Függetlenség, 1908. július (21. évfolyam, 148-173. szám)

1908-07-02 / 149. szám

Kecskemét, 1908. július 2_________________________________________________________________Csütörtök, 149. szám ELŐFIZETÉSI ÁR: || mm Szerkesztőség és H­elyben házhoz hordva: BBBB918 JS&SB&SS&. 358 hbmm bsb gn B9E9H kiadóhivatal : ÉT?: ■': í£: Cl jTl L fiMPETf* SM Egyes szám . . 2 fill. BBI B lg jga gf «sasa ppBI »8 || Si*®* fpfis gflSn B tmm utca 110. szám. Szerkesz-Vasár- és ünnepnapi szám ■ i lg "fi g| "g g| B S B a 111 | H fni fl ■ töség Piactér a hova a laP 4 fillér. B IsjMgp' ttkgailjj hLjf B plis»8« 111 ^11 TC&gjgP BL^B szellemi részét illető köz-Vidékre postán küldve: “ R­­emények is küldendők. Negyedévre . . 380 fill. ;­­ POLITIKAI NAPILAP Telefon: Félévre ' ' • 7­60 fil. A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 157. szám. Főszerkesztő: VVI P­/FOI VÁM Felelős szerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. VWX.I. E. V T VIL. I­IAJVl.­­ TOMORI JENŐ. Mezőgazdasági érdekképviselet. Alapigazság, hogy a földbirtok a nemzeti vagyonnak legértékesebb alkat­része. A mezőgazdaság fejlődésével szo­ros kapcsolatban van a többi gazdasági ágak fellendülése, felvirágzása is. Köz­vetlen és legáltalánosabb forrása a nép­jólétnek a földnek gazdaságos és cél­irányos művelése. A nemzeti vagyono­­sodásnak gyökere a mezőgazdaság fej­lesztése. A földműves gazdák eladóso­dását és elszegényedését nyomon követi az egész népesség nyomorúságos vagyoni helyzete. Még oly államban is, hol fej­lett ipar s virágzó kereskedelem, mint hatalmas termelési tényezők, gyarapítják a nemzeti vagyont, a mezőgazdasági érdekeknek elhanyagolása, a földmivelő népnek elszegényedése veszélyes hatás­sal bír az egész népesség anyagi hely­zetére. De különösen nálunk, ahol még ma is első­sorban mezőgazdasági állam va­gyunk, ahol a népességnek 70 száza­lékot meghaladó része foglalkozik őster­­melléssel, végzetes hiba a mezőgazda­­sági érdekek elhanyagolása. Az 1848-iki nagy átalakulással kap­csolatban felszabadíttatott a jobbágyság. A régi magyar nemzetet alkotó nemes­ség nem parasztlázadás, nem az alsóbb néposztályok forradalma folytán volt kénytelen őket szolgaságukból fölemelni, hanem — amire a világtörténelemben alig van példa — önként, szabad elha­tározásból döntötte le a középkor utolsó korlátait. De amidőn egyrészről a jobbágyok­nak a föld, melyet műveltek, tulajdonul adatott, másrészről a középosztály az eddig rendelkezésére álló munkaerőt el­veszítette, nem történt megfelelő törvény­hozási, társadalmi intézkedés, mely a parasztság vagyonának megőrzését és gyarapítását biztosította s a középosz­tálynak elgyöngülését megakadályozta volna. Pedig a magyar nemzet fenmara­­dása első­sorban a magyar parasztság és a magyar középbirtokosok vagyoni megerősödésétől függ. Ők alkotják a nemzet és állam fenntartó erejét, ők a nemzet gerince és törzse. Sajnos, hosszú időn át, az alkot­mányos aera visszaállítása után, jófor­mán nem történt semmi mezőgazdáink érdekében. Sőt ellenkezőleg, oly helyte­len törvényhozási intézkedések léptek életbe, melyek egyenesen előmozdították a középbirtokosok anyagi tönkretételét s az uzsorának és csalásnak könnyű áldo­zataivá dobták kisgazdáinkat. Valósággal szabad prédául szolgáltak a lelketlen üzéreknek. Leírhatatlan az a pusztítás, amelyet a szabad uzsora a középbirto­kosok és kisemberek körében véghez vitt. A föld kisiklani kezdett a magyar nép alól. A magyar földnek nagy része idegen kézre került. Középbirtokosaink — igaz, részben saját hibájukból is — vagyonilag teljesen tönkrejutottak, vagy a tönk szélére jutottak. A kisbirtokosok is aránytalan mérvben eladósodtak. De birtokviszonyaink alakulása is egészség­telen volt. Egy részről nagy latifundiu­mok keletkeztek, másrészről pedig a közép- és kisbirtokok túlságosan szét­­forgácsolódtak. A szabadelvű rendszer, melyért ma is sokan annyira lelkesednek, gyarapította a nagy kiterjedésű hitbizo­­mányokat s a legtermékenyebb vidéke­ken egyesek kezébe óriási terjedelmű birtokokat kötött le, de nem fordított gondot arra, hogy a közép- és kisbir­tokosok földjei aránytalanul szét ne apróztassanak. Az államnak feladata, hogy segítő­­kézzel siessen népünk gyámolítására, mezőgazdaságunk istápolására. Virágos ablakok. Irta: Kulinyi József. (Folytatás.) — Sohasem beszéltem vele, — mondotta, határozott, őszinte hangon Pia — csak a lel­künk találkozott. — Milyen szép ez, Pie . . . Ez nem bűn, Pia . . . Tudja, hogy szép ember ez a maga, hogy is mondjam csak? Ideálja? ... Ott a névtáblája, el tudom olvasni: Bod­ár Ernőd dr., orvos. Szép név. Nekem is tetszik, — és naiv kedvességgel soká faggatta Piát, mig ez végre szomorúan igy felelt: — Imádkozzunk. A plébános ur nehez­telni fog, ha elkésünk. Letérdeltek az imazsámolyra az oltárfülke elé s mig Pia bűnbánóan fohászkodott, Terézia szivében valami eddig soha nem érzett gyűlö­let ébredt az apáca irán s amint lopva rátekin­tett ájtatoskodó halovány arcára, megvetőleg suttogta: — Képmutató . . . II. Az öreg Leössy herceg, régi szokása sze­rint, maga csókolgatta fel korán anyai árva­ságra jutott egyetlen leányát, Teréziát, a szü­letése napján. — Ezen a télen nagylány lesz belőled, nagyobbak lehetnek a vágyaid. Mit óhajtasz, kis fehér galambom ? Aranyoskerekű hintót vegyek-e ezüstös szerszámmal, vagy egy vígan sikló yachtot, a te nevedre keresztelve, a Duna vizére? — kérdezgette gyöngéd szeretettel, amint Terézia felnyitotta a szemeit. Terézia egy kis ideig maga elé nézett, mintha a gondolatait rendezgette volna el ez alatt, aztán merészen így szólt: — Az ajándékokat három kérésre apró­zom, atyám. Piát küld vissza a kolostorba, hogy szabad lehessek. Virágokat rakass az ablakomba, hogy szeressek s a hűséget magam előtt látni, adj mellém egy kis ebet. — Bohó vagy, gyerek vagy, édes kicsi szentem, teljesülni fog mind a három óhajod, — csókolgatta boldogan, míg Terézia sírni szeretett volna örömében, amint apját átölelve, rejtett terveinek megvalósítására gondolt. És valóban, Piát anélkül, hogy a herceg­kisasszonytól elbúcsúzhatott volna, szomorú, fájó lélekkel még az­nap este visszavitték a kolostorba, a hálószoba ablakait tü­ndérszép virágokkal díszítették föl s egy ezüstszőrf­, apró öleb ott pajkoskodott a bóbitás, fehér­­ kakadu állványa körül. Terézia egész éjjel álmatlanul vergődött és gyötrelmes örökkévalóságnak tűnt föl előtte a hajnal érkezése. Vájjon mit fog gondolni Bochár doktor, ha meglátja az ő gyönyörű ró­zsáit ? Várja-e majd Pia nővér szende köszön­tését ? Szomorú lesz-e, ha nem látja többé, ha hiába, várja ? Reggel tévedésből bizonyára őt fogja köszönteni. Viszonozni fogja s mily za­vart lesz, ha észreveszi a tévedést. És minden­nap köszöntik majd egymást . . . Ily és ezekhez hasonló kedves, naiv gon­dolatok kavarogtak, zúgtak fejecskéjében, míg végre elszenderült. Kora reggel vígan, örvendezve ragadta meg a kis öntözőkannát és az ablakhoz sie­tett. Mily nagy volt azonban a csalódása. Bochár doktor ablakaiból eltűntek a rózsák, az abla­kok be voltak csukva, a gördönyök lebocsájtva. Terézia arca a meglepetéstől és bosszú­ságtól haragos piros lett s úgy érezte, mintha az összes rózsái gúnyosan mosolyognának felé. Megalázva érezte magát, sírni szeretett volna, kihordatni a rózsáit, majd mikor megvillant fe­jében a gondolat durcásan toppantott kis lá­bával. — És csak a Pia müve lehet. Azért is megismerkedem a doktorral ! . . . És fejét felvetve, ajkait biggyesztgetve, dacosan, kihívón nézett a virágtalan ablakok felé. (Folyt. köv. napi hírek. K­ecskemét, 1908. julius 1. Országos kiállítás Szegeden. Az Alföldi Földmivelők Gazdasági Egye­sülete Reök Iván orsz. képviselő elnöklete alatt tegnap Szegeden ülést tartott s azon dr. Becsey Károly orsz. képviselő indítványára az egylet igazgatójává dr. Bodor Antalt választották meg. Elhatározták, hogy dr. Darányi Ignác földmi­­velésügyi miniszter védnöksége alatt s a társ­­egyesületek bevonásával f. évi szeptember 20-tól október 5-ig Szegeden országos kerté­szeti-, gyümölcs- és vetőmag kiállítást rendez­nek s annak igazgatójává dr. Bodor Antalt vá­lasztották meg. A védnökök és elnökök felké­rése s a bizottságok megalakítása közelebbről

Next