Kovács Pál, dr. Platthy György, dr. Stipanics Elek, Witlinger Ferenc, Zárday József. Póttagok : Eperjessy István, Fojt István, Hegedűs Lajos. Kerületi választmányi tagok : Csókás Gusztáv, Havas József, Haeftler István, Huber Lajos, Klassohn Gyula, Lász Károly, Mayer Gyula, Némedy Pál, Szatala Emil, Telkes Aladár, Tóth Alárton. II. kerület: A főváros II. kerületében a polgári párt megtar­totta ugyan uralmát, de az egyik hivatalos jelöltje, Jremeczky Mihály Ferencz József­ intézeti kormányzó kibukott s a helyére dr. Németh Imre került. Rendes tagok lettek : Buday József, Csorba Fe­renc, Eckermann Ede, Gőőz József, Jenes Vilmos, Kollár József, Kozma Gyula, Petsits Márk, Szabó M. Ferenc és Németh Imre. Póttagok: Járitz András, Szekula Gyula és Ludvik Elemér. III. kerület. A polgári­ párt jelöltjei, egynek a kivételével, mind megkapták a többséget. A demokraták csupán Schubert Sándornak, aki igen népszerű ember a kerületben, tudták a többséget biztosítani. Kibukott Ruc Géza. Rendes tagok lettek : dr. Adler Illés, dr. Rotzen­­hardt János, budai Goldberger Sámuel, Gyulányi Adolf, ifj. Haszmann József, Kugler József, dr. Reisz Mór, Sagmüller József, dr. Stern József, a demokrata Schubert Sándor. Póttagok: Sajó Sán­dor, Szende Alajos, Skrinár János, Lekky István és dr. Mittelmann Bernát. XII. kerület. A Belvárosban a Sasok győztek. 358-al adtak be több listát, mint a szabadelvű párt. A belvárosi választásnak az a nagy fontossága, hogy a szabad­elvű párt politikai programmal ment bele a küzde­lembe. Összesen beadtak 1777 szavazatot. Nagyon sok volt a törült név egyes lisztákon. Rendes tagok lettek : Dr. Burián Béla, dr. Eulen­­berg Salamon, Kaas Ivor báró, Kimer Károly, dr. Krámer József, Mezey Péter, Némai Antal, Sigmund Gusztáv, dr. Szadofszky József, dr. Szalai Mihály, Véry Károly és Webner Gyula József. Póttagok: Bayer László, Ember Károly, Müller Antal, dr. Nigrinyi György, Kerületi választmányi tagok : Braun Gyula, Brieffel János, Csitek József, Drechsler Dezső, Grünfeld Ármin, Haimbach Gyula, Hármán Ödön, Hikádé Lajos, Kiss Ferencz, Knapp Adolf, Melkó Bertalan, Spett Ferencz, dr. Vértesi X. Ferencz X V. kerület. A Lipótvárosban győztek az egyesült körök és kaszinók, amelyek azonban egy demokratát is föl­vettek a jelöltjeik közé: dr. Baracs Marczellt. Min­denesetre azonban a demokrata párt e kerületben is megmutatta, hogy sok híve van, mert a jelöltjeik közel 1000 szavazóra tudtak szert tenni. Rendes tagok lettek: Adler Sándor, dr. Adler Zsigmond, dr. Baracs Marcell, dr. Bródy Lajos, dr. Brüdi Mór, Fáik Miksa, Fieischl Sándor, dr. Glücks­­thal Samu, haraszti Jelinek Henrik, dr. Mezei Mór, Neuschloss Ödön, dr. Bihari Mór, Fon Dezső, dr. Holitscher Sigfried. VI. kerület. A Terézvárosban csak most tudták meg maguk a demokraták is, hogy valójában milyen gyönge ellenfelük van a kaszinópártban. Igaz, hogy a paktum jegyében folyt a szavazás, de mégis csak feltűnő, hogy a leadott 2843 szavazat közül a kaszinóé mindössze 613 volt. Tehát a demokraták négyannyi szavazót szállítottak. Rendes tagok lettek: Eötvös Károly, Schóber Albert, Vielwenig Lajos, dr. Polacsek Sándor, Biró Henrik, Takács Gyula, dr. Wilheim Adolf, Havas Károly, dr. Fülöp Károly, Stieber Vince plébános és dr. Rózsavölgyi Manó. Póttagok: Takács Ferenc, Róna Márk, VII. kerület. Megfogadta az Erzsébetváros vezérembere, Ehrlich G. Gusztáv, hogy a demokratákat még számbavehető kisebbséghez sem engedi jutni, így is történt. A demokraták, dacára minden erőfeszítésnek, nem hoztak össze csak 740 szavazatot. Ezzel szemben a Morzsányi-párt jelöltjeire egyenként 3500 voks esett. Rendes tagok lettek: Marx János, Siket Traján,­­ Ehrlich G. Gusztáv, Ganner Pál, dr. Kohn Sámuel,­­ dr. Grecsák Károly, Lád Károly, Hadetz János,­­ Paksy Béla, Senyei Ferenc, Szabó János, Schwartz­­ Simon. Póttagok: dr. Kovács Béla, Goldmann Mihály, dr. Molnár Ákos. VIII. kerület. A Józsefvárosban is megküzdött a demokrata­párt a szabadelvű párttal, de nagyon gyönge ered­ménynyel. A szabadelvű párt részéről 1590 egészen tiszta listát adtak be s negyven olyat, amelyen csak az egyik vagy másik póttagot törölték, hogy a póttag javára a sorrendet megjavítsák. A demokrata­pártnak 660 tiszta listája volt. • Rendes tagok lettek: dr. Ébner János, File János, Földes Árpád, Glattfelder Jakab, dr. Gonda Dezső, dr. Halniss Géza, Hartstein Géza, Hieronymi Károly, dr. Horánszky Dezső, dr. Kiss József, dr. Verédy Károly és Winter Lajos. Póttagok: Dick Béla, Ladányi Zoltán és Spolarics György. Kerületi választ­mányi tagok: Blaschnek Rezső, Brém Ferenc, Dick Béla, Farkas Ignác, Fischer Lajos, Gara Artur, dr. Haberfeld Marcel, Hatala József, Haidinger Gábor, dr. Hegedűs Sándor, Kelemen Adolf, Novelly Antal, Pollacsek Lajos, Pizinger Lajos, Rákosi Jakab, dr. Schwarc Nándor és Vögerl Ágoston, IX. kerület. A Ferencváros és Kőbánya együtt szavazott. Egyezséget kötöttek, de Gregersen György és Hindy Kálmán kimaradtak a paktumos listából s híveik igyekeztek nekik helyet csinálni, ami sikerült is. Bedő Béla és Okolicsányi Gyula kibuktak. Rendes tagok lettek: Bain Sándor, Gregersen György, Beck Gyula, Bradesser János, Kurfürst Miksa, Hindy Kálmán, Schön Rezső, Schuler Imre, dr. Székely Miksa, dr. Tóth László, dr. Waigand József. Póttagok: dr. Freund István, Rabott Antal, Retter Gyula, dr. Világhy Károly. Kerületi választ­mányi tagok a Ferencvárosban: Drahos Imre, Ep­stein Manó, Geschert Ármin, Graf József, dr. Gru­ber Sándor, dr. Horpáczky Ignác, Humayer József, idősb Kleineisel Jakab, Friedmann Simon, Rózsa Jakab, Pavlik Ferenc, Prohászka Ferenc, dr. Schnei­der Béla, Schwarcz János, lju­ b , M L!... * A virilisták. A virilista bizottsági tagokra adott szavazatok összeszámlálására kiküldött bizottság ma délután 4 órakor ülést tartott Hűvös József elnöklete alatt; előadó Seregi Zoltán volt. A bizottság 8 órakor fejezte be munkáját. Konstatálta, hogy összesen 16,040 szavazatot adtak be és hogy a 45-ös vá­lasztmány jelöltjei, úgy a rendes, mint a póttagok nagy többséggel megválasztottak. Eszerint a legtöbb szavazatot kapták s igy­­ virilista-rendes tagok: I. kerület. Rendes tag: dr. Rónay Károly. — II. kerület. Rendes tagok: Alpár Ignácz, As- J­­óth Emil, dr. Axaméthy Lajos, Beck Adolf,­­ Deutsch János, dr. Emmer Kornél, dr. Fanzler­­ Lajos, Mihalovics Antal, Moldoványi Sándor, Rupp­­ Zsigmond és dr. Weinek József. — III. kerület. Rendes­­ tagok: Déri Izidor, Schaffer István és Vészi József.­­ — IV. kerület. Rendes tagok: dr. Árkövy József, Dobos C. József, Galgóczy Károly, Gerenday Béla, dr. Jármay Gyula, Kléh István, dr. Kléh László, dr. Mutschenbacher Béla, dr. Portik Ottó, Politzer Gusztáv dr., Sch­umann Antal, Sigray Pál, Stein­hardt Antal, Schunda G. József és dr. Török Aurél. I V. kerület. Rendes tagok: Dr. Dalnoki Béla, dr. Darvas Fülöp, lovag Fáik Zsigmond, Fürst László, Friedmann Bernát, Gundel János, Hüttl Tivadar, Kohner Ágoston, Lánczy Leó, Légrády Károly, dr. Mezei Sándor, dr. Miklóssi Henrik, Quittner Zsigmond, Sárkány József és dr. Stiller Mór. — VI. kerület. Rendes tagok: Breitner L. Zsigmond, Dezsényi József, dr. Erős Sándor, Fluss József, Goldschnaiedt Bernát, dr. Lőw Tivadar, Mérő János, dr. Neumann Ármin, dr. Perl Soma, Popper István, Pucher József, Radocza János, Ráth Péter, Schön Ignácz, Székács Antal és Wodianer Arthur. — VII. kerület. Rendes tagok : dr. Apatitzky Sándor, Beliczay Béla, Dósa Kálmán, Elek Ber­nát, Herzog Péter, Hevesi Ödön, dr. Hudo­­mel József, Kunváry Fülöp, Lukács József, Mauthner Ödön, Márkus József, dr. Salgó József, Stadler Károly, Szfits Miklós és Wolfner József. — Vili. kerület. Rendes tagok: Amon József, dr. Bókay János, Baumgarten Sándor, Császár Jenő Farkas Gyula, dr. Grauer Vilmos, dr. Hertai Ferenc, Hűvös József, Kauser János, dr. Magyar László, Pelzmann Ferenc, Porszász Gyula, Seenger Bála, Szabó József, Thék Endre és Wellisch Alfréd, a IX. kerület. Rendes tagok: ifj. Aich Ferenc, Bittner János, dr. Baitay Árpád, Földváry Imre, dr. Hecht Ernő, Hirsch István, Horváth A. János és Zsigmondy Béla. Virilista-póttagok. A póttagokra nézve — kapott szavazataik számát véve mértékül — a következő sorrendet állapí­tották meg: Horner Samu, Horváth Zsigmond, Ziegler Géza, dr. Karsai Sándor, Czettel Gyula, Lippert Lajos, Frankel Adolf, Herczog Mór Lipót, Silberberg Ká­roly, Widder Mór, dr. Baumgarten Nándor, dr. Strasser Henrik Imre, dr. Baránszky Gyula, dr. Basch Gyula, Pauncz Sándor, Cserháty Jenő, Czakó Adolf, dr. Graniczer Márton, Reményi Antal, Wellisch Sándor, Klein Berthold, Weininger Mi­hály, Kanter Gyula, ifj. Schreib János, Biró Zsigmond, Bonéz Dávid, Vikár Béla, Back Fülöp, Berger Rezső dr., Gyar­mthy Gyula, Osztoics Mihály, Romeiser Béla, dr. Bochkor Károly, Reisernleitner Pál, Puscariu Gyula, Fa­­binyi Géza, Grosz Sándor dr., Henthaller Frigyes, Klenovits György, Fischer Béla, Lili Tivadar, Mei­­sels Vilmos dr., Neumann Rafael dr., Tiller Samu, Wagner Marczell, Radulscu György, Kummer Rezső, Pacsu Miklós és Okányi Imre. )( A magyar mérnök- és építész-egyletben Popper István mérnök tegnap felolvasást tartott ,az aszfaltburkolatok különös tekintettel hazai vi­szonyainkra« czimen, amelyet az egylet tagjai és számos előkelő vendég figyelemmel halgatott. Jelen voltak a többek közt: Matlekovits Sándor v. k. t. t., Miklós Ödön nyug. államtitkár, Zsigmondy Béla, Lipthay Ágost, Biró Elek, Wartha Vince, Hatvany József, Kovácsy Sándor, Lázár Pál és Enyedy Béni. Popper István mérnök felolvasása elején a bur­koló anyagok és a főváros burkolási rendszerei­nek fejlődését ismertetve, az aszfaltburkolatok elter­jedését világítja meg. Adatok nyomán megállapítja, hogy Magyarországon cca 958557 négyszögméter aszfaltkocsiút és 2636391 négyszögméter járda, ebből 806976 négyszögméter kocsiút és 1854465 négyszögméter járda kizárólag magyar aszfaltból készült cca 33 millió korona értékben. Statisztikai táblázatok alapján ismerteti azon feltűnő tényt, hogy kőburkolatokon sokkal gyakoribb a lovak csú­szása és esése, mint az aszfaltburkolaton, továbbá, hogy még a gránitkocka burkolaton is 8-szor annyi sár képződik, mint az aszfalton. Felemlíti az asz­falt zajtalansága mellett azon előny is, amely a csekély súrlódás folytán a vonóerő és jár­művek megkímélésével jár. Az aszfalt hygie­­nikus előnyei utólérhetetlenek, pénzügyi szem­pontból pedig konstatálja, hogy 20 éves fen­­tartás mellett minden más burkolatnál olcsóbb. Az aszfaltburkolatok három kategóriáját különböz­teti meg, az öntött aszfaltot Sheet (amerikai) asz­faltot és conmprime aszfaltot, mely előbbi kettőnek előállítására a hazai biharmegyei aszfaltanyag ki­válóan alkalmas. Ezen biharmegyei bányák aszfalt­bősége— csak ami eddig feltárva van — oly nagy, hogy 650 millió négyszögméter burkolat előállítá­sára elegendő. Az aszfalthasításokat és műaszfaltot röviden jellemezve, következő tanúságot vonja le. Az útburkolatok anyagának megválasztásánál a technikai és hygiéniai szempontokat egyaránt figye­lembe véve csakis hézagnélküli burkolatok volnának készítendők. De mindenesetre minden burkolatnál betonalapot kellene alkalmazni az altalaj fertőzésé­nek megakadályozása végett. Pénzügyi szempontból pedig csakis 20 évre terjedő jótállási és fentartási kötelezettség mellett volnának az átépítések válla­latba adandók. Az építési feltételekben kizárólag magyar anyag lenne kikötendő. Az előadást osztatlan figyelemmel hallgatták és nagy tetszést aratott. )( A Sáros és Rudasfürdő építése. A középí­­tési bizottság ma délután ülést tartott Rózsavölgyi Gyula alpolgármester elnöklése mellett; előadó Em­őd József és Bódy Tivadar tanácsjegyző volt. A székesfőváros közgyűlése elhatározta, hogy a Sáros- és Rudasfürdők felépítésére vonatkozó terve­ket pályázat útján szerezteti be. A pénzügyi és gazdasági ügyosztály elkészítette a két fürdő építő­­programm­át és a pályázati hirdetés szövegét s ezeket ma bemutatta a középítési bizottság előtt. A pályázatban csak magyar honpolgár vehet részt. A benyújtási határidő a kihirdetéstől számított hat hónap. A legjobb négy terv készítője egyenként 3000 korona jutalmat kap, de ezt csak akkor adják ki, ha a tervező az ezután következő kiviteli terv­­pályázaton is részt vesz, vagyis, ha a vázlatos tervei alapján készített kiviteli terveket bemutatta. A­ többi kiviteli terv mindegyike 2000 korona

Next