Gazdasági Lapok, 1865 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1865-10-18 / 42. szám
494 Czilbhert Róbert előadása a magyar orvosok és természetvizsgálók pozsonyi nagygyűlése gazdasági szakosztályában. Vándor gyülekezeteink azért oszolnak szét egyes szakosztályokra, hogy oly kérdések is válhassanak részletes fejtegetés tárgyaivá, melyek csak különös szakmákra vonatkoznak s az orvosok és természetvizsgálók egyetemét egyaránt nem érdekelhetik. Szerintem azonban e részletes fejtegetés is úgy vezet leginkább czélhoz, ha nem szorítkozik tudományosan kidolgozott hosszabb értekezések felolvasására, hanem ha ily előadások egyenesen azon czélból történnek, hogy eleven szóbeli discussióra szolgáltassanak alkalmat, a mellett oly tárgyakat pendítvén meg, melyekre nézve kivánatos, hogy fölötte eszméiket az egész országból összesereglett tagok kicserélhessék, s egyben másban akár további közös munkálásra és intézkedésre, akár bizonyos általános elvek és közös feladatok meghatározására nézve megállapodhassanak. Engedje meg a t, gyülekezet, hogy e szempontból indulva ily szóbeli tárgyalásra azáltal idézzem elő az alkalmat, hogy közös szakunkra vonatkozó némely legfontosb általános kérdésekre nézve elmondom egyéni gondolatimat, s kutatva szomorú gazdasági állapotaink okait, s megérintve az azok orvoslására szolgálható intézkedések egyikét másikát, legalább a lehetőségnek nyissak ajtót, miszerint a Pozsonyban összesereglett magyar orvosok és természetvizsgálók e gyülekezete gazdászati és közgazdászati életünkben is szülhessen némi practicus eredményt. Tehetem ezt annál bátrabban, s anélkül, hogy oktatói szerep bitorlásával vádoltathatnám, mivel — mint említem discussiót, eszmecserét előhívni fő szándékom, melyet annál biztosban érek el, minél inkább térnének el egyben másban saját nézeteim tisztelt tagtársaim meggyőződéseitől. Ha gazdasági általános állásunkat vesszük egészben szemügyre, a fő jelenet, mely azonnal szemünkbe ötlik , összes gazdasági termelésünk aránylagos csekélysége mind magában véve, mind különösen annak azon sikerére nézve, ammelyet vagyonosodásunkra, tőkeképzésünkre gyakorolnia kellene. Vizsgálva pedig e jelenet távolabb és közelebbi okait, azok nagyobb számából talán a következőket mondhatjuk a leghatásosabbaknak: 1. Intellectuális képeztetésünk hiányosságát, az elemi és népoktatástól kezdve felmagas, szakbeli kimivelődésünkig. 2. Pénzügyi bajainkat, a tőke és hitelhiányt, s túlságos megadóztatásunkat. 3. Kereskedelmi viszonyaink fejletlenségét, a be- és kivitelre ható tényezők, a vámrendszer sat. kedvezőtlen állását. Járul azután ez általános befolyásokhoz egy különös, egyenesen szakunkban gyökeredző okt. i. 4. Gazdálkodásunk azon főleg az utolsó 17 év óta befészkelődött súlyos, és biztos vesztünket eszközlő betegsége, mely állattenyésztésünk s gabonatermelésünk közt oly kiáltó aránytalanságban nyilvánul, miszerint az első mind kiterjedésére, mind belső értékére s minőségére nézve a legalacsonyabb poleton áll, s igy a helyett, hogy földünk jövedelmezésében mint activ s pedig jelentékenyen activ tényező szerepelne, inkább csak mint a gabonatermelés puszta eszköze, sőt sok helyütt csak mint valami malom necessariuma tekintetik. Valóban ez aránytalanság maga már elegendő ok termelésünk ama szomorú csekélysége előidézésére, mely gazdasági állásunkat bélyegzi, s melyről nem csak tettleges szegénységünk napról napra nyomasztóbb érzete, hanem statistikai adatok is eléggé tanúskodnak. Íme az egész ausztriai birodalom közép búzatermése nem haladja meg jelentékenyen az 50 millió mérőt évenként, s mind az 5 gabonanem t. i. búza, rozs, árpa, zab, kukoricza, s hozzá még a köles is és a repere nem emelkedik, közép termést, s a győri piacz középárait véve fel, 242 millió mérőn , 622 millió forint értéken felül. Ennek előállításán pedig fáradoz az összes népesség mintegy 60 százlékja, tehát mintegy 24 millió gazdálkodással foglalkozó ember, mely maga fogyasztván el a termelt mennyiségből — 6 mérőt számítva egy egy lakosra — 144 millió mérőt, úgy, hogy az, mi a gazdaság nettó jövedelmének tekinthető, s a többi népesség táplálása, tehát az ipar számára s a kivitelre fennmarad,- levonva még körülbelül 15 millió mérőt vető magnak, nem tenne többet mint 85 millió mérőt. E természetesen csak közelítőleges számokat egyébiránt a tapasztalás is tűrhetően igazolja, amennyiben tudjuk, hogy a legélénkebb gabona kivitelünk éveiben is a kivitt gabonamennyiség még sohasem haladta meg az 5 millió mérőt, a többi mind itthon fogyasztatván el. Tehát 85 millió mérő gabona mindaz, mit az ausztriai birodalom gazdászata tud középtermésnél az iparral foglalkozó, s a többi népességnek szolgáltatni, míg Angolország,melynek népességéből csak 26° p, tehát csak mintegy 712 millió ember foglalkozik gazdálkodással, már búzából évenkint Peel szerint átlag 22 millió quartert (- 104 millió p. mérőt) termel, mi quarterjét mostani ára szerint 25 frtjával számítva, 500 millió frtot tehát csaknem akkora pénzöszveget eredményez, mint amilyent nálunk majdnem négyannyi ember valamennyi gabonanemben s reperében tud előállítani! Ámde ott a gabonatermelés épen megfordítva mint nálunk, csak eszközéül tekintetik a gazdaságok fő és legpénzelőbb ágazatának , a marhatenyésztésnek, s ennek folytán eme fő pénzforrás kedvéért kiterjedésre nézve csak azon határok közé van szorítva, melyeket a marhatenyésztés takarmánybeli igényei még megengednek, míg ellenben nálunk a fő erő éppen a gabonatermelésnek van szentelve. E számok nemcsak borzasztó szegénységünket festik, s mutatják hogy fejlettebb gyáripar még nálunk, amint most gazdálkodunk, alig gondolható, hanem mutatják egyszersmind az okszerű gazdálkodásban kiskorúságunkat és szomorú elmaradottságunkat, mutatják jelesen, hogy addig míg állattenyésztésünkre nagyobb figyelmet nem fordítunk s azt minőségileg is annyira nem tökéletesítjük, miszerint az maga is igazán jövedelmezővé válván, elég ingerül fog szolgálni mennyiségi kiterjesztetésére is, addig gazdaságaink bevételei a költséget alig fedező alacsony mértéken fognak maradni, mert a helyett, hogy az állati termények árával hatalmasan emeltetnének — az egyoldalú gabonatermelésnek is csak gyengén folyván belőle az azt éltető erő, — ez is nem hogy sikeres állapotra vergődhetnék, sőt inkább biztos hanyatlásnak induland. Világos, hogy mindaz, mi akár magunk erejéből, akár a kormány, az egyletek sat. részéről gazdasági állapotaink javítására nézve történik, azon felő, s mintegy alapszempontból kell hogy kiinduljon, miszerint az embi-