Gazdasági Lapok, 1865 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-18 / 42. szám

494 Czilbhert Róbert előadása a magyar orvo­sok és természetvizsgálók pozsonyi nagy­gyűlése gazdasági szakosztályában. Vándor gyülekezeteink azért oszolnak szét egyes szakosztályokra, h­ogy oly kérdések is válhassanak rész­letes fejtegetés tárgyaivá, melyek csak különös szak­mákra vonatkoznak s az orvosok és természetvizsgálók egyetemét egyaránt nem érdekelhetik. Szerintem azonban e részletes fejtegetés is úgy vezet leginkább czélhoz, ha nem szorítkozik tudományosan kidolgozott hosszabb ér­tekezések felolvasására, hanem h­a ily elő­adások egyene­sen azon czélból történnek, hogy eleven szóbeli discussi­­óra szolgáltassanak alkalmat, a mellett oly tárgyakat pendítvén meg, melyekre nézve kivánatos, hogy fölötte eszméiket az egész országból összesereglett tagok kicserél­hessék, s egyben másban akár további közös munkálásra és intézkedésre, akár bizonyos általános elvek és közös feladatok meghatározására nézve megállapodhassanak. Engedje meg a t, gyülekezet, hogy e szempontból indulva ily szóbeli tárgyalásra az­által idézzem elő az alkalmat, hogy közös szakunkra vonatkozó némely leg­­fontosb általános kérdésekre nézve elmondom egyéni gondolatimat, s kutatva szomorú gazdasági állapotaink okait, s megérintve az azok orvoslására szolgálható in­tézkedések egyikét másikát, legalább a lehetőségnek nyissak ajtót, miszerint a Pozsonyban összesereglett ma­gyar orvosok és természetvizsgálók e gyülekezete gazdá­­szati és közgazdászati életünkben is szülhessen némi prac­­ticus eredményt. Tehetem ezt annál bátrabban, s a­nél­kül, hogy oktatói szerep bitorlásával vádoltathatnám, mivel — mint említem discussiót, eszmecserét előhívni fő szándékom, melyet annál biztosban érek el, minél inkább térnének el egyben másban saját nézeteim tisztelt tagtár­saim meggyőződéseitől. Ha gazdasági általános állásunkat vesszük egészben szemügyre, a fő jelenet, mely azonnal szemünkbe ötlik , összes gazdasági termelésünk aránylagos csekélysége mind magában véve, mind különösen annak azon sikerére nézve, a­­­m­­­melyet vagyonosodásunkra, tőkeképzésünkre gyakorolnia kellene. Vizsgálva pedig e jelenet távolabb és közelebbi okait, azok nagyobb számából talán a következőket mond­hatjuk a leghatásosabbaknak: 1. Intellectuális képeztetésünk hiányosságát, az elemi és népoktatástól kezdve fel­magas, szakbeli ki­­mivelődésü­nkig. 2. Pénzügyi bajainkat, a tőke é­s hitelhiányt, s túlságos megadóztatásunkat. 3. Kereskedelmi viszonyaink fejletlenségét, a be- és kivitelre ható tényezők, a vámrendszer sat. kedvezőtlen állását. Járul azután ez általános befolyásokhoz egy kü­lönös, egyenesen szakunkban gyökeredző ok­t. i. 4. Gazdálkodásunk azon főleg az utolsó 17 év óta befészkelődött súlyos, és biztos vesztünket eszközlő be­tegsége, mely állattenyésztésünk s gabonatermelésünk közt oly kiáltó aránytalanságban nyilvánul, miszerint az első mind kiterjedésére, mind belső értékére s minőségére nézve a legalacsonyabb poleton áll, s igy a helyett, hogy föl­dünk jövedelmezésében mint activ s pedig jelentékenyen activ tényező szerepelne, inkább csak mint a gabonater­melés puszta eszköze, sőt sok helyütt csak mint valami malom necessariuma tekintetik. Valóban ez aránytalanság maga már elegendő ok termelésünk ama szomorú csekélysége előidézésére, mely gazdasági állásunkat bélyegzi, s melyről nem csak tett­leges szegénységünk napról napra nyomasztóbb érzete, hanem statistikai adatok is eléggé tanúskodnak. Íme az egész ausztriai birodalom közép búzatermése nem haladja meg jelentékenyen az 50 millió mérőt évenként, s mind az 5 gabonanem t. i. búza, rozs, árpa, zab, kukoricza, s hozzá még a köles is és a repere nem emelkedik, közép termést, s a győri piacz középárait véve fel, 242 millió mérőn , 622 millió forint értéken felül. Ennek előállításán pedig fáradoz az összes népesség mintegy 60 százlék­ja, tehát mintegy 24 millió gazdálkodással foglalkozó ember, mely maga fogyasztván el a termelt mennyiség­ből — 6 mérőt számítva egy egy lakosra — 144 millió mérőt, úgy, hogy az, mi a gazdaság nettó jövedelmének tekinthető, s a többi népesség táplálása, tehát az ipar szá­mára s a kivitelre fennmarad,­­- levonva még körülbelül 15 millió mérőt vető magnak,­­ nem tenne többet mint 85 millió mérőt. E természetesen csak közelítőleges számokat egyébiránt a tapasztalás is tűrhetően igazolja, a­mennyiben tudjuk, hogy a legélénkebb gabona kivite­lünk éveiben is a kivitt gabonamennyiség még sohasem haladta meg az 5 millió mérőt, a többi mind itthon fo­­gyasztatván el. Tehát 85 millió mérő gabona mind­az, mit az ausztriai birodalom gazdászata tud középtermésnél az iparral foglalkozó, s a többi népességnek szolgáltatni, míg Angolország,melynek népességéből csak 26° p, tehát csak mintegy 71­2 millió ember foglalkozik gazdálko­dással, már búzából évenkint Peel szerint átlag 22 millió quartert (-­ 104 millió p. mérőt) termel, mi quarterjét mostani ára szerint 25 frtjával számítva, 500 millió frtot tehát csaknem akkora pénzöszveget eredményez, mint a­milyent nálunk majdnem négyannyi ember valamennyi gabonanemben s reperében tud előállítani! Ámde ott a gabonatermelés épen megfordítva mint nálunk, csak esz­közéül tekintetik a gazdaságok fő és legpénzelőbb ágaza­tának , a marhatenyésztésnek, s ennek folytán eme fő pénzforrás kedvéért kiterjedésre nézve csak azon határok közé van szorítva, melyeket a marhatenyésztés takar­mánybeli igényei még megengednek, míg ellenben ná­lunk a fő erő éppen a gabonatermelésnek van szentelve. E számok nemcsak borzasztó szegénységünket fes­tik, s mutatják hogy fejlettebb gyáripar még nálunk, a­mint most gazdálkodunk, alig gondolható, hanem mutat­ják egyszersmind az okszerű gazdálkodásban­ kiskorúsá­gunkat és szomorú elmaradottságunkat, mutatják jelesen, hogy addig míg állattenyésztésünkre nagyobb figyelmet nem fordítunk s azt minőségileg is annyira nem tökéle­tesítjük, miszerint az maga is igazán jövedelmezővé vál­ván, elég ingerül fog szolgálni mennyiségi kiterjesztetésére is, addig gazdaságaink bevételei a költséget alig fedező alacsony mértéken fognak maradni, mert a helyett, hogy az állati termények árával hatalmasan emeltetnének — az egyoldalú gabonatermelésnek is csak gyengén folyván belőle az azt éltető erő, — ez is nem hogy sikeres­ állapotra vergődhetnék, sőt inkább biztos hanyatlásnak induland. Világos, hogy mind­az, mi akár magunk erejéből, akár a kormány, az egyletek sat. részéről gazdasági álla­potaink javítására nézve történik, azon felő, s mintegy alapszempontból kell hogy kiinduljon, miszerint az embi-

Next